Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5,4b)
Szentháromság ünnepe után a 17. héten az Útmutató reggeli s heti igéi tanítják: Krisztusban egy a keresztyén anyaszentegyház (lásd 1Kor 12,12.27)! S a Krisztusban hívők hirdetik a hit győzelmét, mert... (lásd 1Jn 5,5). „Ímé, mily jó és mily nagy gyönyörűség / Az atyafiak közt az egyenesség...” (GyLK 765) „Egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és az emberek között: az ember Krisztus Jézus, aki önmagát adta váltságul mindenkiért.” (1Tim 2,5–6; LK) Egyek vagyunk Krisztusban s a jó pásztor szétszóródott nyáját újra egyesíti (lásd Jn 10,16). A kánaáni asszony szaván fogta s Urának nevezte Jézust: „Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És...” (Mt 15,27–28) Pál, hirdeti: „Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő...” (lásd Jóel 3,5). Az üdvözítő hit „hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” (Róm 10,12.17) „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt.” (Zsid 11,1.6) Luther tanítja: „A hit olyasmiről való meggyőződés, mit nem látunk, sőt aminek talán az ellenkezőjét látjuk. Ezért az Isten szeretetének s tiszteletének legmagasabb foka is az, hogy őt mindennek ellenére is jónak, igaznak tartjuk és dicsőítjük.” Jakab hirdeti: „hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” (Jak 1,3.12; lásd Jel 2,10) Névünnepén, Urunk emlékeztet Mihály arkangyal tettére (lásd Jel 12,7) s tanítványait bátorítja: „inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” (Lk 10,18.20; lásd Zsolt 34,8) Az Úr angyala rátalált az úrnője elől futó Hágárra a pusztában s ezt mondta neki: „Íme, teherbe estél, és fiút fogsz szülni. Nevezd Izmaelnek. Azután Hágár így nevezte az Urat, aki szólt hozzá: Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láthattam itt, aki engem látott.” (1Móz 16,11.13) Isten megígérte a pusztában vándorló népének: „Íme, én angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton, és bevigyen arra a helyre, amelyet kijelöltem. Vigyázz magadra előtte, és... hiszen az én nevem van jelen benne.” (2Móz 23,20–21) Jézus figyelmeztet: „Vigyázzatok, nehogy egyet is megvessetek e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám arcát.” Ő nem „akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.” (Mt 18,10.14) „Angyaloknak módján / Színed előtt állván, / Bárcsak mindig arcod látnám!” (EÉ 280,3) G. A.
