ÚTMUTATÓ NAPI IGÉK A BIBLIÁBÓL

Itt minden napra; 1 mondatban 2 útmutató ige 3 fordításban látható ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

SZEMÉLYES HONLAPOM

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

Naptár

június 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Címkék

*garainyh* (2792) add tovább az örömhírt (3) add tovább az örömhírt! (5) Add tovább az örömhírt! (8) Add tovább a dióhéj evangéliumot! (4) add tovább a jó hírt! (3) Adjon neked békességet az ÚR! (4) Adj békét a mi időnkben! (7) ahol a kincsed ott lesz a szíved (3) akaratod nekem mutasd meg szüntelen (6) Akaratod nekem mutasd meg szüntelen! (12) Akár élünk akár meghalunk az Úréi vagyunk! (4) Akiket Isten Lelke vezérel azok az ő gyermekei! (5) Akin a szíved csüng az a te istened! (3) aki Jézust látja látja az Atyát (3) Aki keres az talál! (4) aki kér az kap (3) aki kétszer születik egyszer hal meg (3) alázd meg magad Istened előtt! (3) alázzuk meg magunkat Isten előtt! (3) Áldásod kísér életünk minden napján (4) áldjad én lelkem a dicsőség örök királyát (3) Áldjon meg téged áldjon az ÚR! (11) Áldjon meg téged az ÚR! (6) áldj meg minket úristen! (3) Áldj meg minket Úristen! (4) Áldj meg minket Úristen a te jóvoltodból! (6) Áldott legyen az ÚR neve mostantól mindörökké! (3) Áldott orvosunk a Jézus! (5) amin akin a szíved csüng az a te istened (3) andreas (73) angyalok szolgálata embereknek (4) Aranyevangélium nekem szól (11) aranyszabály (4) ároni áldás (4) átmentél a halálból az életbe? (3) átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul! (3) Atyám lett az Isten! (3) atya fiú lelke (3) Atya Fiú Lelke lakik bennem (3) Azért jött Jézus hogy a kárhozatból kimentsen engem! (8) azért jött Jézus hogy megkeressen! (4) Azt tégy mással amit magadnak kívánsz! (3) Az áldott Orvos erre jár! (3) az Atya Fiú Lelke (4) az Atya megdicsőíti a Fiút (3) az emberszeretet törvénye (3) az Ige cselekvést történést létezést munkál (6) Az ige kőszálként megáll! (3) az ige testté lett (3) az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten (3) Az Isten útja biztos út! (6) Az örökkévalóság elkezdődött! (5) Az örök Vagyok van veled! (3) az ősi ároni áldás (3) az úr áldása gazdagít meg (8) Az ÚR áldása gazdagít meg! (4) az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR az egyedüli Isten! (3) az úr az én gyógyítóm (7) Az ÚR az én gyógyítóm! (8) Az ÚR az én jó Pásztorom! (6) Az ÚR az én vigasztalóm! (3) az ÚR az Isten egyedül! (4) az ÚR a mi gyógyítónk! (3) Az ÚR a te gyógyítód! (3) az ÚR érkezése (3) a bűn zsoldja a halál (5) A bűn zsoldja a halál! (4) a harag rossz tanácsadó (3) A hit cselekedetek nélkül halott! (3) a hit feltétlen bizalom istenben (3) a hit látja a láthatatlant (5) A hit látja a láthatatlant! (6) A keresztfához megyek! (7) a keskeny út a mennybe visz (5) A keskeny út a mennybe visz! (15) a keskeny út a mennybe visz! (11) a kettős nagy parancsolat (8) A kettős nagy parancsolat! (5) a lélek lélegzetvétele (3) A mélységből kiáltok hozzád Uram! (3) a mindennapi kenyér (3) a nagy parancsolat (3) a nyelv bűnei (4) A pokoltól lelkem megszabadította! (8) A pokoltól lelkem megszabadítottad! (5) a pokoltól lelkem megszabadította menyország kapuját nékem kinyitotta (4) a szeretet kiűzi a félelmet (3) A szeretet nagy parancsolata (3) a szeretet nem Isten! (3) A törvény betöltése a szeretet! (3) bálványimádás (4) bálvány helyett isten imádása (3) Békesség Fejedelme (3) Békesség Istentől! (8) békesség néked köszöntésed ez legyen (12) Békesség néktek! (7) Békülj meg Isteneddel még ma! (4) biblia (3) Bizalmamat Krisztusnak szent vérébe vetem! (3) bizalommal fordulj istenedhez! (3) Bízd rá magad teljesen Istenedre! (4) bízd újra életed krisztusra (4) Bízd Újra Életed Krisztusra! (21) bízd újra életed krisztusra! (3) Bízom benned Uram Jézus! (6) bizonyságtévő életed van? (3) bízzuk isten irgalmára életünket! (3) Bocsásd meg a mi vétkeinket miképpen mi is! (10) bölcsesség Ige és Lélek által (7) Boldogok akik hallgatják és megtartják az igét! (3) boldogok akik megtartják Isten beszédét (4) boldogok a lelki szegények! (3) boldog aki megtartja Isten igéjét! (3) bűnadósságunkat Jézus vállalta magára (3) bűnbánat-bűnvallás-bűnbocsánat (4) bűnbánat bűnvallás bűnbocsánat (21) bűnbánat után bűnbocsánat (5) bűnbánó bűnösnek van bűnbocsánat (3) bűnbocsánat jézusért (3) bűneink büntetését Jézus viselte el a kereszten (3) bűnlátás bűnvallás bűnbocsánat (4) bűnvallás után bocsánat (3) christianus (74) Címkék (29) csak az úr áldása gazdagít meg (4) CSAK AZ ÚR ÁLDÁSA GAZDAGÍT MEG! (4) Csak az Úr áldása gazdagít meg! (13) Csak az ÚR áldása gazdagít meg! (11) csak az ÚR a te Istened! (3) Csend van bennem és emlékezem! (3) csodálatosak Isten tettei az emberekkel! (3) Csodálatosan cselekedett az ÚR! (5) De szabadíts meg a gonosztól! (4) dicsérd a dicsőség örök királyát (8) dicséret dicsőség hálaadás (5) dicsértessék Uram örökké szent neved! (3) Dicsőítlek imádlak magasztallak Uram mindenkor! (4) Dicsőítsd az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (8) Dicsőítsd az Urat egész életfolytatásoddal! (5) Dicsőítsd a Szentháromság ÚR Istent! (3) dicsőítsd és imádd a Szentháromságot! (3) dicsőítsd istent egész életfolytatásoddal! (3) Dicsőítsd teremtő megváltó megszentelő Istenedet! (3) Dicsőítsd Uradat és Istenedet! (5) Dicsőítsük az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (3) Dicsőítsük a Szentháromság egy Istent! (5) dicsőség a magasságban Istennek! (8) Dolgozz az ÚR szőlőjében! (3) egyedül a hit a kegyelem a szentírás (5) Egyedül a Szentírás! (7) egyedül ellened vétkeztem Istenem! (4) Egyedül ellened vétkeztem Istenem! (3) Egyedül Istené a dicsőség! (8) egyedül Istené a dicsőség! (3) egyedül istené a dicsőség! (3) egyedül Krisztusért kegyelemből hit által (5) elég nékem a te kegyelmed! (3) Élek többé nem én! (3) Életem ideje kezedben van Uram! (5) Életem Jézus egyedül te töltsd be! (6) Élet könyvébe írd nevem! (4) Elfogadtál és elhívtál élő Jézus Mesterünk! (3) Eljött hozzánk az üdvösség! (3) Élj az aranyszabály szerint! (9) Elközelített a mennyek országa! (3) élő urunk van (3) élő víz (4) élő víz nemcsak a samáriai asszonynak (3) ember-tervez-isten-végez (3) emberé a munka istené az áldás (3) emberé a munka Istené az áldás (3) emberszeretet (3) embertársi szeretet (3) én-uram-és-én-istenem! (13) Engedelmeskedj Istened igéjének! (4) én uram és én istenem (4) én Uram és én Istenem! (13) én uram és én istenem! (6) Én Uram és én Istenem! (41) Én Uram és én Istenem vagy te! (7) Én zörgetek ne mond a szél zörög! (6) érettem helyettem miattam! (5) erőm és énekem az ÚR! (4) Erőnk magában mit sem ér! (3) erős-várunk-az-úristen! (4) erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk! (20) erősítsd meg istenünk amit cselekedtél értünk! (5) Erősségem az ÚR! (10) erős isten (3) erős Isten békesség Fejedelme (3) Erős várad-e az Úristen? (6) Erős várad az Úristen! (3) Erős váram az én Uram! (6) Erős váram az Úristen! (4) erős váram az ÚR Isten! (3) erős várunk az úristen (7) Erős várunk az Úristen! (28) erős várunk az úristen! (11) ERŐS VÁRUNK AZ ÚRISTEN! (4) erős várunk az Úristen! (8) Erős várunk az ÚR Isten! (4) erős vár a mi istenünk! (3) erős vár a mi Istenünk! (3) evangélikus (4) evangélium (77) ezt cselekedjétek! (3) ez az én testem és vérem (3) felebaráti szeretet (4) félelem mentes élet Krisztusban (3) Feltámadt Uramnak szolgálok! (4) feltétlen ráhagyatkozás Isten szeretetére (3) féltőn szerető Isten az ÚR! (5) fenyítés atyai szeretetből (3) földi és mennyei békesség (3) földi és mennyei bölcsesség (3) fuss jézushoz hozzá menekülj (6) fuss Jézushoz Ő vár rád! (4) Fuss Jézushoz ő vár rád! (6) garainyh (74) garainyh* (3) garainyh*non stop†mission (9) garai andrás (75) gazdag szegények jézus nélkül (3) gondolj uram irgalmadra! (3) gondot visel rólad Istened (3) gondviselő atyánk van (4) gondviselő Istened van! (10) gondviselő istened van! (3) gondviselő Istenünk van (5) gondviselő istenünk van (8) Gondviselő Istenünk van! (5) gondviselő jó Atyánk van! (6) gondviselő mennyei Atyánk van (5) gyakorlati felebaráti szeretet (4) Gyermeki hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (4) gyógyító igét mondj! (3) gyógyíts meg Uram akkor meggyógyulok (9) gyönyörködjél az úrban (4) Gyönyörködjél az Úrban! (7) gyönyörködjél az Úrban! (6) gyönyörködjél az úrban és megadja szíved kéréseit! (25) gyönyörködjél az Úrban mindenkor! (8) Győzelemet vettél ó Feltámadott! (7) Győzelmes jobbjával támogat engem! (4) Győzelmet vettél ó Feltámadott! (6) Gyűjts mennyei kincseket! (3) Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! (6) Halld meg Uram hívó hangomat! (4) Halleluja áldjátok az Urat! (3) Hatalmas Isten az ÚR! (8) Hatalmas ő csak mondja s úgy leszen! (13) hátra arc! meg/visszatérés Istenhez (7) Haza vágyom örök otthonomba! (7) ha isten velünk ki ellenünk (3) Ha Isten velünk ki ellenünk! (5) Ha Isten velünk ki ellenünk?! (3) Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?! (5) ha kiált hozzám meghallgatom! (4) higgy az úr jézusban! (3) higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (5) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (4) Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (25) higgy és üdvözülsz! (3) higgy Jézusban és üdvözülsz! (5) higgy jézusban és üdvözülsz! (6) Higgy Jézusban és üdvözülsz! (7) hinni jézusban (3) hinni taníts uram! (4) hinni taníts Uram! (13) Hinni taníts Uram! (14) Hirdesd az evangéliumot! (6) hirdesd az örömhírt mindenkinek! (6) Hirdessétek az evangéliumot! (3) hirdessétek az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (19) Hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (8) hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (6) hiszek mennynek és földnek teremtőjében! (3) hiszem az örök életet (3) Hiszem az örök életet! (4) Hiszem a bűnök bocsánatát! (3) hit (4) hitből fakadó jócselekedetek (10) Hitből fakadó jócselekedetek! (8) hitből jön a cselekedet (3) Hitből jön a cselekedet hogy életed betöltse! (4) hitből jövő cselekedetek (3) Hit által igazulunk meg Isten előtt! (4) Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni! (6) hit remény szeretet (16) Hit remény szeretet! (13) hívd segítségül az Urat! (3) Hívj segítségül a nyomorúság idején! (3) Hol töltöd az örökkévalóságot? (10) hozsánna= segíts ments meg üdvözíts (6) hűséged végtelen Istenem! (9) Hűséges Istenünk van! (4) Hű az Isten nem hitszegő! (3) Igazak az ÚR ítéletei! (3) Igazságos és kegyelmes Isten! (5) igazságot szólj szeretetben! (3) Igaz vagy Uram és igazságosak döntéseid! (6) ige (3) Igéd ösvényem világossága! (3) igemisszió (72) imádjátok Istenünket! (3) imádjátok istenünket! (3) imádjátok Istenünket aki adta mindenünket! (3) imádkozzatok és buzgón kérjetek (9) imádkozzatok és buzgón kérjetek! (27) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt! (3) Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! (11) Imádságot meghallgató Isten (3) imitatio christi krisztus követése (5) ingyen de nem olcsó kegyelem (3) ingyen kegyelem (3) ingyen kegyelemből hit által üdvözülsz (3) Irgalmas az ÚR az őt szeretőkhöz! (6) Irgalmas és könyörületes az ÚR! (3) irgalmas isten az úr (3) Irgalmas Isten az ÚR! (3) irgalmazok akinek irgalmazok! (3) Irgalmazz Úristen immáron énnékem! (4) Ismerd fel Jézusban személyes Megváltódat! (4) isten (4) isten-békessége-minden-értelmet-felülhalad (8) isten-dicsőítése-az-ember-missziója (6) isten-igazít-meg (5) isten-igéjével-és-lelkével-újjáteremt (3) Istent félnünk és szeretnünk kell! (21) Istent lélekben kell imádnunk! (3) Isten akarata minden ember üdvössége! (3) Isten azt akarja hogy minden ember üdvözüljön! (5) Isten az élők Istene! (3) Isten az ÚR egyedül! (3) Isten a mindenség Ura! (3) Isten békessége minden értelmet felülhalad! (3) Isten beszéde élő és ható (3) isten dicsőítése (8) Isten dicsőítése a christianusok küldetése! (11) Isten dicsőítése a keresztyének küldetése! (3) Isten dicsőítése a küldetésünk! (4) isten dicsősége (3) Isten előbb szeretett minket! (5) Isten előbb szeretett téged (4) isten élő lelke jöjj! (3) Isten élő Lelke jöjj! (12) isten fia megváltó (7) Isten Fia Megváltó (3) Isten Fia Megváltó! (9) isten gyermekei (5) Isten gyermekeié a legszebb örökség! (3) isten gyermekei örökösök (4) isten gyermekei vagyunk (4) isten gyermeke vagyok (3) Isten gyermeke vagyok! (6) isten hűséges (3) isten igazít meg (3) Isten igazít meg! (3) isten igazít meg jézusért (4) Isten igazít meg Krisztusért! (3) Isten igazít meg Krisztus érdeméért! (6) isten igazsága (7) Isten igazsága Jézusban a miénk (3) Isten igazsága Krisztusban lett a miénk (4) isten igazságosan ítél (6) Isten igazságosan ítél! (6) isten igéje élő és ható (6) Isten igéje élő és ható! (16) Isten ígéretei beteljesednek rajtad is! (3) isten imádása (4) isten ismerete (3) Isten jó egyedül (3) isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül! (5) Isten keres téged! (4) Isten kezében van az életed! (4) Isten kezében van az életem! (7) isten kezében van az életünk (4) Isten kezében van az életünk! (6) Isten kezében van életem! (4) isten királyi uralma (4) Isten megváltott gyermeke vagyok! (3) Isten mindent újjáteremt (4) Isten minden ember üdvösségét akarja! (3) Isten munkatársai vagyunk (4) Isten nékem erőm bizodalmam! (9) Isten nem akarja a bűnös halálát! (3) Isten nem személyválogató! (3) Isten népe a benne hívők közössége! (4) isten neve szent (3) Isten örök szeretettel szeret téged! (4) isten szeretet (3) Isten szeretetének ünnepe (3) isten szeret téged (3) Isten szeret téged! (3) isten szívem néked adom kedves ajándokul (3) Isten szívem néked adom kedves ajándokul! (4) Isten szuverén ÚR! (7) Isten teremtett engem! (6) isten útja biztos út (3) Isten veled kívánja tölteni az örökkévalóságot! (6) Isten velünk ki ellenünk?! (4) Ítélj meg engem Istenem! (7) ítélj meg engem Istenem! (4) itt az Isten köztünk (5) itt az isten köztünk (6) Itt az Isten köztünk! (11) Itt az isten köztünk! (4) itt az Isten köztünk! (8) itt az isten köztünk! (3) Jer dicsérjük Istent! (23) jer dicsérjük Istent! (11) jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! (12) jer dicsérjük istent szívvel szájjal zengő énekkel! (13) jézus (5) jézus-a-mi-napunk (3) jézus-juha-vagy-e-már (3) Jézusban itt az Isten köztünk! (3) Jézussal élek örökké (3) Jézussal győzhetek ha ő győzött bennem! (3) Jézus azonosítja magát a legkisebb embertársunkkal! (4) jézus az élet fejedelme (3) Jézus az élet kenyere (3) Jézus az élet kenyere! (3) jézus az élő ige (4) Jézus az élő Ige! (4) Jézus az én Szabadítóm! (4) Jézus az igaz Isten és az örök élet! (6) Jézus az örök élet (3) Jézus az út igazság élet! (3) Jézus a feltámadás és az élet! (3) Jézus a jó pásztor! (3) Jézus a jó pásztor vele megyünk?! (3) Jézus a mi békességünk! (3) Jézus a mi igazságunk! (9) Jézus a mi napunk (4) Jézus a mi napunk! (5) Jézus a mi őriző Pásztorunk! (3) Jézus a mi Szabadító Urunk! (3) Jézus a mi utunk igazságunk örök életünk! (5) Jézus a testté lett Ige (3) Jézus a testté lett Ige! (3) Jézus a világ Megváltója! (5) jézus a világ üdvözítője (3) jézus a világ világossága (6) Jézus a világ világossága (4) Jézus a világ világossága! (7) Jézus egylényegű az Atyával! (5) Jézus él bennem! (3) Jézus él én is vele! (12) Jézus él vele együtt én is élek! (3) Jézus érdeméért igazulunk meg Isten előtt! (3) Jézus helyettem halt meg! (4) Jézus hív jertek énutánam! (6) jézus krisztus isten fia megváltó (4) jézus krisztus úr (9) Jézus Krisztus ÚR! (18) Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére! (3) JÉZUS KRISZTUS ÚR ISTEN FIA MEGVÁLTÓ! (3) Jézus lábnyomában lépkedek! (3) Jézus legyőzte a bűn halál Sátán hatalmát a kereszten! (4) jézus missziói parancsa (3) Jézus nevében imádkozzunk Atyánkhoz! (4) Jézus nevében kérjünk! (3) Jézus neved oly csodálatos! (6) jézus örököstársai vagyunk (3) Jézus örököstársai vagyunk! (3) jézus szeret téged (6) jézus szeret téged! (7) Jézus szeret téged! (5) Jézus teste és vére táplál minket az örök életre! (3) jézus tied vagyok ments meg! (6) Jézus tied vagyok ments meg! (13) Jézus tied vagyok ments meg engem! (9) Jézus út igazság élet! (3) Jézus vére megtisztít minden bűntől! (4) jézus visszajön övéiért (3) Jöjjetek énhozzám mindnyájan! (3) Jöjj Jézushoz és élsz vele örökké! (3) Jóságod átölel Teremtőm! (3) jóságod átölel Teremtőm! (4) Jóval győzd le a gonoszt! (7) Jövel Jézus lelkem hő szerelme! (7) Jövel Szentlélek Úristen! (11) Jövel Uram Jézus! (20) jövel Uram Jézus! (9) jövel uram jézus! (4) Jó az ÚR és kegyelmes hozzád! (3) Jó pásztorod már Jézus? (3) kegyelem (4) Kegyelemből hit által üdvözülünk! (7) kegyelemből hit által üdvözülünk! (5) kegyelemből van üdvösségünk hit által! (9) kegyelemből van üdvösségünk jézusért (5) Kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (4) kegyelmes és irgalmas az ÚR! (5) Kegyelmes Isten az ÚR! (5) kegyelmet nyertünk krisztus érdeméért (3) Kegyelmet nyert bűnös vagyok! (3) keressétek az Urat amíg közel van! (4) keressétek először isten országát! (3) Keresztelő János születésnapja (3) kérhetsz mennyei bölcsességet (3) Kérj felülről való bölcsességet! (3) kételkedés nélkül kérjünk! (3) kettős nagy parancsolat (7) Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet (3) kezedben tartod sorsomat Uram (5) kezedre bízom lelkemet (3) Kezedre bízom lelkemet! (3) királyi gyermek vagyok én! (3) királyod érkezik hozzád (3) Kivel töltöd az örökkévalóságot? (10) kölcsönös megbocsátás (5) kövesd Jézust a keskeny úton! (3) közbenjáró imádság embertársaimért (3) krisztus-él-bennem (6) krisztusban élni már most (6) krisztusban élni örökre (3) Krisztusban itt az Isten köztünk! (3) Krisztus ártatlan Bárány! (6) krisztus benső ismerete (4) Krisztus benső ismerete (11) Krisztus benső ismeretére törekedj! (6) Krisztus él benenm! (3) Krisztus él bennem (3) krisztus él bennem (8) Krisztus él bennem! (39) Krisztus kegyelmezz! (3) krisztus követése (6) krisztus vére megtisztít minden bűntől (4) külső és belső békesség (5) Küzd értünk a hős vezér! (3) látássá lesz a hit! (3) legyen meg a te akaratod (3) Legyen meg a te akaratod! (10) legyen meg a te akaratod! (5) Legyünk egymás Krisztusává! (6) légy az örömhír továbbadója! (5) légy csendes szívvel légy békével! (4) légy embertársad Krisztusává! (4) légy hű Istenedhez! (3) Légy hű mindhalálig! (16) légy irgalmas embertársadhoz! (3) Légy Jézus tanúságtevője! (4) légy örömhírmondó békekövet! (4) légy örömmondó békekövet (3) Légy örömmondó békekövet! (28) légy örömmondó békekövet! (8) lélek által vezettetve élni (4) Lelke által él bennem az ÚR! (5) Lelke által munkákodik bennünk Isten! (3) Magasztald Urad és Istened egész életfolytatásoddal! (6) maradj beszélő viszonyban Isteneddel! (7) marana tha jövel uram (5) Ma még lehet ma még szabad borulj le a kereszt alatt! (7) Megáldalak és áldás leszel! (3) megerősítesz sőt megsegítesz engem Uram! (5) Megerősítlek meg is segítlek üzeni Urad! (6) meghallgatott imádság (4) Megigazulás ingyen kegyelemből! (3) megigazulás ingyen kegyelemből! (5) Megigazultunk hit által! (3) Megjelent Isten üdvözítő kegyelme neked is! (3) megőrzi az Úr az övéit! (3) megtérés és újjászületés kegyelemből hit által! (5) megváltó urunk van (3) még nyitva az erős vár kapuja! (3) Mennyország kapuját nékem kinyitotta! (3) Mennyország kapuját nékem kinyitottad! (3) miképpen mi is megbocsátunk (3) Mindeddig megsegített bennünket az ÚR! (3) Mindenható és Örökkévaló Isten az ÚR! (14) mindenható Isten az ÚR! (12) Mindenható Isten az ÚR! (7) Mindenkor örüljetek az Úrban! (3) mindennapi kenyerünket add meg naponként! (4) mindennapi kenyér és Ige (3) Mindennapi testi és lelki kenyér! (5) Mindentudó mindenható Isten az ÚR! (6) mindenünk Isten ajándéka (3) minden christianus misszionárius! (3) Minden csak kegyelem! (4) minden ember Isten teremtménye (3) minden kegyelem az életemben (5) Minden kegyelem az életemben! (17) minden kegyelem az életemben! (12) Minden kegyelem az életemben!" (4) minden kegyelem az életünkben (4) Mi Atyánk aki a mennyekben vagy! (4) munkálkodj serényen engedelmeskedve Uradnak! (6) Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek! (6) nap és pajzs az ÚR! (4) Nem félek mert gyermeked vagyok! (4) Nem félek mert te velem vagy! (3) Nem hagyja el az ÚR a benne bízókat! (4) netmisszió (69) Neveden hívtalak enyém vagy! (3) nézz fel Jézusra szüntelen! (3) Ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (5) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (5) ne félj csak higgy! (4) Ne félj mert én veled vagyok! (4) Ne félj mert Isten veled van! (3) Ne imádj bálványokat! (3) Ne imádj bálványt! (5) ne imádj bálványt! (4) ne imádj énbálványt sem! (3) Ne kívánd a másét! (3) Ne legyen más istened! (4) Ne legyen más Istened! (5) Ne légy bálványimádó! (6) ne légy bálványimádó! (5) ne légy hűtlen Istenedhez! (3) nincs igaz ember (3) nyelvünknek is meg kell térnie! (3) Nyugtalan a mi szívünk (3) Őrizzen meg téged az ÚR! (3) Örökélet csak Jézusban! (4) örökélet ingyen kegyelemből (3) örökkévalóság (3) Örökkévaló Isten az ÚR! (13) Örökkévaló szeretettel szeretlek! (9) Örökké Istennél leszünk! (3) örök élet (3) Örök élet beszéde! (8) Örök élet beszéde-e számodra az Isten igéje? (3) Örök lakásunk van Istennél! (3) Örök napom én Istenem te vagy! (5) örök napom én Istenem te vagy! (4) örök örömben élünk örökké (4) örök öröm lesz arcunkon a mennyben (4) örök öröm vár ránk! (3) Örök öröm vár ránk Istennél! (3) Örök szeretettel szeret téged Istened! (8) örök szeretettel szeret téged Istened! (5) örök világosság fényeskedjék nékünk! (10) Örömben búban énekeltem (3) Örömmel várd visszatérő Uradat! (3) örüljetek az örülőkkel (3) Örüljetek az Úrban mindenkor! (23) Örül mi szívünk... a templomba megyünk! (4) Örvendezzünk Istenünk színe előtt! (9) örvendj isten népe (3) Ó a hit nagy bizonyosság! (3) Pártfogó Szentlélek ajándéka! (3) Pásztorom a Jézus hozzá tartozom! (7) Pásztorunk a Jézus de hozzá tartozunk?! (15) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (3) Rád bízom sorsomat Uram! (5) Rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (19) rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (3) Rád bízom Uram sorsom mindhalálig! (5) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (6) reménykedj az Úrban! (7) reménykedj Isten kegyelmében! (3) reménységünk beteljesül jézus visszajövetelekor (3) S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! (11) Segítségem az Úrtól van! (3) Segítségem az ÚR nevében van! (9) segítségem és pajzsom az ÚR! (3) segíts meg ments meg üdvözíts (4) senki sem ragadhat ki isten kezéből (7) sokan vannak a hivatalosak (4) Soli Deo Gloria! (6) szabadító és megváltó Urunk van! (10) Szabadító Istenünk van (3) szabadító urunk van (3) Szabadíts meg a gonosztól! (6) szabadíts meg hogy megszabaduljak! (3) száz juhocska mind együtt legel (3) szegény gazdagok és gazdag szegények (3) szenteld meg az ünnepnapot! (3) Szentháromság egy igaz örök Isten! (4) szentírás (3) szentírás az élet könyve (5) Szentlelkedet ne vedd el tőlem! (4) szent angyalod legyen velem! (6) szent az isten! (3) Szent az Isten! (3) Szent az Isten neve! (3) szeresd az Urat a te Istenedet! (16) szeresd embertársadat! (4) Szeresd embertársadat! (3) szeresd embertársadat mint magadat (5) szeresd embertársadat mint magadat! (6) Szeresd embertársadat mint magadat! (10) Szeresd embertársadat mint önmagadat! (5) Szeresd embertársad mint magad! (3) Szeresd Istenedet és embertársadat! (4) szeretet nagy parancsolata (4) Szeretlek Uram és Istenem! (3) szeretni nem puszta szó! (4) Szeret az Isten még engem is! (19) szeret az Isten még engem is! (7) szeret az isten még engem is! (4) szeret az Úr ezért nincs még végünk (3) szívből szeretlek Jézusom! (7) szívből szól a száj (3) szívből szól a száj! (6) szívemet hozzád emelem Istenem! (3) Szolgáljatok az Úrnak örömmel! (5) Szolgáljunk az Úrnak örömmel! (3) szóljunk igazat szeretetben! (6) Szólj Uram mert hallja a te szolgád! (25) szólj Uram mert hallja a te szolgád! (4) szüntelenül imádkozzatok (3) szüntelenül imádkozzatok az Úrhoz! (5) szüntelen imádkozzunk Istenünkhöz! (3) taníts másokat az Igére! (3) Tanúd vagyok Uram! (7) Tanúskodj Istened embermentő szeretetéről! (4) Tartsd be az aranyszabályt! (3) Templomod hadd legyen a szívem! (3) Tenger harcon át visz az út hozzád! (4) Teremtő és gondviselő jó Atyánk van! (6) teremtő isten (6) Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! (7) Teremtő Szentháromság Isten! (3) térjetek meg/vissza Istenhez! (10) Térjetek meg mert Jézusban elközelített Isten Országa! (4) térjünk vissza urunkhoz és istenünkhöz (3) testi lelki eledelt ad istenünk (3) Testvéreim javáért fáradnom küzdenem kell! (8) Te vagy reményem sziklaszála! (12) Te vagy reményem sziklavára Uram! (4) tied az ország a hatalom és a dicsőség! (4) Tied az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké! (7) tied a dicsőség mindörökké! (3) Tied a dicsőség mindörökké! (4) Tied vagyok Jézusom! (6) tiszta szívet teremts bennem! (6) Tiszta szívet teremts bennem Istenem! (6) tisztítsd meg szíved! (4) Tisztítsd meg szíved a Jézus vériben! (7) tisztíts meg teljesen! (4) Tisztíts meg teljesen! (4) ti vagytok a világ világossága! (4) Ti vagytok a világ világossága! (4) tudom hogy az én megváltóm él! (3) Tudom kiben hiszek! (3) tűrd kereszted mindhalálig (3) türelme hosszú szeretete nagy (3) Üdvösségünk reménységre szól! (3) üdvösség a jézusban való hit által (6) üdvösség egyedül krisztusban (3) üdvözítő Istenünk van! (8) Úgy hív úgy vár a szent atyai ház! (5) Úgy szerette Isten a világot! (3) ujjong az én lelkem (4) Új szívet adj Uram énnekem! (4) új szívet adj Uram énnekem! (3) új szövetség köttetett a Golgotán (3) Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! (29) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz (8) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz! (27) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (3) Utaidat URam ismertesd meg velem! (9) utaidat uram mutasd meg nekem (3) útmutató (72) út igazság élet (3) van örök kincsünk (3) Van örök kincsünk! (3) vár Atyád szerelme! (3) Vár Atyád szerelme ó jöjj haza! (3) velem vándorol Jézus s én ővele! (7) velem vándorol útamon Jézus! (5) velem vándorol utamon Jézus! (4) vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (6) Vezess az örökkévalóság útján! (4) Vezess Jézusunk véled indulunk! (12) Vigasztalás Istene az ÚR! (3) Vigasztaló Szentlélek Isten (4) világosság lehetsz! (4) világ világossága (4) Viszontszeretheted Uradat és Istenedet! (3) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

- Péntek [2020.06.05.] "Örökkévaló Isten az Úr! Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi!"

2020.06.05. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2020.06.05.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 42,4

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 2Kor 12,9a

Könnyem lett a kenyerem éjjel és nappal, mert egész nap ezt mondogatják nekem: Hol van a te Istened?

De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. 

Könyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem: „Hol van a te Istened?”

És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.

Könny a kenyerem nappal és éjjel, ha naponta mondják: „Hol marad Istened?”

„Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Az Úrra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte!" - "Ha nyomorúságban leszel, mert egykor majd utolérnek mindezek a dolgok, de végül megtérsz Istenedhez, az Úrhoz, és hallgatsz a szavára, nem hagy akkor cserben, és nem hagy elpusztulni, mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened." - "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." - Bízd Újra Életed Krisztusra, és megtapasztalod Lelke által az ő állandó jelenlétét az életedben!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Velünk az Isten! Minden kegyelem az életemben! Nem hagyja el az ÚR a benne bízókat! AZ ÚRISTEN VAN VELED KI ÁRTHATNA NEKED?!

Lelki Elemózsia 7 napra - Szentháromság hete

2020.06.04. 00:04 Andreas

„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13,13)

Szentháromság ünnepe hetében az Útmutató reggeli s heti igéi a teremtő, megváltó, megszentelő Isten imádására hívják a keresztyéneket; akik hitüket a Trinitatis – háromságos egy Istenbe vetik! „Hárman vannak, kik a mennyben bizonyságot tesznek: Atya, Ige és Szentlélek, s e három egyetlenegy lényeg.” (GyLK 674) „Örökkévaló Isten az Úr, aki teremtette a föld határait: kifürkészhetetlen az ő bölcsessége!” (Ézs 40,28; LK) Pál is az Úr Isten bölcsességének dicséretét zengi: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké.” (Róm 11,33.36) „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!”  (Ézs 6,3) Izráel tanítója Jézusnál járt egy éjjel, s ő így tanította Nikodémust: „ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Újonnan (felülről) kell születnetek. És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.” (Jn 3,5.7.14–15) „Ne hidd, hogy csak úgy besétálsz Isten országába! Először újjá kell születned víztől és Lélektől; azaz bűnös természetünkből a megigazulás állapotába kell átjutnunk.” (Luther) Jahve (JHVH) elhívta Mózest és kijelentette nevét: „Vagyok, aki vagyok. Ez az én nevem mindörökre, így szólítsatok engem nemzedékről nemzedékre!” (2Móz 3,14.15) S ő kijelentette magát népének: „Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, hogy én Isten vagyok. Ezután is csak én leszek!” (Ézs 43,11–13) Ő az örök Vagyok, akiről Athénban, az Areopágoszon Pál így szólt: „Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Isten, most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak…” (ApCsel 17,23.28.30.32) S az efezusi gyülekezetnek a Szentháromság mindhárom személye oszthatatlan egységéről ezt írja: „Egy a test, és egy a (Szent) Lélek… egy az Úr (Jézus)… egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben.” (Ef 4,4–6) Péter szemtanúja volt Jézus megdicsőülésének (lásd Mt 17,1–5). „Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, mert… a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.” (2Pt 1,19.21) Jézus: egylényegű az Atyával (lásd Niceai hitvallás és Athanasius hitvallása). „Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van!” (Jn 14,11) „A tied minden dicsőség / Földön, mennyben, te szent Fölség, / Tőled ered minden áldás, / Téged illet az imádás.” (EÉ 248,5) G. A.

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2020.06.04.] "Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!"

2020.06.04. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Csütörtök [2020.06.04.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  1Sám 17,45

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  Ef 6,14-15

Dávid így felelt a filiszteusnak: Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a Seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál.

Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére.

Dávid pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és paizszsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, a kit te gyalázattal illetél.

Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével;

Dávid ezt felelte a filiszteusnak: „Karddal, dárdával és lándzsával jössz ellenem. Én azonban a Seregek Urának, Izrael csatasorai Istenének nevében közeledem feléd, akit kigúnyoltál.

Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét." - "Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját és mint sisakot, az üdvösség reménységét." - "Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van." - Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk! Ha ő velünk, ki ellenünk, az Úr a mi oltalmunk!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! Küzd értünk a hős vezér! HA ISTEN VAN VELÜNK KI LEHET ELLENÜNK?! Isten áldd meg a magyart!

- Szerda [2020.06.03.] "Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam!"

2020.06.03. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szerda [2020.06.03.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 34,16

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 7,7

Az Úr szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat.

Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 

Az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán;

Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.

Az Úr szeme az igazakra tekint, füle meghallja kiáltásukat.

Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban;" - "De ha keresni fogod ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívedből és teljes lelkedből kutatsz majd utána." - "Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!" - Köszönöm, Uram, hogy te megígérted a benned bízóknak: szereteteddel veszed körül őket, szemeiddel tanácsolod őket és bölccsé teszed őket, a te nagy nevedért!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* gondviselő Istened van! Szemeivel tanácsol minket Istenünk! KERESSÉTEK AZ URAT AMÍG MEGTALÁLHATÓ! engem keressetek és éltek!

- Kedd [2020.06.02.] "És ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük!"

2020.06.02. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2020.06.02.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 1Sám 2,1a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Pt 1,8

Akkor így imádkozott Anna: Örömöt szerzett szívemnek az Úr, felemelte arcomat az Úr.

Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, 

És imádkozék Anna, és monda: Örvendez az én szívem az Úrban, Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban. 

A kit, noha nem láttatok, szerettek; a kiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek:  

Akkor Hanna így imádkozott: „Szívem ujjong az Úrban, erővel tölt el Istenem. 

Akit noha nem láttatok, mégis szerettek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével,

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat,  és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben," - "Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek:" - "Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek." - Légy örömmondó békekövet, hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Örvendezzünk Istenünk színe előtt! Örök örömünk forrása: Jézus! Örüljetek az Úrban mindenkor! ÖRÖK ÖRÖM VÁR AZ ÚR MEGVÁLTOTTAIRA!

- Hétfő [2020.06.01.] "Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig!"

2020.06.01. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2020.06.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 44,8a-b

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 10,27

Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim!

Amit mondok nektek a sötétben, azt mondjátok el napvilágnál; amit fülbe súgva hallotok, azt hirdessétek a háztetőkről! 

Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanuim!

A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.

Ne féljetek, ne rettegjetek: Nemde régtől fogva megmondtam és kijelentettem nektek, ti vagytok a tanúim:

Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről! 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz." - "Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valami idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, hogy én Isten vagyok." - "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." - A christianusok: misszionáriusok, ezt a küldetésüket Uruktól kapták az utolsó, missziói parancsában: "Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!" Ez pünkösdtől érvényes, és a mai napig nem vonta vissza Urunk!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Szentlélek Lelke Atyának Fiúnak! hirdesd az örömhírt mindenkinek! Tanúd vagyok Uram! LÉGY URAD LELKES TANÚSÁGTEVŐJE!

PÜNKÖSD 2.

2020.06.01. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. (Mt 16,16)

ttp://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/16/#16

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek234.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek231.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

Szólj hozzá!

- A 2020. év és JÚNIUS hónap igéje - Hétfő [2020.06.01.] "Én, az Úr vagyok a szívek ismerője, a vesék vizsgálója, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek gyümölcse szerint megérdemli!"

2020.06.01. 00:01 Andreas

* MINDEN HÓNAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 ÚTMUTATÓ IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm

- Hétfő [2020.06.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B i b l i a

A 2020. év: Mk 9,24b

S z e n t B i b l i a

Június hó: 1Kir 8,39

Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!

 

 

te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, bocsáss meg, cselekedj és bánj mindenkivel tettei szerint, ahogyan megismerted a szívét, hiszen egyedül te ismered minden embernek a szívét,

Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.

 

 

 

Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből és légy kegyelmes, és cselekedd azt, hogy kinek-kinek fizess az ő útai szerint, a mint megismerted az ő szívét, mert egyedül csak te ismered minden embernek szívét.


Hiszek! Segíts hitetlenségemen!”

 

 

hallgasd meg az égben, ott ahol trónodon ülsz, bocsáss meg és segíts, és bánj mindenkivel tettei szerint, úgy, ahogy ismered a szívét. Egyedül te ismered az emberek fiainak szívét.

 

"URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem." - "Ő formálta mindnyájuk szívét, ismeri minden tettüket." - "Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: Miért gondoltok gonoszt szívetekben?" - A szíveket ismerő Isten bizonyságot tesz gyermekei mellett; és hit által megtisztítja szívüket!

 

Garainyh*non-stop†Mission

 

Szólj hozzá!

- Vasárnap [2020.05.31.] "Egy a test, és egy a Lélek, egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek!"

2020.05.31. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2020.05.31.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 5,8

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Kor 12,13

Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé szereznek, míg hely sem marad másnak, és csak ti laktok ebben az országban! 

Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. 

Jaj azoknak, a kik a házhoz házat ragasztanak, és mezőt foglalnak a mezőkhöz, míg egy helyecske sem marad, és csak ti magatok laktok itt e földön!

Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.

Jaj azoknak, akik házat házhoz sorakoztatnak, szántóföldet szántóföldhöz ragasztanak, míg az övék nem lesz minden hely, s nem csak ők lakják az egész országot.

Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * " Megkívánják a mezőket, és elorozzák, a házakat is elveszik, kihasználják az embert és házát, őt magát és birtokát." - "Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban." - én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz." - A Szentháromság mindhárom személye Isten gyermekeinek örök életét munkálja; és az Atya-Fiú Lelke lakozik bennük már e földön!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Jövel Szentlélek Úristen! Atya Fiú Lelke lakik bennem Lelke által munkákodik bennünk Isten! AKIBEN NINCS A KRISZTUS LELKE AZ NEM AZ ÖVÉ!

PÜNKÖSD 1.

2020.05.31. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek URa.  (Zak 4,6)

http://abibliamindenkie.hu/uj/ZEC/4/#6

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek229.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek239.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

2 komment

- Szombat [2020.05.30.] Nem hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat...!"

2020.05.30. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2020.05.30.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 4Móz 22,18

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 2Kor 2,17

De Bálám ezt felelte Bálák udvari embereinek: Ha nekem adja Bálák a házát tele ezüsttel és arannyal, akkor sem szeghetem meg Istenemnek, az Úrnak a parancsát, és nem tehetek semmit vele szemben.

Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban.

Bálám pedig felele és monda a Bálák szolgáinak: Ha Bálák az ő házát aranynyal és ezüsttel tele adná is nékem, nem hághatom át az Úrnak, az én Istenemnek szavát, hogy valamit míveljek; kicsinyt vagy nagyot.

Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban.

De Bileám ezt a választ adta Balak követeinek: „Ha annyi ezüstöt és aranyat ad is Balak, amennyi a házába fér, akkor sem szeghetem meg az Úrnak, Istenemnek a parancsát sem kis, sem nagy dologban.

Mi nem tartozunk azok közé, akik Isten tanításával nyerészkednek, hanem őszintén, mintegy az Istenből beszélünk, az Isten színe előtt Krisztusban.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "hogy ha nekem adja Bálák a házát tele ezüsttel és arannyal, akkor sem szeghetem meg az Úr parancsát, és nem tehetek magamtól sem jót, sem rosszat, és hogy csak azt mondhatom, amit megmond az Úr." - "De Míkájehú így felelt: Az élő ÚRra esküszöm, hogy csak azt fogom mondani, amit az ÚR mond nekem." - "ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen." - Isten tiszta igéjét ingyen kaptuk és ingyen adjuk, minden tévtanítástól mentesen tovább, mert csak így lesz osztályrészünk az ő örök országában!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* AKI IGÉT KAPOTT HIRDESSE IGAZÁN! evangéliumot tisztán és igazán hirdetik Ne hamisítsuk meg Isten üzenetét! isten igéje élő és ható!

- Péntek [2020.05.29.] Jézus által "vigyük Isten elé a hálaadás (dicsőítés; Károli: dicséret) áldozatát mindenkor!"

2020.05.29. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2020.05.29.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 35,28

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 24,52-53

Nyelvem hirdeti igazságodat és dicséretedet mindennap. 

Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent. 

Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsőségedet minden napon.

Ők pedig imádván őt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe;  És mindenkor a templomban valának, dícsérvén és  áldván az Istent. Ámen. 

Az én nyelvem pedig hirdesse igazságosságodat, s mindörökké zengje dicséreted!

Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt." - "Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom." - "... mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké." - Mi is mindenkor, mindenért dicsőítsük Urunkat és Istenünket; mert "tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké"!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* isten-dicsőítése-az-ember-missziója dicsértessék Uram örökké szent neved! Dicsőítsd az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! JER DICSÉRJÜK ISTENT!

Lelki Elemózsia 7 napra - Pünkösd hete

2020.05.28. 00:04 Andreas

„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.” (Zak 4,6c)

Pünkösd ünnepe hetében az Útmutató reggeli s ünnepi igéinek örömhíre: Isten ad Szentlelket ajándékul és a Szentlélek a Krisztusban való hitet teremt! „Én a lelkemet adom belétek – ezt mondja az Úr –, és azt cselekszem, hogy az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ez 36,27; LK) „Ez az a nap, mit az Úr szerzett nékünk.” (GyLK 751) Jézus megígérte: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” (Jn 14,26) „A Szentlélek valóban Vigasztaló és nem szomorító. Egyszersmind igazság Lelke is, mert senkit meg nem csal s vigasztalása örök.” (Luther) Húsvét után ötven nappal; „eljött a pünkösd napja, és… szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük… Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és…” (ApCsel 2,1–4) „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.” (Róm 8,16; LK) Isten elküldte Szentlelkét, hogy gyermekeit az egyház közösségébe gyűjtse. Feltámadása napján Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok,…” (Jn 20,21–23) Péter vallástétele ez: … (lásd Mt 16,16)! Pál tudtunkra adja: „A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.” (1Kor 12,7) „Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal. Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi.” (1Kor 14,3–4) Pál, Istent magasztalja Krisztusért, mert „Őbenne pedig titeket is, akik… hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.” (Ef 1,13–14) Krisztus gyülekezete pedig Pállal vallja: „a mi alkalmasságunk Istentől van. Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” (2Kor 3,5–6) A galaták is a hit hallásából kapták a Lelket, ezért kérdezi tőlük az apostol: „Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, vajon a törvény cselekedetei vagy a hit igéjének hallása által teszi-e ezt?” (Gal 3,5) Korinthusban, Pál „bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus. Amikor azonban ellene szegültek…  ezt mondta nekik: Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.” (ApCsel 18,5–6) „Ó, de hány lélek bolyong messze szórva, / Mennyi pogány vár még a hívó szóra – / Gyűjtsd össze népedet, / Szentlélek Isten!” (EÉ 245,3) G. A.

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2020.05.28.] "Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; dicsőítették Istent!"

2020.05.28. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Csütörtök [2020.05.28.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 25,16

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jn 5,7-8

Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok.

A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem. Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! 

Tekints reám és könyörülj rajtam, mert árva és szegény vagyok.

Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy a mikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem. Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!

Tekints rám és könyörülj meg rajtam, mert elhagyatott vagyok és szegény!

Uram – válaszolta a beteg –, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Enyhítsd szívem szorongását, szorult helyzetemből szabadíts ki!" - "Megszólalt tehát Jézus, és ezeket mondta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya, mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon." - "Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?" - Ha Isten velem van, mi árthatna nekem, ő nem hagyja el gyermekeit!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: sos: mentsétek meg lelkeinket! *garainyh* Légy velem Istenem! HA NINCS IS EMBEREM DE VAN KRISZTUSOM! A nagy mélységből kiáltok hozzád Uram!

- Szerda [2020.05.27.] "Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően!"

2020.05.27. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szerda [2020.05.27.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 138,8a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Fil 1,6

Az Úr javamra dönti el ügyemet.

Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.

Elvégzi értem az Úr.

Meg lévén győződve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig:

Jobbod teszi ezt velem Uram,

Bízom is benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll." - "Bízom is benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi." - "aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján." - Hiszem, tudom és vallom Istenem, hogy megerősítesz, meg is segítesz és győzelmes jobboddal, az Úr Jézus Krisztussal támogatsz engem!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Nem hagyja el az ÚR a benne bízókat! Isten cselekszik bennem és általam! mindez ideig munkálkodik az ÚR én is munkálkodom! NE HAGYD EL URAM KEZED ALKOTÁSÁT!