ÚTMUTATÓ NAPI IGÉK A BIBLIÁBÓL

Itt minden napra; 1 mondatban 2 útmutató ige 3 fordításban látható ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

Személyes Honlapom

 Webcímeim Jegyzéke

#GaraiNyh #AndreasBlog

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

AJÁNLÓ

 

Címkék

#GARAI-nyh* (453) #garainyh* (365) *garainyh* (3365) Adakozásod titokban történjék! (3) add tovább az evangéliumot! (3) add tovább az örömhírt (3) add tovább az örömhírt! (5) Add tovább az örömhírt! (10) add tovább az Úrtól kapott jó hírt! (3) add tovább az ÚR áldását! (3) Add tovább a dióhéj evangéliumot! (4) add tovább a jó hírt! (3) Add tovább Isten örömüzenetét! (3) Adjon neked békességet az ÚR! (6) Adjunk hálát az Úrnak! (8) Adj békét a mi időnkben! (11) ahol a kincsed ott lesz a szíved (4) akaratod nekem mutasd meg szüntelen (6) Akaratod nekem mutasd meg szüntelen! (20) Akár élünk akár meghalunk az Úréi vagyunk! (6) Akiket Isten Lelke vezérel azok az ő gyermekei! (6) Akin a szíved csüng az a te istened! (4) Akit szeret az ÚR annak álmában is ad eleget! (3) Aki hisz Jézusban ha meghal is él! (3) Aki Jézust látja hit által az Atyát látja meg benne! (3) aki Jézust látja látja az Atyát (3) Aki keres az talál! (5) aki kér az kap (3) aki kétszer születik egyszer hal meg (4) Alázatos Király a világ üdvözítője! (6) alázd meg magad Istened előtt! (3) Alázd meg magad Isten előtt! (6) alázzuk meg magunkat Isten előtt! (4) Áldásod kísér életünk minden napján (11) Áldás békesség! (3) áldjad én lelkem a dicsőség örök királyát (8) Áldjátok az Urat napról napra! (4) áldjon meg és őrizzen meg az úr (5) Áldjon meg téged áldjon az ÚR! (20) Áldjon meg téged az ÚR! (6) ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR! (4) Áldj meg minket Úristen! (6) áldj meg minket úristen! (3) Áldj meg minket Úristen a te jóvoltodból! (16) Áldott legyen az ÚR neve mostantól mindörökké! (4) Áldott orvosunk a Jézus! (8) áldozati oltáron az életed? (3) Alkalmas eszközzé válhatunk Isten kezében! (3) amin akin a szíved csüng az a te istened (5) andreas (73) Angyalainak parancsol felőled! (6) angyalok szolgálata embereknek (8) aranyevangéliumba rejtett örök szövetség! (3) Aranyevangélium karácsonykor is! (3) Aranyevangélium nekem szól (15) aranyszabály (4) ároni áldás (6) átmentél a halálból az életbe? (5) átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul! (3) Átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul érdemtelen! (5) Atyám lett az Isten! (4) atya fiú lelke (3) Atya Fiú Lelke lakik bennem (3) Atya Fiú Szentlélek Isten (3) Azért jött Jézus hogy a kárhozatból kimentsen engem! (11) azért jött Jézus hogy megkeressen! (6) Azt tégy mással amit magadnak kívánsz! (3) Az áldott Orvos erre jár! (3) az Atya Fiú Lelke (4) az Atya megdicsőíti a Fiút (3) az emberszeretet törvénye (3) az Ige cselekvést történést létezést munkál (6) Az Ige cselekvést történést örök létezést munkál! (4) Az Ige kőszálként megáll! (3) Az ige kőszálként megáll! (3) az ige testté lett (3) az irgalmasság cselekedetei (3) az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten (3) Az Isten útja biztos út! (9) AZ ISTEN ÚTJA BIZTOS ÚT! (3) Az ítélet Istené! (3) Az örökkévalóság elkezdődött! (5) AZ ÖRÖK VAGYOK A MI ISTENÜNK! (3) Az örök Vagyok van veled! (3) az ősi ároni áldás (3) Az ősi ároni áldás! (3) az úr áldása gazdagít meg (8) az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR az egyedüli Isten! (3) az úr az én gyógyítóm (7) Az ÚR az én gyógyítóm! (9) Az ÚR az én jó Pásztorom! (7) Az ÚR az én vigasztalóm! (4) az ÚR az Isten egyedül! (5) Az ÚR az Isten egyedül! (4) az ÚR a mi gyógyítónk! (3) Az ÚR a mi oltalmunk! (3) Az ÚR a te gyógyítód! (4) az ÚR érkezése (3) AZ ÚR JÉZUS A MI BÉKESSÉGÜNK! (4) AZ ÚR JÉZUS A MI IGAZSÁGUNK! (5) AZ ÚR JÉZUS A MI SZABADÍTÓNK! (3) AZ ÚR JÉZUS A MI UTUNK! (4) AZ ÚR JÉZUS A VILÁG VILÁGOSSÁGA! (6) AZ ÚR MEGŐRZI ÉLETEDET ÖRÖKRE! (3) AZ ÚR VALÓBAN FELTÁMADT! HALLELUJA! (3) a bűn zsoldja a halál (5) A bűn zsoldja a halál! (4) A Fiú egylényegű az Atyával! (3) a harag rossz tanácsadó (3) A hit cselekedetek nélkül halott! (4) a hit feltétlen bizalom istenben (3) A hit hallásból van! (3) a hit látja a láthatatlant (5) A hit látja a láthatatlant! (12) a hit látja a láthatatlant! (3) A keresztfához megyek! (8) a keskeny út a mennybe visz (5) A keskeny út a mennybe visz! (18) a keskeny út a mennybe visz! (12) a kettős nagy parancsolat (8) A kettős nagy parancsolat! (5) a lélek lélegzetvétele (3) A mélységből kiáltok hozzád Uram! (4) a mindennapi kenyér (3) a nagy parancsolat (3) a nyelv bűnei (4) A pokoltól lelkem megszabadította! (12) A pokoltól lelkem megszabadítottad! (7) a pokoltól lelkem megszabadította menyország kapuját nékem kinyitotta (4) A SZENTHÁROMSÁG ISTEN TEREMTETTE A VILÁGMINDENSÉGET! (3) a szeretet kiűzi a félelmet (3) A szeretet nagy parancsolata (3) a szeretet nem Isten! (3) A szeretet örökre megmarad! (3) A SZÍV TELJESSÉGÉBŐL SZÓL A SZÁJ! (4) A TÖRVÉNY BETÖLTÉSE A SZERETET! (7) A törvény betöltése a szeretet! (7) bálványimádás (4) bálvány helyett isten imádása (8) Bárány a keresztfa oltárán (3) Befogadtad e már Jézust az életedbe? (3) Békesség Fejedelme (3) Békesség Istennel! (3) Békesség Istentől! (12) békesség néked köszöntésed ez legyen (28) Békesség néktek! (8) Béke veletek! (3) Békülj meg Isteneddel még ma! (5) bennünk él az atya fiú lelke (3) beszélő viszonyban vagy istennel? (3) biblia (3) Bizalmamat Krisztusnak szent vérébe vetem! (8) bizalommal fordulj istenedhez! (4) Bízd rá magad teljesen Istenedre! (5) bízd újra életed krisztusra (4) Bízd Újra Életed Krisztusra! (22) bízd újra életed krisztusra! (3) BÍZD ÚJRA ÉLETED KRISZTUSRA! (3) Bízom benned Uram Jézus! (16) bizonyságtévő életed van? (5) Bízzál Uradban és Istenedben! (3) bízzuk isten irgalmára életünket! (3) Bízz Urunk Érkezése Közel! (3) Bocsásd meg a mi vétkeinket miképpen mi is! (15) bölccsé teszlek téged ígéri urad (4) bölcsesség Ige és Lélek által (16) bölcssé teszlek téged (3) Bölcs szívet adj Uram énnekem! (12) Boldogok akik hallgatják és megtartják az igét! (9) boldogok akik megtartják Isten beszédét (5) boldogok akik nem látnak mégis hisznek! (4) Boldogok a békét teremtők! (5) boldogok a lelki szegények! (3) boldog aki megtartja Isten igéjét! (4) bűnadósságunkat Jézus vállalta magára (4) bűnbánat-bűnvallás-bűnbocsánat (7) BŰNBÁNAT - BŰNVALLÁS - BŰNBOCSÁNAT! (4) BŰNBÁNAT - BŰNVALLÁS - MEGTÉRÉS- BŰNBOCSÁNAT - ÚJ ÖRÖK ÉLET! (3) bűnbánat bűnvallás bűnbocsánat (24) bűnbánat után bűnbocsánat (5) bűnbánó bűnösnek van bűnbocsánat (4) bűnbocsánat jézusért (4) bűneink büntetését Jézus viselte el a kereszten (5) bűnlátás bűnvallás bűnbocsánat (5) bűnösök barátja Jézus ments meg! (4) bűnvallás után bocsánat (3) christianus (74) Címkék (29) csak az úr áldása gazdagít meg (4) csak az ÚR áldása gazdagít meg (4) Csak az Úr áldása gazdagít meg! (15) CSAK AZ ÚR ÁLDÁSA GAZDAGÍT MEG! (8) csak az ÚR áldása gazdagít meg! (3) csak az úr áldása gazdagít meg! (3) Csak az ÚR áldása gazdagít meg! (20) csak az ÚR a te Istened! (3) csak Istenben nyugszik meg a lelkem! (3) Csak Isten jó egyedül! (4) csak mondja s úgy leszen parancsol s előáll! (3) cselekvő szeretet a mindennapokban (3) Csendben Isten előtt! (3) Csendben várj Isten szabadítására! (4) Csend van bennem és emlékezem! (5) csodálatosak Isten tettei az emberekkel! (8) Csodálatosan cselekedett az ÚR! (7) De szabadíts meg a gonosztól! (4) dicsérd a dicsőség örök királyát (13) dicséret dicsőség hálaadás (10) dicsérjétek az Urat! (4) dicsérjük-istent-szívvel-szájjal-zengő-énekkel (10) dicsértessék Uram örökké szent neved! (13) Dicsőíted naponta könyörülő Uradat? (4) dicsőítés imádat magasztalás (3) Dicsőítlek imádlak magasztallak Uram mindenkor! (19) Dicsőítsd az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (9) Dicsőítsd az Urat egész életfolytatásoddal! (7) Dicsőítsd a Szentháromság ÚR Istent! (4) dicsőítsd és imádd a Szentháromságot! (3) dicsőítsd istent egész életfolytatásoddal! (5) Dicsőítsd teremtő megváltó megszentelő Istenedet! (4) Dicsőítsd Uradat és Istenedet! (5) Dicsőítsük az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (5) Dicsőítsük a Szentháromság egy Istent! (5) Dicsőségemet másnak nem adom! mondja az ÚR! (8) dicsőségét Isten nem adja másnak! (3) dicsőség a magasságban istennek! (4) dicsőség a magasságban Istennek! (12) Dolgozz az ÚR szőlőjében! (5) ébredjünk a bűn álmából! (3) Egyedül az ÚR az Isten! (9) egyedül a hit a kegyelem a szentírás (6) Egyedül a Szentírás! (12) EGYEDÜL A SZENTÍRÁS! (4) Egyedül ellened vétkeztem Istenem! (7) egyedül ellened vétkeztem Istenem! (4) egyedül istené a dicsőség! (3) Egyedül Istené a dicsőség! (10) egyedül Istené a dicsőség! (3) egyedül Isten jó! (3) egyedül Krisztusért kegyelemből hit által (5) egyedül Krisztusra van szükséged! (6) egyek vagyunk Krisztusban! (3) egymás krisztusaivá kell lennünk (5) Egy a szükséges dolog! (3) Egy Istenünk és egy Urunk van! (3) elég nékem a te kegyelmed! (3) Élek többé nem én! (5) életeddel hirdesd Krisztust! (3) életem ideje kezedben van Uram (3) Életem ideje kezedben van Uram! (10) Életem Jézus egyedül te töltsd be! (8) Életünk el van rejtve Krisztusban! (3) Élet beszéde az Ige! (6) Élet könyvébe írd nevem! (6) Elfogadtál és elhívtál élő Jézus Mesterünk! (5) Elhívottak vagyunk Isten örök országába! (5) elhívottak vagyunk Isten orsazágába (3) Eljött hozzánk az üdvösség! (3) ÉLJÜNK AZ ARANYSZABÁLY SZERINT! (3) éljünk az aranyszabály szerint kölcsönös szeretetben! (5) Élj az aranyszabály szerint! (12) Elközelített a mennyek országa! (5) élő urunk van (3) élő víz (4) élő víz forrása jézus (4) élő víz forrása Jézus (5) élő víz nemcsak a samáriai asszonynak (4) Élő víz továbbítója lehetsz! (3) ember-tervez-isten-végez (5) emberé a munka Istené az áldás (3) emberé a munka istené az áldás (3) Emberé a munka Istené az áldás! (4) emberszeretet (3) emberszerető Istenünk van! (3) embertársi szeretet (3) én-uram-és-én-istenem! (21) énekelj új éneket Istennek! (3) Engedelmesen hallgass az ÚR szavára! (3) Engedelmeskedjünk Isten igéjének! (5) Engedelmeskedj Istened igéjének! (8) engedelmeskedj Istened szavának! (3) én az úr vagyok a te gyógyítód (3) ÉN AZ ÚR VAGYOK A TE GYÓGYÍTÓD! (3) Én is juhod vagyok! (3) Én terólad el nem felejtkezem! (3) én uram és én istenem (4) én uram és én istenem! (6) Én Uram és én Istenem! (51) én Uram és én Istenem! (15) ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM VAGY TE! (4) Én Uram és én Istenem vagy te! (9) Én vagyok az ÚR a te Istened! (3) Én zörgetek ne mond a szél zörög (3) Én zörgetek ne mond a szél zörög! (6) érettem helyettem miattam! (6) ÉRETTEM HELYETTEM MIATTAM HALT MEG AZ ÚR JÉZUS! (3) erőm és énekem az ÚR! (7) Erőnk magában mit sem ér! (4) erős-várunk-az-úristen! (15) erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk! (22) erősítsd meg istenünk amit cselekedtél értünk! (6) erősítsd meg urunk amit cselekedtél értünk! (4) erősíts meg Istenem! (3) Erősségem az ÚR! (29) erős isten (3) erős Isten békesség Fejedelme (5) erős Üdvözítőnk a Krisztus! (3) Erős várad-e az Úristen? (10) Erős várad az Úristen! (4) Erős váram az én Uram! (7) Erős váram az Úristen! (5) erős váram az ÚR Isten! (4) erős várunk az úristen (7) erős várunk az úristen! (11) ERŐS VÁRUNK AZ ÚRISTEN! (10) Erős várunk az Úristen! (28) erős várunk az Úristen! (8) Erős várunk az ÚR Isten! (5) erős vár a mi Istenünk! (3) erős vár a mi istenünk! (3) erőtlenségünket Jézus vette el! (3) értelmeddel is Uradat dicsőítsd (3) Értem tetted ezt Jézusom fájó szívvel hiszem tudom! (3) evangélikus (4) evangélium (77) ezt cselekedjétek! (3) ez az én testem és vérem (3) fehér ruhában fogunk járni Istennél! (4) felebaráti szeretet (4) félelem mentes élet Krisztusban (5) Feltámadt Uramnak szolgálok! (5) feltétlen bizalom Istenben (4) feltétlen ráhagyatkozás Isten szeretetére (3) féltőn szerető Isten az ÚR! (6) Fényedből fénysugár az életem! (4) fényes orcád meglátom én! (3) fenyítés atyai szeretetből (3) fogadd be jézust a szívedbe! (3) földi és mennyei békesség (3) földi és mennyei bölcsesség (3) fuss jézushoz hozzá menekülj (13) Fuss Jézushoz ő vár rád! (7) fuss Jézushoz Ő vár rád! (5) Fut az Isten az ember után! (3) garainyh (75) garainyh* (3) garainyh*non stop†mission (9) garai andrás (75) gazdag örökség vár Isten gyermekeire! (3) gazdag szegények jézus nélkül (4) gazdag szegények szegény gazdagok (3) gondolj uram irgalmadra! (6) gondot visel rólad Istened (6) gondviselő atyánk van (4) gondviselő Istened van! (12) gondviselő istened van! (3) gondviselő Istenünk van (6) gondviselő istenünk van (8) Gondviselő Istenünk van! (8) gondviselő jó Atyánk van! (9) GONDVISELŐ JÓ ATYÁNK VAN! (4) gondviselő mennyei Atyánk van (6) Gyakorlati emberszeretet a mindennapokban (4) gyakorlati felebaráti szeretet (4) Gyermekeit nem hagyja el az ÚR! (6) gyermekei vagyunk mennyei Atyánknak! (8) gyermekek dicsőítik az Urat (3) Gyermeki hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (5) gyógyító igét mondj! (4) Gyógyító igét mondj Uram! (5) gyógyíts meg Uram akkor meggyógyulok (16) gyönyörködjél az úrban (4) gyönyörködjél az Úrban! (7) Gyönyörködjél az Úrban! (8) gyönyörködjél az úrban és megadja szíved kéréseit! (27) gyönyörködjél az Úrban mindenkor! (8) Győzelemet vettél ó Feltámadott! (7) Győzelmes jobbjával támogat engem! (8) Győzelmet vettél ó Feltámadott! (15) Gyűjts mennyei kincseket! (3) gyümölcstermő élet krisztusban (3) Gyümölcsterrmés Isten dicsőségére! (7) Hajlékom az örök Isten! (4) Hajlékot készített neked Jézus! (5) hálaadással áldozz istennek! (3) Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! (14) Hálaadás Jézusért Istennek (3) hálaadás mindenkor mindenért (3) Hálás szív hálás élet! (3) Hálás vagy-e Isten minden tettéért? (3) hála legyen Istennek Jézus által! (3) Halld meg Isten szavát! (5) Halld meg Uram hívó hangomat! (7) Halleluja áldjátok az Urat! (6) hallgasd és cselekedd az Igét! (4) hallgass Jézusra egyedül (6) Hallgatsz Jézus szavára? (4) hamvazószerda a 40 napos böjt kezdete (4) haragudjatok de ne vétkezzetek! (3) hatalmas Isten az ÚR! (3) Hatalmas Isten az ÚR! (13) hatalmas ő csak mondja s úgy leszen (4) Hatalmas ő csak mondja s úgy leszen! (22) hátra arc! meg/visszatérés Istenhez (9) Hazánk a menny! (5) Haza vágyom örök otthonomba! (7) Haza vágyom örök otthonomba ahol Atyám lakik! (3) hazugok nélküli mennyország (3) ha isten velem ki ellenem! (3) ha isten velünk ki ellenünk (3) Ha Isten velünk ki ellenünk (4) Ha Isten velünk ki ellenünk! (6) ha Isten velünk ki ellenünk! (4) Ha Isten velünk ki ellenünk?! (5) Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?! (8) Ha kiáltunk hozzá meghallgat az ÚR! (3) ha kiált hozzám meghallgatom! (14) Ha ő velünk ki ellenünk az ÚR a mi oltalmunk! (3) helyettes keresztáldozat (3) higgy az úr jézusban! (3) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (5) HIGGY AZ ÚR JÉZUSBAN ÉS ÜDVÖZÜLSZ! (5) Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (40) higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (11) higgy és üdvözülsz! (3) higgy jézusban és örökké élsz vele! (4) higgy Jézusban és üdvözülsz! (5) Higgy Jézusban és üdvözülsz! (7) higgy jézusban és üdvözülsz! (6) hinni jézusban (3) Hinni taníts Uram! (21) hinni taníts Uram! (13) hinni taníts uram! (4) hinni taníts Urunk! (3) Hirdesd az evangéliumot! (9) hirdesd az örömhírt mindenkinek! (12) hirdesd a szabadító elközelgetett (3) Hirdessétek az evangéliumot! (4) hirdessétek az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (28) Hirdessétek az örömhírt minden embernek a földön! (5) HISZEK A MENNYNEK ÉS FÖLDNEK TEREMTŐJÉBEN! (4) Hiszek a Szentháromság egy igaz Istenben! (3) hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (7) Hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (10) Hiszek egy Istenben! (3) hiszek mennynek és földnek teremtőjében! (4) Hiszek Uram légy segítségül! (4) hiszem az örök életet (3) Hiszem az örök életet! (4) Hiszem a bűnök bocsánatát! (3) Hiszem a test feltámadását és az örök életet! (6) hit (4) hitből fakadó jócselekedetek (10) Hitből fakadó jócselekedetek! (11) hitből jön a cselekedet (3) Hitből jön a cselekedet hogy életed betöltse! (11) hitből jövő cselekedetek (3) Hit által igazulunk meg Isten előtt! (4) Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni! (11) hit remény szeretet (16) Hit remény szeretet! (19) hívd segítségül az Urat! (3) Hívj segítségül a nyomorúság idején! (7) Hol töltöd az örökkévalóságot? (12) hosszútűrő Isten az ÚR! (3) hozsánna= segíts ments meg üdvözíts (15) Hűséged végtelen hatalmas Istenem! (4) hűséged végtelen Istenem! (19) hűséges hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (5) Hűséges Istenünk van! (6) húsvéti feltámadáshit (3) hűtlenségem bűnét bocsásd meg! (3) Hű az Isten nem hitszegő! (3) Hű az Isten te se légy hozzá hűtlen! (3) Igazak az ÚR ítéletei! (3) igazat szólni szeretetben (4) Igazságosan ítél az Isten! (7) Igazságos és kegyelmes Isten! (16) igazságos Isten az ÚR! (3) igazságot szólj szeretetben! (6) igazságunk az ÚR Jézus! (10) Igaz vagy Uram és igazságosak döntéseid! (7) ige (3) Igéd ösvényem világossága! (7) Igéjével cselekszik az ÚR! (3) Igéjével vezet az ÚR! (3) Igéje szól igéje hív és megelevenít! (5) igemisszió (72) Igen Atyám mert így volt kedves teelőtted! (4) igéreteid Uram mindíg valóra válnak! (3) ige élet beszéde (12) ige élet kenyere (4) ige lelki kenyér (6) imádjátok istenünket! (3) imádjátok Istenünket! (3) imádjátok Istenünket aki adta mindenünket! (9) Imádjuk az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (3) Imádjuk a mindenható Istent! (3) imádkozzál és dolgozzál! (3) imádkozzatok és buzgón kérjetek (10) imádkozzatok és buzgón kérjetek! (30) Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! (33) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt! (3) Imádságot meghallgató Isten (4) imitatio christi krisztus követése (7) ingyen de nem olcsó kegyelem (3) ingyen kegyelem (3) ingyen kegyelemből hit által üdvözülsz (3) Ingyen kegyelem a megtérő bűnösnek! (3) Irgalmadból élek napról napra! (3) Irgalmasságot vár Isten nem áldozatot! (5) Irgalmas az ÚR az őt szeretőkhöz! (13) irgalmas és kegyelmes az ÚR! (10) Irgalmas és könyörületes az ÚR! (7) irgalmas isten az úr (3) Irgalmas Isten az ÚR! (5) irgalmazok akinek irgalmazok! (5) Irgalmazz Úristen immáron énnékem! (6) Ismerd fel Jézusban személyes Megváltódat! (7) Ismered-e Jézust személyesen? (4) Ismeri az ÚR az övéit! (8) Ismerjétek meg az Urat! (5) isten (4) isten-békessége-minden-értelmet-felülhalad (13) isten-dicsőítése-az-ember-missziója (8) isten-dicsőségére-éljünk! (4) isten-gyermekében-az-ő-lelke-lakik (5) isten-igazít-meg (7) isten-igéjével-és-lelkével-újjáteremt (4) isten-szeret-téged-is (4) istenben élni örökké (3) Istenben élünk mozgunk vagyunk (3) Istené vagyok a teremtés a megváltás a megszentelés jogán! (3) Istenfélelem és emberszeretet (3) Istenfélelem és engedelmesség! (4) istenfélelem és istenimádat (3) istenfélelem és megelégedés (3) istenfélelem istenismeret istenszeretet (3) Istenfélők mily boldogok vagytok! (3) isteni bölcsességet kérhetünk! (5) isteni bölcsességre van szükségünk (4) Istent csak Jézusban ismerheted meg! (3) Istent dicsőíted meg életfolytatásoddal. (3) Istent félnünk és szeretnünk kell! (25) ISTENT FÉLNÜNK ÉS SZERETNÜNK KELL! (3) Istent lélekben kell imádnunk! (3) Isten akarata minden ember üdvössége! (7) Isten azt akarja hogy minden ember üdvözüljön! (5) Isten az élők Istene! (3) Isten az ÚR egyedül! (3) Isten a mindenség Ura! (3) ISTEN A MI OLTALMUNK ÉS ERŐSSÉGÜNK! (3) Isten békessége minden értelmet felülhalad! (4) Isten beszéde élő és ható (3) isten dicsőítése (8) Isten dicsőítése a christianusok küldetése! (11) Isten dicsőítése a keresztyének küldetése! (3) Isten dicsőítése a küldetésünk! (4) isten dicsősége (3) Isten előbb szeretett minket! (5) Isten előbb szeretett téged (4) Isten élő Lelke jöjj! (14) isten élő lelke jöjj! (3) Isten Fia Megváltó (3) isten fia megváltó (7) Isten Fia Megváltó! (9) isten gyermekei (5) Isten gyermekeié a legszebb örökség! (5) Isten gyermekei áldást örökölnek (3) Isten gyermekei örökké vele élnek! (3) isten gyermekei örökösök (4) isten gyermekei vagyunk (4) isten gyermeke vagyok (3) Isten gyermeke vagyok! (7) isten hűséges (3) isten igazít meg (3) Isten igazít meg! (3) isten igazít meg jézusért (4) Isten igazít meg Jézus érdeméért! (4) Isten igazít meg Krisztusért! (3) Isten igazít meg Krisztus érdeméért! (6) isten igazsága (7) Isten igazsága Jézusban a miénk (4) Isten igazsága Krisztusban lett a miénk (7) isten igazságosan ítél (6) Isten igazságosan ítél! (6) isten igéje élő és ható (6) Isten igéje élő és ható! (16) ISTEN IGÉJE ÉLŐ ÉS HATÓ! (4) Isten ígéretei beteljesednek rajtad is! (3) isten imádása (4) isten ismerete (3) isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül! (5) Isten keres téged! (4) Isten kezében van az életed! (4) Isten kezében van az életem! (8) isten kezében van az életünk (4) Isten kezében van az életünk! (7) Isten kezében van életem! (5) isten királyi uralma (4) Isten megváltott gyermeke vagyok! (4) Isten mindent újjáteremt (4) Isten mindent újjáteremt! (3) Isten minden ember üdvösségét akarja! (3) Isten munkatársai vagyunk (5) Isten munkatársai vagyunk! (4) Isten nékem erőm bizodalmam! (10) ISTEN NÉKEM ERŐM BIZODALMAM! (3) isten nékem erőm bizodalmam nyugodalmam (3) Isten nem akarja a bűnös halálát! (3) Isten nem személyválogató! (3) Isten népe a benne hívők közössége! (6) Isten népe vele él örökké! (3) isten neve szent (3) Isten örökösei vagyunk! (3) Isten örök szeretettel szeret téged! (4) Isten szava élő és ható! (3) Isten szeme mindent lát! (3) isten szeretet (4) Isten szeretetének ünnepe (3) Isten szeretetközösségében élhetünk örökké! (3) isten szeret téged (3) Isten szeret téged! (3) isten szívem néked adom kedves ajándokul (3) Isten szívem néked adom kedves ajándokul! (7) Isten szuverén ÚR! (8) Isten teremtett engem! (9) Isten teremtett engem minden teremtményével együtt! (4) isten útja biztos út (3) Isten veled kívánja eltölteni az örökkévalóságot! (3) Isten veled kívánja tölteni az örökkévalóságot! (10) Isten velünk ki ellenünk?! (6) Ítélj meg engem Istenem! (11) ítélj meg engem Istenem! (4) itt az Isten köztünk (7) itt az isten köztünk (6) Itt az Isten köztünk! (21) itt az Isten köztünk! (9) Itt az isten köztünk! (4) itt az isten köztünk! (4) ITT AZ ISTEN KÖZTÜNK JERTEK ŐT IMÁDNI! (3) javadra válik a keserűség (3) jer dicsérjük Istent! (12) Jer dicsérjük Istent! (36) jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! (24) jer dicsérjük istent szívvel szájjal zengő énekkel! (17) JER DICSŐÍTSÜK ISTENÜNKET! (3) jézus (5) Jézus! Tied vagyok! Ments meg! (3) JÉZUS! TIED VAGYOK! MENTS MEG! (3) jézus-a-mi-napunk (6) jézus-juha-vagy-e-már (3) jézus-ma-még-vár (3) Jézusban elközelített Isten országa! (3) Jézusban itt az Isten köztünk! (7) Jézusban láthatod az Atyát! (3) Jézushoz fuss és megmenekülsz! (3) Jézusom Krisztusom én szerelmesem! (3) Jézussal élek örökké (3) Jézussal győzhetek ha ő győzött bennem! (5) Jézus azonosítja magát a legkisebb embertársunkkal! (4) jézus az élet fejedelme (3) Jézus az élet kenyere (3) Jézus az élet kenyere! (3) jézus az élő ige (4) Jézus az élő Ige! (4) Jézus az én Királyom! (3) Jézus az én Szabadítóm! (4) jézus az én utam igazságom életem (3) Jézus az igaz Isten és az örök élet! (6) Jézus az örök élet (3) Jézus az út igazság élet! (3) Jézus a békesség fejedelme! (3) JÉZUS A BÉKESSÉG FEJEDELME! (4) Jézus a feltámadás és az élet! (3) Jézus a jó pásztor! (3) Jézus a jó pásztor vele megyünk?! (3) Jézus a mi békességünk! (3) Jézus a mi diadalmunk! (3) Jézus a mi igazságunk! (15) Jézus a mi napunk (4) Jézus a mi napunk! (6) Jézus a mi őriző Pásztorunk! (3) Jézus a mi sorsunk! (3) JÉZUS A MI SZABADÍTÓ URUNK! (9) Jézus a mi Szabadító Urunk! (3) Jézus a mi Üdvözítő és Megváltó Urunk! (3) Jézus a mi utunk! (5) Jézus a mi utunk igazságunk örök életünk! (5) Jézus a testté lett Ige (3) Jézus a testté lett Ige! (3) Jézus a világ Megváltója! (5) jézus a világ üdvözítője (3) Jézus a világ világossága (4) jézus a világ világossága (6) Jézus a világ világossága! (8) Jézus a világ Világossága! (3) Jézus bennem él! (3) Jézus egylényegű az Atyával! (5) Jézus él bennem! (3) Jézus él én is vele! (14) JÉZUS ÉL VELE EGYÜTT ÉN IS ÉLEK! (4) Jézus él vele együtt én is élek! (5) Jézus én bizodalmam örök életre vezérem! (4) Jézus érdeméért igazulunk meg Isten előtt! (4) Jézus hajnalcsillag glóri halleluja! (4) Jézus helyettem halt meg! (4) Jézus hív jertek énutánam! (8) jézus isten fia megváltó (3) Jézus keres téged! (3) jézus krisztus isten fia megváltó (4) jézus krisztus úr (9) Jézus Krisztus ÚR! (18) Jézus Krisztus ÚR az Atya Isten dicsőségére! (3) Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére! (5) JÉZUS KRISZTUS ÚR ISTEN FIA MEGVÁLTÓ! (6) Jézus Krisztus ÚR Isten Fia Megváltó! (4) Jézus lábnyomában lépkedek! (3) Jézus legyen jelszavunk az új esztendőben is! (3) Jézus legyőzte a bűn halál Sátán hatalmát a kereszten! (6) Jézus második eljövetele közel! (3) jézus missziói parancsa (3) jézus nevében imádkozzunk! (3) Jézus nevében imádkozzunk Atyánkhoz! (6) Jézus nevében kérjünk! (3) Jézus nevében kérjünk mindent! (3) Jézus neved oly csodálatos! (10) jézus örököstársai vagyunk (3) Jézus örököstársai vagyunk! (3) jézus szabadító úr (3) jézus szeret téged (6) jézus szeret téged! (7) Jézus szeret téged! (5) Jézus teste és vére táplál minket az örök életre! (3) Jézus tied-vagyok-ments-meg! (6) JÉZUS TIED VAGYOK MENTS MEG! (7) jézus tied vagyok ments meg! (7) Jézus tied vagyok ments meg! (16) Jézus tied vagyok ments meg engem! (12) Jézus út igazság élet! (4) Jézus vére megtisztít minden bűntől! (6) JÉZUS VÉRE MEGTISZTÍT MINDEN BŰNTŐL! (3) jézus vére örökváltságot szerzett neked is! (4) jézus visszajön övéiért (3) Jöjjetek énhozzám mindnyájan! (6) Jöjjetek Jézushoz ő hív! (5) Jöjjön el a te országod! (3) Jöjj Jézushoz és élsz vele örökké! (5) Jöjj szívembe most ÚR Jézus! (3) Jóságod átölel Teremtőm! (6) jóságod átölel Teremtőm! (4) Jóságod végtelen hatalmas Isten! (9) jót tenni hálából (5) Jóval győzd le a gonoszt! (12) Jövel Jézus lelkem hő szerelme! (12) Jövel Szentlélek Úristen! (13) JÖVEL URAM JÉZUS! (5) jövel uram jézus! (4) jövel Uram Jézus! (13) Jövel Uram Jézus! (31) Jövevények vagyunk és vándorok! (5) Jó az ÚR és kegyelmes hozzád! (5) jó fa teremhet csak jó gyümölcsöt! (3) jó hírt mondok jer halljátok! (3) Jó pásztorod már Jézus? (5) Juhod vagyok Uram! (7) kegyelem (4) Kegyelemből hit által üdvözülünk! (11) kegyelemből hit által üdvözülünk! (8) kegyelemből igazulunk meg! (3) kegyelemből nyerek örök életet (3) kegyelemből üdvözülünk hit által (4) kegyelemből van üdvösségünk hit által! (12) KEGYELEMBŐL VAN ÜDVÖSSÉGÜNK HIT ÁLTAL! (3) kegyelemből van üdvösségünk jézusért (7) Kegyelem a megtérő bűnösnek! (3) Kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (7) kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (3) kegyelem néktek és békesség Istentől (4) kegyelmes és irgalmas az ÚR! (8) Kegyelmes Isten az ÚR! (6) kegyelmet nyertünk krisztus érdeméért (3) Kegyelmet nyert bűnös vagyok! (6) Kegyes életfolytatás a hétköznapokban! (3) keressétek az Urat amíg közel van! (6) keressétek először isten országát! (4) keressük istent amíg megtalálható jézusban (5) Keresztelő János születésnapja (6) Kérhetsz bölcsességet Istentől! (3) kérhetsz mennyei bölcsességet (4) kérhetünk Istentől bölcsességet! (3) kérjetek és megkapjátok (6) Kérj felülről való bölcsességet! (3) Kérni taníts Uram! (3) két-világ-polgárai-vagyunk (7) kételkedés nélkül kérjünk! (4) kettős nagy parancsolat (12) Két világ polgárai vagyunk! (3) kevesen vannak a választottak (3) Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet (4) kezedben tartod sorsomat Uram (20) kezedre bízom lelkemet (3) Kezedre bízom lelkemet! (4) kiáltás a nagy mélységből (3) kiálts Uradhoz és Istenedhez! (11) kiáradt szívünkbe Isten szeretete (3) kikutathatatlan Isten bölcsessége (4) királyi gyermek vagyok én! (6) királyod érkezik hozzád (3) királyoknak Királya és Uraknak Ura vagy Jézusunk! (5) Kísértés próbatétel (3) Kivel töltöd az örökkévalóságot? (10) Kivel töltöd az örökkévalóságot?! (8) kölcsönös megbocsátás (5) kölcsönös teherhordozás a gyülekezetben (3) Könnyem szivárog s te számolod Uram! (4) Könyörögjünk a Lélek által! (4) Könyörülj rajtam irgalmasságod szerint Uram! (11) kősziklára alapozd életed! (3) kőszikla a mi Istenünk! (5) kövesd Jézust a keskeny úton! (3) Kövessük őt a drága Mestert! (8) közbenjáró imádság embertársaimért (4) közbenjáró imádság következménye (3) Közbenjár érted is Jézus! (3) Közel van az ÚR az őt félőkhöz! (3) krisztus-él-bennem (11) krisztusban élni már most (10) krisztusban élni örökre (7) Krisztusban elrejtett élet! (3) Krisztusban itt az Isten köztünk! (5) Krisztussal együtt megfeszíttettem! (3) Krisztus ártatlan Bárány! (6) Krisztus a keresztfán hullik piros vére! (4) krisztus benső ismerete (4) Krisztus benső ismerete (11) Krisztus benső ismeretére törekedj! (8) Krisztus él benenm! (3) Krisztus él bennem (3) krisztus él bennem (8) Krisztus él bennem! (43) KRISZTUS ÉL BENNEM! (4) Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! (3) Krisztus helyettes áldozata érettem történt! (3) Krisztus kegyelmezz! (4) krisztus követése (6) Krisztus szolgája légy! (4) krisztus vére megtisztít minden bűntől (5) külső és belső békesség (5) Küzd értünk a hős vezér! (5) Lábam előtt mécses a te igéd ösvényem világossága! (4) lásd ott az Jézus az üdvözítő! (3) Láss ne csak nézz! (3) látássá lesz a hit! (3) Látássá lesz a hit! (5) Láthatjuk a láthatatlant hit által! (3) Látod Isten szíveinket! (6) leborulva imádd Uradat és Istenedet! (3) légy-jézus-tanúja-e-földön! (5) Legyen! teremtő Ige! (4) legyen meg a te akaratod (3) legyen meg a te akaratod! (5) Legyen meg a te akaratod! (14) legyen világosság és lett! (4) Legyünk egymás Krisztusává! (8) légy állhatatos hitedben! (3) légy az örömhír továbbadója! (10) légy csendes szívvel légy békével! (4) Légy embertársad Krisztusává! (4) légy embertársad Krisztusává! (4) légy hű Istenedhez! (4) Légy hű mindhalálig! (21) légy irgalmas embertársadhoz! (4) légy irgalmas nékem bűnösnek (4) légy Isten munkatársa! (3) Légy Jézus tanúságtevője! (5) légy örömhírmondó békekövet! (8) légy örömmondó békekövet (3) Légy örömmondó békekövet! (50) légy örömmondó békekövet! (10) LÉGY ÖRÖMMONDÓ BÉKEKÖVET! (4) légy Urad hű tanúságtevőjévé (3) Légy velem Istenem! (6) lélekben és igazságban imádd Uradat! (3) lélek által vezettetve élni (8) Lelke által él bennem az ÚR! (8) Lelke által munkákodik bennünk Isten! (3) lelki próbáimban Jézus légy velem! (3) Magasztald Urad és Istened egész életfolytatásoddal! (12) maradj beszélő viszonyban Isteneddel! (7) marana tha jövel uram (10) Ma még lehet ma még szabad borulj le a kereszt alatt! (11) Megáldalak és áldás leszel! (10) megbánhatatlanok Isten ígéretei és ajándékai (5) Megbocsát a megtérő bűnösnek Isten! (3) megdicsőül e benned krisztus? (4) megelevenítő Szentlélek (3) megerősítesz sőt megsegítesz engem Uram! (13) Megerősítlek meg is segítlek üzeni Urad! (13) meghallgatott imádság (4) meghallgatott imádságok (6) megigazulás ingyen kegyelemből! (5) Megigazulás ingyen kegyelemből! (6) megigazulás krisztus érdeméért! (5) Megigazultunk hit által! (4) megigazultunk jézus érdeméért (4) megigazult bűnös vagyok! (3) Megjelent Isten üdvözítő kegyelme neked is! (6) Meglátják Istent a tiszta szívüek! (5) megmentett juh vagyok (3) megmentő Urunk van (3) Megőriz az Úr jártodban-keltedben most és mindenkor! (5) megőrzi az Úr az övéit! (9) Megsegíti az ÚR az ő gyermekeit! (6) megszabadította az ÚR az övéit! (9) Megszületett a világ Megváltója! (4) megtalált a pásztor (3) megtérésre hív jézus minden bűnöst (6) megtérés és újjászületés kegyelemből hit által! (8) Megtört szívemet hozom eléd Uram! (3) megváltásunk teljesen elvégeztetett (3) Megváltottalak enyém vagy - mondja az ÚR! (4) megváltó Jézusodhoz menekülj! (7) megváltó urunk van (3) még nyitva az erős vár kapuja! (3) Menedékem te vagy ó Isten! (4) mennyei bölcsességét kérhetünk! (3) Mennyország kapuját nékem kinyitotta! (5) Mennyország kapuját nékem kinyitottad! (5) ments meg üdvözíts! (4) mért félne szívem? él az én uram! (3) micsoda az igazság (3) Mid van amit nem kaptál volna?! (3) Mihály arkangyal névünnepe (4) miképpen mi is megbocsátunk (3) Mindeddig megsegített bennünket az ÚR! (3) Mindened bocsásd Urad rendelkezésére! (4) Mindenemet a te szolgálatodra szánom! (4) Mindenem Isten ajándéka! (6) Mindenható és Örökkévaló Isten az ÚR! (25) Mindenható Isten az ÚR! (10) mindenható Isten az ÚR! (12) Mindenki Isten teremtménye de nem mindenki Isten gyermeke! (4) Mindenkor örüljetek az Úrban! (3) mindennapi kenyerünket add meg naponként! (4) Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként! (6) mindennapi kenyér és Ige (3) Mindennapi lelki kenyér az Ige! (3) Mindennapi testi és lelki kenyér! (5) Mindenség Ura és Istene! (3) Mindentudó mindenható Isten az ÚR! (8) mindenünk Isten ajándéka (3) mindenütt jelenlévő Isten (3) minden christianus misszionárius! (4) Minden csak kegyelem! (6) minden ember Isten teremtménye (3) minden kegyelem az életemben (5) MINDEN KEGYELEM AZ ÉLETEMBEN! (3) Minden kegyelem az életemben! (23) minden kegyelem az életemben! (12) Minden kegyelem az életemben!" (5) minden kegyelem az életünkben (4) minden kegyelem az életünkben! (3) minden lehetséges annak aki hisz (3) Mindörökké ÚR a mi Istenünk! (4) Mind jó amit Isten tészen! (4) Mi Atyánk aki a mennyekben vagy! (4) Mondd tovább Isten szeretetének örömhírét! (4) mondj igazat szeretetben! (4) munkálkodj serényen engedelmeskedve Uradnak! (9) Nagypénteki aranyevangélium minden embernek! (3) nagyszombat temetői csendje (5) Nálad van a bocsánat hogy féljenek téged! (3) Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek! (8) nap és pajzs az ÚR! (8) Nemcsak kenyérrel él az ember! (3) Nem félek mert gyermeked vagyok! (10) Nem félek mert te velem vagy! (4) Nem futhatsz el Isten elől! (3) Nem hagyja el az ÚR a benne bízókat! (11) Nem hiábavaló a mi munkánk az Úrban! (5) netmisszió (69) Neveden hívtalak enyém vagy! (7) Nézzünk fel Jézusra! (6) nézz fel Jézusra szüntelen! (5) Nézz rám Uram! (3) Ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (8) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (5) NE AGGODALMASKODJÁL NÉZZ ISTENEDRE FEL! (3) ne félj bizonyságot tenni! (3) ne félj csak higgy! (4) NE FÉLJ MERT ÉN VELED VAGYOK! (3) Ne félj mert én veled vagyok! (6) Ne félj mert Isten veled van! (4) Ne imádj bálványokat! (5) ne imádj bálványt! (4) Ne imádj bálványt! (10) ne imádj emberbálványt sem! (3) ne imádj énbálványt sem! (3) ne ítélj hogy el ne ítéltessél! (3) Ne ítélj hogy ne ítéltessél el! (3) Ne kívánd a másét! (3) Ne legyen más Istened! (6) Ne legyen más istened! (6) NE LEGYÜNK BÁLVÁNYIMÁDÓK! (3) ne légy bálványimádó! (5) Ne légy bálványimádó! (8) ne légy hűtlen Istenedhez! (3) Ne ölj ne gyilkolj! (3) ne ölj se szóval se tettel (3) Ne szállj perbe énvelem! (3) nincs igaz ember (5) Nincs más Isten csak az ÚR! (3) Növeld a mi hitünket! (3) nyelvünknek is meg kell térnie! (4) nyomorult és szegény vagyok (3) nyomorúságodban az Úrhoz kiálts! (3) nyugalom napja (3) Nyugtalan a mi szívünk (4) óemberünk Jézussal megfeszíttetett! (3) óév a hálaadás ideje (4) óév a számadás ideje (4) Oltalmam és váram az Úristen! (6) Oltalmazóm és kőváram! (3) önkéntes adakozás áldásai (5) ördögi tévtanítás megmérgezi lelkedet! (3) Őriző Pásztorunk az ÚR Jézus! (8) Őrizzen meg téged az ÚR! (7) Örökbe fogadott gyermekei vagyunk Istenünknek! (3) Örökélet csak Jézusban! (12) örökélet ingyen kegyelemből (4) örökélet koronája (3) örökélet öröme most (3) örökkévalóság (3) örökkévalóság vár Isten gyermekeire! (3) Örökkévaló Isten az ÚR! (19) örökkévaló Isten az ÚR! (3) örökkévaló ország a menny (3) Örökkévaló szeretettel szeretlek! (13) örökké élek Jézussal! (5) Örökké Istennél élhetünk! (6) Örökké Istennél leszünk! (3) örökké tart a gyönyörűség Istennél (7) örökségünk a mennyben van (3) örök élet (3) Örök életet kaptam Jézusért! (4) Örök életre buzgó víz forrásává lehetsz! (3) Örök élet beszéde! (10) Örök élet beszéde-e számodra az Isten igéje? (3) ÖRÖK ÉLET BESZÉDE VAN JÉZUSNÁL! (3) örök Isten örök Ige örök élet (3) Örök lakásunk van Istennél! (4) Örök napom én Istenem te vagy! (8) örök napom én Istenem te vagy! (4) örök örömben élünk örökké (5) örök öröm az örökkévalóságban (3) örök öröm lesz arcunkon a mennyben (4) ÖRÖK ÖRÖM VÁR ISTEN GYERMEKEIRE! (4) örök öröm vár ránk! (3) Örök öröm vár ránk Istennél! (5) örök szeretettel szeret Isten (3) Örök szeretettel szeret minket Istenünk! (3) örök szeretettel szeret téged Istened! (7) Örök szeretettel szeret téged Istened! (8) örök világosság fényeskedjék néked! (3) örök világosság fényeskedjék nékünk! (16) Örömben búban énekeltem (5) Örömhírmondó békekövet vagy e? (4) örömhírmondó békekövet vagy e? (3) Örömmel várd visszatérő Uradat! (3) öröm van nálad! (3) Országod örökkévaló ország Uram! (6) örüljetek az örülőkkel (4) Örüljetek az Úrban mindenkor! (27) ÖRÜLJÜNK AZ ÚRBAN MINDENKOR! (3) Örül mi szívünk... a templomba megyünk! (5) örvendezel az úrban? (4) Örvendezzünk Istenünk színe előtt! (21) örvendj isten népe (4) Örvendve köszöntsétek e kedves vendéget! (3) Ott leszek hol Uram van ez az én bizodalmam! (7) Ó a hit nagy bizonyosság! (3) Pajzsom az Úr ő kormányoz! (5) párbeszéd Istennel (3) Pártfogó Szentlélek ajándéka! (4) pásztorolt gyülekezet vagyunk (8) Pásztorom a Jézus hozzá tartozom! (13) Pásztorunk a Jézus de hozzá tartozunk?! (21) PÁSZTORUNK A JÉZUS DE HOZZÁ TARTOZUNK?! (3) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (3) PÁSZTORUNK A JÉZUS HOZZÁ TARTOZUNK! (3) Rád bízom sorsomat Uram! (6) rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (4) RÁD BÍZOM SORSOMAT URAM MINDHALÁLIG! (3) Rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (32) Rád bízom Uram sorsom mindhalálig! (9) Rád nézek már boldog szemmel! (4) Rád nézek már boldog szemmel én Megváltóm! (8) Ragyogtasd fel Krisztust másoknak! (4) Ragyogtasd rám orcádat Istenem! (6) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (10) reménykedj az Úrban! (7) Reménykedj az Úrban ő megsegít téged! (7) reménykedj Isten kegyelmében! (4) reménységünk beteljesül jézus visszajövetelekor (7) Reménységünk valóra válik! (4) S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! (11) Segítségem az Úrtól van! (8) Segítségem az ÚR nevében van! (13) segítségem és pajzsom az ÚR! (6) segíts meg ments meg üdvözíts (9) Semmi nem választhat el Isten szeretetétől! (3) senki sem ragadhat ki isten kezéből (15) sírjunk a sírókkal örüljünk az örülőkkel! (3) sokan vannak a hivatalosak (5) Soli Deo Gloria! (7) sos mentsétek meg lelkeinket! (3) súlyos napokban csak Jézusra nézz! (5) szabadító és megváltó Urunk van! (20) Szabadító Istenünk van (3) Szabadító Istenünk van! (3) szabadító Isten az ÚR! (4) szabadító megváltó urad van (3) szabadító urunk van (3) szabadíts meg akkor megszabadulok (7) Szabadíts meg a gonosztól! (12) szabadíts meg hogy megszabaduljak! (3) szabadíts meg őrizz meg a gonosztól! (4) szabadíts meg Uram akkor megszabadulok (9) Szánalommal nézz le ránk! (4) száz juhocska mind együtt legel (5) Szegényen és üresen adom magam neki! (3) szegény gazdagok és gazdag szegények (5) szemeimmel tanácsollak téged (3) Szemeivel tanácsol minket Istenünk! (5) Személyválogatás nélkül szeressük egymást! (3) szenteld meg az ünnepnapot! (4) szentelj meg teljesen! (5) szenteltessék Uram örökké szent neved! (9) Szentháromság egy igaz örök Isten! (8) szentírás (3) szentírás az élet könyve (9) Szentlélek Lelke Atyának Fiúnak! (6) Szentlelkedet ne vedd el tőlem! (5) Szentlelkedet ne vond meg tőlem! (3) SZENT ANGYALOD LEGYEN VELEM! (6) szent angyalod legyen velem! (6) Szent az Isten! (4) szent az isten! (3) Szent az Isten neve! (7) szent népe Istennek a benne hívők! (4) Szent szent szent a mindenható Isten! (9) szeresd az Urat a te Istenedet! (19) Szeresd embertársadat! (8) szeresd embertársadat! (5) szeresd embertársadat mint magadat (6) Szeresd embertársadat mint magadat! (12) szeresd embertársadat mint magadat! (8) Szeresd embertársadat mint önmagadat! (8) Szeresd embertársad mint magad! (3) Szeresd Istenedet és embertársadat! (4) szeresd Istened és embertársad! (3) Szeresd Istent és embertársad! (3) Szeressük egymást krisztusi szeretettel! (5) Szeressük ellenségeinket is! (3) Szeretetközösségben élhetünk Istenünkkel! (3) szeretetközösségben lenni istennel (3) szeretet nagy parancsolata (4) szeretlek Uram én erősségem! (3) SZERETLEK URAM ERŐSSÉGEM! (5) Szeretlek Uram és Istenem! (4) szeretni nem puszta szó! (5) SZERET AZ ISTEN MÉG ENGEM IS! (6) Szeret az Isten még engem is! (29) szeret az isten még engem is! (5) szeret az Isten még engem is! (9) szeret az Úr ezért nincs még végünk (3) színről színre látjuk meg Istenünket (5) szívből szeretlek Jézusom! (12) szívből szól a száj (3) szívből szól a száj! (8) szívembe jöjj ó úr jézus (5) szívemet hozzád emelem Istenem! (4) Szívem csendben az Úrra figyel! (3) Szolgáljatok az Úrnak örömmel! (7) Szolgáljunk az Úrnak örömmel! (10) Szolgáltass nekem igazságot! (3) szóljunk igazat szeretetben! (8) Szólj Uram mert hallja a te szolgád! (32) szólj Uram mert hallja a te szolgád! (4) szólj Uram szolgád hallja! (4) szőlőtő szőlősgazda szőlővesszők (3) Szomjúhozom! Adj innom! (5) szükségünk van újjászületésre (4) szüntelenül imádkozzatok (3) szüntelenül imádkozzatok az Úrhoz! (7) szüntelen imádkozzunk Istenünkhöz! (3) Szuverén Isten az ÚR! (5) taníts másokat az Igére! (4) Taníts rendelkezéseidre Uram! (3) tanítványai megtartják Jézus igéjét! (3) Tanúd vagyok Uram! (18) Tanúskodj Istened embermentő szeretetéről! (4) tanúskodj Uradról hitelesen! (3) tanuskodj Uradról sokaknak! (5) Tartsd be az aranyszabályt! (4) Tebenned bíztunk eleitől fogva (3) Téged keres imádságom! (9) tégy tanúságot Jézusról! (3) Tégy Uram engem áldássá! (3) tékozló szeretetű Isten (3) Teljes öröm van Istennél! (4) Templomod hadd legyen a szívem! (6) Tenger harcon át visz az út hozzád! (6) teremtő és gondviselő Istenünk van (3) Teremtő és gondviselő jó Atyánk van! (13) teremtő isten (6) teremtő Istenünk ma is munkálkodik (3) teremtő megváltó megszentelő Isten (4) Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! (14) Teremtő Szentháromság Isten! (4) térjetek meg/vissza Istenhez! (16) Térjetek meg mert Jézusban elközelített Isten Országa! (9) térjünk vissza urunkhoz és istenünkhöz (4) térj vissza Istenedhez! (5) testi lelki eledelt ad istenünk (3) Testvéreim javáért fáradnom küzdenem kell! (17) Te vagy reményem sziklaszála! (15) Te vagy reményem sziklavára Uram! (7) tied az ország a hatalom és a dicsőség! (4) Tied az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké! (15) Tied a dicsőség mindörökké! (6) TIED A DICSŐSÉG MINDÖRÖKKÉ! (3) tied a dicsőség mindörökké! (3) Tied vagyok Jézusom! (36) tiszta szívet teremts bennem! (8) Tiszta szívet teremts bennem Istenem! (14) TISZTA SZÍVET TEREMTS BENNEM ISTENEM! (4) Tisztítsd meg szíved! (3) tisztítsd meg szíved! (4) Tisztítsd meg szíved a Jézus vériben! (14) Tisztíts meg teljesen! (4) tisztíts meg teljesen! (4) ti vagytok a világ világossága! (4) Ti vagytok a világ világossága! (6) Törvényszegők és törvénytiprók vagyunk! (6) törvény krisztusra mutat (3) tudom hogy az én megváltóm él! (3) Tudom kiben hiszek! (5) tűrd kereszted mindhalálig (3) türelme hosszú szeretete nagy (3) üdvösségünk ingyen kegyelemből van (4) Üdvösségünk reménységre szól! (3) üdvösség a jézusban való hit által (10) Üdvösség csak Krisztus által! (3) üdvösség egyedül krisztusban (3) üdvözítő Istenünk van! (11) üdvözítsd népedet Uram! (4) Úgy hív úgy vár a szent atyai ház! (9) Úgy szerette Isten a világot! (3) Újjászületés ige és Szentlélek által. (4) Újjászült igéje és Szentlelke által! (3) újjáteremtő isten (5) ujjong az én lelkem (4) Új nevet ad Jézus! (3) Új név új örök élet! (4) új szívet adj Uram énnekem! (4) Új szívet adj Uram énnekem! (5) Új szív új ének! (3) új szövetséged elfogadom magam egészen neked adom! (3) új szövetség köttetett a Golgotán (3) Új teremtés vagy! (5) Uralkodik az ÚR a Mindenható! (3) Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! (56) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz (11) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (3) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz! (31) üres edényed vagyok Uram! (3) utaddá lett- e Jézus (3) Útaidat ismertesd meg velem! (4) Utaidat URam ismertesd meg velem! (17) utaidat uram mutasd meg nekem (4) útmutató (72) út igazság élet (5) vagyok-aki-vagyok (3) Vak voltam most látok! (4) Válaszd az örök életet! (3) Választott nemzetség királyi papság a Krisztusban hívők közössége! (4) van örök kincsünk (3) Van örök kincsünk! (3) várd visszatérő Uradat! (3) várjuk jézus érkezését (5) Várlak Uram várlak reménykedő szívvel! (5) vár Atyád szerelme! (3) Vár Atyád szerelme ó jöjj haza! (8) Vedd és olvasd a Szentírást! (3) védelmezőm és kőváram vagy Uram! (4) Veled mindig győzhetek! (7) veled van az ÚR de ismered őt? (7) velem leszel a paradicsomban (6) velem vándorol Jézus s én ővele! (13) velem vándorol utamon Jézus! (4) velem vándorol útamon Jézus! (9) velem van istenem (5) veletek vagyok minden napon (4) Velünk az Isten! (7) vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (7) vétkeztem szóban tettben gondolatban (5) Vezess az örökkévalóság útján! (12) Vezess Jézusunk véled indulunk! (21) vezess parancsolataid útján! (3) vezettetve élni krisztus által (8) Vigasztalás Istene az ÚR! (9) Vigasztaljátok népemet! (3) vigasztaló igét mondjunk! (6) Vigasztaló Szentlélek Isten (10) Világítéletet tart a Bíró (4) világító életet élhetsz Jézussal! (3) Világíts bennem Jézus! (14) világosítsa meg az ÚR az ő orcáját terajtad! (4) világosságom az ÚR! (12) világosság gyermekei (3) világosság lehetsz! (7) világteremtő és fenntartó Úristen (3) világ világossága (4) Viszontszeretheted Uradat és Istenedet! (4) Vizsgálj meg Istenem! (5) Zengjen hálaének minden ajkon zengjen! (4) Zörgessetek Isten ajtaján! (5) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

- Szerda [2024.03.06.] "Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!"

2024.03.06. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Szerda [2024.03.06.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 121,7

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jn 17,15

Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet.

 

Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.

Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet.

 

Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.

Az Úr megóv minden bajtól, ő vigyáz életedre.

Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor." - "Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt." - "A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére." - "Az igaz istenfélőknek ő megjelenti magát, És az őbenne hívőknek Örök törvényét, titkát. Azért én szemeimmel Rátekintek szüntelenül. ő megőriz kezével, Lábam kivonja a tőrbül."

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Mt 19,25-26

"Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: Akkor kicsoda üdvözülhet? Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta nekik: Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: megőrzi az Úr az övéit! Őrizzen meg téged az ÚR! Megőriz az Úr jártodban-keltedben most és mindenkor! #GARAI-nyh* AZ ÚR AZ ÉN ŐRIZŐ PÁSZTOROM!

- Kedd [2024.03.05.] "És amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban!"

2024.03.05. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Kedd [2024.03.05.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jón 3,9

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mk 11,24

Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el!

 

Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek.

Ki tudja? Talán visszatér és megengesztelődik az Isten, és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el!

 

Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.

Ki tudja, hátha irgalmas lesz és újra megbocsát az Isten, lecsillapul izzó haragja, és nem kell elvesznünk!”

Ezért mondom nektek, hogy ha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok, és akkor valóban teljesül kérésetek.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után?" - "Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg." - "És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok." - ""Imádkozzatok, és buzgón kérjetek!" Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk! Hallgass meg, Fiad nevében ha kérünk!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Jób 7,21

"Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, amikor keresel, már nem leszek."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! kételkedés nélkül kérjünk! Szánalommal nézz le ránk! #GARAI-nyh* URAM SZÁNJ MEG ENGEM ÉS IRGALMAZZ NÉKEM!

- Hétfő [2024.03.04.] "Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem!"

2024.03.04. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Hétfő [2024.03.04.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jóel 4,16b

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mk 10,48-49a

De népét megoltalmazza az Úr, és erőssége lesz Izráel fiainak.

 

Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! Jézus megállt, és ezt mondta: Hívjátok ide!

De az Úr az ő népének oltalma és az Izráel fiainak erőssége!

 

És sokan feddik vala őt, hogy hallgasson, de ő annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elő.

De népének mentsvára az Úr, Izrael fiai számára menedék.

Többen csitították, hogy hallgasson. Ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "és megtudod, hogy én, az Úr vagyok a te szabadítód, és a te megváltód Jákób Erőssége." - "Az Úr az ő népének erőssége, felkentjének megsegítő ereje." - "Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam!" - "Gyötrelmemben ha hívtalak, Ott voltál gyermekednél; Még a halál völgyéből is Te engem kimentettél. Ó, áldlak érte szüntelen. Ti hívek, jertek mind velem: Dicsérjük Istenünket!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Lk 14,27

"Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: fuss jézushoz hozzá menekülj Erősségem az ÚR! HÍVJUK SEGÍTSÉGÜL AZ URAT A NYOMORÚSÁG IDEJÉN! #GARAI-nyh* Ha kiáltunk hozzá meghallgat az ÚR!

- Vasárnap [2024.03.03.] "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól!"

2024.03.03. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Vasárnap [2024.03.03.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Péld 28,13

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 19,8-9

Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer.

 

Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. 

Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.

 

Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, íme, minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. Monda pedig néki Jézus: Ma lett üdvössége ennek a háznak! Mivelhogy ő is Ábrahám fia. 

Nincs sikere annak, aki titkolja a bűnét, de irgalomra lel, aki bevallja, s kerüli.

Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem." - "Ha pénzt adsz kölcsön egy szegény embernek, aki népemből való, és melletted él, ne bánj vele úgy, mint egy uzsorás: ne vessetek ki rá kamatot!" - "Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett." - "Mélységes mélyből kiáltunk Hozzád, irgalmas Isten. Ó, hallgass meg, kérünk, ne hagyj Elveszni bűneinkben! Ha te mindazt számba veszed, Amit vétettünk ellened, Ki állhat meg előtted?"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Lk 9,62

"Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: üdvösség a jézusban való hit által Irgalmas az ÚR az őt szeretőkhöz! Valljuk meg egymásnak bűneinket! BŰNBÁNAT - BŰNVALLÁS - MEGTÉRÉS- BŰNBOCSÁNAT - ÚJ ÖRÖK ÉLET! #GARAI-nyh*

BÖJT 3.

2024.03.03. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. (Lk 9,62)

http://abibliamindenkie.hu/uj/LUK/9/#62

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek188.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek370.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

Szólj hozzá!

- Szombat [2024.03.02.] "Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked – mondja megváltó Urad!"

2024.03.02. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Szombat [2024.03.02.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 13,2

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 27,46

Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem?

 

Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?

Uram, meddig felejtkezel el rólam végképpen? Meddig rejted el orcádat tőlem?

 

Kilenc óra körül pedig nagy fennszóval kiálta Jézus, mondván: Eli, Eli! Lama Sabaktáni? azaz: Én Istenem, én Istenem! Miért hagyál el engemet?

Meddig feledkezel meg rólam, Uram, mindörökre? Meddig rejted el arcodat előlem?

Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem segítesz!" - "Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?" - "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!" - "Nem hagyom el Jézusom, Mivel magát adta értem. Nagy hálával őt áldom, Legyen övé teljes éltem. Ő én világosságom, Nem hagyom el Jézusom."

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Gal 2,20

"Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: Ragyogtasd rám orcádat Istenem! Ne hagyd el Uram kezeid alkotását! Én terólad el nem felejtkezem! #GARAI-nyh* JÉZUST AZÉRT HAGYTA EL AZ ATYA; HOGY TE SOHA NE LÉGY ELHAGYOTT!

- Péntek [2024.03.01.] "Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?"

2024.03.01. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Péntek [2024.03.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 63,8

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Róm 8,31b

Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.

 

Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?

mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.

 

Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?

Valóban, te lettél gyámolom, szárnyad oltalmában vigadozom.

Ha Isten velünk, ki ellenünk?

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban." - "Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem!" - "Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten." - "Reménységem te légy nekem, Nagy hatalmú, bölcs Istenem! Tőled legyen segítségem, Mikor terhel én sok vétkem!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Zsid 9,15

"Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: Velünk az Isten! Ha ő velünk ki ellenünk az ÚR a mi oltalmunk! #GARAI-nyh* AZ ÚR AZ ÉN SEGÍTŐM! Ne félj; mert én veled vagyok!

- A 2024. év és MÁRCIUS hónap igéje - Péntek [2024.03.01.] "A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése!"

2024.03.01. 00:01 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2024.03.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

A 2024. év: 1Kor 16,14

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Március hó: Mk 16,6a-b

Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!

Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt.

Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!

Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett, föltámadott, nincsen itt.

Minden dolgotokat intézzétek szeretettel.

„Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt!

"Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt." - "Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!" - "Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. " - "Szívből szeretlek, Jézusom. Légy velem vándorutamon Irgalmaddal a sírig! Nélküled mi e földi tér, Ég, világ véled föl nem ér, lelkem csak benned bízik. Az életben és halálban Csak beléd vetem bizalmam, Te, örök kincsem, vigaszom, Szent véredre hagyatkozom. Felséges Úr, Én Jézusom, én Jézusom, Ne engedj szégyenre jutnom!"

Garainyh*non-stop†Mission

Szólj hozzá!

Lelki Elemózsia 7 napra - Böjt 3. hete

2024.02.29. 00:04 Andreas

 

„Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint,

nem alkalmas az Isten országára.(Lk 9,62)

Böjt 3. hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az Isten Bárányára irányítják tekintetünket; aki szolgálni jött és halálra adta magát érettünk (lásd Jn 1,29.36), hogy el ne vesszünk bűneinkben, hanem elnyerjük az örök életet. „Jézus Krisztusban van a mi váltságunk az ő vére által: a bűnök bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint.” (Ef 1,7; LK) Oculi: „Szemem állandóan az Úrra néz.” (Zsolt 25,15) „Jusson színed elé az én imádságom! Hozzád emelem tekintetemet, aki a mennyekben lakozol.” (GyLK 758,1) Nézzünk fel Jézusra (lásd Zsid 12,2), s kövessük őt; mert a keresztyének küldetése: Imitatio Christi! Ő ma is hív: „Kövess engem! …menj el, és hirdesd az Isten országát!” (Lk 9,59.60) S Pál, így bátorít: „Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben… Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban.” (Ef 5,1.2.8) Urunk előre meghirdeti az ő követésének előfeltételeit: „Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14,27) „Bár a keresztet nem azért vállaljuk, mintha ezzel szeretnénk üdvözülni, vagy csak a legcsekélyebb érdemet is szerezni, mégis Krisztus példája szerint szenvednünk kell, hogy hozzá hasonlóvá legyünk.” (Luther) Jób, Istenéhez fordul böjti kérdéseivel: „Micsoda az ember, (…) hogy így törődsz vele? Miért nem veszed le rólam a szemed? Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet?” (Jób 7,17.19.21) A gazdag ifjú az örök életet akarta elnyerni! S Jézus kérte: „menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. A tanítványok így szóltak: Akkor kicsoda üdvözülhet? Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta nekik: Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” (Mt 19,21–22.25–26) Pál írja: Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallgattátok Isten általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.” (1Thessz 2,13) Jézus bátorít minket is: „Aki inni ad nektek egy pohár vizet azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, hogy el nem marad a jutalma.” (Mk 9,41) S követésére hív: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt.” (Mt 16,24–25) „Jézus hív: »Jertek énutánam! / Vegyétek föl keresztetek! / A keskeny útra térjetek!« // Kövessük őt, a drága Mestert!” (EÉ 438,1.5) G. A.

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2024.02.29.] "Hozzád menekülök, Uram, ne szégyenüljek meg soha! Ments meg engem irgalmasan!"

2024.02.29. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Csütörtök [2024.02.29.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 11,1

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Zsid 10,35

A karmesternek: Dávidé. Az Úrhoz menekülök. Hogyan mondhatjátok nekem: Menekülj a hegyre, mint a madár?!

 

Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.

 Az éneklőmesternek, Dávidé. Az Úrban bízom. Hogy mondhatjátok az én lelkemnek: Fuss a ti hegyetekre, mint a madár?!

 

Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van!

(A karvezetőnek – Dávid zsoltára.) Az Úrnál keresek menedéket. Miért mondjátok: „Menekülj a hegyekbe, mint a madár!”?

Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Bizony, igaz az Úr, igaz tetteket szeret; a becsületes emberek meglátják arcát." - "Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt," - "Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.”" - "Téged keres imádságom, Hozzád vágyom, Ki áld és meggazdagít; Jézus, minden szenvedésből, Könnyeimből Tehozzád emel a hit."

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * 1Jn 1,9

"Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: fuss jézushoz hozzá menekülj Vár Atyád szerelme ó jöjj haza! Bizalmamat Krisztusnak szent vérébe vetem! #GARAI-nyh* SEGÍTSÉGEM ISTENTŐL VÁROM! 2024. Szökőév; de Isten színe elől nem lehet elszökni!

- Szerda [2024.02.28.] "De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!"

2024.02.28. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Szerda [2024.02.28.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 7,2

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 10,19

Uram, Istenem, hozzád menekülök! Szabadíts meg üldözőimtől, és ments meg engem,

 

Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan szóljatok, vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok.

Én Uram, Istenem, benned bízom. Oltalmazz meg engem minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem,

 

De mikor átadnak titeket, ne aggodalmaskodjatok, mi módon vagy mit szóljatok, mert megadatik néktek abban az órában, mit mondjatok.

Uram, Istenem, hozzád menekülök, ments meg minden üldözőmtől és szabadíts meg!

Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Az én pajzsom az Isten, aki megszabadítja a tiszta szívűeket." - "Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem azt mondjátok, ami megadatik nektek abban az órában, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek." - "Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király!" -  "Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám, Égi lángod járja át szívem és a szám! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Jn  16,33

"Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: Jézus! Tied vagyok! Ments meg! #GARAI-nyh* JÉZUS AZ ÉN SZABADÍTÓ; MEGVÁLTÓ URAM! Itt állok; másként nem tehetek! Erős váram az Úr Isten!

- Kedd [2024.02.27.] "Bizony, megvallom bűnömet, bánkódom vétkeim miatt!"

2024.02.27. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Kedd [2024.02.27.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 51,4

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 15,7

Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem!

 

Mondom nektek, hogy ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre.

Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet;

 

Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.

Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől!

Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Akkor ezt mondta Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Én kentelek föl Izráel királyává, és én mentettelek meg Saul kezéből." - "Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja?" - "Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem." - "Bármily sok is a mi bűnünk, Még több az Úr kegyelme; Kész ő mindig, hogy a bűnöst Karjával fölemelje. ő Izrael hű pásztora, A nyáj az ő tulajdona, ő a mi szabadítónk."

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Jób 2,10

"De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: száz juhocska mind együtt legel megtalált a pásztor Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! BŰNBÁNAT - BŰNVALLÁS - MEGTÉRÉS- BŰNBOCSÁNAT - ÚJ ÖRÖK ÉLET! #GARAI-nyh*

- Hétfő [2024.02.26.] "Dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében!"

2024.02.26. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Hétfő [2024.02.26.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 2Krón 16,9a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Ef 1,18-19a

Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.

 

és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön.

mert az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik őhozzá teljes szívvel ragaszkodnak.

 

És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az ő elhívásának a reménysége, mi az ő öröksége, dicsőségének a gazdagsága a szentek között! És mi az ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk,

Az Úr szeme ugyanis átvizsgálja az egész földet, és ő erősnek bizonyul azok előtt, akik egész szívvel benne bíznak.

Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket, milyen gazdag az a felséges örökség, amely övé a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma rajtunk, hívőkön.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Mindenen rajta tartja szemét az Úr, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli." - "Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül," - "Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek." - "Reménységem te légy nekem, Nagy hatalmú, bölcs Istenem! Tőled legyen segítségem, Mikor terhel én sok vétkem!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Gal 6,14

"Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: reménységünk beteljesül jézus visszajövetelekor Tied vagyok Jézusom! Rád nézek már boldog szemmel én Megváltóm! #GARAI-nyh* SZEMEIM AZ ÚRRA NÉZNEK SZÜNTELEN!

- Vasárnap [2024.02.25.] "Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, népem, mely szívébe zárta tanításomat!"

2024.02.25. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Vasárnap [2024.02.25.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 5Móz 6,6-7

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jn 14,26

Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! 

 

A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.

És ez igék, amelyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben! És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz!

 

Ama vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.

Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben, és vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz s amikor úton vagy, amikor lefekszel s amikor fölkelsz.

S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!" - "Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál, és ki ne vesszenek emlékezetedből, amíg csak élsz! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is;" - "Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta." - "Jézus, hűséges tanítónk, Szólj, hogy megismerhessünk, Téged, igaz boldogítónk, Tiszta szívből szeressünk; Mert kik sötétségben jártunk, Benned örök fényt találtunk!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Jn 3,16

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: Jöjj szívembe most ÚR Jézus! Egy a szükséges dolog! #GARAI-nyh* SZÍVEMBE ZÁRTAM BESZÉDEDET URAM! igei bizonyságtétel környezetedben

BÖJT 2.

2024.02.25. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. (Róm 5,8)

http://abibliamindenkie.hu/uj/ROM/5/#8

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek081.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek189.htm

 

Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása