|
|
|
|
S z e n t B I B L I A *
A mai nap evangélikus igéi
Ószövetség: Zsolt 33,11
|
S z e n t B I B L I A *
http://www.losungen.de
Újszövetség: Ef 1,11
|
|
De az Úr terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről nemzedékre.
|
|
Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik;
|
|
Az Úr tanácsa megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről nemzedékre.
|
|
Őbenne, akiben vettük is az örökséget eleve elrendeltetvén annak eleve elvégzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik,
|
|
Örök érvényű az Úr határozata, nemzedékről nemzedékre száll szívének gondolata.
|
|
Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz.
|
|
|
|
"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tervei valósulnak meg." - "hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban." - "Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között –, hanem azért, mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett." - "ő kormányoz! Jövendőkön átlát, Világoknak Atyja. A csillagok S az idők forgását Bölcsen igazgatja. Úgy lesz minden, mint ő akarja, Szent cél felé visz erős karja. ő kormányoz!"
* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *
Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj
JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!
|
|
|
A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *
"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh
NAPI ARANYMONDÁS * Jak 2,13
"Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten."
<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><
|