Tegnap este hallgattam (mp3) egy prédikációt, ami illik ide "az Isten szerinti élethez, amelynek soha nem lesz vége!" Ha nem gond akkor inkább bemásolom Cseri Kálmán prédikációjának egy részletét: "A Biblia azonban azt állítja: ennek a belső embernek nincs öregkora és nincs halála.

Biológiai halálunk pillanatáig növekedhetünk, fiatalok maradunk a belső emberben. Pál apostol így írja ezt: a mi külső emberünk megromlik, de a belső emberünk napról-napra megújul. (2Kor 4,16). A külső emberünk megromlik, kihullik a hajunk, a fogunk, szemüveg kell, itt is, ott is fáj. Ebből állunk, de a belső ember napról-napra megújul. A halálunk napján is még képes megújulni. Kap igei táplálékot, és él.

Erre mondta Jézus a bethániai temetőben Máriának és Mártának: "Aki hisz énbennem, az soha meg nem hal." (Jn 11,26). Lehet, hogy rá is mutatott Mártára, mert ezt kérdezi: "Hiszed-e ezt?" Aki hisz énbennem, soha meg nem hal... Ezért nem félnek a haláltól azok, akiknek van belső emberük, mert tudják, hogy az soha meg nem hal. A külső porból lett, és porrá lesz, de a belső ember túléli a biológiai halálunkat. A hit által bennünk élő Krisztus soha meg nem hal.

Megszülettünk-e már a szó lelki értelmében? Van-e egészséges növekedés a hitéletünkben? Ha van, azt feltétlenül jelzi, hogy tovább tudjuk adni másoknak az igét, mint életet támasztó magot, hogy az életünk is beszédes élet lesz. Hogy lesz mondanivalónk, adott esetben nem szégyelljük elmondani, és el tudjuk mondani, hogy kiben hiszünk, miért hiszünk benne, és akkor valóság lesz az, hogy nekünk is lesznek lelki gyermekeink.

Pál apostol a Galata levélben szinte sírva mondja: "gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, amíg kiábrázolódik bennetek a Krisztus." Ott is visszafejlődés volt, s miután az első két fejezetben keményen leszidja őket, a negyedikben ezt írja: újra fájdalommal szüllek benneteket, de bizonyos, hogy ki fog ábrázolódni bennetek a Krisztus. Mert akiben Ő elkezdte a munkáját, be is fejezi. Ő nem végez félmunkát."
refpasaret.hu/pasaret/pred.php?id=70

Habakukk könyve 2,4
„Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él. „

Ha nem tartjuk szemünk előtt Isten tanításait, akkor nagyon könnyen elbizakodhatunk. Ilyenkor vagy büszkék leszünk és felértékeljük magunkat (és főleg értékeinket) vagy kevélyek és leértékelünk másokat.
Gyakran kérem az Urat, hogy alázatos szívet adjon nekem,és hogy meglássam az Ő munkáját és tanításait, és embertársaimmal keresztényhez méltóan tudjak bánni.

Kedves Gyurika és Enikő!
Együtt válaszolok mindkettőjüknek, hiszen közös az üzenet; mindketten az Isten igéje szerinti életről írtak, kapcsolódva egy mondatos kommentáromhoz. Luther az idézett prófétai ige kapcsán jutott el a hit által való megigazulás felismerésére, s hirdette: egyedül Krisztus a megoldás! Cseri Kálmán is őt hirdeti, őt idézi: "Hiszed-e ezt?" Az ő bizonyságtétele is sokak lelki épülését szolgálhatja, hálásan köszönöm az idézetet! Valóban Istenre van szüksége minden embernek, de hozzá csak egy úton juthatunk el: Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." Köszönöm személyes bizonyságtételüket! Andreas