Kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka.” (Ef 2,8)
Szentháromság ünnepe után az 5. héten az Útmutató reggeli s heti igéiben Isten tanúságtételre hívja a népét, mert „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson.” (1Tim 2,4; LK) Jézusban eljött az üdvösség e világba; ő a mi utunk, igazságunk és örök életünk (lásd Jn 14,6)! „Mert nap és pajzs az Úristen, kegyelmet és dicsőséget ád az Úr...” (GyLK 726,12–13) Jézus, Péter úszó szószékéről tanította a sokaságot, majd kérte: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik. Péter... így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! Jézus akkor így szólt: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lk 5,4.6.8.10) A kereszt igéje ma is Isten hatalma és „mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki az elhívottaknak... az Isten ereje és az Isten bölcsessége.” (1Kor 1,23–24) Pál, Krisztus kinyilatkoztatásából kapta az evangéliumot; hogy a pogányok apostola legyen! A keresztyén gyülekezetek ezt hallották: „aki egykor üldözött minket, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított.” (Gal 1,23) Pál, Isten szabad kegyelmét hirdeti, aki szuverén Úr: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” S ő el(ő)hívja gyermekeit minden nép közül; kik „neveztetnek majd az élő Isten fiainak.” (Róm 9,15.26) Isten elhívta és elküldte prófétáját hűtlen s lázadó népéhez: „Mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr!... Te pedig, emberfia, ne félj tőlük... Hirdesd nekik az én igéimet, akár...” (Ez 2,4.6.7) Az első gyülekezetben vita támadt a pogánykeresztyének körülmetéléséről. S az apostoli gyűlésen Péter, ezt az igát elutasítva, szólt: „mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők. Pál és Barnabás elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között.” (ApCsel 15,11.12) Pál a saját erőtlenségéről s Isten erejéről tanúskodik; háromszor kérte tövise elvételét testéből, ám az Úr így válaszolt: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. – Mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12,9.10) A pogányok apostolát is megragadta Krisztus, de ő még nem ért célba; ezért „nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3,14) „Az újjászületett hívő ezt az egyet esdekli: mindhalálig napról-napra lehessen megigazult, soha meg ne állapodjék, tényleges célhoz érkezettséget soha ne ismerhessen!” – tanít Luther. „Akiben szilárd hit él, / Az fut Jézus nyomdokán / A valódi cél után.” (EÉ 453,2) G. A.
