Jézus Krisztus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan,
akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28)
Szentháromság ünnepe után a 2. héten az Útmutató reggeli és heti igéi így figyelmeztetnek: Ne vessétek meg azt, aki szól (lásd Zsid 12,25)! „Isten beszéde élő és ható: élesebb minden kétélű kardnál, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12; LK) Az Úr szeretete és jósága körülöleli életünket. „Mi, akik élünk, áldjuk az Urat mindörökké!” (GyLK 749) „Boldog az, aki Isten országának vendége.” Mi, ne utasítsuk el az örök élet ünnepi vacsorájára szóló meghívásunkat! „Jöjjetek, mert már minden készen van! – Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat.” (Lk 14,15.17.24) Krisztus a maga testében egyesíti Isten új népét; s Pál hirdeti: „általa van szabad utunk mindkettőnknek (a távoliaknak és a közelieknek) egy Lélekben az Atyához. Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem…” (Ef 2,18–19) A bölcsesség és a balgaság hívogatása egyidejűleg hangzik e világban; de mi ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, mert: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” (Péld 9,10) Mózes, megitatta Midján papjának juhait, aki „ezt mondta a leányainak: Hol van ő most? Miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok ide, és egyék velünk!” (2Móz 2,20) Jézus, ezt kérte a samáriai asszonytól: „Adj innom! – Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” (Jn 4,7.13–14) Az Úr Jézus megvendégelte a négyezer férfit és családtagjaikat: „Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. Vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adva megtörte, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Mindnyájan ettek és jóllaktak.” (Mt 15,32.36–37) Jézus az élet kenyere; így hív magához: „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.” (Jn 6,37.40) Jónás így imádkozott a hal gyomrában: „A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat. De te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem! Az Úrtól jön a szabadulás!” (Jón 2,3.7.10) Luther így bátorít: „Az Úr a mi erősségünk; mindenünk! De Krisztus csak akkor lehet erősségünk, ha a saját erőnkben többé nem bizakodunk. Aztán jön a diadalom és szabadulás; örök életre.” „A mélyből hozzád száll szavam. / Krisztus, kegyelmezz! / Segíts! Segíts! / Ne hagyj! Ne hagyj! / Te adj, Te adj / Erőt, Erőt! / Krisztus…” (EÉ 554,1) G. A.
