|
|
|
|
S z e n t B I B L I A *
A mai nap evangélikus igéi
Ószövetség: Ez 20,44
|
S z e n t B I B L I A *
http://www.losungen.de
Újszövetség: Róm 5,8
|
|
Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Az én nevemért, nem pedig a ti gonosz életetek és romlott tetteitek szerint bánok így veletek, Izráel háza! – így szól az én Uram, az Úr.
|
|
Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.
|
|
Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Az én nevemért, nem pedig a ti gonosz életetek és romlott tetteitek szerint bánok így veletek, Izráel háza! – így szól az én Uram, az Úr.
|
|
Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.
|
|
Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor majd nevem iránti tiszteletből, és nem gonosz útjaitok és romlott életmódotok szerint bánok veletek, Izrael háza – mondja az Úr, az Isten.
|
|
Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.
|
|
|
|
"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért." - "Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát." - "Ott majd visszagondoltok arra, hogyan éltetek, és mi mindent tettetek: hogyan tettétek magatokat tisztátalanokká. Akkor megundorodtok magatoktól a számtalan gonoszság miatt, amelyet elkövettetek." - "Én vagyok Urad, Istened. Bálványaid ne legyenek! Bízd magad rám mindenestől, És szeress teljes szívedből! Szánj meg, Urunk!"
* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *
Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj
JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!
|
|
|
A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *
"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh
NAPI ARANYMONDÁS * 1Kor 10,31
"Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!"
<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><
|