ÚTMUTATÓ NAPI IGÉK A BIBLIÁBÓL

Itt minden napra; 1 mondatban 2 útmutató ige 3 fordításban látható ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

SZEMÉLYES HONLAPOM

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Címkék

*garainyh* (2231) add tovább az örömhírt (3) add tovább az örömhírt! (5) Add tovább az örömhírt! (8) Add tovább a dióhéj evangéliumot! (3) add tovább a jó hírt! (3) Adj békét a mi időnkben! (4) akaratod nekem mutasd meg szüntelen (6) Akaratod nekem mutasd meg szüntelen! (9) Akin a szíved csüng az a te istened! (3) aki kér az kap (3) alázd meg magad Istened előtt! (3) alázzuk meg magunkat Isten előtt! (3) áldjad én lelkem a dicsőség örök királyát (3) Áldjon meg téged áldjon az ÚR! (8) Áldjon meg téged az ÚR! (5) Áldj meg minket Úristen! (3) áldj meg minket úristen! (3) Áldj meg minket Úristen a te jóvoltodból! (3) andreas (73) angyalok szolgálata embereknek (3) Aranyevangélium nekem szól (3) aranyszabály (4) ároni áldás (3) átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul! (3) Atyám lett az Isten! (3) atya fiú lelke (3) Azért jött Jézus hogy a kárhozatból kimentsen engem! (5) azért jött Jézus hogy megkeressen! (3) Azt tégy mással amit magadnak kívánsz! (3) Az áldott Orvos erre jár! (3) az Atya Fiú Lelke (4) az Atya megdicsőíti a Fiút (3) az emberszeretet törvénye (3) az Ige cselekvést történést létezést munkál (6) Az ige kőszálként megáll! (3) az ige testté lett (3) az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten (3) Az Isten útja biztos út! (5) Az örökkévalóság elkezdődött! (5) Az örök Vagyok van veled! (3) az ősi ároni áldás (3) az úr áldása gazdagít meg (8) Az ÚR áldása gazdagít meg! (4) az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR az egyedüli Isten! (3) az úr az én gyógyítóm (7) Az ÚR az én gyógyítóm! (7) Az ÚR az én jó Pásztorom! (5) Az ÚR az én vigasztalóm! (3) az ÚR az Isten egyedül! (4) az ÚR a mi gyógyítónk! (3) Az ÚR a te gyógyítód! (3) az ÚR érkezése (3) a bűn zsoldja a halál (5) A bűn zsoldja a halál! (3) a harag rossz tanácsadó (3) A hit cselekedetek nélkül halott! (3) a hit feltétlen bizalom istenben (3) a hit látja a láthatatlant (5) A keresztfához megyek! (4) a keskeny út a mennybe visz (5) a keskeny út a mennybe visz! (11) A keskeny út a mennybe visz! (13) a kettős nagy parancsolat (7) A kettős nagy parancsolat! (4) a lélek lélegzetvétele (3) A mélységből kiáltok hozzád Uram! (3) a mindennapi kenyér (3) a nagy parancsolat (3) a nyelv bűnei (4) A pokoltól lelkem megszabadította! (6) a pokoltól lelkem megszabadította menyország kapuját nékem kinyitotta (4) a szeretet kiűzi a félelmet (3) A szeretet nagy parancsolata (3) a szeretet nem Isten! (3) bálványimádás (4) Békesség Fejedelme (3) Békesség Istentől! (3) békesség néked köszöntésed ez legyen (6) Békesség néktek! (6) biblia (3) bízd újra életed krisztusra (4) bízd újra életed krisztusra! (3) Bízd Újra Életed Krisztusra! (17) Bízom benned Uram Jézus! (6) Bocsásd meg a mi vétkeinket miképpen mi is! (7) boldogok akik megtartják Isten beszédét (3) boldog aki megtartja Isten igéjét! (3) bűnbánat bűnvallás bűnbocsánat (16) bűnbánat után bűnbocsánat (5) bűnlátás bűnvallás bűnbocsánat (4) bűnvallás után bocsánat (3) christianus (74) Címkék (29) csak az úr áldása gazdagít meg (4) Csak az ÚR áldása gazdagít meg! (8) Csak az Úr áldása gazdagít meg! (10) csak az ÚR a te Istened! (3) De szabadíts meg a gonosztól! (4) dicsérd a dicsőség örök királyát (5) dicséret dicsőség hálaadás (4) Dicsőítsd az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (4) Dicsőítsd az Urat egész életfolytatásoddal! (4) Dicsőítsd a Szentháromság ÚR Istent! (3) Dicsőítsd Uradat és Istenedet! (5) Dicsőítsük a Szentháromság egy Istent! (5) dicsőség a magasságban Istennek! (4) egyedül a hit a kegyelem a szentírás (5) Egyedül a Szentírás! (6) egyedül ellened vétkeztem Istenem! (4) Egyedül Istené a dicsőség! (8) egyedül Istené a dicsőség! (3) egyedül istené a dicsőség! (3) egyedül Krisztusért kegyelemből hit által (4) elég nékem a te kegyelmed! (3) Élek többé nem én! (3) Életem ideje kezedben van Uram! (4) Életem Jézus egyedül te töltsd be! (4) Élet könyvébe írd nevem! (4) Elfogadtál és elhívtál élő Jézus Mesterünk! (3) Eljött hozzánk az üdvösség! (3) Élj az aranyszabály szerint! (8) élő urunk van (3) élő víz (4) emberé a munka Istené az áldás (3) emberé a munka istené az áldás (3) emberszeretet (3) embertársi szeretet (3) én-uram-és-én-istenem! (7) Engedelmeskedj Istened igéjének! (3) én uram és én istenem (4) én Uram és én Istenem! (11) Én Uram és én Istenem! (38) én uram és én istenem! (6) Én Uram és én Istenem vagy te! (3) Én zörgetek ne mond a szél zörög! (3) erőm és énekem az ÚR! (4) erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk! (14) erősítsd meg istenünk amit cselekedtél értünk! (5) Erősségem az ÚR! (4) erős isten (3) Erős várad-e az Úristen? (3) Erős várad az Úristen! (3) Erős váram az én Uram! (4) Erős váram az Úristen! (3) erős váram az ÚR Isten! (3) erős várunk az úristen (7) erős várunk az úristen! (11) Erős várunk az Úristen! (28) erős várunk az Úristen! (8) Erős várunk az ÚR Isten! (4) erős vár a mi istenünk! (3) erős vár a mi Istenünk! (3) evangélikus (4) evangélium (77) ezt cselekedjétek! (3) ez az én testem és vérem (3) felebaráti szeretet (4) félelem mentes élet Krisztusban (3) feltétlen ráhagyatkozás Isten szeretetére (3) féltőn szerető Isten az ÚR! (4) földi és mennyei békesség (3) földi és mennyei bölcsesség (3) fuss jézushoz hozzá menekülj (4) fuss Jézushoz Ő vár rád! (4) Fuss Jézushoz ő vár rád! (4) garainyh (73) garainyh* (3) garainyh*non stop†mission (9) garai andrás (75) gondviselő atyánk van (4) gondviselő Istened van! (8) gondviselő istenünk van (8) gondviselő Istenünk van (4) Gondviselő Istenünk van! (4) gondviselő jó Atyánk van! (3) gondviselő mennyei Atyánk van (3) gyakorlati felebaráti szeretet (4) Gyermeki hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (4) gyógyíts meg Uram akkor meggyógyulok (6) gyönyörködjél az úrban (4) gyönyörködjél az Úrban! (6) Gyönyörködjél az Úrban! (7) gyönyörködjél az úrban és megadja szíved kéréseit! (18) gyönyörködjél az Úrban mindenkor! (4) Győzelemet vettél ó Feltámadott! (4) Győzelmes jobbjával támogat engem! (3) Győzelmet vettél ó Feltámadott! (4) Gyűjts mennyei kincseket! (3) Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! (5) Hatalmas Isten az ÚR! (4) Hatalmas ő csak mondja s úgy leszen! (6) hátra arc! meg/visszatérés Istenhez (5) Haza vágyom örök otthonomba! (4) ha isten velünk ki ellenünk (3) Ha Isten velünk ki ellenünk! (3) Ha Isten velünk ki ellenünk?! (3) Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?! (5) ha kiált hozzám meghallgatom! (4) higgy az úr jézusban! (3) Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (17) higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (5) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (3) higgy és üdvözülsz! (3) Higgy Jézusban és üdvözülsz! (7) higgy Jézusban és üdvözülsz! (4) higgy jézusban és üdvözülsz! (6) hinni jézusban (3) hinni taníts uram! (4) hinni taníts Uram! (13) Hinni taníts Uram! (10) Hirdesd az evangéliumot! (4) hirdessétek az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (17) hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (6) hiszek mennynek és földnek teremtőjében! (3) hiszem az örök életet (3) Hiszem az örök életet! (4) Hiszem a bűnök bocsánatát! (3) hit (4) hitből fakadó jócselekedetek (10) Hitből fakadó jócselekedetek! (8) hitből jön a cselekedet (3) Hitből jön a cselekedet hogy életed betöltse! (3) hitből jövő cselekedetek (3) hit remény szeretet (16) Hit remény szeretet! (9) hívd segítségül az Urat! (3) Hívj segítségül a nyomorúság idején! (3) Hol töltöd az örökkévalóságot? (8) hozsánna= segíts ments meg üdvözíts (4) hűséged végtelen Istenem! (5) Hűséges Istenünk van! (4) Hű az Isten nem hitszegő! (3) ige (3) igemisszió (72) imádjátok istenünket! (3) imádjátok Istenünket! (3) imádjátok Istenünket aki adta mindenünket! (3) imádkozzatok és buzgón kérjetek (8) imádkozzatok és buzgón kérjetek! (22) Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! (6) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt! (3) imitatio christi krisztus követése (5) ingyen de nem olcsó kegyelem (3) ingyen kegyelem (3) Irgalmas az ÚR az őt szeretőkhöz! (4) Irgalmas és könyörületes az ÚR! (3) irgalmas isten az úr (3) Irgalmas Isten az ÚR! (3) Irgalmazz Úristen immáron énnékem! (3) isten (4) isten-békessége-minden-értelmet-felülhalad (5) isten-dicsőítése-az-ember-missziója (4) Istent félnünk és szeretnünk kell! (18) Isten azt akarja hogy minden ember üdvözüljön! (5) Isten az élők Istene! (3) Isten az ÚR egyedül! (3) Isten a mindenség Ura! (3) Isten beszéde élő és ható (3) isten dicsőítése (8) Isten dicsőítése a christianusok küldetése! (11) Isten dicsőítése a keresztyének küldetése! (3) Isten dicsőítése a küldetésünk! (4) isten dicsősége (3) Isten előbb szeretett minket! (3) Isten előbb szeretett téged (4) isten élő lelke jöjj! (3) Isten élő Lelke jöjj! (11) Isten Fia Megváltó (3) isten fia megváltó (7) Isten Fia Megváltó! (9) isten gyermekei (5) Isten gyermekeié a legszebb örökség! (3) isten gyermekei örökösök (4) isten gyermekei vagyunk (4) isten gyermeke vagyok (3) Isten gyermeke vagyok! (6) isten hűséges (3) isten igazít meg (3) Isten igazít meg! (3) isten igazít meg jézusért (4) Isten igazít meg Krisztusért! (3) Isten igazít meg Krisztus érdeméért! (6) isten igazsága (7) Isten igazsága Jézusban a miénk (3) isten igazságosan ítél (6) Isten igazságosan ítél! (4) isten igéje élő és ható (6) Isten igéje élő és ható! (14) Isten ígéretei beteljesednek rajtad is! (3) isten imádása (4) isten ismerete (3) Isten jó egyedül (3) isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül! (5) Isten keres téged! (4) Isten kezében van az életed! (4) Isten kezében van az életem! (7) isten kezében van az életünk (4) Isten kezében van az életünk! (5) Isten kezében van életem! (4) isten királyi uralma (3) Isten megváltott gyermeke vagyok! (3) Isten mindent újjáteremt (4) Isten munkatársai vagyunk (3) Isten nékem erőm bizodalmam! (9) Isten nem akarja a bűnös halálát! (3) Isten népe a benne hívők közössége! (4) isten neve szent (3) Isten örök szeretettel szeret téged! (4) isten szeretet (3) Isten szeretetének ünnepe (3) isten szeret téged (3) Isten szeret téged! (3) isten szívem néked adom kedves ajándokul (3) Isten szívem néked adom kedves ajándokul! (3) Isten szuverén ÚR! (5) Isten teremtett engem! (6) isten útja biztos út (3) Isten veled kívánja tölteni az örökkévalóságot! (4) Isten velünk ki ellenünk?! (3) Ítélj meg engem Istenem! (6) ítélj meg engem Istenem! (3) itt az isten köztünk (6) itt az Isten köztünk (3) itt az Isten köztünk! (8) itt az isten köztünk! (3) Itt az Isten köztünk! (10) Jer dicsérjük Istent! (19) jer dicsérjük Istent! (11) jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! (11) jer dicsérjük istent szívvel szájjal zengő énekkel! (6) jézus (5) Jézusban itt az Isten köztünk! (3) Jézussal élek örökké (3) Jézus azonosítja magát a legkisebb embertársunkkal! (3) jézus az élet fejedelme (3) Jézus az élet kenyere (3) Jézus az élet kenyere! (3) jézus az élő ige (4) Jézus az élő Ige! (4) Jézus az én Szabadítóm! (4) Jézus az igaz Isten és az örök élet! (4) Jézus az örök élet (3) Jézus az út igazság élet! (3) Jézus a jó pásztor! (3) Jézus a jó pásztor vele megyünk?! (3) Jézus a mi igazságunk! (5) Jézus a mi napunk (3) Jézus a mi napunk! (4) Jézus a mi őriző Pásztorunk! (3) Jézus a mi Szabadító Urunk! (3) Jézus a testté lett Ige (3) Jézus a testté lett Ige! (3) Jézus a világ Megváltója! (5) jézus a világ üdvözítője (3) jézus a világ világossága (6) Jézus a világ világossága (4) Jézus a világ világossága! (6) Jézus egylényegű az Atyával! (5) Jézus él én is vele! (10) Jézus él vele együtt én is élek! (3) Jézus érdeméért igazulunk meg Isten előtt! (3) Jézus helyettem halt meg! (3) Jézus hív jertek énutánam! (5) jézus krisztus isten fia megváltó (4) jézus krisztus úr (9) Jézus Krisztus ÚR! (18) Jézus lábnyomában lépkedek! (3) jézus missziói parancsa (3) Jézus nevében imádkozzunk Atyánkhoz! (4) Jézus nevében kérjünk! (3) Jézus neved oly csodálatos! (6) jézus örököstársai vagyunk (3) Jézus örököstársai vagyunk! (3) jézus szeret téged (6) Jézus szeret téged! (5) jézus szeret téged! (6) Jézus tied vagyok ments meg! (11) jézus tied vagyok ments meg! (6) Jézus út igazság élet! (3) Jézus vére megtisztít minden bűntől! (4) jézus visszajön övéiért (3) jóságod átölel Teremtőm! (3) Jóval győzd le a gonoszt! (5) Jövel Jézus lelkem hő szerelme! (4) Jövel Szentlélek Úristen! (10) Jövel Uram Jézus! (14) jövel Uram Jézus! (9) jövel uram jézus! (4) kegyelem (4) kegyelemből hit által üdvözülünk! (5) kegyelemből van üdvösségünk hit által! (6) kegyelemből van üdvösségünk jézusért (3) Kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (3) kegyelmes és irgalmas az ÚR! (3) Kegyelmes Isten az ÚR! (5) kérhetsz mennyei bölcsességet (3) kételkedés nélkül kérjünk! (3) kettős nagy parancsolat (3) Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet (3) kezedben tartod sorsomat Uram (3) kezedre bízom lelkemet (3) Kezedre bízom lelkemet! (3) királyod érkezik hozzád (3) Kivel töltöd az örökkévalóságot? (10) kölcsönös megbocsátás (5) kövesd Jézust a keskeny úton! (3) krisztus-él-bennem (3) krisztusban élni már most (5) Krisztusban itt az Isten köztünk! (3) Krisztus ártatlan Bárány! (6) krisztus benső ismerete (4) Krisztus benső ismerete (11) Krisztus él benenm! (3) krisztus él bennem (8) Krisztus él bennem (3) Krisztus él bennem! (38) Krisztus kegyelmezz! (3) krisztus követése (6) krisztus vére megtisztít minden bűntől (3) külső és belső békesség (4) látássá lesz a hit! (3) legyen meg a te akaratod (3) Legyen meg a te akaratod! (7) legyen meg a te akaratod! (5) Legyünk egymás Krisztusává! (4) légy az örömhír továbbadója! (3) légy embertársad Krisztusává! (4) Légy hű mindhalálig! (14) légy irgalmas embertársadhoz! (3) légy örömhírmondó békekövet! (4) légy örömmondó békekövet (3) Légy örömmondó békekövet! (22) légy örömmondó békekövet! (8) Magasztald Urad és Istened egész életfolytatásoddal! (6) maradj beszélő viszonyban Isteneddel! (6) marana tha jövel uram (3) Ma még lehet ma még szabad borulj le a kereszt alatt! (4) megerősítesz sőt megsegítesz engem Uram! (4) meghallgatott imádság (4) megigazulás ingyen kegyelemből! (4) megtérés és újjászületés kegyelemből hit által! (3) megváltó urunk van (3) Mennyország kapuját nékem kinyitotta! (3) Mindenható és Örökkévaló Isten az ÚR! (7) mindenható Isten az ÚR! (10) Mindenható Isten az ÚR! (7) mindennapi kenyerünket add meg naponként! (4) mindennapi kenyér és Ige (3) Mindennapi testi és lelki kenyér! (4) Mindentudó mindenható Isten az ÚR! (4) mindenünk Isten ajándéka (3) minden christianus misszionárius! (3) Minden csak kegyelem! (3) minden kegyelem az életemben (5) minden kegyelem az életemben! (12) Minden kegyelem az életemben! (8) minden kegyelem az életünkben (4) Mi Atyánk aki a mennyekben vagy! (4) Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek! (3) nap és pajzs az ÚR! (3) netmisszió (69) nézz fel Jézusra szüntelen! (3) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (5) ne félj csak higgy! (4) Ne imádj bálványt! (4) ne imádj bálványt! (4) ne imádj énbálványt sem! (3) Ne legyen más Istened! (4) Ne legyen más istened! (4) Ne légy bálványimádó! (5) ne légy bálványimádó! (5) ne légy hűtlen Istenedhez! (3) Nyugtalan a mi szívünk (3) örökkévalóság (3) Örökkévaló Isten az ÚR! (9) Örökkévaló szeretettel szeretlek! (6) Örökké Istennél leszünk! (3) örök élet (3) Örök élet beszéde! (6) Örök lakásunk van Istennél! (3) örök napom én Istenem te vagy! (4) Örök napom én Istenem te vagy! (4) örök örömben élünk örökké (3) örök öröm lesz arcunkon a mennyben (3) örök öröm vár ránk! (3) Örök öröm vár ránk Istennél! (3) örök szeretettel szeret téged Istened! (4) Örök szeretettel szeret téged Istened! (3) örök világosság fényeskedjék nékünk! (7) Örüljetek az Úrban mindenkor! (17) Örvendezzünk Istenünk színe előtt! (5) Ó a hit nagy bizonyosság! (3) Pásztorunk a Jézus de hozzá tartozunk?! (6) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (3) Rád bízom sorsomat Uram! (5) Rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (11) rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (3) Rád bízom Uram sorsom mindhalálig! (5) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (5) reménykedj az Úrban! (6) S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! (7) Segítségem az ÚR nevében van! (8) segíts meg ments meg üdvözíts (3) senki sem ragadhat ki isten kezéből (3) sokan vannak a hivatalosak (4) Soli Deo Gloria! (6) szabadító és megváltó Urunk van! (3) Szabadító Istenünk van (3) szabadító urunk van (3) Szabadíts meg a gonosztól! (5) szenteld meg az ünnepnapot! (3) Szentháromság egy igaz örök Isten! (3) szentírás (3) Szentlelkedet ne vedd el tőlem! (3) szent az isten! (3) szeresd az Urat a te Istenedet! (9) szeresd embertársadat! (4) Szeresd embertársadat! (3) szeresd embertársadat mint magadat (5) szeresd embertársadat mint magadat! (5) Szeresd embertársadat mint magadat! (8) Szeresd embertársadat mint önmagadat! (3) szeretni nem puszta szó! (4) szeret az Isten még engem is! (6) Szeret az Isten még engem is! (14) szeret az isten még engem is! (4) szívből szeretlek Jézusom! (7) szívből szól a száj (3) szívből szól a száj! (5) szívemet hozzád emelem Istenem! (3) Szolgáljatok az Úrnak örömmel! (3) szóljunk igazat szeretetben! (3) Szólj Uram mert hallja a te szolgád! (20) szólj Uram mert hallja a te szolgád! (4) szüntelenül imádkozzatok (3) szüntelenül imádkozzatok az Úrhoz! (4) szüntelen imádkozzunk Istenünkhöz! (3) Tanúd vagyok Uram! (5) Tanúskodj Istened embermentő szeretetéről! (3) Teremtő és gondviselő jó Atyánk van! (4) teremtő isten (6) Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! (5) térjetek meg/vissza Istenhez! (4) Testvéreim javáért fáradnom küzdenem kell! (5) Te vagy reményem sziklaszála! (11) tied az ország a hatalom és a dicsőség! (4) Tied az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké! (4) Tied a dicsőség mindörökké! (3) tied a dicsőség mindörökké! (3) Tied vagyok Jézusom! (3) tiszta szívet teremts bennem! (6) Tiszta szívet teremts bennem Istenem! (5) tisztítsd meg szíved! (4) Tisztítsd meg szíved a Jézus vériben! (6) tisztíts meg teljesen! (4) Tisztíts meg teljesen! (4) ti vagytok a világ világossága! (4) Ti vagytok a világ világossága! (3) Tudom kiben hiszek! (3) tűrd kereszted mindhalálig (3) üdvösség a jézusban való hit által (3) üdvösség egyedül krisztusban (3) üdvözítő Istenünk van! (7) Úgy szerette Isten a világot! (3) új szívet adj Uram énnekem! (3) Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! (24) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz (4) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz! (20) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (3) Utaidat URam ismertesd meg velem! (3) utaidat uram mutasd meg nekem (3) útmutató (72) van örök kincsünk (3) vár Atyád szerelme! (3) velem vándorol Jézus s én ővele! (4) velem vándorol útamon Jézus! (4) velem vándorol utamon Jézus! (3) vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (4) Vezess Jézusunk véled indulunk! (10) Vigasztaló Szentlélek Isten (3) világ világossága (3) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

- Szerda [2018.11.21.] "Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel!"

2018.11.21. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szerda [2018.11.21.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Péld 16,8

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Thessz 4,6

Jobb az igaz úton szerzett kevés, mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem.

és senki ne károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. 

Jobb a kevés igazsággal, mint a gazdag jövedelem hamissággal.

Hogy senki túl ne lépjen és meg ne károsítsa valamely dologban az ő atyjafiát: mert bosszút áll az Úr mindezekért, a mint elébb is mondottuk néktek és bizonyságot tettünk. 

Jobb az igazságos úton szerzett kevés, mint a nagy haszon becstelenség árán.

Senki se károsítsa meg és ne csalja meg üzleti ügyben testvérét, mert az Úr megtorol minden ilyesmit, ahogy előbb már megmondtuk és kifejtettük. 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Többet ér a kevés az igaznak, mint a gazdagság a sok bűnösnek." - "Jobb a kevés az Úr félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele." - "Ne lopjatok, ne hazudjatok, és senki se csalja meg honfitársát!" - Ne feledjük: csak az ÚR áldása gazdagít meg, és akit ő szeret, annak megad minden szükségeset!

 

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: tisztességesen kell élnünk *garainyh* gondot visel rólad Istened Szeresd embertársadat mint önmagadat!

- Kedd [2018.11.20.] "Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet!"

2018.11.20. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2018.11.20.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 121,8

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Zsid 13,14

Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor.  

Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. 

Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!

Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük.  

Az Úr megőriz jártadban-keltedben, mostantól fogva mindörökké. 

hiszen nincsen itt maradandó hazánk, hanem jövendő hazánkat keressük. 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Áldott leszel jártodban-keltedben!" - "Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül," - "Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített." - Hozzád megyek, nehéz az út, paradicsomba nyiss kaput! Véren megváltott gyermeked, igaz hazámra ott lelek!

 

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* vár rád az atyai ház! Haza vágyom örök otthonomba! Őriző Pásztorunk az ÚR Jézus!

- Hétfő [2018.11.19.] "De ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek!"

2018.11.19. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2018.11.19.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Józs 1,5c

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jn 16,20

Nem hagylak magadra téged, és nem hagylak el.

Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul.

el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled.

Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul.

nem hagylak el, nem szolgáltatlak ki.

Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Maga az Úr vonul majd előtted, ő maga lesz veled. Nem hagy cserben téged, és nem hagy el: ne félj hát, és ne rettegj!" - "Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”" - "és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." - Ha Isten velünk, ki lehetne ellenünk, ő a mi bizodalmunk és örök örömünk forrása!

 

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: örök örömben élünk örökké *garainyh* Örüljetek az Úrban mindenkor! Légy velem Istenem!

- Vasárnap [2018.11.18.] "Adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében!"

2018.11.18. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2018.11.18.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 50,23

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Thessz 5,18

Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását.

mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.

A ki hálával áldozik, az dicsőít engem, és a ki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.

Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.

Aki tisztel engem, az a hódolat áldozatát hozza! Az egyenes lelkűeknek megadom, hogy lássák Isten üdvösségét.”

Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Általa vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét." - "Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala." - "Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb." - Hálát adok neked, mennyei Atyám, szeretett Fiad, a Jézus Krisztus által, hogy...

 

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! Zengjen hálaének minden ajkon zengjen!

SZENTHÁROMSÁG U. 26. (utolsó előtti)

2018.11.18. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé. (2Kor 5,10)

http://abibliamindenkie.hu/uj/2CO/5/#10

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek502.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek526.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

Szólj hozzá!

- Szombat [2018.11.17.] "Az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, megvigasztal minket minden nyomorúságunkban!"

2018.11.17. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2018.11.17.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 60,20

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jel 7,17

Nem megy le többé a napod, és a holdad sem fogy el, mert az Úr lesz örök világosságod, letelnek a gyászod napjai.

mert a Bárány, aki középen a trónnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és Isten letöröl szemükről minden könnyet.

Napod nem megy többé alá, és holdad sem fogy el, mert az Úr lesz néked örök világosságod, és gyászod napjainak vége szakad.

Mert a Bárány, a ki a királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könyet.

A napod nem nyugszik le soha, sem a holdad meg nem fogyatkozik, mert az Úr lesz örökké tartó világosságod, és véget érnek a gyász napjai.

mert a Bárány, aki a trón közepén áll, legelteti, és élő vizek forrásához tereli őket, az Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet.” 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak." - "Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az ÚR!" - "Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem." - Hiszem a test feltámadását és az örök életet!

 

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Hol töltöd az örökkévalóságot? Örök napom én Istenem te vagy! Az ÚR az én vígasztalóm!

- Péntek [2018.11.16.] "Van-e Isten az Úron kívül, és van-e kőszikla Istenünkön kívül?!"

2018.11.16. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2018.11.16.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 1Sám 2,2

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 7,24

Nincs olyan szent, mint az Úr, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk.

Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.

Senki sincs olyan szent, mint az Úr, Sőt rajtad kivül senki sincs. Nincsen olyan kőszál, mint a mi Istenünk.

Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát:

Nincs más szent, csak az Úr, [mert rajtad kívül senki sincs]. Nincs olyan szikla, mint Istenünk.

Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Kőszikla ő, cselekvése tökéletes, minden útja igazságos. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő." - "és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig a Krisztus volt." - "Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus." - A keresztyének életének egyedüli alapja Krisztus! Solus Christus!

 

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: egyedül krisztus által igazulunk meg egyedül a hit a kegyelem a szentírás *garainyh* kőszikla a mi Istenünk!

Lelki Elemózsia 7 napra - Szentháromság u. 26. hét

2018.11.15. 00:04 Andreas

„Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.” (2Kor 5,10a)

Szentháromság ünnepe után, az utolsó előtti héten az Útmutató reggeli s heti igéi bátorítanak: Reménységgel várjuk az Úr visszajövetelét (lásd Tit 2,13), aki az eljövendő világban uralkodni fog mindenek fölött! „Tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok.” (1Pt 1,13; LK) „Oly jó nékem Isten közelsége! Reménységemet az Úrba vetem...” (GyLK 723,11) Az utolsó ítéletről így tanít Jézus: Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében...” S az irgalmasság hatféle cselekedetét felsorolva, szól az igazakhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot...” Ítéletét ezzel indokolja: „valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,31.34.40) Pál, így vall Isten gyermekei reménységéről: „üdvösségünk reménységre szól. Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.” (Róm 8,24.25) S Luther így tanít: „A türelem kitartóvá tesz, a kitartás reménységet nemz, a reménység pedig nem szégyenít meg. Mi örök üdvösséget remélünk. Mindezt Isten kegyelme műveli bennünk a kereszttel.” Hegyi beszéde végén, Jézus figyelmeztet: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, ...hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.” (Mt 7,21.24) Az ember, e földön dönt örök sorsa felől: Mert Isten azért küldte el a Fiút, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van.” (Jn 3,17.18) S így önmagát zárja ki az örök életből! A hamvazószerdához hasonló jellegű, mai bűnbánati- és imanapon a három éve terméketlen fügefa sorsa kerül elénk. A vincellér közbenjár érdekében a gazdánál: „Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom,  hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki!” (Lk 13,8–9; lásd Zsid 9,12.15) A vámszedők és bűnösök barátja, a százból az egy elveszett juh és a tízből az egy elveszett drahma megtalálása kapcsán, szólt a mennyei örök örömről: „Így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.” (Lk 15,10) S ez az áldáskívánás, nekünk is szól: „A békesség Istene pedig, (...) munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. A kegyelem legyen mindnyájatokkal!” (Zsid 13,20.21.25) János írja: „És láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt. ...a halottak, a trón előtt állnak, és... Ha valaki nem volt beírva az élet könyvébe, az a tűz tavába vettetett. Ez a második halál...” (Jel 20,11.12.15.14) Kérheted: „Írd az élet könyvébe / Megváltottad nevét!” (EÉ 505,4) G. A.

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2018.11.15.] "Én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak!"

2018.11.15. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Csütörtök [2018.11.15.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 28,8

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Kor 15,57

Az Úr az ő népének erőssége, felkentjének megsegítő ereje.

De hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!   

Az Úr az ő népének ereje, és az ő fölkentjének megtartó erőssége.

De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. 

Népének ereje az Úr, ő a szabadulás vára fölkentjének.

De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk." - "Ó, URam, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre!" - "Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem! " - Erős várunk nékünk az Isten! Győzelmet vettél, ó Feltámadott, örök, nagy dicsőség a diadalod!

 

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Jézus a mi diadalmunk! Erősségem az ÚR! Jézussal győzhetek ha ő győzött bennem!

- Szerda [2018.11.14.] "Ezt mondja az Úr: A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján megsegítelek!"

2018.11.14. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szerda [2018.11.14.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 45,8

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 2Kor 6,2b

Egek, harmatozzatok a magasból, hulljon igazság a fellegekből! Táruljon fel a föld, és teremjen szabadságot, sarjadjon igazság is vele! Én, az Úr teremtettem mindezt.

Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!

Egek harmatozzatok onnan felül, és a felhők folyjanak igazsággal, nyiljék meg a föld és viruljon fel a szabadulás, és igazság sarjadjon fel vele együtt; én az Úr teremtettem azt!

Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja.

Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassatok győzelmet! Nyíljék meg a föld és teremjen üdvösséget, és sarjadjon vele szabadulás is. Én, az Úr hozom ezt létre, mind.

Nos, most van a kellő idő, most van az üdvösség napja!

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Mint amikor eső hull a rétre, és zápor áztatja a földet: úgy virágozzék napjaiban az igazság, és legyen nagy békesség," - "Ezért, amint a Szentlélek mondja: Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában," - "Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok! Törjetek föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét." - Isten igazságát Krisztusban fedezheted fel, ha hiszel benne, felragyog számodra is az üdvösség napja!

 

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: üdvösség a jézusban való hit által *garainyh* Isten igazsága Jézusban a miénk Aki Jézust látja hit által az Atyát látja meg benne!

- Kedd [2018.11.13.] "Az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké!"

2018.11.13. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2018.11.13.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 2Móz 19,4

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Ef 3,20-21

Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket.

Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.   

Ti láttátok, a mit Égyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sas szárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket.

Annak pedig, a ki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint,  Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!  

Láttátok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket, s ide hoztalak magamhoz.

Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk,
legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át, örökkön-örökké! Amen.     

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét, mint mikor a sas kirebbenti fészkét, és fiókái fölött repdes, kiterjesztett szárnyára veszi, evezőtollán hordozza őket." - "az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké." - "Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok." - Isten gondot visel gyermekeiről; így dicsőíti meg magát bennük, de mi is dicsőítjük-e őt mindenért?!

 

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Jer dicsérjük Istent! az ÚR gondot visel ránk Az Úristen dicsőítése

- Hétfő [2018.11.12.] "Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül!"

2018.11.12. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2018.11.12.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 2Krón 29,5b

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 2Kor 9,6

Ki akar még önként, bőkezűen adakozni ma az Úrnak? 

Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.

És ha valaki még adni akar, szabad akaratja szerint, töltse meg az ő kezét ma és adjon, a mit akar az Úrnak.  

Azt mondom pedig: A ki szűken vet, szűken is arat; és a ki bőven vet, bőven is arat.

Ki kötelezi el még magát közületek, hogy bármilyen aranyat, ezüstöt vagy mesterek keze által készített ékszert felajánljon az Úrnak?” 

Azt mondom ugyanis: Aki szűken vet, szűken is arat; s aki bőven vet, bőven arat.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Gyűjtsetek felajánlást magatok között az Úrnak! Mindenki, akit arra indít a szíve, hozzon adományokat az Úrnak: aranyat, ezüstöt és rezet," - "Aki könyörül a nincstelenen, az ÚRnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét." - "Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut." - Isten, szívem néked adom, kedves ajándokul!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: önkéntes adakozás áldásai *garainyh* Add nékem a te szívedet: ezt kéri Urad! Csak az ÚR áldása gazdagít meg!

- Vasárnap [2018.11.11.] "Meglátjátok majd, hogy jóra fordítom sorsotokat! - mondja az ÚR."

2018.11.11. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2018.11.11.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 2Móz 20,2

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: ApCsel 16,40

Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. 

Amint kijöttek a börtönből, elmentek Lídiához, ahol találkoztak a testvérekkel, és bátorították őket, majd továbbmentek.

Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. 

Kijövén pedig a tömlöczből, bemenének Lidiához; és mikor látták az atyafiakat, vígasztalák őket, és eltávozának.

„Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.

A börtönből kiszabadulva Lidiához tértek be, viszontlátva megvigasztalták a testvéreket, és útra keltek.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "az ÚR egy prófétát küldött Izráel fiaihoz, aki ezt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Én hoztalak ki benneteket Egyiptomból, kihoztalak a szolgaság házából," - "Ne legyen más istened rajtam kívül!" - "„Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat," - A pokoltól lelkem megszabadítottad, mennyország kapuját nékem kinyitottad!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: garainyh gondviselő Istened van! Isten gondoskodik gyermekei sorsáról! Nem hagyja el az ÚR a benne bízókat!

SZENTHÁROMSÁG U. 25. (utolsó előttit megelőző)

2018.11.11. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Íme, most van a kegyelem ideje! íme, most van az üdvösség napja! (2Kor 6,2)

http://abibliamindenkie.hu/uj/2CO/6/#2

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek495.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek499.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

Szólj hozzá!

- Szombat [2018.11.10.] Isten "azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére!"

2018.11.10. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2018.11.10.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 106,1

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Tit 2,11

Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!

Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek,

Dicsérjétek az Urat.Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme.

 Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek,

(Alleluja!) Magasztaljátok az Urat, mert jó: irgalma örökké megmarad.

Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára,

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz?" - "nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által," - "Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg," - Átölelt Isten nagy kegyelme, méltatlanul, érdemtelen! Szeret az Isten még engem is!

L ELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Aranyevangélium nekem szól Egyedül csak Isten jó! Isten minden ember üdvösségét kívánja!