ÚTMUTATÓ NAPI IGÉK A BIBLIÁBÓL

Itt minden napra; 1 mondatban 2 útmutató ige 3 fordításban látható ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

SZEMÉLYES HONLAPOM

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

Naptár

szeptember 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Címkék

*garainyh* (2534) add tovább az örömhírt (3) Add tovább az örömhírt! (8) add tovább az örömhírt! (5) Add tovább a dióhéj evangéliumot! (4) add tovább a jó hírt! (3) Adjon neked békességet az ÚR! (3) Adj békét a mi időnkben! (5) ahol a kincsed ott lesz a szíved (3) akaratod nekem mutasd meg szüntelen (6) Akaratod nekem mutasd meg szüntelen! (12) Akin a szíved csüng az a te istened! (3) aki Jézust látja látja az Atyát (3) Aki keres az talál! (3) aki kér az kap (3) aki kétszer születik egyszer hal meg (3) alázd meg magad Istened előtt! (3) alázzuk meg magunkat Isten előtt! (3) Áldásod kísér életünk minden napján (4) áldjad én lelkem a dicsőség örök királyát (3) Áldjon meg téged áldjon az ÚR! (11) Áldjon meg téged az ÚR! (5) Áldj meg minket Úristen! (4) áldj meg minket úristen! (3) Áldj meg minket Úristen a te jóvoltodból! (4) Áldott legyen az ÚR neve mostantól mindörökké! (3) Áldott orvosunk a Jézus! (3) amin akin a szíved csüng az a te istened (3) andreas (73) angyalok szolgálata embereknek (4) Aranyevangélium nekem szól (7) aranyszabály (4) ároni áldás (3) átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul! (3) Atyám lett az Isten! (3) atya fiú lelke (3) Azért jött Jézus hogy a kárhozatból kimentsen engem! (8) azért jött Jézus hogy megkeressen! (4) Azt tégy mással amit magadnak kívánsz! (3) Az áldott Orvos erre jár! (3) az Atya Fiú Lelke (4) az Atya megdicsőíti a Fiút (3) az emberszeretet törvénye (3) az Ige cselekvést történést létezést munkál (6) Az ige kőszálként megáll! (3) az ige testté lett (3) az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten (3) Az Isten útja biztos út! (5) Az örökkévalóság elkezdődött! (5) Az örök Vagyok van veled! (3) az ősi ároni áldás (3) az úr áldása gazdagít meg (8) az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR az egyedüli Isten! (3) az úr az én gyógyítóm (7) Az ÚR az én gyógyítóm! (8) Az ÚR az én jó Pásztorom! (6) Az ÚR az én vigasztalóm! (3) az ÚR az Isten egyedül! (4) az ÚR a mi gyógyítónk! (3) Az ÚR a te gyógyítód! (3) az ÚR érkezése (3) a bűn zsoldja a halál (5) A bűn zsoldja a halál! (3) a harag rossz tanácsadó (3) A hit cselekedetek nélkül halott! (3) a hit feltétlen bizalom istenben (3) a hit látja a láthatatlant (5) A hit látja a láthatatlant! (5) A keresztfához megyek! (4) a keskeny út a mennybe visz (5) a keskeny út a mennybe visz! (11) A keskeny út a mennybe visz! (14) a kettős nagy parancsolat (8) A kettős nagy parancsolat! (5) a lélek lélegzetvétele (3) A mélységből kiáltok hozzád Uram! (3) a mindennapi kenyér (3) a nagy parancsolat (3) a nyelv bűnei (4) A pokoltól lelkem megszabadította! (6) A pokoltól lelkem megszabadítottad! (4) a pokoltól lelkem megszabadította menyország kapuját nékem kinyitotta (4) a szeretet kiűzi a félelmet (3) A szeretet nagy parancsolata (3) a szeretet nem Isten! (3) bálványimádás (4) Békesség Fejedelme (3) Békesség Istentől! (5) békesség néked köszöntésed ez legyen (10) Békesség néktek! (7) Békülj meg Isteneddel még ma! (4) biblia (3) Bízd rá magad teljesen Istenedre! (3) bízd újra életed krisztusra (4) bízd újra életed krisztusra! (3) Bízd Újra Életed Krisztusra! (19) Bízom benned Uram Jézus! (6) Bocsásd meg a mi vétkeinket miképpen mi is! (10) bölcsesség Ige és Lélek által (4) Boldogok akik hallgatják és megtartják az igét! (3) boldogok akik megtartják Isten beszédét (3) boldog aki megtartja Isten igéjét! (3) bűnbánat-bűnvallás-bűnbocsánat (4) bűnbánat bűnvallás bűnbocsánat (19) bűnbánat után bűnbocsánat (5) bűnbánó bűnösnek van bűnbocsánat (3) bűnbocsánat jézusért (3) bűneink büntetését Jézus viselte el a kereszten (3) bűnlátás bűnvallás bűnbocsánat (4) bűnvallás után bocsánat (3) christianus (74) Címkék (29) csak az úr áldása gazdagít meg (4) Csak az ÚR áldása gazdagít meg! (10) Csak az Úr áldása gazdagít meg! (13) csak az ÚR a te Istened! (3) Csend van bennem és emlékezem! (3) Csodálatosan cselekedett az ÚR! (4) De szabadíts meg a gonosztól! (4) dicsérd a dicsőség örök királyát (6) dicséret dicsőség hálaadás (5) Dicsőítlek imádlak magasztallak Uram mindenkor! (3) Dicsőítsd az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (6) Dicsőítsd az Urat egész életfolytatásoddal! (4) Dicsőítsd a Szentháromság ÚR Istent! (3) dicsőítsd és imádd a Szentháromságot! (3) dicsőítsd istent egész életfolytatásoddal! (3) Dicsőítsd teremtő megváltó megszentelő Istenedet! (3) Dicsőítsd Uradat és Istenedet! (5) Dicsőítsük az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (3) Dicsőítsük a Szentháromság egy Istent! (5) dicsőség a magasságban Istennek! (6) Dolgozz az ÚR szőlőjében! (3) egyedül a hit a kegyelem a szentírás (5) Egyedül a Szentírás! (7) egyedül ellened vétkeztem Istenem! (4) Egyedül ellened vétkeztem Istenem! (3) Egyedül Istené a dicsőség! (8) egyedül istené a dicsőség! (3) egyedül Istené a dicsőség! (3) egyedül Krisztusért kegyelemből hit által (5) elég nékem a te kegyelmed! (3) Élek többé nem én! (3) Életem ideje kezedben van Uram! (5) Életem Jézus egyedül te töltsd be! (5) Élet könyvébe írd nevem! (4) Elfogadtál és elhívtál élő Jézus Mesterünk! (3) Eljött hozzánk az üdvösség! (3) Élj az aranyszabály szerint! (9) élő urunk van (3) élő víz (4) emberé a munka istené az áldás (3) emberé a munka Istené az áldás (3) emberszeretet (3) embertársi szeretet (3) én-uram-és-én-istenem! (9) Engedelmeskedj Istened igéjének! (4) én uram és én istenem (4) én uram és én istenem! (6) Én Uram és én Istenem! (41) én Uram és én Istenem! (12) Én Uram és én Istenem vagy te! (5) Én zörgetek ne mond a szél zörög! (5) érettem helyettem miattam! (5) erőm és énekem az ÚR! (4) Erőnk magában mit sem ér! (3) erősítsd meg istenünk amit cselekedtél értünk! (5) erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk! (18) Erősségem az ÚR! (6) erős isten (3) Erős várad-e az Úristen? (4) Erős várad az Úristen! (3) Erős váram az én Uram! (6) Erős váram az Úristen! (4) erős váram az ÚR Isten! (3) erős várunk az úristen (7) ERŐS VÁRUNK AZ ÚRISTEN! (4) Erős várunk az Úristen! (28) erős várunk az úristen! (11) erős várunk az Úristen! (8) Erős várunk az ÚR Isten! (4) erős vár a mi Istenünk! (3) erős vár a mi istenünk! (3) evangélikus (4) evangélium (77) ezt cselekedjétek! (3) ez az én testem és vérem (3) felebaráti szeretet (4) félelem mentes élet Krisztusban (3) feltétlen ráhagyatkozás Isten szeretetére (3) féltőn szerető Isten az ÚR! (5) fenyítés atyai szeretetből (3) földi és mennyei békesség (3) földi és mennyei bölcsesség (3) fuss jézushoz hozzá menekülj (5) fuss Jézushoz Ő vár rád! (4) Fuss Jézushoz ő vár rád! (5) garainyh (74) garainyh* (3) garainyh*non stop†mission (9) garai andrás (75) gondolj uram irgalmadra! (3) gondviselő atyánk van (4) gondviselő Istened van! (8) gondviselő istenünk van (8) gondviselő Istenünk van (4) Gondviselő Istenünk van! (5) gondviselő jó Atyánk van! (4) gondviselő mennyei Atyánk van (4) gyakorlati felebaráti szeretet (4) Gyermeki hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (4) gyógyító igét mondj! (3) gyógyíts meg Uram akkor meggyógyulok (7) gyönyörködjél az úrban (4) Gyönyörködjél az Úrban! (7) gyönyörködjél az Úrban! (6) gyönyörködjél az úrban és megadja szíved kéréseit! (22) gyönyörködjél az Úrban mindenkor! (6) Győzelemet vettél ó Feltámadott! (5) Győzelmes jobbjával támogat engem! (3) Győzelmet vettél ó Feltámadott! (5) Gyűjts mennyei kincseket! (3) Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! (5) Halld meg Uram hívó hangomat! (3) Hatalmas Isten az ÚR! (6) Hatalmas ő csak mondja s úgy leszen! (8) hátra arc! meg/visszatérés Istenhez (7) Haza vágyom örök otthonomba! (6) ha isten velünk ki ellenünk (3) Ha Isten velünk ki ellenünk! (5) Ha Isten velünk ki ellenünk?! (3) Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?! (5) ha kiált hozzám meghallgatom! (4) higgy az úr jézusban! (3) higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (5) Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (20) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (4) higgy és üdvözülsz! (3) higgy Jézusban és üdvözülsz! (4) higgy jézusban és üdvözülsz! (6) Higgy Jézusban és üdvözülsz! (7) hinni jézusban (3) Hinni taníts Uram! (13) hinni taníts uram! (4) hinni taníts Uram! (13) Hirdesd az evangéliumot! (4) hirdesd az örömhírt mindenkinek! (5) Hirdessétek az evangéliumot! (3) hirdessétek az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (19) hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (6) Hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (5) hiszek mennynek és földnek teremtőjében! (3) hiszem az örök életet (3) Hiszem az örök életet! (4) Hiszem a bűnök bocsánatát! (3) hit (4) hitből fakadó jócselekedetek (10) Hitből fakadó jócselekedetek! (8) hitből jön a cselekedet (3) Hitből jön a cselekedet hogy életed betöltse! (4) hitből jövő cselekedetek (3) Hit által igazulunk meg Isten előtt! (4) Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni! (5) hit remény szeretet (16) Hit remény szeretet! (11) hívd segítségül az Urat! (3) Hívj segítségül a nyomorúság idején! (3) Hol töltöd az örökkévalóságot? (9) hozsánna= segíts ments meg üdvözíts (5) hűséged végtelen Istenem! (8) Hűséges Istenünk van! (4) Hű az Isten nem hitszegő! (3) Igazak az ÚR ítéletei! (3) Igaz vagy Uram és igazságosak döntéseid! (5) ige (3) igemisszió (72) imádjátok Istenünket! (3) imádjátok istenünket! (3) imádjátok Istenünket aki adta mindenünket! (3) imádkozzatok és buzgón kérjetek (8) imádkozzatok és buzgón kérjetek! (24) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt! (3) Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! (9) imitatio christi krisztus követése (5) ingyen de nem olcsó kegyelem (3) ingyen kegyelem (3) ingyen kegyelemből hit által üdvözülsz (3) Irgalmas az ÚR az őt szeretőkhöz! (4) Irgalmas és könyörületes az ÚR! (3) irgalmas isten az úr (3) Irgalmas Isten az ÚR! (3) Irgalmazz Úristen immáron énnékem! (4) Ismerd fel Jézusban személyes Megváltódat! (3) isten (4) isten-békessége-minden-értelmet-felülhalad (7) isten-dicsőítése-az-ember-missziója (4) isten-igazít-meg (3) isten-igéjével-és-lelkével-újjáteremt (3) Istent félnünk és szeretnünk kell! (19) Isten azt akarja hogy minden ember üdvözüljön! (5) Isten az élők Istene! (3) Isten az ÚR egyedül! (3) Isten a mindenség Ura! (3) Isten békessége minden értelmet felülhalad! (3) Isten beszéde élő és ható (3) isten dicsőítése (8) Isten dicsőítése a christianusok küldetése! (11) Isten dicsőítése a keresztyének küldetése! (3) Isten dicsőítése a küldetésünk! (4) isten dicsősége (3) Isten előbb szeretett minket! (4) Isten előbb szeretett téged (4) Isten élő Lelke jöjj! (11) isten élő lelke jöjj! (3) Isten Fia Megváltó (3) isten fia megváltó (7) Isten Fia Megváltó! (9) isten gyermekei (5) Isten gyermekeié a legszebb örökség! (3) isten gyermekei örökösök (4) isten gyermekei vagyunk (4) isten gyermeke vagyok (3) Isten gyermeke vagyok! (6) isten hűséges (3) isten igazít meg (3) Isten igazít meg! (3) isten igazít meg jézusért (4) Isten igazít meg Krisztusért! (3) Isten igazít meg Krisztus érdeméért! (6) isten igazsága (7) Isten igazsága Jézusban a miénk (3) Isten igazsága Krisztusban lett a miénk (3) isten igazságosan ítél (6) Isten igazságosan ítél! (6) isten igéje élő és ható (6) Isten igéje élő és ható! (14) Isten ígéretei beteljesednek rajtad is! (3) isten imádása (4) isten ismerete (3) Isten jó egyedül (3) isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül! (5) Isten keres téged! (4) Isten kezében van az életed! (4) Isten kezében van az életem! (7) isten kezében van az életünk (4) Isten kezében van az életünk! (5) Isten kezében van életem! (4) isten királyi uralma (3) Isten megváltott gyermeke vagyok! (3) Isten mindent újjáteremt (4) Isten munkatársai vagyunk (3) Isten nékem erőm bizodalmam! (9) Isten nem akarja a bűnös halálát! (3) Isten népe a benne hívők közössége! (4) isten neve szent (3) Isten örök szeretettel szeret téged! (4) isten szeretet (3) Isten szeretetének ünnepe (3) isten szeret téged (3) Isten szeret téged! (3) isten szívem néked adom kedves ajándokul (3) Isten szívem néked adom kedves ajándokul! (3) Isten szuverén ÚR! (6) Isten teremtett engem! (6) isten útja biztos út (3) Isten veled kívánja tölteni az örökkévalóságot! (6) Isten velünk ki ellenünk?! (4) ítélj meg engem Istenem! (4) Ítélj meg engem Istenem! (6) itt az isten köztünk (6) itt az Isten köztünk (5) Itt az Isten köztünk! (10) itt az isten köztünk! (3) itt az Isten köztünk! (8) Itt az isten köztünk! (4) jer dicsérjük Istent! (11) Jer dicsérjük Istent! (21) jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! (12) jer dicsérjük istent szívvel szájjal zengő énekkel! (13) jézus (5) jézus-juha-vagy-e-már (3) Jézusban itt az Isten köztünk! (3) Jézussal élek örökké (3) Jézus azonosítja magát a legkisebb embertársunkkal! (4) jézus az élet fejedelme (3) Jézus az élet kenyere (3) Jézus az élet kenyere! (3) jézus az élő ige (4) Jézus az élő Ige! (4) Jézus az én Szabadítóm! (4) Jézus az igaz Isten és az örök élet! (4) Jézus az örök élet (3) Jézus az út igazság élet! (3) Jézus a feltámadás és az élet! (3) Jézus a jó pásztor! (3) Jézus a jó pásztor vele megyünk?! (3) Jézus a mi békességünk! (3) Jézus a mi igazságunk! (7) Jézus a mi napunk (3) Jézus a mi napunk! (5) Jézus a mi őriző Pásztorunk! (3) Jézus a mi Szabadító Urunk! (3) Jézus a mi utunk igazságunk örök életünk! (4) Jézus a testté lett Ige (3) Jézus a testté lett Ige! (3) Jézus a világ Megváltója! (5) jézus a világ üdvözítője (3) Jézus a világ világossága (4) jézus a világ világossága (6) Jézus a világ világossága! (6) Jézus egylényegű az Atyával! (5) Jézus él én is vele! (10) Jézus él vele együtt én is élek! (3) Jézus érdeméért igazulunk meg Isten előtt! (3) Jézus helyettem halt meg! (3) Jézus hív jertek énutánam! (5) jézus krisztus isten fia megváltó (4) jézus krisztus úr (9) Jézus Krisztus ÚR! (18) Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére! (3) Jézus lábnyomában lépkedek! (3) Jézus legyőzte a bűn halál Sátán hatalmát a kereszten! (4) jézus missziói parancsa (3) Jézus nevében imádkozzunk Atyánkhoz! (4) Jézus nevében kérjünk! (3) Jézus neved oly csodálatos! (6) jézus örököstársai vagyunk (3) Jézus örököstársai vagyunk! (3) jézus szeret téged (6) Jézus szeret téged! (5) jézus szeret téged! (7) Jézus teste és vére táplál minket az örök életre! (3) jézus tied vagyok ments meg! (6) Jézus tied vagyok ments meg! (12) Jézus tied vagyok ments meg engem! (6) Jézus út igazság élet! (3) Jézus vére megtisztít minden bűntől! (4) jézus visszajön övéiért (3) Jöjjetek énhozzám mindnyájan! (3) jóságod átölel Teremtőm! (3) Jóval győzd le a gonoszt! (6) Jövel Jézus lelkem hő szerelme! (4) Jövel Szentlélek Úristen! (10) jövel uram jézus! (4) jövel Uram Jézus! (9) Jövel Uram Jézus! (17) kegyelem (4) Kegyelemből hit által üdvözülünk! (5) kegyelemből hit által üdvözülünk! (5) kegyelemből van üdvösségünk hit által! (6) kegyelemből van üdvösségünk jézusért (4) Kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (4) kegyelmes és irgalmas az ÚR! (5) Kegyelmes Isten az ÚR! (5) Kegyelmet nyert bűnös vagyok! (3) keressétek az Urat amíg közel van! (3) keressétek először isten országát! (3) Keresztelő János születésnapja (3) kérhetsz mennyei bölcsességet (3) Kérj felülről való bölcsességet! (3) kételkedés nélkül kérjünk! (3) kettős nagy parancsolat (7) Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet (3) kezedben tartod sorsomat Uram (4) kezedre bízom lelkemet (3) Kezedre bízom lelkemet! (3) királyod érkezik hozzád (3) Kivel töltöd az örökkévalóságot? (10) kölcsönös megbocsátás (5) kövesd Jézust a keskeny úton! (3) krisztus-él-bennem (5) krisztusban élni már most (5) Krisztusban itt az Isten köztünk! (3) Krisztus ártatlan Bárány! (6) Krisztus benső ismerete (11) krisztus benső ismerete (4) Krisztus benső ismeretére törekedj! (6) Krisztus él benenm! (3) krisztus él bennem (8) Krisztus él bennem (3) Krisztus él bennem! (39) Krisztus kegyelmezz! (3) krisztus követése (6) krisztus vére megtisztít minden bűntől (3) külső és belső békesség (4) látássá lesz a hit! (3) legyen meg a te akaratod (3) legyen meg a te akaratod! (5) Legyen meg a te akaratod! (10) Legyünk egymás Krisztusává! (6) légy az örömhír továbbadója! (5) légy embertársad Krisztusává! (4) légy hű Istenedhez! (3) Légy hű mindhalálig! (15) légy irgalmas embertársadhoz! (3) Légy Jézus tanúságtevője! (4) légy örömhírmondó békekövet! (4) légy örömmondó békekövet (3) légy örömmondó békekövet! (8) Légy örömmondó békekövet! (27) lélek által vezettetve élni (3) Lelke által él bennem az ÚR! (4) Magasztald Urad és Istened egész életfolytatásoddal! (6) maradj beszélő viszonyban Isteneddel! (7) marana tha jövel uram (3) Ma még lehet ma még szabad borulj le a kereszt alatt! (6) megerősítesz sőt megsegítesz engem Uram! (5) Megerősítlek meg is segítlek üzeni Urad! (6) meghallgatott imádság (4) megigazulás ingyen kegyelemből! (4) Megigazulás ingyen kegyelemből! (3) Megigazultunk hit által! (3) Megjelent Isten üdvözítő kegyelme neked is! (3) megtérés és újjászületés kegyelemből hit által! (5) megváltó urunk van (3) még nyitva az erős vár kapuja! (3) Mennyország kapuját nékem kinyitotta! (3) Mennyország kapuját nékem kinyitottad! (3) miképpen mi is megbocsátunk (3) Mindenható és Örökkévaló Isten az ÚR! (10) mindenható Isten az ÚR! (10) Mindenható Isten az ÚR! (7) Mindenkor örüljetek az Úrban! (3) mindennapi kenyerünket add meg naponként! (4) mindennapi kenyér és Ige (3) Mindennapi testi és lelki kenyér! (4) Mindentudó mindenható Isten az ÚR! (5) mindenünk Isten ajándéka (3) minden christianus misszionárius! (3) Minden csak kegyelem! (3) minden ember Isten teremtménye (3) minden kegyelem az életemben (5) minden kegyelem az életemben! (12) Minden kegyelem az életemben! (13) Minden kegyelem az életemben!" (4) minden kegyelem az életünkben (4) Mi Atyánk aki a mennyekben vagy! (4) munkálkodj serényen engedelmeskedve Uradnak! (3) Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek! (5) nap és pajzs az ÚR! (3) Nem félek mert gyermeked vagyok! (3) Nem félek mert te velem vagy! (3) netmisszió (69) Neveden hívtalak enyém vagy! (3) nézz fel Jézusra szüntelen! (3) Ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (4) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (5) ne félj csak higgy! (4) Ne félj mert én veled vagyok! (4) Ne imádj bálványokat! (3) ne imádj bálványt! (4) Ne imádj bálványt! (4) ne imádj énbálványt sem! (3) Ne kívánd a másét! (3) Ne legyen más Istened! (4) Ne legyen más istened! (4) ne légy bálványimádó! (5) Ne légy bálványimádó! (6) ne légy hűtlen Istenedhez! (3) nincs igaz ember (3) Nyugtalan a mi szívünk (3) örökkévalóság (3) Örökkévaló Isten az ÚR! (11) Örökkévaló szeretettel szeretlek! (8) Örökké Istennél leszünk! (3) örök élet (3) Örök élet beszéde! (7) Örök élet beszéde-e számodra az Isten igéje? (3) Örök lakásunk van Istennél! (3) örök napom én Istenem te vagy! (4) Örök napom én Istenem te vagy! (5) örök örömben élünk örökké (3) örök öröm lesz arcunkon a mennyben (4) örök öröm vár ránk! (3) Örök öröm vár ránk Istennél! (3) Örök szeretettel szeret téged Istened! (7) örök szeretettel szeret téged Istened! (4) örök világosság fényeskedjék nékünk! (8) Örömben búban énekeltem (3) Örüljetek az Úrban mindenkor! (22) Örül mi szívünk... a templomba megyünk! (3) Örvendezzünk Istenünk színe előtt! (8) örvendj isten népe (3) Ó a hit nagy bizonyosság! (3) Pártfogó Szentlélek ajándéka! (3) Pásztorom a Jézus hozzá tartozom! (4) Pásztorunk a Jézus de hozzá tartozunk?! (13) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (3) Rád bízom sorsomat Uram! (5) rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (3) Rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (14) Rád bízom Uram sorsom mindhalálig! (5) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (6) reménykedj az Úrban! (6) reménységünk beteljesül jézus visszajövetelekor (3) S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! (11) Segítségem az Úrtól van! (3) Segítségem az ÚR nevében van! (9) segítségem és pajzsom az ÚR! (3) segíts meg ments meg üdvözíts (4) senki sem ragadhat ki isten kezéből (5) sokan vannak a hivatalosak (4) Soli Deo Gloria! (6) szabadító és megváltó Urunk van! (6) Szabadító Istenünk van (3) szabadító urunk van (3) Szabadíts meg a gonosztól! (5) szegény gazdagok és gazdag szegények (3) szenteld meg az ünnepnapot! (3) Szentháromság egy igaz örök Isten! (4) szentírás (3) szentírás az élet könyve (4) Szentlelkedet ne vedd el tőlem! (3) szent angyalod legyen velem! (4) szent az isten! (3) Szent az Isten neve! (3) szeresd az Urat a te Istenedet! (13) szeresd embertársadat! (4) Szeresd embertársadat! (3) szeresd embertársadat mint magadat (5) Szeresd embertársadat mint magadat! (8) szeresd embertársadat mint magadat! (6) Szeresd embertársadat mint önmagadat! (5) Szeresd Istenedet és embertársadat! (3) szeretet nagy parancsolata (3) szeretni nem puszta szó! (4) Szeret az Isten még engem is! (17) szeret az Isten még engem is! (7) szeret az isten még engem is! (4) szívből szeretlek Jézusom! (7) szívből szól a száj (3) szívből szól a száj! (5) szívemet hozzád emelem Istenem! (3) Szolgáljatok az Úrnak örömmel! (5) szóljunk igazat szeretetben! (4) Szólj Uram mert hallja a te szolgád! (25) szólj Uram mert hallja a te szolgád! (4) szüntelenül imádkozzatok (3) szüntelenül imádkozzatok az Úrhoz! (5) szüntelen imádkozzunk Istenünkhöz! (3) Tanúd vagyok Uram! (6) Tanúskodj Istened embermentő szeretetéről! (3) Tenger harcon át visz az út hozzád! (4) Teremtő és gondviselő jó Atyánk van! (5) teremtő isten (6) Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! (6) Teremtő Szentháromság Isten! (3) térjetek meg/vissza Istenhez! (7) Térjetek meg mert Jézusban elközelített Isten Országa! (4) testi lelki eledelt ad istenünk (3) Testvéreim javáért fáradnom küzdenem kell! (6) Te vagy reményem sziklaszála! (12) Te vagy reményem sziklavára Uram! (4) tied az ország a hatalom és a dicsőség! (4) Tied az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké! (5) tied a dicsőség mindörökké! (3) Tied a dicsőség mindörökké! (4) Tied vagyok Jézusom! (3) tiszta szívet teremts bennem! (6) Tiszta szívet teremts bennem Istenem! (6) tisztítsd meg szíved! (4) Tisztítsd meg szíved a Jézus vériben! (6) Tisztíts meg teljesen! (4) tisztíts meg teljesen! (4) Ti vagytok a világ világossága! (3) ti vagytok a világ világossága! (4) Tudom kiben hiszek! (3) tűrd kereszted mindhalálig (3) türelme hosszú szeretete nagy (3) üdvösség a jézusban való hit által (4) üdvösség egyedül krisztusban (3) üdvözítő Istenünk van! (7) Úgy hív úgy vár a szent atyai ház! (3) Úgy szerette Isten a világot! (3) ujjong az én lelkem (4) új szívet adj Uram énnekem! (3) Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! (27) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz (6) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (3) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz! (25) Utaidat URam ismertesd meg velem! (7) utaidat uram mutasd meg nekem (3) útmutató (72) van örök kincsünk (3) vár Atyád szerelme! (3) velem vándorol Jézus s én ővele! (7) velem vándorol útamon Jézus! (5) velem vándorol utamon Jézus! (3) vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (5) Vezess az örökkévalóság útján! (4) Vezess Jézusunk véled indulunk! (10) Vigasztaló Szentlélek Isten (3) világ világossága (3) Viszontszeretheted Uradat és Istenedet! (3) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

- Hétfő [2019.09.09.] "A mi Urunk, Istenünk irgalmas és megbocsát. De mi ellene lázadtunk, és nem hallgattunk Istenünknek, az Úrnak a szavára!"

2019.09.09. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2019.09.09.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Mik 6,3

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 15,31-32

Én népem, mit vétettem ellened, mivel bántottalak? Felelj nekem!

Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.

Én népem! mit vétettem te ellened, és mivel fárasztottalak el téged?! Tégy vallást ellenem!

Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott. 

„Népem! Mit vétettem neked? Mi eshetett nehezedre? Felelj nekem!

Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”   

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben." - "Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, " - "Bárcsak félnétek az Urat, és szolgálnátok neki, hallgatnátok rá, és ne lázadnátok fel az Úr parancsa ellen, hanem követnétek Isteneteket, az Urat!" - Ne Istent vádoljuk a saját bűneink miatt, hanem a tékozló fiúhoz hasonlóan valljuk meg neki: "Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek!"

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: garainyh megbánhatatlanok Isten ígéretei és ajándékai Egyedül ellened vétkeztem Istenem! Ne lázadj az ÚR ellen! ISTENT FÉLNÜNK ÉS SZERETNÜNK KELL S CSAK BENNE BÍZNUNK!

- Vasárnap [2019.09.08.] "Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van!"

2019.09.08. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2019.09.08.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 42,1

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jn 18,37

Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. 

Pilátus ezt mondta neki: Akkor mégis király vagy te? Jézus így válaszolt: Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.  

Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek.

Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra.   

Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. 

Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok – mondta Jézus. – Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket." - "Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akiben gyönyörködöm! Lelkemet adom neki, és ítéletet hirdet a népeknek." - "Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság." - Kételkedés nélkül, teljes hittel fogadjuk el az ÚR Jézus bizonyságtételét; mert: "Én önmagamról teszek bizonyságot, és bizonyságot tesz rólam az Atya is, aki elküldött engem!" És mi is tegyünk róla bizonyságot!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* AZ ÚR JÉZUS A MI UTUNK IGAZSÁGUNK ÖRÖK ÉLETÜNK! Tegyünk bizonyságot a mi Urunkról és Istenünkről! Ki az igazság? Egyedül Jézus! Jézus az ÚR kegyelmének esztendejét hirdeti!

SZENTHÁROMSÁG U. 12.

2019.09.08. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el. (Ézs 42,3a)

http://abibliamindenkie.hu/uj/ISA/42/#3

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek045.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek431.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

 

Szólj hozzá!

- Szombat [2019.09.07.] "Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem!"

2019.09.07. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2019.09.07.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Hab 2,4

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 11,29

Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.

Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.

Ímé, felfuvalkodott, nem igaz ő benne az ő lelke; az igaz pedig az ő hite által él.

Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért.”

Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.”" - "Az pedig nyilvánvaló, hogy törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, mert „az igaz ember hitből fog élni”." - "Így szól az Úr: Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét, kérdezősködjetek az ősi ösvények után, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek! De ők ezt mondták: Nem megyünk!" - Jézus követésének előfeltétele: a benne való hit és igájának felvétele, így élhetünk vele örökké!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Megigazultunk hit által! Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni! Egyedül hit által üdvözülünk! HIGGYÜNK ISTENBEN ÉS AZ Ő FIÁBAN!

- Péntek [2019.09.06.] "Egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek!"

2019.09.06. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2019.09.06.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 133,1.3b

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Róm 12,10

Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor. 

a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők,

Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak! Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!

Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.

(Zarándokének – Dávidtól.) Nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek! mert az Úr ott áldást ad: életet mindörökre. 

A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát." - "Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál;" - "A testvéri szeretet maradjon meg közöttetek." - Jézus új parancsolata (Jn 13,34) szerint éljünk embertársaink között!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: csak aki mást boldogít boldog csak az lehet *garainyh* Csak az ÚR áldása gazdagít meg! ÚGY SZERESSÜK EGYMÁST AHOGYAN JÉZUS SZERET MINKET! Az Isten- és emberszeretet nagy parancsolata!

Lelki Elemózsia 7 napra - Szentháromság után 12. hét

2019.09.05. 00:04 Andreas

„A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki.” (Ézs 42,3a)

Szentháromság ünnepe után a 12. héten az Útmutató reggeli s heti igéi a Szentháromság egy igaz, örök Isten testet-lelket gyógyító, embermentő munkájáról tanúskodnak. Isten igazít meg; Krisztus érdeméért, kegyelmével a bűnösöket igazságba öltözteti! „Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által (...), mert ő igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.” (Róm 3,24–26) „Kegyelemből tartattatok meg, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef 2,8; LK) „Én Istenem, ments meg engem a gonosz kezéből!” (GyLK 721) Urunk földi küldetése (lásd Lk 4,18.19) a tanítás s a gyógyítás volt, mielőtt a megváltás „elvégeztetett” a kereszten! A süketnémát így gyógyította meg: „az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg!” A sokaság szerfölött álmélkodott: „Milyen jó mindaz, amit tesz!” (Mk 7,34.37; lásd Ézs 35,4–6) Megtérésekor, Saul új lelki és testi látást is kapott. S mert Jézus azonosul üldözött követőivel; ezért kérdezte meg tőle a damaszkuszi úton: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” S a három napja vaknak Anániás ezt mondta: „Testvérem, Saul! Az Úr azért küldött engem, hogy újra láss, és...” (ApCsel 9,4.17) Jézus, hallva a két vak hitét; megérintve a szemüket, „ezt mondta: Legyen a ti hitetek szerint!” A megszállott némából kiűzte „az ördögöt, megszólalt a néma.” (Mt 9,29.33) Az áldott orvos a zsinagógában, szombaton így szólt a sorvadt kezű emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. Sokakat meggyógyított. A tisztátalan lelkek, ...így kiáltoztak: Te vagy az Isten Fia!” (Mk 3,5.10.11) Péter Liddában, ezt mondta egy nyolc éve bénultan fekvő embernek: „Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és...” (ApCsel 9,34) Ez Jakab tanácsa: „...imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jak 5,16) Jézus, segítő és mentő szeretettel fordult az emberekhez, beteljesítve az Úr szolgájáról szóló, heti igénkben lévő kijelentést (lásd Ézs 42,1–4): „Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akiben gyönyörködöm! Lelkemet adom neki. És...” (Mt 12,18.21) Isten felséges, de könyörülő Úr, s így szól: „Láttam, hogyan élt, mégis meggyógyítom! Vezetem őt... Ezt mondja az Úr: Meggyógyítom őt!” (Ézs 57,18–19) – „Mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód.” (2Móz 15,26) „Isten csak a beteget gyógyítja meg; csak a vakot teszi látóvá; csak a bűnöst igazítja meg. Egyszóval: nem könyörül máson, csak a nyomorulton, s nem kegyelmez másnak, csak az elítéltnek!” (Luther) „A te gyógyító szent kezed / Orvosolta fájdalmam, // Nem adtál át a halálnak, / Életben megtartottál. / Jézus, én reménységem!” (EÉ 373,3.4) G. A.

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2019.09.05.] "Élek én, így szól az Úr, bizony előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv megvallja majd, hogy én vagyok az Isten!"

2019.09.05. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Csütörtök [2019.09.05.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 1Krón 16,31

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Fil 2,10

Örüljön az ég, örvendjen a föld, és mondják el a népeknek, hogy uralkodik az Úr!

hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké;  

Örüljenek az egek, és örvendezzen a föld, és mondják a pogányok között: az Úr uralkodik!

Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.

Örüljön az ég és ujjongjon a föld, hirdessék a népeknek: Király az Úr! 

hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Magamra tettem esküt, igazság jött ki számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajlik meg minden térd, rám esküszik minden nyelv," - "A trónon ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! A négy élőlény így szólt: Ámen! És a vének leborultak, és imádták őt." - "hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte." - Imádjuk és dicsőítsük az Atyát a Fiúban, a Szentlélek által!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Én Uram és én Istenem! dicséret dicsőség hálaadás Dicsőítlek imádlak magasztallak Uram mindenkor! HAJTSUK MEG TÉRDEINKET A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS ATYJA ELŐTT!

- Szerda [2019.09.04.] "Beszélek hűségedről és szabadításodról. Nem titkolom el szeretetedet és hűségedet!"

2019.09.04. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szerda [2019.09.04.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 78,3-4

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 5,15

Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk, nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az Úr dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt. 

Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban.

A miket hallottunk és tudunk; és a miket atyáink beszéltek nékünk, Nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktól; a jövő nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, a melyeket cselekedett.

Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak.

amit hallottunk, amit megismertünk, s amit őseink beszéltek el nekünk. Nem titkoljuk el fiaink elől, hanem hirdetjük a jövő nemzedéknek. Az Úr dicső tetteit, erejét, és a csodákat, amelyeket művelt.  

S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál, és ki ne vesszenek emlékezetedből, amíg csak élsz! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is;" - "Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat." - "Tanítalak téged, hallgass rám, mert amit tapasztaltam, azt beszélem el, amit bölcsek hirdettek, nem titkolva azt, ami atyáiktól való." - Legyünk az ÚR örömmondó békekövetei; megtapasztalt szeretetéről tanúskodjunk másoknak!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* tanúskodj a világ Világosságáról! Mondjuk el gyermekeinknek a megtapasztalt gondviselő szeretetet! Add tovább a dióhéj evangéliumot! HIRDESSÜK ISTEN ÖRÖMHÍRÉT MINDEN EMBERNEK!

- Kedd [2019.09.03.] "Jézust szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok!"

2019.09.03. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2019.09.03.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 8,17

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 2Kor 5,6-7

És várom az Urat, aki Jákób háza elől eltakarta arcát, és benne reménykedem.

Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban.  

Én pedig várom az Urat, a ki elrejté orczáját Jákób házától, és benne bízom.

Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben lakván, távol vagyunk az Úrtól. (Mert hitben járunk, nem látásban); 

Én az Urat várom, aki Jákob háza elől elrejti arcát, csak benne remélek.

Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól. A hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat." - "Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében." - "Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység, hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie?" - Színről-színre látjuk majd Urunkat az ő országában, de a hit már ma látja a láthatatlant, mert túllát a látóhatáron!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* aki Jézust látja látja az Atyát Beteljesülnek Isten igéretei! Meglátják Istent a tiszta szívüek! LÁTÁSSÁ LESZ A HIT AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN S A REMÉNY BETELJESÜL!

- Hétfő [2019.09.02.] "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka!"

2019.09.02. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2019.09.02.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 2Móz 33,19b

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Róm 3,22b-24

Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok.  

Mert nincs különbség, mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét, Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által.

És könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek

Mert nincs különbség, Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, 

Kegyes vagyok ahhoz, akihez akarok, és megkönyörülök azon, aki nekem tetszik.”  

Ebben nincs különbség. Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét. Megigazulásukat azonban ingyen kapják, Isten kegyelmének erejéből, Jézus Krisztus megváltása árán.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Hiszen így szól Mózeshez: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.”" - "Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján," - "Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk," - Isten szuverén ÚR, de ő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön a Fiába vetett hit által!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* nem olcsó az ingyen kegyelem Aranyevangélium nekem szól Kegyelem nekem ki halált érdemeltem! MINDEN CSAK KEGYELEM ISTEN GYERMEKEI ÉLETÉBEN!

- Vasárnap [2019.09.01.] "Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban!"

2019.09.01. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2019.09.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 136,3-4

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 2Kor 9,15

Adjatok hálát az urak Urának, mert örökké tart szeretete! Nagy csodákat művel egymaga, mert örökké tart szeretete. 

Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért!

Magasztaljátok az uraknak Urát; mert örökkévaló az ő kegyelme. A ki nagy csodákat művel egyedül; mert örökkévaló az ő kegyelme. 

Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért.

Áldjátok az urak Urát: irgalma örökké tart. Csak ő tesz csodát: irgalma örökké tart. 

Hála legyen Istennek, kimondhatatlan ajándékáért!

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Áldott az Úristen, Izráel Istene! Egyedül ő tud csodákat tenni!" - "mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása." - "A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen." - Isten: szeretet, és mi az ő kegyelmes szeretetéből élhetünk, ha elfogadjuk az aranyevangéliumban felkínált lehetőséget!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* szeresd az Urat a te Istenedet! kiáradt szívünkbe Isten szeretete Örökkévaló szeretettel szeretlek! AZ ARANYEVANGÉLIUM HIRDETI ISTEN ÖRÖK SZERETETÉT!

SZENTHÁROMSÁG U. 11.

2019.09.01. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad. (1Pt 5,5) 

http://abibliamindenkie.hu/uj/1PE/5/#5

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek456.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek402.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><


 

Szólj hozzá!

- A 2019. év és SZEPTEMBER hónap igéje - Vasárnap [2019.09.01.] "A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség!"

2019.09.01. 00:01 Andreas

* MINDEN HÓNAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 ÚTMUTATÓ IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm

- Vasárnap [2019.09.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B i b l i a

A 2019. év: Zsolt 34,15b

S z e n t B i b l i a

Szeptember hó: Mt 16,26a

törekedj békességre, és kövesd azt!

 

 

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?

keresd a békességet és kövesd azt.

 

 

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?

keresd a békét és járj a nyomában!

 

 

Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?

 

"Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?" - "Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla," - "igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével." - Fogadjuk meg az apostol tanácsát; a világ megnyerése helyett: "Arra törekedjünk tehát, ami a békességet és az épülést szolgálja!"

 

Garainyh*non-stop†Mission

 

Szólj hozzá!

- Szombat [2019.08.31.] "Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!"

2019.08.31. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2019.08.31.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 124,8

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 6,8

A mi segítségünk az Úr nevében van, aki az eget és a földet alkotta.

Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.

A mi segítségünk az Úr nevében van, a ki teremtette az eget és földet.

Ne legyetek hát ezekhez hasonlók; mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.

Segítségünk az Úr nevében, aki az eget és a földet alkotta.

Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek." - "Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk." - "Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz." - Teremtő és gondviselő Istenünk nem hagyja magára a Krisztus vérén megváltott gyermekeit, hanem gondot visel róluk örökké! Dicsőítsük őt mindenért!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* gondviselő mennyei Atyánk van segítségem és pajzsom az ÚR! Ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! MINDEN GONDUNKAT ISTENRE VESSÜK NEKI GONDJA VAN RÁNK!

- Péntek [2019.08.30.] "A mi üdvözítő Istenünk azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére!"

2019.08.30. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2019.08.30.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jón 3,9

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 2Pt 3,9

Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el!

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.

Ki tudja? talán visszatér és megengesztelődik az Isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el!

Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.

Ki tudja, hátha irgalmas lesz és újra megbocsát az Isten, lecsillapul izzó haragja, és nem kell elvesznünk!”

Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hanem türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten." - "Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen." - "Kegyelmes és irgalmas az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy." - Isten kijelentette, kimondta az ő nevét, ezt soha ne feledjük: "Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!"

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz! ragyogtassa rád orcáját az ÚR! Isten igéretei beteljesülnek! ISTEN IZZÓ HARAGJÁT A BŰN MIATT JÉZUS VISELTE EL A GOLGOTÁN HOGY MI NE VESSZÜNK EL SOHA!