„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” (Gal 6,2)
Szentháromság ünnepe után a 4. héten az Útmutató reggeli s heti igéiben Isten küzdelemre hív a kísértésekben s kölcsönös teherhordozásra bátorít, mert: „Jó az Úr mindenkihez, és irgalmas minden teremtményéhez.” (Zsolt 145,9; LK) Jósága és szeretete körülöleli életünket! „Lábam előtt mécses a te igéd, az én ösvényemnek világossága.” (GyLK 752,14) Igéjében, Jézus kéri: „Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!” Luther dr. szerint „a keresztyén ember akkor irgalmas, ha nem keresi csak a maga hasznát, hanem nyitott szemmel járva, egyformán néz mindenkire; barátra, ellenségre, ahogy mennyei Atyánk cselekszi. Ahol ez az irgalmasság nincs meg, ott hit sincs!” Mezei beszédében, Urunk óv a képmutató ítélkezéstől: „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik.” (Lk 6,36.37) S Pál kéri: „Ne ítélgessük többé egymást, hanem azt ítéljétek meg, miként nem okoztok a testvéreteknek megütközést vagy botránkozást.” (Róm 14,13) Az Úr Krisztus törvénye: a szeretet parancsa! S mert mindenkinek saját magának kell Isten ítélete alá állni; „Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval.” (Gal 6,4) Pál azt kéri a gyülekezettől; megszomorítójának bűnbánata után, „bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, (...) tanúsítsatok iránta szeretetet.” (2Kor 2,7–8) Jézus az imádság meghallgatása előfeltételeként említi a hitet s a megbocsátást: „higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok. És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. Ha pedig ti...” (Mk 11,24–26; lásd Mt 6,12) A gyülekezet: Krisztus teste, s tagjait az Isten szerkesztette úgy egybe; „hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. Ha szenved az egyik tag..., ha dicsőségben részesül...” (1Kor 12,25–26) Pál szeretettel figyelmeztet; hogy krisztusi indulattal munkálkodjunk a gyülekezetben: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Fil 2,3–4) Isten megszánta Ninive népét, mert megtértek hozzá, és nem pusztította el őket. A haragvó Jónás „így imádkozott az Úrhoz: Ó, Uram! Gondoltam én ezt már… Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet.” (Jón 4,2) Mégis, mindez ideig „...Jézusunk,… / Tanúid elhívod. // Kit választhatnál követül, / Hogy hirdesse országod?” (EÉ 478,1.2) G. A.
