„Fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad.” (Ézs 60,2b)
Vízkereszt ünnepe után az utolsó héten az Útmutató reggeli s heti igéiben a megdicsőült Krisztus személye ragyog ránk. „Isten gyújtott világosságot a mi szívünkben, hogy Jézus Krisztus arcán felismerjük az ő dicsőségének ragyogását.” (2Kor 4,6; LK) Megdicsőülésekor az Úr Jézus, három tanítványa szeme „láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság. Íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok!” (Mt 17,2.5) „Az Úrnak neve legyen áldott örökké!” (GyLK 746) Mi se lássunk mást, csak Jézust egyedül! Solus Christus! S zenghetjük a nagy glóriát: „Dicsőség a magasságban Istennek...” (Lk 2,14) „Óvakodj attól, hogy az ige nélkül kalandozva, Krisztust Istentől elszakítsd! Rajta kívül nincs Isten, hogy megtalálhatnám s hozzájuthatnék. Aki tehát Krisztust hallja s látja, legyen bizonyos, hogy Istent hallja és látja.” (Luther) Pál hirdeti: Isten erejének kincse cserépedényekben van; „hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak. Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.” (2Kor 4,7.10) Isten a maga erejét a Megfeszített erőtlenségében jelentette ki (lásd 1Kor 1,25). Krisztus a Lélek által válik jelenvalóvá a mi életünkben. „Mi pedig, (...) mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” (2Kor 3,18) Jézus dicsősége ma is megjelenik a világban; mi is őt tükrözzük vissza s legyünk egymás Krisztusává! Első követőinek mondta Urunk: „meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.” (Jn 1,51; lásd 1Móz 28,12.17) Minden ember számára Jézus az egyetlen út az Atyához s örök üdvösségünket e földön nyerhetjük el a Krisztusba vetett személyes hit által. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36) János tolmácsolja a felmagasztalt Krisztus kinyilatkoztatását: „övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Íme, eljön a felhőkön, és... Én vagyok (...) a Mindenható.” (Jel 1,6–8) Pál, Isten elrejtett bölcsességét hirdeti: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2,9) Karácsony ünnepköre az ősi ároni áldással zárul: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” (4Móz 6,24–26) „Istentől el nem állok, / Ő sem áll tőlem el; / Gondot visel reám, / Ő áld meg segítséggel, / Kegyelmes, jó Atyám.” (EÉ 337,1) G. A.
