Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem.” (Zsolt 66,20)
Húsvét ünnepe után az 5. héten az Útmutató reggeli s heti igéi az imádkozó és az Úrra néző gyülekezetet tanácsolják: Rogate! „Szüntelenül imádkozzatok!” (1Thessz 5,17) Isten Krisztusért meghallgat: imádkozzatok; mert ez a lélek lélegzetvétele! Jézus esedezik érettünk. „Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről, a világosság Atyjától száll alá…” (Jak 1,17; LK) „Közel van az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki igazán hívja őt.” (GyLK 775,11) Jézus az imádság meghallgatását ígéri hívő tanítványainak: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16,23.24) „Az imádság egyesegyedül a hit műve, ezért imádkozni csak a keresztyén ember tud. Isten parancsolta, hogy Krisztus nevében imádkozzunk és Ő meghallgatást ígért az ilyen imádságra.” – bátorít Luther. S Pál arra kér „mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt.” (1Tim 2,1.3) Jézus sok beteget meggyógyított, ám: „Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.” (Mk 1,35) S ő tanítványainak azért mondja el a hamis bíróról szóló példázatát, „hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? (Lk 18,1.7) A tisztátalan lelket tanítványai nem tudták kiűzni a megszállott fiúból. Jézus ráparancsolt s az kiment belőle. „Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.” (Mk 9,29) Feltámadása után negyven nappal, Jézus megáldotta tanítványait. „És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.” (Lk 24,51) „Szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, akik ezt mondták:” (ApCsel 1,9–11) „Galileabeli férfiak, mit néztek az ég felé? Ez Jézus, ki felvitetett tőletek a mennybe, ekképpen jő el ítéletre.” (GyLK 708) Ő előre kijelentette: „ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.” (Jn 12,32) „Nézzünk fel Jézusra!” (Zsid 12,2; LK) Ő Isten jobbjára ült; közbenjár egyházáért! S Pilátus kérdésére így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. De az én országom nem innen való.” (Jn 18,37.36) János láthatta s hallhatta a mennyben, ahogy az élőlények s a vének Istent dicsőítik: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten! Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom…” (Jel 4,8.11) „Kik itt neved dicsérik, (…) / Örök életre nékik / Hajlékod nyitva áll.” (EÉ 514,4) G. A.
