ÚTMUTATÓ NAPI IGÉK A BIBLIÁBÓL

Itt minden napra; 1 mondatban 2 útmutató ige 3 fordításban látható ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

SZEMÉLYES HONLAPOM

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

Naptár

augusztus 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Címkék

*garainyh* (2501) add tovább az örömhírt (3) Add tovább az örömhírt! (8) add tovább az örömhírt! (5) Add tovább a dióhéj evangéliumot! (3) add tovább a jó hírt! (3) Adjon neked békességet az ÚR! (3) Adj békét a mi időnkben! (5) ahol a kincsed ott lesz a szíved (3) akaratod nekem mutasd meg szüntelen (6) Akaratod nekem mutasd meg szüntelen! (12) Akin a szíved csüng az a te istened! (3) Aki keres az talál! (3) aki kér az kap (3) aki kétszer születik egyszer hal meg (3) alázd meg magad Istened előtt! (3) alázzuk meg magunkat Isten előtt! (3) Áldásod kísér életünk minden napján (4) áldjad én lelkem a dicsőség örök királyát (3) Áldjon meg téged áldjon az ÚR! (11) Áldjon meg téged az ÚR! (5) áldj meg minket úristen! (3) Áldj meg minket Úristen! (4) Áldj meg minket Úristen a te jóvoltodból! (4) Áldott legyen az ÚR neve mostantól mindörökké! (3) Áldott orvosunk a Jézus! (3) amin akin a szíved csüng az a te istened (3) andreas (73) angyalok szolgálata embereknek (4) Aranyevangélium nekem szól (6) aranyszabály (4) ároni áldás (3) átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul! (3) Atyám lett az Isten! (3) atya fiú lelke (3) Azért jött Jézus hogy a kárhozatból kimentsen engem! (7) azért jött Jézus hogy megkeressen! (4) Azt tégy mással amit magadnak kívánsz! (3) Az áldott Orvos erre jár! (3) az Atya Fiú Lelke (4) az Atya megdicsőíti a Fiút (3) az emberszeretet törvénye (3) az Ige cselekvést történést létezést munkál (6) Az ige kőszálként megáll! (3) az ige testté lett (3) az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten (3) Az Isten útja biztos út! (5) Az örökkévalóság elkezdődött! (5) Az örök Vagyok van veled! (3) az ősi ároni áldás (3) az úr áldása gazdagít meg (8) az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR az egyedüli Isten! (3) az úr az én gyógyítóm (7) Az ÚR az én gyógyítóm! (8) Az ÚR az én jó Pásztorom! (6) Az ÚR az én vigasztalóm! (3) az ÚR az Isten egyedül! (4) az ÚR a mi gyógyítónk! (3) Az ÚR a te gyógyítód! (3) az ÚR érkezése (3) a bűn zsoldja a halál (5) A bűn zsoldja a halál! (3) a harag rossz tanácsadó (3) A hit cselekedetek nélkül halott! (3) a hit feltétlen bizalom istenben (3) a hit látja a láthatatlant (5) A hit látja a láthatatlant! (5) A keresztfához megyek! (4) a keskeny út a mennybe visz (5) a keskeny út a mennybe visz! (11) A keskeny út a mennybe visz! (14) a kettős nagy parancsolat (8) A kettős nagy parancsolat! (5) a lélek lélegzetvétele (3) A mélységből kiáltok hozzád Uram! (3) a mindennapi kenyér (3) a nagy parancsolat (3) a nyelv bűnei (4) A pokoltól lelkem megszabadította! (6) A pokoltól lelkem megszabadítottad! (4) a pokoltól lelkem megszabadította menyország kapuját nékem kinyitotta (4) a szeretet kiűzi a félelmet (3) A szeretet nagy parancsolata (3) a szeretet nem Isten! (3) bálványimádás (4) Békesség Fejedelme (3) Békesség Istentől! (5) békesség néked köszöntésed ez legyen (10) Békesség néktek! (7) Békülj meg Isteneddel még ma! (4) biblia (3) Bízd rá magad teljesen Istenedre! (3) bízd újra életed krisztusra (4) Bízd Újra Életed Krisztusra! (19) bízd újra életed krisztusra! (3) Bízom benned Uram Jézus! (6) Bocsásd meg a mi vétkeinket miképpen mi is! (10) bölcsesség Ige és Lélek által (4) Boldogok akik hallgatják és megtartják az igét! (3) boldogok akik megtartják Isten beszédét (3) boldog aki megtartja Isten igéjét! (3) bűnbánat-bűnvallás-bűnbocsánat (3) bűnbánat bűnvallás bűnbocsánat (19) bűnbánat után bűnbocsánat (5) bűnbánó bűnösnek van bűnbocsánat (3) bűnbocsánat jézusért (3) bűneink büntetését Jézus viselte el a kereszten (3) bűnlátás bűnvallás bűnbocsánat (4) bűnvallás után bocsánat (3) christianus (74) Címkék (29) csak az úr áldása gazdagít meg (4) Csak az ÚR áldása gazdagít meg! (9) Csak az Úr áldása gazdagít meg! (13) csak az ÚR a te Istened! (3) Csend van bennem és emlékezem! (3) Csodálatosan cselekedett az ÚR! (4) De szabadíts meg a gonosztól! (4) dicsérd a dicsőség örök királyát (6) dicséret dicsőség hálaadás (4) Dicsőítsd az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (6) Dicsőítsd az Urat egész életfolytatásoddal! (4) Dicsőítsd a Szentháromság ÚR Istent! (3) dicsőítsd és imádd a Szentháromságot! (3) dicsőítsd istent egész életfolytatásoddal! (3) Dicsőítsd teremtő megváltó megszentelő Istenedet! (3) Dicsőítsd Uradat és Istenedet! (5) Dicsőítsük az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (3) Dicsőítsük a Szentháromság egy Istent! (5) dicsőség a magasságban Istennek! (6) Dolgozz az ÚR szőlőjében! (3) egyedül a hit a kegyelem a szentírás (5) Egyedül a Szentírás! (6) egyedül ellened vétkeztem Istenem! (4) egyedül istené a dicsőség! (3) egyedül Istené a dicsőség! (3) Egyedül Istené a dicsőség! (8) egyedül Krisztusért kegyelemből hit által (5) elég nékem a te kegyelmed! (3) Élek többé nem én! (3) Életem ideje kezedben van Uram! (5) Életem Jézus egyedül te töltsd be! (5) Élet könyvébe írd nevem! (4) Elfogadtál és elhívtál élő Jézus Mesterünk! (3) Eljött hozzánk az üdvösség! (3) Élj az aranyszabály szerint! (9) élő urunk van (3) élő víz (4) emberé a munka istené az áldás (3) emberé a munka Istené az áldás (3) emberszeretet (3) embertársi szeretet (3) én-uram-és-én-istenem! (9) Engedelmeskedj Istened igéjének! (4) én uram és én istenem (4) én uram és én istenem! (6) Én Uram és én Istenem! (39) én Uram és én Istenem! (12) Én Uram és én Istenem vagy te! (4) Én zörgetek ne mond a szél zörög! (5) érettem helyettem miattam! (4) erőm és énekem az ÚR! (4) Erőnk magában mit sem ér! (3) erősítsd meg istenünk amit cselekedtél értünk! (5) erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk! (18) Erősségem az ÚR! (6) erős isten (3) Erős várad-e az Úristen? (4) Erős várad az Úristen! (3) Erős váram az én Uram! (6) Erős váram az Úristen! (4) erős váram az ÚR Isten! (3) erős várunk az úristen (7) ERŐS VÁRUNK AZ ÚRISTEN! (4) Erős várunk az Úristen! (28) erős várunk az Úristen! (8) erős várunk az úristen! (11) Erős várunk az ÚR Isten! (4) erős vár a mi istenünk! (3) erős vár a mi Istenünk! (3) evangélikus (4) evangélium (77) ezt cselekedjétek! (3) ez az én testem és vérem (3) felebaráti szeretet (4) félelem mentes élet Krisztusban (3) feltétlen ráhagyatkozás Isten szeretetére (3) féltőn szerető Isten az ÚR! (5) fenyítés atyai szeretetből (3) földi és mennyei békesség (3) földi és mennyei bölcsesség (3) fuss jézushoz hozzá menekülj (5) Fuss Jézushoz ő vár rád! (5) fuss Jézushoz Ő vár rád! (4) garainyh (73) garainyh* (3) garainyh*non stop†mission (9) garai andrás (75) gondolj uram irgalmadra! (3) gondviselő atyánk van (4) gondviselő Istened van! (8) gondviselő Istenünk van (4) gondviselő istenünk van (8) Gondviselő Istenünk van! (5) gondviselő jó Atyánk van! (4) gondviselő mennyei Atyánk van (3) gyakorlati felebaráti szeretet (4) Gyermeki hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (4) gyógyító igét mondj! (3) gyógyíts meg Uram akkor meggyógyulok (7) gyönyörködjél az úrban (4) Gyönyörködjél az Úrban! (7) gyönyörködjél az Úrban! (6) gyönyörködjél az úrban és megadja szíved kéréseit! (21) gyönyörködjél az Úrban mindenkor! (5) Győzelemet vettél ó Feltámadott! (5) Győzelmes jobbjával támogat engem! (3) Győzelmet vettél ó Feltámadott! (5) Gyűjts mennyei kincseket! (3) Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! (5) Halld meg Uram hívó hangomat! (3) Hatalmas Isten az ÚR! (6) Hatalmas ő csak mondja s úgy leszen! (8) hátra arc! meg/visszatérés Istenhez (7) Haza vágyom örök otthonomba! (6) ha isten velünk ki ellenünk (3) Ha Isten velünk ki ellenünk! (5) Ha Isten velünk ki ellenünk?! (3) Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?! (5) ha kiált hozzám meghallgatom! (4) higgy az úr jézusban! (3) higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (5) Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (19) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (4) higgy és üdvözülsz! (3) higgy Jézusban és üdvözülsz! (4) higgy jézusban és üdvözülsz! (6) Higgy Jézusban és üdvözülsz! (7) hinni jézusban (3) hinni taníts uram! (4) Hinni taníts Uram! (13) hinni taníts Uram! (13) Hirdesd az evangéliumot! (4) hirdesd az örömhírt mindenkinek! (5) Hirdessétek az evangéliumot! (3) hirdessétek az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (19) Hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (3) hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (6) hiszek mennynek és földnek teremtőjében! (3) hiszem az örök életet (3) Hiszem az örök életet! (4) Hiszem a bűnök bocsánatát! (3) hit (4) hitből fakadó jócselekedetek (10) Hitből fakadó jócselekedetek! (8) hitből jön a cselekedet (3) Hitből jön a cselekedet hogy életed betöltse! (4) hitből jövő cselekedetek (3) Hit által igazulunk meg Isten előtt! (4) Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni! (4) hit remény szeretet (16) Hit remény szeretet! (11) hívd segítségül az Urat! (3) Hívj segítségül a nyomorúság idején! (3) Hol töltöd az örökkévalóságot? (9) hozsánna= segíts ments meg üdvözíts (5) hűséged végtelen Istenem! (8) Hűséges Istenünk van! (4) Hű az Isten nem hitszegő! (3) Igazak az ÚR ítéletei! (3) Igaz vagy Uram és igazságosak döntéseid! (5) ige (3) igemisszió (72) imádjátok istenünket! (3) imádjátok Istenünket! (3) imádjátok Istenünket aki adta mindenünket! (3) imádkozzatok és buzgón kérjetek (8) imádkozzatok és buzgón kérjetek! (24) Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! (8) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt! (3) imitatio christi krisztus követése (5) ingyen de nem olcsó kegyelem (3) ingyen kegyelem (3) ingyen kegyelemből hit által üdvözülsz (3) Irgalmas az ÚR az őt szeretőkhöz! (4) Irgalmas és könyörületes az ÚR! (3) irgalmas isten az úr (3) Irgalmas Isten az ÚR! (3) Irgalmazz Úristen immáron énnékem! (3) Ismerd fel Jézusban személyes Megváltódat! (3) isten (4) isten-békessége-minden-értelmet-felülhalad (7) isten-dicsőítése-az-ember-missziója (4) isten-igazít-meg (3) isten-igéjével-és-lelkével-újjáteremt (3) Istent félnünk és szeretnünk kell! (18) Isten azt akarja hogy minden ember üdvözüljön! (5) Isten az élők Istene! (3) Isten az ÚR egyedül! (3) Isten a mindenség Ura! (3) Isten békessége minden értelmet felülhalad! (3) Isten beszéde élő és ható (3) isten dicsőítése (8) Isten dicsőítése a christianusok küldetése! (11) Isten dicsőítése a keresztyének küldetése! (3) Isten dicsőítése a küldetésünk! (4) isten dicsősége (3) Isten előbb szeretett minket! (4) Isten előbb szeretett téged (4) Isten élő Lelke jöjj! (11) isten élő lelke jöjj! (3) isten fia megváltó (7) Isten Fia Megváltó (3) Isten Fia Megváltó! (9) isten gyermekei (5) Isten gyermekeié a legszebb örökség! (3) isten gyermekei örökösök (4) isten gyermekei vagyunk (4) isten gyermeke vagyok (3) Isten gyermeke vagyok! (6) isten hűséges (3) isten igazít meg (3) Isten igazít meg! (3) isten igazít meg jézusért (4) Isten igazít meg Krisztusért! (3) Isten igazít meg Krisztus érdeméért! (6) isten igazsága (7) Isten igazsága Jézusban a miénk (3) Isten igazsága Krisztusban lett a miénk (3) isten igazságosan ítél (6) Isten igazságosan ítél! (6) isten igéje élő és ható (6) Isten igéje élő és ható! (14) Isten ígéretei beteljesednek rajtad is! (3) isten imádása (4) isten ismerete (3) Isten jó egyedül (3) isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül! (5) Isten keres téged! (4) Isten kezében van az életed! (4) Isten kezében van az életem! (7) isten kezében van az életünk (4) Isten kezében van az életünk! (5) Isten kezében van életem! (4) isten királyi uralma (3) Isten megváltott gyermeke vagyok! (3) Isten mindent újjáteremt (4) Isten munkatársai vagyunk (3) Isten nékem erőm bizodalmam! (9) Isten nem akarja a bűnös halálát! (3) Isten népe a benne hívők közössége! (4) isten neve szent (3) Isten örök szeretettel szeret téged! (4) isten szeretet (3) Isten szeretetének ünnepe (3) isten szeret téged (3) Isten szeret téged! (3) isten szívem néked adom kedves ajándokul (3) Isten szívem néked adom kedves ajándokul! (3) Isten szuverén ÚR! (6) Isten teremtett engem! (6) isten útja biztos út (3) Isten veled kívánja tölteni az örökkévalóságot! (5) Isten velünk ki ellenünk?! (4) ítélj meg engem Istenem! (4) Ítélj meg engem Istenem! (6) itt az Isten köztünk (5) itt az isten köztünk (6) Itt az isten köztünk! (4) itt az Isten köztünk! (8) Itt az Isten köztünk! (10) itt az isten köztünk! (3) Jer dicsérjük Istent! (21) jer dicsérjük Istent! (11) jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! (12) jer dicsérjük istent szívvel szájjal zengő énekkel! (12) jézus (5) jézus-juha-vagy-e-már (3) Jézusban itt az Isten köztünk! (3) Jézussal élek örökké (3) Jézus azonosítja magát a legkisebb embertársunkkal! (4) jézus az élet fejedelme (3) Jézus az élet kenyere (3) Jézus az élet kenyere! (3) jézus az élő ige (4) Jézus az élő Ige! (4) Jézus az én Szabadítóm! (4) Jézus az igaz Isten és az örök élet! (4) Jézus az örök élet (3) Jézus az út igazság élet! (3) Jézus a feltámadás és az élet! (3) Jézus a jó pásztor! (3) Jézus a jó pásztor vele megyünk?! (3) Jézus a mi békességünk! (3) Jézus a mi igazságunk! (7) Jézus a mi napunk (3) Jézus a mi napunk! (5) Jézus a mi őriző Pásztorunk! (3) Jézus a mi Szabadító Urunk! (3) Jézus a mi utunk igazságunk örök életünk! (4) Jézus a testté lett Ige (3) Jézus a testté lett Ige! (3) Jézus a világ Megváltója! (5) jézus a világ üdvözítője (3) Jézus a világ világossága (4) jézus a világ világossága (6) Jézus a világ világossága! (6) Jézus egylényegű az Atyával! (5) Jézus él én is vele! (10) Jézus él vele együtt én is élek! (3) Jézus érdeméért igazulunk meg Isten előtt! (3) Jézus helyettem halt meg! (3) Jézus hív jertek énutánam! (5) jézus krisztus isten fia megváltó (4) jézus krisztus úr (9) Jézus Krisztus ÚR! (18) Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére! (3) Jézus lábnyomában lépkedek! (3) Jézus legyőzte a bűn halál Sátán hatalmát a kereszten! (3) jézus missziói parancsa (3) Jézus nevében imádkozzunk Atyánkhoz! (4) Jézus nevében kérjünk! (3) Jézus neved oly csodálatos! (6) jézus örököstársai vagyunk (3) Jézus örököstársai vagyunk! (3) jézus szeret téged (6) jézus szeret téged! (7) Jézus szeret téged! (5) Jézus teste és vére táplál minket az örök életre! (3) Jézus tied vagyok ments meg! (12) jézus tied vagyok ments meg! (6) Jézus tied vagyok ments meg engem! (5) Jézus út igazság élet! (3) Jézus vére megtisztít minden bűntől! (4) jézus visszajön övéiért (3) jóságod átölel Teremtőm! (3) Jóval győzd le a gonoszt! (6) Jövel Jézus lelkem hő szerelme! (4) Jövel Szentlélek Úristen! (10) jövel Uram Jézus! (9) jövel uram jézus! (4) Jövel Uram Jézus! (17) kegyelem (4) kegyelemből hit által üdvözülünk! (5) Kegyelemből hit által üdvözülünk! (5) kegyelemből van üdvösségünk hit által! (6) kegyelemből van üdvösségünk jézusért (3) Kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (3) kegyelmes és irgalmas az ÚR! (5) Kegyelmes Isten az ÚR! (5) Kegyelmet nyert bűnös vagyok! (3) Keresztelő János születésnapja (3) kérhetsz mennyei bölcsességet (3) Kérj felülről való bölcsességet! (3) kételkedés nélkül kérjünk! (3) kettős nagy parancsolat (7) Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet (3) kezedben tartod sorsomat Uram (4) kezedre bízom lelkemet (3) Kezedre bízom lelkemet! (3) királyod érkezik hozzád (3) Kivel töltöd az örökkévalóságot? (10) kölcsönös megbocsátás (5) kövesd Jézust a keskeny úton! (3) krisztus-él-bennem (5) krisztusban élni már most (5) Krisztusban itt az Isten köztünk! (3) Krisztus ártatlan Bárány! (6) krisztus benső ismerete (4) Krisztus benső ismerete (11) Krisztus benső ismeretére törekedj! (5) Krisztus él benenm! (3) Krisztus él bennem (3) krisztus él bennem (8) Krisztus él bennem! (39) Krisztus kegyelmezz! (3) krisztus követése (6) krisztus vére megtisztít minden bűntől (3) külső és belső békesség (4) látássá lesz a hit! (3) legyen meg a te akaratod (3) legyen meg a te akaratod! (5) Legyen meg a te akaratod! (10) Legyünk egymás Krisztusává! (6) légy az örömhír továbbadója! (5) légy embertársad Krisztusává! (4) légy hű Istenedhez! (3) Légy hű mindhalálig! (15) légy irgalmas embertársadhoz! (3) Légy Jézus tanúságtevője! (4) légy örömhírmondó békekövet! (4) légy örömmondó békekövet (3) légy örömmondó békekövet! (8) Légy örömmondó békekövet! (26) lélek által vezettetve élni (3) Lelke által él bennem az ÚR! (4) Magasztald Urad és Istened egész életfolytatásoddal! (6) maradj beszélő viszonyban Isteneddel! (7) marana tha jövel uram (3) Ma még lehet ma még szabad borulj le a kereszt alatt! (6) megerősítesz sőt megsegítesz engem Uram! (5) Megerősítlek meg is segítlek üzeni Urad! (6) meghallgatott imádság (4) Megigazulás ingyen kegyelemből! (3) megigazulás ingyen kegyelemből! (4) Megjelent Isten üdvözítő kegyelme neked is! (3) megtérés és újjászületés kegyelemből hit által! (5) megváltó urunk van (3) még nyitva az erős vár kapuja! (3) Mennyország kapuját nékem kinyitotta! (3) Mennyország kapuját nékem kinyitottad! (3) miképpen mi is megbocsátunk (3) Mindenható és Örökkévaló Isten az ÚR! (10) mindenható Isten az ÚR! (10) Mindenható Isten az ÚR! (7) Mindenkor örüljetek az Úrban! (3) mindennapi kenyerünket add meg naponként! (4) mindennapi kenyér és Ige (3) Mindennapi testi és lelki kenyér! (4) Mindentudó mindenható Isten az ÚR! (5) mindenünk Isten ajándéka (3) minden christianus misszionárius! (3) Minden csak kegyelem! (3) minden ember Isten teremtménye (3) minden kegyelem az életemben (5) Minden kegyelem az életemben! (13) minden kegyelem az életemben! (12) minden kegyelem az életünkben (4) Mi Atyánk aki a mennyekben vagy! (4) munkálkodj serényen engedelmeskedve Uradnak! (3) Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek! (5) nap és pajzs az ÚR! (3) Nem félek mert gyermeked vagyok! (3) Nem félek mert te velem vagy! (3) netmisszió (69) Neveden hívtalak enyém vagy! (3) nézz fel Jézusra szüntelen! (3) Ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (3) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (5) ne félj csak higgy! (4) Ne félj mert én veled vagyok! (4) Ne imádj bálványokat! (3) Ne imádj bálványt! (4) ne imádj bálványt! (4) ne imádj énbálványt sem! (3) Ne legyen más istened! (4) Ne legyen más Istened! (4) ne légy bálványimádó! (5) Ne légy bálványimádó! (6) ne légy hűtlen Istenedhez! (3) nincs igaz ember (3) Nyugtalan a mi szívünk (3) örökkévalóság (3) Örökkévaló Isten az ÚR! (11) Örökkévaló szeretettel szeretlek! (7) Örökké Istennél leszünk! (3) örök élet (3) Örök élet beszéde! (7) Örök élet beszéde-e számodra az Isten igéje? (3) Örök lakásunk van Istennél! (3) Örök napom én Istenem te vagy! (5) örök napom én Istenem te vagy! (4) örök örömben élünk örökké (3) örök öröm lesz arcunkon a mennyben (4) örök öröm vár ránk! (3) Örök öröm vár ránk Istennél! (3) örök szeretettel szeret téged Istened! (4) Örök szeretettel szeret téged Istened! (7) örök világosság fényeskedjék nékünk! (8) Örömben búban énekeltem (3) Örüljetek az Úrban mindenkor! (21) Örül mi szívünk... a templomba megyünk! (3) Örvendezzünk Istenünk színe előtt! (8) örvendj isten népe (3) Ó a hit nagy bizonyosság! (3) Pártfogó Szentlélek ajándéka! (3) Pásztorom a Jézus hozzá tartozom! (4) Pásztorunk a Jézus de hozzá tartozunk?! (12) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (3) Rád bízom sorsomat Uram! (5) rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (3) Rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (14) Rád bízom Uram sorsom mindhalálig! (5) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (5) reménykedj az Úrban! (6) reménységünk beteljesül jézus visszajövetelekor (3) S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! (10) Segítségem az Úrtól van! (3) Segítségem az ÚR nevében van! (9) segíts meg ments meg üdvözíts (4) senki sem ragadhat ki isten kezéből (4) sokan vannak a hivatalosak (4) Soli Deo Gloria! (6) szabadító és megváltó Urunk van! (6) Szabadító Istenünk van (3) szabadító urunk van (3) Szabadíts meg a gonosztól! (5) szegény gazdagok és gazdag szegények (3) szenteld meg az ünnepnapot! (3) Szentháromság egy igaz örök Isten! (4) szentírás (3) szentírás az élet könyve (3) Szentlelkedet ne vedd el tőlem! (3) szent angyalod legyen velem! (4) szent az isten! (3) Szent az Isten neve! (3) szeresd az Urat a te Istenedet! (12) Szeresd embertársadat! (3) szeresd embertársadat! (4) szeresd embertársadat mint magadat (5) Szeresd embertársadat mint magadat! (8) szeresd embertársadat mint magadat! (6) Szeresd embertársadat mint önmagadat! (5) Szeresd Istenedet és embertársadat! (3) szeretet nagy parancsolata (3) szeretni nem puszta szó! (4) szeret az Isten még engem is! (7) Szeret az Isten még engem is! (17) szeret az isten még engem is! (4) szívből szeretlek Jézusom! (7) szívből szól a száj (3) szívből szól a száj! (5) szívemet hozzád emelem Istenem! (3) Szolgáljatok az Úrnak örömmel! (5) szóljunk igazat szeretetben! (4) Szólj Uram mert hallja a te szolgád! (25) szólj Uram mert hallja a te szolgád! (4) szüntelenül imádkozzatok (3) szüntelenül imádkozzatok az Úrhoz! (5) szüntelen imádkozzunk Istenünkhöz! (3) Tanúd vagyok Uram! (6) Tanúskodj Istened embermentő szeretetéről! (3) Tenger harcon át visz az út hozzád! (4) Teremtő és gondviselő jó Atyánk van! (5) teremtő isten (6) Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! (6) Teremtő Szentháromság Isten! (3) térjetek meg/vissza Istenhez! (7) Térjetek meg mert Jézusban elközelített Isten Országa! (4) testi lelki eledelt ad istenünk (3) Testvéreim javáért fáradnom küzdenem kell! (6) Te vagy reményem sziklaszála! (12) Te vagy reményem sziklavára Uram! (4) tied az ország a hatalom és a dicsőség! (4) Tied az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké! (5) Tied a dicsőség mindörökké! (4) tied a dicsőség mindörökké! (3) Tied vagyok Jézusom! (3) tiszta szívet teremts bennem! (6) Tiszta szívet teremts bennem Istenem! (6) tisztítsd meg szíved! (4) Tisztítsd meg szíved a Jézus vériben! (6) Tisztíts meg teljesen! (4) tisztíts meg teljesen! (4) ti vagytok a világ világossága! (4) Ti vagytok a világ világossága! (3) Tudom kiben hiszek! (3) tűrd kereszted mindhalálig (3) türelme hosszú szeretete nagy (3) üdvösség a jézusban való hit által (4) üdvösség egyedül krisztusban (3) üdvözítő Istenünk van! (7) Úgy hív úgy vár a szent atyai ház! (3) Úgy szerette Isten a világot! (3) ujjong az én lelkem (4) új szívet adj Uram énnekem! (3) Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! (27) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz (6) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (3) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz! (24) Utaidat URam ismertesd meg velem! (6) utaidat uram mutasd meg nekem (3) útmutató (72) van örök kincsünk (3) vár Atyád szerelme! (3) velem vándorol Jézus s én ővele! (7) velem vándorol utamon Jézus! (3) velem vándorol útamon Jézus! (5) vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (5) Vezess az örökkévalóság útján! (4) Vezess Jézusunk véled indulunk! (10) Vigasztaló Szentlélek Isten (3) világ világossága (3) Viszontszeretheted Uradat és Istenedet! (3) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

- Szerda [2019.08.07.] "Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van!"

2019.08.07. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szerda [2019.08.07.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Mik 5,1

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Kor 1,28

Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdani időkbe, a távoli múltba.

és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket,

De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.

És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse:

De te, (Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza.

s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "„Te pedig, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.”" - "Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az az igazán nagy." - "Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat." - Istennek csak teljes szívvel lehet szolgálni, ha ő elhívott és elküldött; ám a misszió minden christianus küldetése!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Szólj Uram mert hallja a te szolgád! Szolgáljatok az Úrnak örömmel! AKI MÉG NEM SEMMI AZ ÚR ELŐTT NEM SZOLGÁLHAT NEKI! Az Úr szolgává lett érted!

- Kedd [2019.08.06.] "Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja!"

2019.08.06. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2019.08.06.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 50,8

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 19,5

Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki mer perbe szállni velem?! Álljunk elő együtt! Ki az én vádlóm? Lépjen ide!

Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.

Közel van, a ki engem megigazít, ki perel én velem? Álljunk együtt elő! Kicsoda peresem? közelegjen hozzám!

És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá őt, és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá; mert ma nékem a te házadnál kell maradnom.

Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat velem perbe? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Jöjjön ide hozzám!

Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak," - "Ki vádolná Isten választottait? Hiszen Isten az, aki megigazít." - "Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." - A mi igazságunk egyedül Krisztus, ha ő él bennünk; ott lakik a szívünkben, Isten megigazít, igaznak nyilvánít az ő érdeméért!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* szolgáltass nekem igazságot! Én zörgetek ne mond a szél zörög! KÖZELEDJÜNK ISTENHEZ ÉS Ő KÖZELEDNI FOG HOZZÁNK! Közel van az ÚR az őt félőkhöz!

- Hétfő [2019.08.05.] "Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre!"

2019.08.05. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2019.08.05.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 64,7

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Ef 2,10

Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian.

Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.

Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan.

Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.

Mégis Urunk, te vagy a mi atyánk; mi vagyunk az anyag, és te aki formálsz, a te kezed műve vagyunk mindnyájan.

Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt nemes célra, a másikat pedig közönségesre formálja?" - "Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény." - "Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája." - Hiszem, hogy Isten teremtett engem, minden teremtményével együtt; az ő dicsőségére formált!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Teremtő és gondviselő jó Atyánk van! Újjászült igéje és Szentlelke által! Isten a saját képmására teremtette az embert! ISTEN GYERMEKEIBEN KRISZTUS ÉL ÉS CSELEKSZIK!

- Vasárnap [2019.08.04.] "Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható!"

2019.08.04. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2019.08.04.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 6,3

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jel 19,6-7

Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!

És hallottam valami nagy sokaság hangját, amely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, 

És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével!

És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Aleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát, 

És harsány hangon mondogatták egymásnak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!”

És hallottam, mint hatalmas tömeg moraját, mint nagy vizek zúgását, mint zengő mennydörgés robaját: „Alleluja! Megkezdte uralmát Urunk, Istenünk, a Mindenható. Örüljünk, ujjongjunk és dicsőítsük, mert eljött a Bárány menyegzőjének napja. Menyasszonya felkészült.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Uralkodik az Úr! Fenségbe öltözött, felöltözött az Úr, erőt övezett magára. Szilárdan áll a világ, nem inog" - "A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!”" - "és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya:" - Dicsőítsük a Szentháromság ÚR Istent egész életfolytatásunkkal már e földön, hogy ezt folytathassuk nála örökké!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Szent az Isten! Mindenható és Örökkévaló Isten az ÚR! Dicsőítsd teremtő megváltó megszentelő Istenedet! IMÁDJUK AZ ATYÁT A FIÚBAN A SZENTLÉLEK ÁLTAL!

SZENTHÁROMSÁG U. 7.

2019.08.04. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (Ef 2,19)

http://abibliamindenkie.hu/uj/EPH/2/#19

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek327.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek459.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

 

Szólj hozzá!

- Szombat [2019.08.03.] "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!"

2019.08.03. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2019.08.03.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 33,13

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Róm 8,32

Halljátok meg, távol lakók, hogy mit cselekedtem, és ti közel levők, ismerjétek meg hatalmamat!  

Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?

Halljátok meg távol valók, a mit cselekedtem, és tudjátok meg közel valók az én hatalmamat! 

A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?

Akik távol vagytok, halljátok: mit vittem végbe, és akik közel vagytok: ismerjétek meg hatalmamat!

Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala." - "Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk." - "Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!" - Szeret az Isten, még engem is; Fiát adta értem a keresztre, hogy vele tölthessem az örökkévalóságot!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Hatalmas Isten az ÚR! Aranyevangélium nekem szól Csodálatosan cselekedett az ÚR! ISTEN MINDENT MEGTETT AZ ÉN ÜDVÖSSÉGEMÉRT IS!

- Péntek [2019.08.02.] "Testvéreim, ... éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz!"

2019.08.02. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2019.08.02.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Péld 16,7

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 6,35

Akinek életútját kedveli az Úr, azt még ellenségeivel is összebékíti.

Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Mikor jóakarattal van az Úr valakinek útaihoz, még annak ellenségeit is jóakaróivá teszi.

Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai  lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.

Ha egy férfi útja kedves az Úr előtt, ellenségeit is kibékíti vele.  

Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket;" - "Békülj meg ellenfeleddel idejében, amíg együtt vagy vele az úton, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és börtönbe ne kerülj!" - "Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye lesz." - Mi Isten szeretetével szerethetünk, amelyet kiárasztott ránk Lelke által, "mindennapi használatra"!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Legyünk egymás Krisztusává! SZERESSÜK EMBERTÁRSAINKAT KRISZTUSI SZERETETTEL! A kettős nagy parancsolat érvényben van! Az ellenség szeretete!

Lelki Elemózsia 7 napra - Szentháromság után 7. hét

2019.08.01. 00:04 Andreas

„Nem vagytok többé idegenek és jövevények,

hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.(Ef 2,19)

Szentháromság ünnepe után a 7. héten az Útmutató reggeli és heti igéiben, Isten a hit ajándékával örök életre hívja gyermekeit (lásd Róm 6,23). „Ízleljétek meg, és lássátok, hogy jó az Úr: boldog az az ember, aki benne bízik.” (Zsolt 34,9; LK) „Örvendezzetek az Istennek vigasságnak szavával!” (GyLK 708) Jézus a sarokköve Isten hajlékának s háza népét saját kezűleg vendégeli meg; ám ő nem kenyérkirály! „Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy...” (Jn 6,11–12) Az első gyülekezet tagjai; „kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Mindennap (...) házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és...” (ApCsel 2,42.46.47) Jézus minket is tanít s kijelenti önmagát: „aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert...” (Jn 6,47.48.51) Máig hangzik a hívás: „minden készen van, jöjjetek a menyegzőre!” Krisztus a maga testében egyesíti Isten új népét s általa van szabad utunk a királyi menyegzőre; de mi ne legyünk méltatlanná vált meghívottak! „Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.” (Mt 22,4.14) Kornéliusz házában, Péter beszélni kezdett: Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. Ő a mindenség Ura!” (ApCsel 10,34–36) Az úrvacsorában való részesedés kettős közösséget hoz létre: Jézussal s a gyülekezet tagjaival. „Mivel a kenyér egy, mi is mindannyian egy test vagyunk, mert mindannyian az egy kenyérből részesedünk.” (1Kor 10,17) Halála előtt Jézus, az utolsó páskavacsorán s az első úrvacsorán vett részt tanítványaival. „Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát. – És vette a kenyeret... Ez az én testem... Hasonlóképpen vette a poharat is... E pohár az új szövetség az én vérem által...” (Lk 22,15.19.20) Luther tanítja: „Ahol azt látod, hogy a szentségeket helyesen szolgáltatják ki, biztosan tudhatod, hogy Isten népe ott van. Ha hited jól gyakorlod s erősíted, meglásd: milyen boldog, gazdag menyegzői lakomát készít oltáránál Istened!” „Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője.” (Jel 19,9.7) „Örülj szívem, / Vigadj lelkem, / Vacsorához / Mégy Jézushoz, / Hivatalos vagy te itt.” (EÉ 309,1) G. A.

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2019.08.01.] "De Isten megsegít engem, az Úr megtartja életemet!"

2019.08.01. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Csütörtök [2019.08.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 22,20

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: ApCsel 26,22

Ó, Uram, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre!

De mivel Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek:  

De te, Uram, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre.

De mivel Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek:

Ne maradj hát távol, Uram, te vagy segítségem, siess mentésemre!

De az Isten megoltalmazott mind a mai napig, s tanúságot teszek kicsik és nagyok előtt egyaránt. Semmi mást nem mondok azon kívül, amit a próféták és Mózes megjövendöltek:  

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked." - "Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem." - "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." - Segítségem az Úrtól jön, én csak benne reménykedem, és nem szégyenülök meg soha!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: bizonyságtévő életed van? *garainyh* segíts meg ments meg üdvözíts Légy Jézus tanúságtevője! AZ ÚRISTEN MEGERŐSÍTI MEG IS SEGÍTI GYERMEKEIT!

- A 2019. év és AUGUSZTUS hónap igéje - Csütörtök [2019.08.01.] "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!"

2019.08.01. 00:01 Andreas

* MINDEN HÓNAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 ÚTMUTATÓ IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm

- Csütörtök [2019.08.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B i b l i a

A 2019. év: Zsolt 34,15b

S z e n t B i b l i a

Augusztus hó: Mt 10,7

törekedj békességre, és kövesd azt!

 

 

Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa! 

keresd a békességet és kövesd azt.

 

 

Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa. 

keresd a békét és járj a nyomában!

 

 

Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa! 

 

"Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!" - "Hadd halljam meg, mit hirdet az Úristen! Bizony, békességet hirdet népének, híveinek, hogy ne legyenek újra oktalanok." - "Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!" - Légy örömmondó békekövet, hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

 

Garainyh*non-stop†Mission

 

Szólj hozzá!

- Szerda [2019.07.31.] "Jó csendben várni az Úr szabadítására!"

2019.07.31. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szerda [2019.07.31.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Hab 2,20

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 11,15

Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld! 

 Akinek van füle, hallja!

Ellenkezőleg az Úr az ő szent templomában, hallgasson előtte az egész föld!  

A kinek van füle a hallásra, hallja.

Az Úr szent templomában lakik: némulj el színe előtt, egész földkerekség!  

Akinek van füle, hallja meg!

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Csendesedjék el mindenki az Úr előtt, mert elindult szent lakhelyéről!" - "Ha ítéletet hirdetsz a mennyben, félni fog a föld, és elcsendesül." - "Azután így beszélt Mózes a lévita papokkal együtt egész Izráelhez: Légy csendben, és halld meg, Izráel! Ezen a napon lettél Istenednek, az Úrnak a népe." - Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Csendben Isten előtt! Csend van bennem és emlékezem! Halld meg Isten szavát! SZÓLJ URAM MERT HALLJA A TE SZOLGÁD!

- Kedd [2019.07.30.] "Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne!"

2019.07.30. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2019.07.30.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 27,13

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jel 21,6c

De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén.

Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen.

Bizony hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élőknek földén!

Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen.

De biztos vagyok benne: meglátom az Úr dicsőségét az élők honában.

A szomjazónak ingyen adok az élet vizének forrásából.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Azt gondoltam, hogy nem látom többé az Urat az élők földjén, nem láthatok többé embert a világ lakói között." - "Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek." - "Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek ... nem fizetségért!" - Élő víz folyamai ömölhetnek belőled, ha Jézus él benned és hittel elfogadod felkínált ajándékát, az örök életet!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Isten veled kívánja tölteni az örökkévalóságot! AZ ÉLET VIZÉT INGYEN KÍNÁLJA JÉZUS NEKED IS! Isten örök életet ad ingyen kegyelemből! Jézus vére bizony ital!

- Hétfő [2019.07.29.] "Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam!"

2019.07.29. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2019.07.29.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 1Sám 1,27

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 7,7

Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amivel hozzá folyamodtam.

Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.

Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, a melyet tőle kértem.  

Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.

Ezért a fiúért imádkoztam. S lám, az Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá fordultam. 

Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek." - "Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik." - "és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban;" - Téged keres imádságom, hozzád vágyom, én Uram és Istenem!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Életem Jézus egyedül te töltsd be! Én zörgetek ne mond a szél zörög! EZT MONDJA AZ ÚR: ENGEM KERESSETEK ÉS ÉLTEK! Akit Jézus megtalált mindene van annak!

- Vasárnap [2019.07.28.] "Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága!"

2019.07.28. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2019.07.28.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 69,33

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 10,39

Látják ezt az alázatosak, és örülnek. Ti, Istent keresők, éledjen szívetek!

Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét.

Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek!

És ennek vala egy Mária nevezetű testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az ő beszédét.  

A megalázottak látják és örülnek, nektek, kik keresitek az Istent, éledjen szívetek!

Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Mennyire szereti népét! Szentjei kezedben vannak, lábaidhoz telepednek, befogadják beszédedet." - "Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek! Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Isten!" - "Esznek az alázatosak, és jóllaknak, dicsérik az URat, akik őt keresik. Szívetek legyen vidám mindenkor!" - Szeretnék szent lábad előtt leborulni, vétkesen és szegényen, Jézusom!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: ige élet kenyere *garainyh* Aki keres az talál! BOLDOGOK AKIK NEMCSAK HALLGATJÁK DE MEG IS TARTJÁK ISTEN IGÉJÉT! A szívemet átadom én Uram!

SZENTHÁROMSÁG U. 6.

2019.07.28. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Így szól az ÚR, a te teremtőd: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! (Ézs 43,1)

http://abibliamindenkie.hu/uj/ISA/43/#1

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek295.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek359.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

Szólj hozzá!