ÚTMUTATÓ NAPI IGÉK A BIBLIÁBÓL

Itt minden napra; 1 mondatban 2 útmutató ige 3 fordításban látható ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

Személyes Honlapom

 Webcímeim Jegyzéke

#GaraiNyh #AndreasBlog

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

AJÁNLÓ

 

Naptár

október 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Címkék

#GARAI-nyh* (648) #garainyh* (365) *garainyh* (3365) Adakozásod titokban történjék! (4) add tovább az evangéliumot! (3) add tovább az örömhírt (3) add tovább az örömhírt! (5) Add tovább az örömhírt! (10) add tovább az Úrtól kapott jó hírt! (3) add tovább az ÚR áldását! (3) Add tovább a dióhéj evangéliumot! (4) add tovább a jó hírt! (3) Add tovább Isten örömüzenetét! (3) Adjon neked békességet az ÚR! (7) Adjunk hálát az Úrnak! (9) Adj békét a mi időnkben! (11) ahol a kincsed ott lesz a szíved (4) akaratod nekem mutasd meg szüntelen (6) Akaratod nekem mutasd meg szüntelen! (22) Akár élünk akár meghalunk az Úréi vagyunk! (6) Akiket Isten Lelke vezérel azok az ő gyermekei! (6) Akin a szíved csüng az a te istened! (4) Akit szeret az ÚR annak álmában is ad eleget! (3) Aki hisz Jézusban ha meghal is él! (4) Aki Jézust látja hit által az Atyát látja meg benne! (3) aki Jézust látja látja az Atyát (3) Aki keres az talál! (5) aki kér az kap (3) aki kétszer születik egyszer hal meg (4) Alázatos Király a világ üdvözítője! (6) alázatos szívet adj Uram! (3) alázd meg magad Istened előtt! (3) Alázd meg magad Isten előtt! (6) ALÁZZUK MEG MAGUNKAT ISTEN ELŐTT! (3) alázzuk meg magunkat Isten előtt! (4) Áldásod kísér életünk minden napján (13) Áldás békesség! (3) áldás és békesség Istentől (3) áldjad én lelkem a dicsőség örök királyát (10) Áldjátok az Urat napról napra! (5) áldjon meg és őrizzen meg az úr (5) ÁLDJON MEG TÉGED ÁLDJON AZ ÚR! (3) Áldjon meg téged áldjon az ÚR! (20) Áldjon meg téged az ÚR! (6) ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR! (4) áldj meg engem Istenem! (3) Áldj meg minket Úristen! (6) áldj meg minket úristen! (3) ÁLDJ MEG MINKET ÚRISTEN A TE ÁLDÁSODDAL! (3) Áldj meg minket Úristen a te jóvoltodból! (18) Áldott legyen az ÚR neve mostantól mindörökké! (4) Áldott orvosunk a Jézus! (9) áldozati oltáron az életed? (3) Alkalmas eszközzé válhatunk Isten kezében! (3) amin akin a szíved csüng az a te istened (5) andreas (73) Angyalainak parancsol felőled! (7) angyalok mennyei lények (3) angyalok szolgálata embereknek (10) aranyevangéliumba rejtett örök szövetség! (3) Aranyevangélium karácsonykor is! (3) Aranyevangélium nekem szól (15) aranyszabály (4) ároni áldás (6) átmentél a halálból az életbe? (5) átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul! (3) Átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul érdemtelen! (5) Atyám lett az Isten! (4) atya fiú lelke (3) Atya Fiú Lelke lakik bennem (3) Atya Fiú Szentlélek Isten (3) Azért jött Jézus hogy a kárhozatból kimentsen engem! (11) azért jött Jézus hogy megkeressen! (6) Azt tégy mással amit magadnak kívánsz! (3) Az Ágostai Hitvallás emléknapja! (3) Az áldott Orvos erre jár! (3) az Atya Fiú Lelke (4) az Atya megdicsőíti a Fiút (3) az emberszeretet törvénye (3) az Ige cselekvést történést létezést munkál (6) Az Ige cselekvést történést örök létezést munkál! (4) Az Ige kőszálként megáll! (3) Az ige kőszálként megáll! (3) az ige testté lett (3) az irgalmasság cselekedetei (3) az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten (3) Az Isten útja biztos út! (9) AZ ISTEN ÚTJA BIZTOS ÚT! (3) Az ítélet Istené! (3) Az örökkévalóság elkezdődött! (5) AZ ÖRÖK VAGYOK A MI ISTENÜNK! (4) Az örök Vagyok van veled! (3) az ősi ároni áldás (3) Az ősi ároni áldás! (4) az úr áldása gazdagít meg (8) az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR az egyedüli Isten! (3) az úr az én gyógyítóm (7) Az ÚR az én gyógyítóm! (9) Az ÚR az én jó Pásztorom! (7) Az ÚR az én vigasztalóm! (4) az ÚR az Isten egyedül! (5) Az ÚR az Isten egyedül! (5) az ÚR a mi gyógyítónk! (3) Az ÚR a mi oltalmunk! (3) Az ÚR a te gyógyítód! (4) az ÚR érkezése (3) AZ ÚR JÉZUS A BÉKESSÉG FEJEDELME! (3) AZ ÚR JÉZUS A MI BÉKESSÉGÜNK! (5) AZ ÚR JÉZUS A MI IGAZSÁGUNK! (6) AZ ÚR JÉZUS A MI SZABADÍTÓNK! (3) AZ ÚR JÉZUS A MI UTUNK! (4) AZ ÚR JÉZUS A VILÁG VILÁGOSSÁGA! (6) AZ ÚR MEGŐRZI ÉLETEDET ÖRÖKRE! (3) AZ ÚR VALÓBAN FELTÁMADT! HALLELUJA! (3) a bűn zsoldja a halál (5) A bűn zsoldja a halál! (4) A Fiú egylényegű az Atyával! (3) a harag rossz tanácsadó (3) A hit cselekedetek nélkül halott! (4) a hit feltétlen bizalom istenben (3) A hit hallásból van! (3) a hit látja a láthatatlant (5) A hit látja a láthatatlant! (12) a hit látja a láthatatlant! (3) A keresztfához megyek! (9) a keskeny út a mennybe visz (5) a keskeny út a mennybe visz! (12) A keskeny út a mennybe visz! (18) a kettős nagy parancsolat (8) A kettős nagy parancsolat! (5) a lélek lélegzetvétele (3) A mélységből kiáltok hozzád Uram! (4) a mindennapi kenyér (3) a nagy parancsolat (3) a nyelv bűnei (4) A pokoltól lelkem megszabadította! (12) A pokoltól lelkem megszabadítottad! (7) a pokoltól lelkem megszabadította menyország kapuját nékem kinyitotta (4) A SZENTHÁROMSÁG ISTEN TEREMTETTE A VILÁGMINDENSÉGET! (3) a szeretet kiűzi a félelmet (3) A szeretet nagy parancsolata (3) a szeretet nem Isten! (3) A szeretet örökre megmarad! (3) A SZÍV TELJESSÉGÉBŐL SZÓL A SZÁJ! (4) A TÖRVÉNY BETÖLTÉSE A SZERETET! (7) A törvény betöltése a szeretet! (8) bálványimádás (4) bálvány helyett isten imádása (9) Bárány a keresztfa oltárán (3) Befogadtad e már Jézust az életedbe? (3) Békesség Fejedelme (3) Békesség Istennel! (3) Békesség Istentől! (12) békesség néked köszöntésed ez legyen (29) Békesség néktek! (8) Béke veletek! (3) Békülj meg Isteneddel még ma! (5) bennünk él az atya fiú lelke (3) beszélő viszonyban vagy istennel? (3) biblia (3) Bizalmamat Krisztusnak szent vérébe vetem! (8) bizalommal fordulj istenedhez! (4) Bízd rá magad teljesen Istenedre! (5) bízd újra életed krisztusra (4) BÍZD ÚJRA ÉLETED KRISZTUSRA! (3) Bízd Újra Életed Krisztusra! (24) bízd újra életed krisztusra! (3) Bízom benned Uram Jézus! (19) bizonyságtévő életed van? (5) Bízzál Uradban és Istenedben! (3) bízzuk isten irgalmára életünket! (3) Bízz Urunk Érkezése Közel! (3) Bocsásd meg a mi vétkeinket miképpen mi is! (15) Bocsásd meg vétkeimet Uram! (3) bölccsé teszlek téged ígéri urad (4) bölcsesség Ige és Lélek által (17) bölcssé teszlek téged (3) Bölcs szívet adj Uram énnekem! (12) Boldogok akik hallgatják és megtartják az igét! (10) boldogok akik megtartják Isten beszédét (5) boldogok akik nem látnak mégis hisznek! (4) Boldogok a békét teremtők! (6) boldogok a lelki szegények! (3) boldog aki megtartja Isten igéjét! (4) bűnadósságunkat Jézus vállalta magára (4) bűnbánat-bűnvallás-bűnbocsánat (8) BŰNBÁNAT - BŰNVALLÁS - BŰNBOCSÁNAT! (4) BŰNBÁNAT - BŰNVALLÁS - MEGTÉRÉS- BŰNBOCSÁNAT - ÚJ ÖRÖK ÉLET! (3) bűnbánat bűnvallás bűnbocsánat (24) bűnbánat után bűnbocsánat (5) bűnbánó bűnösnek van bűnbocsánat (4) bűnbocsánat jézusért (4) bűneink büntetését Jézus viselte el a kereszten (5) bűnlátás bűnbánat bűnvallás (3) bűnlátás bűnvallás bűnbocsánat (5) bűnösök barátja Jézus ments meg! (4) bűnünk börtönéből szabadítónk Jézus! (3) bűnvallás után bocsánat (3) christianus (74) Címkék (29) csak az úr áldása gazdagít meg (4) csak az ÚR áldása gazdagít meg (5) Csak az Úr áldása gazdagít meg! (16) csak az ÚR áldása gazdagít meg! (3) CSAK AZ ÚR ÁLDÁSA GAZDAGÍT MEG! (8) Csak az ÚR áldása gazdagít meg! (20) csak az úr áldása gazdagít meg! (3) CSAK AZ ÚR ÁLDÁSA TESZ GAZDAGGÁ Ő AD JÓ ELŐMENETELT! (3) csak az ÚR a te Istened! (3) csak Istenben nyugszik meg a lelkem! (3) Csak Isten jó egyedül! (4) csak mondja s úgy leszen parancsol s előáll! (3) cselekvő szeretet a mindennapokban (3) Csendben Isten előtt! (3) Csendben várj Isten szabadítására! (4) Csend van bennem és emlékezem! (5) csodálatosak Isten tettei az emberekkel! (9) Csodálatosan cselekedett az ÚR! (7) De szabadíts meg a gonosztól! (4) dicsérd a dicsőség örök királyát (14) dicséret dicsőség hálaadás (11) dicsérjétek az Urat! (4) dicsérjük-istent-szívvel-szájjal-zengő-énekkel (11) dicsértessék Uram örökké szent neved! (15) Dicsőíted naponta könyörülő Uradat? (6) dicsőítés imádat magasztalás (3) Dicsőítlek imádlak magasztallak Uram mindenkor! (23) Dicsőítsd az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (9) Dicsőítsd az Urat egész életfolytatásoddal! (7) Dicsőítsd a Szentháromság ÚR Istent! (4) dicsőítsd és imádd a Szentháromságot! (3) dicsőítsd istent egész életfolytatásoddal! (5) Dicsőítsd teremtő megváltó megszentelő Istenedet! (4) Dicsőítsd Uradat és Istenedet! (5) Dicsőítsük az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (6) Dicsőítsük a Szentháromság egy Istent! (5) Dicsőségemet másnak nem adom! mondja az ÚR! (9) dicsőségét Isten nem adja másnak! (3) dicsőség a magasságban istennek! (4) dicsőség a magasságban Istennek! (12) Dolgozz az ÚR szőlőjében! (5) ébredjünk a bűn álmából! (3) Egyedül az ÚR az Isten! (9) egyedül a hit a kegyelem a szentírás (7) Egyedül a Szentírás! (12) EGYEDÜL A SZENTÍRÁS! (4) Egyedül ellened vétkeztem Istenem! (7) egyedül ellened vétkeztem Istenem! (4) Egyedül Istené a dicsőség! (10) egyedül istené a dicsőség! (3) egyedül Istené a dicsőség! (3) egyedül Isten jó! (3) egyedül Krisztusért kegyelemből hit által (5) egyedül Krisztusra van szükséged! (6) egyek vagyunk Krisztusban! (3) egymás krisztusaivá kell lennünk (5) Egymás terhét hordozzuk! (3) Egy a szükséges dolog! (3) Egy Istenünk és egy Urunk van! (4) elég nékem a te kegyelmed! (3) Élek többé nem én! (5) életeddel hirdesd Krisztust! (3) életem ideje kezedben van Uram (3) Életem ideje kezedben van Uram! (10) Életem Jézus egyedül te töltsd be! (8) Életünk el van rejtve Krisztusban! (3) Élet beszéde az Ige! (7) Élet könyvébe írd nevem! (6) Elfogadtál és elhívtál élő Jézus Mesterünk! (5) Elhívottak vagyunk Isten örök országába! (6) elhívottak vagyunk Isten orsazágába (3) Eljött hozzánk az üdvösség! (3) ÉLJÜNK AZ ARANYSZABÁLY SZERINT! (4) éljünk az aranyszabály szerint kölcsönös szeretetben! (9) Élj az aranyszabály szerint! (12) Elközelített a mennyek országa! (5) élő urunk van (3) élő víz (4) Élő víz folyamai ömlenek (3) élő víz forrása Jézus (5) élő víz forrása jézus (4) élő víz nemcsak a samáriai asszonynak (4) Élő víz továbbítója lehetsz! (3) elveszett bárány voltam! (3) ember-tervez-isten-végez (5) emberé a munka Istené az áldás (3) emberé a munka istené az áldás (3) Emberé a munka Istené az áldás! (4) embergyilkos a sátán (3) emberszeretet (3) emberszerető Istenünk van! (3) embertársi szeretet (3) én-uram-és-én-istenem! (23) énekelj új éneket Istennek! (3) Engedelmesen hallgass az ÚR szavára! (3) Engedelmeskedjünk Isten igéjének! (5) Engedelmeskedj Istened igéjének! (9) engedelmeskedj Istened szavának! (3) én az úr vagyok a te gyógyítód (3) ÉN AZ ÚR VAGYOK A TE GYÓGYÍTÓD! (3) Én is juhod vagyok! (3) Én terólad el nem felejtkezem! (4) én uram és én istenem (4) Én Uram és én Istenem! (52) én uram és én istenem! (6) én Uram és én Istenem! (15) Én Uram és én Istenem vagy te! (10) ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM VAGY TE! (4) Én vagyok az ÚR a te Istened! (3) Én vagyok az ÚR nincs más Isten! (3) Én zörgetek ne mond a szél zörög (3) Én zörgetek ne mond a szél zörög! (6) érettem helyettem miattam! (6) ÉRETTEM HELYETTEM MIATTAM HALT MEG AZ ÚR JÉZUS! (3) erőm és énekem az ÚR! (8) Erőnk magában mit sem ér! (5) erős-várunk-az-úristen! (15) erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk! (22) erősítsd meg istenünk amit cselekedtél értünk! (7) erősítsd meg urunk amit cselekedtél értünk! (4) erősíts meg Istenem! (3) Erősségem az ÚR! (29) ERŐSSÉGEM AZ ÚR ISTEN! (3) erős isten (3) erős Isten békesség Fejedelme (5) erős Üdvözítőnk a Krisztus! (3) Erős várad-e az Úristen? (11) Erős várad az Úristen! (5) Erős váram az én Uram! (7) erős váram az Úristen! (3) Erős váram az Úristen! (5) erős váram az ÚR Isten! (4) erős várunk az úristen (7) ERŐS VÁRUNK AZ ÚRISTEN! (12) Erős várunk az Úristen! (28) erős várunk az Úristen! (8) erős várunk az úristen! (11) Erős várunk az ÚR Isten! (5) erős vár a mi istenünk! (3) erős vár a mi Istenünk! (3) erőtlenségünket Jézus vette el! (4) értelmeddel is Uradat dicsőítsd (5) Értem tetted ezt Jézusom fájó szívvel hiszem tudom! (3) evangélikus (4) evangélium (77) ezt cselekedjétek! (3) ez az én testem és vérem (3) fehér ruhában fogunk járni Istennél! (4) felebaráti szeretet (4) félelem mentes élet Krisztusban (5) Feltámadt Uramnak szolgálok! (5) feltétlen bizalom Istenben (4) feltétlen ráhagyatkozás Isten szeretetére (3) féltőn szerető Isten az ÚR! (6) Fényedből fénysugár az életem! (4) fényes orcád meglátom én! (3) fenyítés atyai szeretetből (3) fogadd be jézust a szívedbe! (3) földi és mennyei békesség (3) földi és mennyei bölcsesség (3) fuss jézushoz hozzá menekülj (15) Fuss Jézushoz ő vár rád! (7) fuss Jézushoz Ő vár rád! (5) Fut az Isten az ember után! (3) garainyh (75) garainyh* (3) garainyh*non stop†mission (9) garai andrás (75) gazdag örökség vár Isten gyermekeire! (4) gazdag szegények jézus nélkül (5) gazdag szegények szegény gazdagok (3) gondolj uram irgalmadra! (6) gondot visel rólad Istened (6) gondviselő atyánk van (4) gondviselő Istened van! (12) gondviselő istened van! (3) gondviselő istenünk van (8) gondviselő Istenünk van (6) Gondviselő Istenünk van! (9) gondviselő jó Atyánk van! (9) GONDVISELŐ JÓ ATYÁNK VAN! (5) gondviselő mennyei Atyánk van (6) Gyakorlati emberszeretet a mindennapokban (4) gyakorlati felebaráti szeretet (4) Gyermekeit nem hagyja el az ÚR! (6) gyermekei vagyunk mennyei Atyánknak! (9) gyermekek dicsőítik az Urat (3) Gyermeki hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (5) gyógyító igét mondj! (4) Gyógyító igét mondj Uram! (5) gyógyíts meg Uram akkor meggyógyulok (19) gyönyörködjél az úrban (4) gyönyörködjél az Úrban! (7) Gyönyörködjél az Úrban! (8) gyönyörködjél az úrban és megadja szíved kéréseit! (28) gyönyörködjél az Úrban mindenkor! (9) Győzelemet vettél ó Feltámadott! (7) Győzelmes jobbjával támogat engem! (8) Győzelmet vettél ó Feltámadott! (16) Gyűjts mennyei kincseket! (3) gyümölcstermő élet krisztusban (3) Gyümölcsterrmés Isten dicsőségére! (7) Hajlékom az örök Isten! (4) Hajlékot készített neked Jézus! (5) hálaadással áldozz istennek! (3) Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! (14) Hálaadás Jézusért Istennek (3) hálaadás mindenkor mindenért (3) Hálás szív hálás élet! (3) Hálás vagy-e Isten minden tettéért? (4) hálát adok neked mennyei atyám a jézus krisztus által (3) hála legyen Istennek Jézus által! (3) Halld meg Isten szavát! (5) Halld meg Uram hívó hangomat! (7) Halleluja áldjátok az Urat! (6) hallgasd és cselekedd az Igét! (4) hallgass Jézusra egyedül (7) Hallgatsz Jézus szavára? (4) hamvazószerda a 40 napos böjt kezdete (4) haragudjatok de ne vétkezzetek! (3) hatalmas Isten az ÚR! (3) Hatalmas Isten az ÚR! (13) hatalmas ő csak mondja s úgy leszen (4) Hatalmas ő csak mondja s úgy leszen! (23) hátra arc! meg/visszatérés Istenhez (9) Hazánk a menny! (5) Haza vágyom örök otthonomba! (7) Haza vágyom örök otthonomba ahol Atyám lakik! (3) hazugok nélküli mennyország (3) ha isten velem ki ellenem! (3) Ha Isten velünk ki ellenünk (4) ha isten velünk ki ellenünk (3) ha Isten velünk ki ellenünk! (4) Ha Isten velünk ki ellenünk! (6) Ha Isten velünk ki ellenünk?! (6) Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?! (8) Ha kiáltunk hozzá meghallgat az ÚR! (3) ha kiált hozzám meghallgatom! (14) Ha ő velünk ki ellenünk az ÚR a mi oltalmunk! (3) helyettes keresztáldozat (4) higgy az úr jézusban! (3) HIGGY AZ ÚR JÉZUSBAN ÉS ÜDVÖZÜLSZ! (6) Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (44) higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (12) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (5) higgy és üdvözülsz! (3) higgy jézusban és örökké élsz vele! (5) higgy Jézusban és üdvözülsz! (5) Higgy Jézusban és üdvözülsz! (8) higgy jézusban és üdvözülsz! (6) hinni jézusban (3) Hinni taníts Uram! (23) hinni taníts uram! (4) hinni taníts Uram! (14) hinni taníts Urunk! (3) Hirdesd az evangéliumot! (9) hirdesd az örömhírt mindenkinek! (12) hirdesd a szabadító elközelgetett (4) hirdessétek az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot! (4) Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (29) Hirdessétek az örömhírt minden embernek a földön! (5) HISZEK A MENNYNEK ÉS FÖLDNEK TEREMTŐJÉBEN! (4) Hiszek a Szentháromság egy igaz Istenben! (3) hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (7) Hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (13) Hiszek benned Uram Jézus! (3) Hiszek egy Istenben! (3) hiszek mennynek és földnek teremtőjében! (4) Hiszek Uram légy segítségül! (4) hiszem az örök életet (3) Hiszem az örök életet! (4) Hiszem a bűnök bocsánatát! (3) Hiszem a test feltámadását és az örök életet! (6) hit (4) hitből fakadó jócselekedetek (10) Hitből fakadó jócselekedetek! (11) hitből jön a cselekedet (3) Hitből jön a cselekedet hogy életed betöltse! (11) hitből jövő cselekedetek (3) Hit által igazulunk meg Isten előtt! (4) Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni! (12) hit remény szeretet (16) Hit remény szeretet! (20) hívd segítségül az Urat! (3) Hívd segítségül Uradat! (3) Hívj segítségül a nyomorúság idején! (7) Hol töltöd az örökkévalóságot? (12) hosszútűrő Isten az ÚR! (3) hozsánna= segíts ments meg üdvözíts (15) hozzád jövök Uram! (5) HOZZÁD MEGYEK JÉZUS Ó SEGÍTS! (3) Hűséged végtelen hatalmas Istenem! (4) hűséged végtelen Istenem! (19) hűséges hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (5) Hűséges Istenünk van! (6) húsvéti feltámadáshit (3) hűtlenségem bűnét bocsásd meg! (3) Hű az Isten nem hitszegő! (3) Hű az Isten te se légy hozzá hűtlen! (3) Igazak az ÚR ítéletei! (3) igazat szólni szeretetben (4) Igazságosan ítél az Isten! (7) Igazságos és kegyelmes Isten! (16) igazságos Isten az ÚR! (4) igazságot szólj szeretetben! (6) igazságunk az ÚR Jézus! (11) igaz ítélettel ítéljetek (3) Igaz vagy Uram és igazságosak döntéseid! (7) ige (3) Igéd ösvényem világossága! (7) igehirdetés csak szentlélek által (3) Igéjével cselekszik az ÚR! (3) Igéjével vezet az ÚR! (3) Igéje szól igéje hív és megelevenít! (5) igemisszió (72) Igen Atyám mert így volt kedves teelőtted! (4) igéreteid Uram mindíg valóra válnak! (3) ige élet beszéde (13) ige élet kenyere (4) ige lelki kenyér (7) imádjátok istenünket! (3) imádjátok Istenünket! (3) imádjátok Istenünket aki adta mindenünket! (11) Imádjuk az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (7) Imádjuk a mindenható Istent! (3) imádkozzál és dolgozzál! (3) imádkozzatok és buzgón kérjetek (10) imádkozzatok és buzgón kérjetek! (30) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt! (3) Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! (37) Imádságot meghallgató Isten (4) imitatio christi krisztus követése (7) ingyen de nem olcsó kegyelem (3) ingyen kegyelem (3) ingyen kegyelemből hit által üdvözülsz (3) Ingyen kegyelem a megtérő bűnösnek! (4) Irgalmadból élek napról napra! (4) Irgalmasságot vár Isten nem áldozatot! (7) Irgalmas az ÚR az őt szeretőkhöz! (13) irgalmas és kegyelmes az ÚR! (11) Irgalmas és könyörületes az ÚR! (7) irgalmas isten az úr (3) Irgalmas Isten az ÚR! (5) irgalmazok akinek irgalmazok! (5) Irgalmazz Úristen immáron énnékem! (7) Ismerd fel Jézusban személyes Megváltódat! (7) Ismered-e Jézust személyesen? (5) Ismeri az ÚR az övéit! (8) Ismerjétek meg az Urat! (5) isten (4) isten-békessége-minden-értelmet-felülhalad (13) isten-dicsőítése-az-ember-missziója (9) isten-dicsőségére-éljünk! (4) isten-gyermekében-az-ő-lelke-lakik (6) isten-igazít-meg (7) isten-igéjével-és-lelkével-újjáteremt (4) isten-szeret-téged-is (4) istenben élni örökké (3) Istenben élünk mozgunk vagyunk (3) Istené vagyok a teremtés a megváltás a megszentelés jogán! (3) ISTENFÉLELEM A BÖLCSESSÉG KEZDETE! (3) Istenfélelem és emberszeretet (3) Istenfélelem és engedelmesség! (4) istenfélelem és istenimádat (3) istenfélelem és megelégedés (4) istenfélelem istenismeret istenszeretet (3) Istenfélők mily boldogok vagytok! (3) isteni bölcsességet kérhetünk! (5) isteni bölcsességre van szükségünk (4) Istennél élünk örökké! (3) Istennel tölthetjük az örökkévalóságot! (3) Istent csak Jézusban ismerheted meg! (3) Istent dicsőíted meg életfolytatásoddal. (3) ISTENT FÉLNÜNK ÉS SZERETNÜNK KELL! (4) Istent félnünk és szeretnünk kell! (25) Istent lélekben kell imádnunk! (3) Isten akarata minden ember üdvössége! (7) Isten azt akarja hogy minden ember üdvözüljön! (5) Isten az élők Istene! (4) Isten az ÚR egyedül! (3) Isten a mindenség Ura! (3) ISTEN A MI OLTALMUNK ÉS ERŐSSÉGÜNK! (3) Isten békessége minden értelmet felülhalad! (4) Isten beszéde élő és ható (3) isten dicsőítése (8) Isten dicsőítése a christianusok küldetése! (11) Isten dicsőítése a keresztyének küldetése! (3) Isten dicsőítése a küldetésünk! (4) isten dicsősége (3) Isten előbb szeretett minket! (5) Isten előbb szeretett téged (4) isten élő lelke jöjj! (3) Isten élő Lelke jöjj! (14) Isten Fia Megváltó (3) isten fia megváltó (7) Isten Fia Megváltó! (9) isten gyermekei (5) Isten gyermekeié a legszebb örökség! (5) Isten gyermekei áldást örökölnek (3) Isten gyermekei örökké vele élnek! (3) isten gyermekei örökösök (4) isten gyermekei vagyunk (4) isten gyermeke vagyok (3) Isten gyermeke vagyok! (7) isten hűséges (3) isten igazít meg (3) Isten igazít meg! (3) isten igazít meg jézusért (4) Isten igazít meg Jézus érdeméért! (4) Isten igazít meg Krisztusért! (3) Isten igazít meg Krisztus érdeméért! (6) isten igazsága (7) Isten igazsága Jézusban a miénk (4) Isten igazsága Krisztusban lett a miénk (7) isten igazságosan ítél (6) Isten igazságosan ítél! (6) isten igéje élő és ható (6) ISTEN IGÉJE ÉLŐ ÉS HATÓ! (4) Isten igéje élő és ható! (16) Isten ígéretei beteljesednek rajtad is! (3) isten imádása (4) isten ismerete (3) Isten jó egyedül (3) isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül! (5) Isten keres téged! (4) Isten kezében van az életed! (4) Isten kezében van az életem! (8) isten kezében van az életünk (4) Isten kezében van az életünk! (7) Isten kezében van életem! (5) isten királyi uralma (4) Isten megváltott gyermeke vagyok! (4) Isten mindent újjáteremt (4) Isten mindent újjáteremt! (3) Isten minden ember üdvösségét akarja! (3) Isten munkatársai vagyunk (5) Isten munkatársai vagyunk! (4) Isten nékem erőm bizodalmam! (10) ISTEN NÉKEM ERŐM BIZODALMAM! (4) isten nékem erőm bizodalmam nyugodalmam (3) Isten nem akarja a bűnös halálát! (3) Isten nem személyválogató! (3) Isten népe a benne hívők közössége! (6) Isten népe vele él örökké! (3) isten neve szent (3) Isten örökösei vagyunk! (3) Isten örök szeretettel szeret téged! (4) Isten szava élő és ható! (3) Isten szeme mindent lát! (3) isten szeretet (4) Isten szeretetének ünnepe (3) Isten szeretetközösségében élhetünk örökké! (3) isten szeret téged (3) Isten szeret téged! (3) ISTEN SZÍVEM NÉKED ADOM! (3) isten szívem néked adom kedves ajándokul (3) Isten szívem néked adom kedves ajándokul! (8) Isten szuverén ÚR! (8) Isten teremtett engem! (10) Isten teremtett engem minden teremtményével együtt! (4) isten útja biztos út (3) Isten veled kívánja eltölteni az örökkévalóságot! (3) Isten veled kívánja tölteni az örökkévalóságot! (10) Isten velünk ki ellenünk?! (6) Ítélj meg engem Istenem! (11) ítélj meg engem Istenem! (4) itt az Isten köztünk (7) itt az isten köztünk (6) Itt az Isten köztünk! (21) itt az Isten köztünk! (9) itt az isten köztünk! (4) Itt az isten köztünk! (4) ITT AZ ISTEN KÖZTÜNK JERTEK ŐT IMÁDNI! (3) javadra válik a keserűség (3) jer dicsérjük Istent! (12) JER DICSÉRJÜK ISTENT! (3) Jer dicsérjük Istent! (36) jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! (24) jer dicsérjük istent szívvel szájjal zengő énekkel! (18) JER DICSŐÍTSÜK ISTENÜNKET! (3) jézus (5) JÉZUS! TIED VAGYOK! MENTS MEG! (4) Jézus! Tied vagyok! Ments meg! (6) jézus-a-mi-napunk (7) jézus-juha-vagy-e-már (3) jézus-ma-még-vár (3) Jézusban elközelített Isten országa! (3) Jézusban itt az Isten köztünk! (7) Jézusban láthatod az Atyát! (3) Jézushoz fuss és megmenekülsz! (3) Jézusom Krisztusom én szerelmesem! (3) Jézussal élek örökké (3) Jézussal győzhetek ha ő győzött bennem! (5) Jézus azonosítja magát a legkisebb embertársunkkal! (4) jézus az élet fejedelme (3) Jézus az élet kenyere (3) Jézus az élet kenyere! (3) jézus az élő ige (4) Jézus az élő Ige! (4) JÉZUS AZ ÉLŐ VÍZ FORRÁSA! (4) Jézus az én Királyom! (3) Jézus az én Szabadítóm! (4) jézus az én utam igazságom életem (3) Jézus az igaz Isten és az örök élet! (6) Jézus az örök élet (3) Jézus az út igazság élet! (3) Jézus a békesség fejedelme! (3) JÉZUS A BÉKESSÉG FEJEDELME! (4) Jézus a feltámadás és az élet! (3) Jézus a jó pásztor! (3) Jézus a jó pásztor vele megyünk?! (3) Jézus a mi békességünk! (3) Jézus a mi diadalmunk! (3) Jézus a mi igazságunk! (15) Jézus a mi napunk (4) Jézus a mi napunk! (6) Jézus a mi őriző Pásztorunk! (3) Jézus a mi sorsunk! (3) JÉZUS A MI SZABADÍTÓ URUNK! (9) Jézus a mi Szabadító Urunk! (3) Jézus a mi Üdvözítő és Megváltó Urunk! (3) Jézus a mi utunk! (5) JÉZUS A MI UTUNK IGAZSÁGUNK ÉS ÖRÖK ÉLETÜNK! (3) Jézus a mi utunk igazságunk örök életünk! (5) Jézus a testté lett Ige (3) Jézus a testté lett Ige! (4) Jézus a világ Megváltója! (5) jézus a világ üdvözítője (3) Jézus a világ világossága (4) jézus a világ világossága (6) Jézus a világ világossága! (8) Jézus a világ Világossága! (3) Jézus bennem él! (3) Jézus dicsősége felragyogott! (3) Jézus egylényegű az Atyával! (6) Jézus él bennem! (3) Jézus él én is vele! (14) JÉZUS ÉL VELE EGYÜTT ÉN IS ÉLEK! (4) Jézus él vele együtt én is élek! (5) Jézus én bizodalmam örök életre vezérem! (4) Jézus érdeméért igazulunk meg Isten előtt! (4) Jézus hajnalcsillag glóri halleluja! (4) JÉZUS HAJNALCSILLAG GLÓRI HALLELUJA! (3) Jézus helyettem halt meg! (4) Jézus hív jertek énutánam! (8) jézus isten fia megváltó (3) Jézus keres téged! (3) jézus krisztus isten fia megváltó (4) jézus krisztus úr (9) Jézus Krisztus ÚR! (18) Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére! (5) Jézus Krisztus ÚR az Atya Isten dicsőségére! (3) JÉZUS KRISZTUS ÚR ISTEN FIA MEGVÁLTÓ! (6) Jézus Krisztus ÚR Isten Fia Megváltó! (4) Jézus lábnyomában lépkedek! (3) Jézus legyen jelszavunk az új esztendőben is! (3) Jézus legyőzte a bűn halál Sátán hatalmát a kereszten! (6) Jézus második eljövetele közel! (3) jézus missziói parancsa (3) jézus nevében imádkozzunk! (3) Jézus nevében imádkozzunk Atyánkhoz! (6) Jézus nevében kérjünk! (3) Jézus nevében kérjünk mindent! (3) Jézus neved oly csodálatos! (10) jézus örököstársai vagyunk (3) Jézus örököstársai vagyunk! (3) jézus szabadító úr (3) jézus szeret téged (6) jézus szeret téged! (7) Jézus szeret téged! (5) Jézus teste és vére táplál minket az örök életre! (3) Jézus tied-vagyok-ments-meg! (6) JÉZUS TIED VAGYOK MENTS MEG! (7) jézus tied vagyok ments meg! (7) Jézus tied vagyok ments meg! (16) Jézus tied vagyok ments meg engem! (12) Jézus út igazság élet! (5) Jézus vére megtisztít minden bűntől! (6) JÉZUS VÉRE MEGTISZTÍT MINDEN BŰNTŐL! (3) jézus vére örökváltságot szerzett neked is! (4) jézus visszajön övéiért (3) jó-pásztorból-áldozati-bárány (3) Jöjjetek énhozzám mindnyájan! (7) Jöjjetek Jézushoz ő hív! (5) Jöjjön el a te országod! (4) Jöjj Jézushoz és élsz vele örökké! (6) Jöjj szívembe most ÚR Jézus! (4) jóságod átölel Teremtőm! (4) Jóságod átölel Teremtőm! (6) Jóságod végtelen hatalmas Isten! (9) jót tenni hálából (6) Jóval győzd le a gonoszt! (13) Jövel Jézus lelkem hő szerelme! (12) Jövel Szentlélek Úristen! (15) JÖVEL URAM JÉZUS! (5) jövel uram jézus! (4) jövel Uram Jézus! (13) Jövel Uram Jézus! (31) Jövevények vagyunk és vándorok! (6) Jó az ÚR és kegyelmes hozzád! (5) jó fa teremhet csak jó gyümölcsöt! (3) jó hírt mondok jer halljátok! (3) Jó pásztorod már Jézus? (5) Juhod vagyok Uram! (7) kegyelem (4) Kegyelemből hit által üdvözülünk! (12) kegyelemből hit által üdvözülünk! (8) kegyelemből igazulunk meg! (3) kegyelemből nyerek örök életet (3) kegyelemből üdvözülünk hit által (6) kegyelemből van üdvösségünk hit által! (12) KEGYELEMBŐL VAN ÜDVÖSSÉGÜNK HIT ÁLTAL! (3) kegyelemből van üdvösségünk jézusért (7) Kegyelem a megtérő bűnösnek! (4) Kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (8) kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (3) kegyelem néktek és békesség Istentől (4) kegyelmes és irgalmas az ÚR! (8) Kegyelmes Isten az ÚR! (6) kegyelmet nyertünk krisztus érdeméért (3) Kegyelmet nyert bűnös vagyok! (8) Kegyes életfolytatás a hétköznapokban! (3) kenyeret ad az éhezőnek (3) keressétek az Urat amíg közel van! (8) keressétek először isten országát! (4) keressük istent amíg megtalálható jézusban (6) Keresztelő János születésnapja (6) Kérhetsz bölcsességet Istentől! (3) kérhetsz mennyei bölcsességet (4) kérhetünk Istentől bölcsességet! (3) kérjetek és megkapjátok (6) Kérj felülről való bölcsességet! (3) Kérni taníts Uram! (3) két-világ-polgárai-vagyunk (8) kételkedés nélkül kérjünk! (4) kettős nagy parancsolat (14) Két világ polgárai vagyunk! (3) kevesen vannak a választottak (3) Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet (5) kezedben tartod sorsomat Uram (20) KEZEDBEN TARTOD SORSOMAT URAM ÉS ISTENEM! (3) kezedre bízom lelkemet (3) Kezedre bízom lelkemet! (4) kiáltás a nagy mélységből (3) kiálts Uradhoz és Istenedhez! (11) kiáradt szívünkbe Isten szeretete (3) kikutathatatlan Isten bölcsessége (4) királyi gyermek vagyok én! (7) királyod érkezik hozzád (3) királyoknak Királya és Uraknak Ura vagy Jézusunk! (5) Kísértés próbatétel (3) Kivel töltöd az örökkévalóságot? (10) Kivel töltöd az örökkévalóságot?! (8) kölcsönös megbocsátás (5) kölcsönös teherhordozás a gyülekezetben (3) Könnyem szivárog s te számolod Uram! (5) Könyörögjünk a Lélek által! (4) Könyörülj rajtam irgalmasságod szerint Uram! (14) könyörülök akin könyörülök mondja az ÚR! (3) kősziklára alapozd életed! (4) kőszikla a mi Istenünk! (5) kövesd Jézust a keskeny úton! (3) Kövessük őt a drága Mestert! (9) közbenjáró imádság embertársaimért (5) közbenjáró imádság következménye (3) Közbenjár érted is Jézus! (3) Közel van az ÚR az őt félőkhöz! (3) krisztus-él-bennem (13) krisztusban élni már most (10) krisztusban élni örökre (7) Krisztusban elrejtett élet! (3) Krisztusban itt az Isten köztünk! (5) Krisztussal együtt megfeszíttettem! (3) Krisztus ártatlan Bárány! (6) Krisztus a keresztfán hullik piros vére! (4) Krisztus a mi igazságunk! (3) krisztus benső ismerete (4) Krisztus benső ismerete (11) Krisztus benső ismeretére törekedj! (8) Krisztus él benenm! (3) krisztus él bennem (8) Krisztus él bennem (3) Krisztus él bennem! (44) KRISZTUS ÉL BENNEM! (4) Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! (3) Krisztus helyettes áldozata érettem történt! (3) Krisztus kegyelmezz! (4) krisztus követése (6) Krisztus örököstársa vagyok! (3) Krisztus szolgája légy! (4) krisztus vére megtisztít minden bűntől (5) külső és belső békesség (5) Küzd értünk a hős vezér! (5) Lábam előtt mécses a te igéd ösvényem világossága! (5) lásd ott az Jézus az üdvözítő! (3) Láss ne csak nézz! (3) látássá lesz a hit! (3) Látássá lesz a hit! (5) Láthatjuk a láthatatlant hit által! (3) Látod Isten szíveinket! (6) Láttuk az ő dicsőségét! (3) leborulva imádd Uradat és Istenedet! (3) légy-jézus-tanúja-e-földön! (5) Legyen! teremtő Ige! (5) legyen meg a te akaratod (3) Legyen meg a te akaratod! (14) legyen meg a te akaratod! (5) legyen világosság és lett! (4) Legyünk egymás Krisztusává! (8) legyünk embertársunk krisztusává! (3) légy állhatatos hitedben! (3) légy az örömhír továbbadója! (10) légy csendes szívvel légy békével! (4) Légy embertársad Krisztusává! (4) légy embertársad Krisztusává! (4) légy hű hitedhez mindhalálig (3) légy hű Istenedhez! (4) Légy hű mindhalálig! (21) légy irgalmas embertársadhoz! (4) légy irgalmas nékem bűnösnek (4) légy Isten munkatársa! (3) Légy Jézus tanúságtevője! (6) légy örömhírmondó békekövet! (8) légy örömmondó békekövet (3) LÉGY ÖRÖMMONDÓ BÉKEKÖVET! (4) légy örömmondó békekövet! (11) Légy örömmondó békekövet! (51) légy Urad hű tanúságtevőjévé (3) Légy velem Istenem! (6) Légy velünk kegyelmeddel! (3) lélekben és igazságban imádd Uradat! (4) lélek által vezettetve élni (8) Lelke által él bennem az ÚR! (8) Lelke által munkákodik bennünk Isten! (3) lelki elemózsia az Isten minden Igéje! (3) lelki próbáimban Jézus légy velem! (3) Magasztald Urad és Istened egész életfolytatásoddal! (14) maradj beszélő viszonyban Isteneddel! (7) marana tha jövel uram (10) Ma még lehet ma még szabad borulj le a kereszt alatt! (11) Megáldalak és áldás leszel! (10) megbánhatatlanok Isten ígéretei és ajándékai (5) Megbocsát a megtérő bűnösnek Isten! (3) megdicsőül e benned krisztus? (4) megelevenítő Szentlélek (3) megerősítesz sőt megsegítesz engem Uram! (14) Megerősítlek meg is segítlek üzeni Urad! (14) meghallgatott imádság (4) meghallgatott imádságok (6) megigazulás ingyen kegyelemből! (5) Megigazulás ingyen kegyelemből! (7) megigazulás krisztus érdeméért! (5) megigazultam jézus érdeméért (3) Megigazultunk hit által! (4) megigazultunk jézus érdeméért (4) megigazult bűnös vagyok! (3) Megjelent Isten üdvözítő kegyelme neked is! (6) Meglátják Istent a tiszta szívüek! (5) megmentett juh vagyok (3) megmentő Urunk van (3) Megőriz az Úr jártodban-keltedben most és mindenkor! (5) megőrzi az Úr az övéit! (9) megóv megvéd atyai karja! (3) Megsegíti az ÚR az ő gyermekeit! (8) megszabadította az ÚR az övéit! (11) Megszületett a világ Megváltója! (4) Megtaláltad-e már Jézust? Ő keres téged! (3) megtalált a pásztor (3) megtérésre hív jézus minden bűnöst (7) megtérés és újjászületés kegyelemből hit által! (8) megtért újjászületett üdvösséget nyert keresztyén vagyok! (3) Megtört szívemet hozom eléd Uram! (3) megváltásunk teljesen elvégeztetett (3) Megváltottalak enyém vagy - mondja az ÚR! (5) megváltó Jézusodhoz menekülj! (7) megváltó urunk van (3) még nyitva az erős vár kapuja! (3) Menedékem te vagy ó Isten! (4) mennyei bölcsességét kérhetünk! (3) Mennyország kapuját nékem kinyitotta! (5) Mennyország kapuját nékem kinyitottad! (5) Ments meg engem Uram az örök haláltól! (3) ments meg üdvözíts! (5) mért félne szívem? él az én uram! (3) micsoda az igazság (3) Mid van amit nem kaptál volna?! (3) Mihály arkangyal névünnepe (4) miképpen mi is megbocsátunk (3) Mindeddig megsegített bennünket az ÚR! (3) Mindened bocsásd Urad rendelkezésére! (4) Mindenemet a te szolgálatodra szánom! (4) Mindenem Isten ajándéka! (6) Mindenható és Örökkévaló Isten az ÚR! (25) Mindenható Isten az ÚR! (12) mindenható Isten az ÚR! (12) Mindenki Isten teremtménye de nem mindenki Isten gyermeke! (4) Mindenkor örüljetek az Úrban! (3) mindennapi kenyerünket add meg naponként! (4) Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként! (7) mindennapi kenyér és Ige (3) Mindennapi lelki kenyér az Ige! (4) Mindennapi testi és lelki kenyér! (5) Mindenség Ura és Istene! (4) Mindentudó mindenható Isten az ÚR! (8) mindenünk Isten ajándéka (3) mindenütt jelenlévő Isten (3) minden christianus misszionárius! (4) Minden csak kegyelem! (6) minden ember Isten teremtménye (3) minden kegyelem az életemben (5) Minden kegyelem az életemben! (26) MINDEN KEGYELEM AZ ÉLETEMBEN! (3) minden kegyelem az életemben! (12) Minden kegyelem az életemben!" (6) minden kegyelem az életünkben (4) minden kegyelem az életünkben! (3) minden lehetséges annak aki hisz (3) Mindörökké ÚR a mi Istenünk! (5) Mind jó amit Isten tészen! (4) Mi Atyánk aki a mennyekben vagy! (4) Mi az igazság? (3) Mondd tovább Isten szeretetének örömhírét! (4) mondj igazat szeretetben! (4) munkálkodj serényen engedelmeskedve Uradnak! (9) nagypénteken Isten a golgotán ünnepelt! (3) Nagypénteki aranyevangélium minden embernek! (3) nagyszombat temetői csendje (6) Nálad van a bocsánat hogy féljenek téged! (4) Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek! (8) nap és pajzs az ÚR! (8) Nemcsak kenyérrel él az ember! (3) Nem félek mert gyermeked vagyok! (10) Nem félek mert te velem vagy! (5) Nem futhatsz el Isten elől! (3) Nem hagyja el az ÚR a benne bízókat! (11) Nem hiábavaló a mi munkánk az Úrban! (5) Nem kell félnem Jézus közelében! (3) netmisszió (69) Neveden hívtalak enyém vagy! (7) Nézzünk fel Jézusra! (7) nézz fel Jézusra szüntelen! (5) Nézz rám Uram! (3) Ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (9) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (6) NE AGGODALMASKODJÁL NÉZZ ISTENEDRE FEL! (4) ne félj bizonyságot tenni! (3) ne félj csak higgy! (4) Ne félj csak higgy! (3) Ne félj mert én veled vagyok! (6) NE FÉLJ MERT ÉN VELED VAGYOK! (3) Ne félj mert Isten veled van! (4) Ne imádj bálványokat! (5) ne imádj bálványt! (5) Ne imádj bálványt! (10) ne imádj emberbálványt sem! (3) ne imádj énbálványt sem! (3) ne ítélj hogy el ne ítéltessél! (3) Ne ítélj hogy ne ítéltessél el! (3) Ne kívánd a másét! (3) Ne legyen más Istened! (6) Ne legyen más istened! (6) NE LEGYÜNK BÁLVÁNYIMÁDÓK! (3) ne légy bálványimádó! (5) Ne légy bálványimádó! (8) ne légy hűtlen Istenedhez! (3) Ne ölj ne gyilkolj! (3) ne ölj se szóval se tettel (5) Ne szállj perbe énvelem! (4) nincs igaz ember (6) Nincs más Isten csak az ÚR! (3) Növeld a mi hitünket! (3) nyelvünknek is meg kell térnie! (4) nyomorult és szegény vagyok (3) nyomorúságodban az Úrhoz kiálts! (3) nyugalom napja (3) Nyugtalan a mi szívünk (4) óemberünk Jézussal megfeszíttetett! (3) óév a hálaadás ideje (4) óév a számadás ideje (4) Oltalmam és váram az Úristen! (6) Oltalmazóm és kőváram! (5) önkéntes adakozás áldásai (5) ördögi tévtanítás megmérgezi lelkedet! (3) Őriző Pásztorunk az ÚR Jézus! (8) Őrizzen meg téged az ÚR! (8) Örökbe fogadott gyermekei vagyunk Istenünknek! (3) Örökélet csak Jézusban! (12) örökélet ingyen kegyelemből (4) örökélet koronája (3) örökélet öröme most (3) örökkévalóság (3) örökkévalóság vár Isten gyermekeire! (4) Örökkévaló Isten az ÚR! (20) örökkévaló Isten az ÚR! (3) örökkévaló ország a menny (3) Örökkévaló szeretettel szeretlek! (13) örökké élek Jézussal! (5) Örökké Istennél élhetünk! (6) Örökké Istennél leszünk! (3) örökké tart a gyönyörűség Istennél (7) örököstársai vagyunk Krisztusnak! (3) örökségünk a mennyben van (3) örök élet (3) Örök életet kaptam Jézusért! (4) Örök életre buzgó víz forrásává lehetsz! (3) Örök élet beszéde! (10) Örök élet beszéde-e számodra az Isten igéje? (3) Örök élet beszéde van Jézusnál! (4) ÖRÖK ÉLET BESZÉDE VAN JÉZUSNÁL! (3) örök Isten örök Ige örök élet (3) Örök lakásunk van Istennél! (4) Örök napom én Istenem te vagy! (8) örök napom én Istenem te vagy! (4) örök örömben élünk örökké (7) örök öröm az örökkévalóságban (3) örök öröm lesz arcunkon a mennyben (4) ÖRÖK ÖRÖM VÁR ISTEN GYERMEKEIRE! (4) örök öröm vár ránk! (3) Örök öröm vár ránk! (3) Örök öröm vár ránk Istennél! (5) örök szeretettel szeret Isten (3) Örök szeretettel szeret minket Istenünk! (3) Örök szeretettel szeret téged Istened! (10) örök szeretettel szeret téged Istened! (7) örök szövetség a golgotán (3) örök világosság fényeskedjék néked! (3) örök világosság fényeskedjék nékünk! (16) Örömben búban énekeltem (5) Örömhírmondó békekövet vagy e? (4) örömhírmondó békekövet vagy e? (3) Örömmel várd visszatérő Uradat! (3) örömömet megédesíted! (4) öröm van nálad! (3) Országod örökkévaló ország Uram! (6) örüljetek az örülőkkel (4) Örüljetek az Úrban mindenkor! (29) ÖRÜLJÜNK AZ ÚRBAN MINDENKOR! (3) Örül mi szívünk... a templomba megyünk! (5) örvendezel az úrban? (4) Örvendezzünk Istenünk színe előtt! (21) örvendj isten népe (6) Örvendve köszöntsétek e kedves vendéget! (3) Ott leszek hol Uram van ez az én bizodalmam! (7) Ó a hit nagy bizonyosság! (3) Pajzsom az Úr ő kormányoz! (5) párbeszéd Istennel (3) Pártfogó Szentlélek ajándéka! (4) pásztorolt gyülekezet vagyunk (9) Pásztorom a Jézus hozzá tartozom! (13) Pásztorunk a Jézus de hozzá tartozunk?! (22) PÁSZTORUNK A JÉZUS DE HOZZÁ TARTOZUNK?! (4) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (3) PÁSZTORUNK A JÉZUS HOZZÁ TARTOZUNK! (3) próbatétel és szabadulás Istentől! (3) Rád bízom sorsomat Uram! (6) rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (4) RÁD BÍZOM SORSOMAT URAM MINDHALÁLIG! (4) Rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (35) Rád bízom Uram sorsom mindhalálig! (10) Rád nézek már boldog szemmel! (4) Rád nézek már boldog szemmel én Megváltóm! (10) ragyogjon rád az ÚR világossága! (4) Ragyogtasd fel Krisztust másoknak! (7) Ragyogtasd rám orcádat Istenem! (7) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (11) reménykedj az Úrban! (7) Reménykedj az Úrban ő megsegít téged! (8) reménykedj Isten kegyelmében! (4) reménységünk beteljesül jézus visszajövetelekor (7) Reménységünk valóra válik! (4) S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! (11) Segítségem az Úrtól van! (9) Segítségem az ÚR nevében van! (14) segítségem és pajzsom az ÚR! (6) segíts meg ments meg üdvözíts (9) Semmi nem választhat el Isten szeretetétől! (3) senki sem ragadhat ki isten kezéből (16) sírjunk a sírókkal örüljünk az örülőkkel! (3) sokan vannak a hivatalosak (5) Soli Deo Gloria! (7) sos mentsétek meg lelkeinket! (3) súlyos napokban csak Jézusra nézz! (5) szabadító és megváltó Urunk van! (22) Szabadító Istenünk van (3) Szabadító Istenünk van! (3) szabadító Isten az ÚR! (4) szabadító megváltó urad van (4) szabadító urunk van (3) szabadíts meg akkor megszabadulok (8) Szabadíts meg a gonosztól! (12) szabadíts meg hogy megszabaduljak! (3) szabadíts meg őrizz meg a gonosztól! (6) szabadíts meg Uram akkor megszabadulok (9) Szánalommal nézz le ránk! (4) száz juhocska mind együtt legel (5) Szegényen és üresen adom magam neki! (4) szegény gazdagok és gazdag szegények (5) szemeimmel tanácsollak téged (3) Szemeivel tanácsol minket Istenünk! (5) személyes Megváltód-e Jézus? (3) Személyválogatás nélkül szeressük egymást! (3) szenteld meg az ünnepnapot! (4) szentelj meg teljesen! (5) szenteltessék Uram örökké szent neved! (9) Szentháromság egy igaz örök Isten! (8) szentírás (3) szentírás az élet könyve (9) Szentlélek Lelke Atyának Fiúnak! (8) Szentlelkedet ne vedd el tőlem! (5) Szentlelkedet ne vond meg tőlem! (3) SZENT ANGYALOD LEGYEN VELEM! (8) szent angyalod legyen velem! (6) szent az isten! (3) Szent az Isten! (5) Szent az Isten neve! (7) szent népe Istennek a benne hívők! (4) Szent szent szent a mindenható Isten! (9) szeresd az Urat a te Istenedet! (20) Szeresd embertársadat! (9) szeresd embertársadat! (5) szeresd embertársadat mint magadat (6) Szeresd embertársadat mint magadat! (12) szeresd embertársadat mint magadat! (8) Szeresd embertársadat mint önmagadat! (8) Szeresd embertársad mint magad! (3) Szeresd Istenedet és embertársadat! (5) szeresd Istened és embertársad! (4) Szeresd Istent és embertársad! (3) Szeressük egymást krisztusi szeretettel! (5) Szeressük ellenségeinket is! (3) szereted jézust? (3) Szeretetközösségben élhetünk Istenünkkel! (3) szeretetközösségben lenni istennel (3) szeretet nagy parancsolata (4) Szeretlek - hangzik majd a biztatás! (3) szeretlek Uram én erősségem! (3) SZERETLEK URAM ERŐSSÉGEM! (5) Szeretlek Uram és Istenem! (4) szeretni nem puszta szó! (5) SZERET AZ ISTEN MÉG ENGEM IS! (7) Szeret az Isten még engem is! (30) szeret az isten még engem is! (5) szeret az Isten még engem is! (9) szeret az Úr ezért nincs még végünk (3) Szeret az ÚR még engem is! (3) színről színre látjuk meg Istenünket (6) szívből szeretlek Jézusom! (12) szívből szól a száj (3) szívből szól a száj! (9) szívembe jöjj ó úr jézus (5) szívemet hozzád emelem Istenem! (4) Szívem csendben az Úrra figyel! (3) Szolgáljatok az Úrnak örömmel! (7) Szolgáljunk az Úrnak örömmel! (12) Szolgáltass nekem igazságot! (3) szóljunk igazat szeretetben! (8) Szólj Uram mert hallja a te szolgád! (32) szólj Uram mert hallja a te szolgád! (4) szólj Uram szolgád hallja! (4) szőlőtő szőlősgazda szőlővesszők (3) Szomjúhozom! Adj innom! (5) szükségünk van újjászületésre (4) szüntelenül imádkozzatok (3) szüntelenül imádkozzatok az Úrhoz! (7) szüntelen imádkozzunk Istenünkhöz! (3) Szuverén Isten az ÚR! (6) taníts másokat az Igére! (4) Taníts rendelkezéseidre Uram! (3) tanítványai megtartják Jézus igéjét! (4) Tanúd vagyok Uram! (20) Tanúskodj Istened embermentő szeretetéről! (5) tanúskodj Uradról hitelesen! (3) tanuskodj Uradról sokaknak! (5) Tartsd be az aranyszabályt! (4) Tebenned bíztunk eleitől fogva (3) Téged kereslek míg meg nem talállak! (3) Téged keres imádságom! (10) tégy tanúságot Jézusról! (3) Tégy Uram engem áldássá! (5) tékozló szeretetű Isten (3) Teljes öröm van Istennél! (4) Templomod hadd legyen a szívem! (7) Tenger harcon át visz az út hozzád! (6) teremtő és gondviselő Istenünk van (3) Teremtő és gondviselő jó Atyánk van! (13) teremtő isten (6) teremtő Istenünk ma is munkálkodik (3) teremtő megváltó megszentelő Isten (4) Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! (14) Teremtő Szentháromság Isten! (4) térjetek meg/vissza Istenhez! (18) Térjetek meg mert Jézusban elközelített Isten Országa! (9) térjünk vissza urunkhoz és istenünkhöz (4) térj vissza Istenedhez! (5) testi lelki eledelt ad istenünk (3) testünk a szentlélek temploma (3) Testvéreim javáért fáradnom küzdenem kell! (17) Testvéreink a hitben és a szeretetben! (3) Te vagy reményem sziklaszála! (15) Te vagy reményem sziklavára Uram! (7) tied az ország a hatalom és a dicsőség! (4) Tied az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké! (15) Tied a dicsőség mindörökké! (7) TIED A DICSŐSÉG MINDÖRÖKKÉ! (3) tied a dicsőség mindörökké! (3) Tied vagyok Jézusom! (43) TIED VAGYOK JÉZUSOM! (4) tiszta szívet teremts bennem! (8) Tiszta szívet teremts bennem Istenem! (14) TISZTA SZÍVET TEREMTS BENNEM ISTENEM! (4) Tisztítsd meg szíved! (3) tisztítsd meg szíved! (4) Tisztítsd meg szíved a Jézus vériben! (14) Tisztíts meg teljesen! (4) tisztíts meg teljesen! (4) Ti vagytok a világ világossága! (6) ti vagytok a világ világossága! (4) Törvényszegők és törvénytiprók vagyunk! (6) törvény krisztusra mutat (4) tudom hogy az én megváltóm él! (3) Tudom kiben hiszek! (5) tud ő vigasztalni mint senki más! (3) tűrd kereszted mindhalálig (3) türelme hosszú szeretete nagy (3) üdvösségünk ingyen kegyelemből van (4) Üdvösségünk reménységre szól! (3) üdvösség a jézusban való hit által (10) Üdvösség csak Krisztus által! (3) üdvösség egyedül krisztusban (3) üdvösség ingyen kegyelemből (3) üdvözítő Istenünk van! (12) üdvözítsd népedet Uram! (4) Úgy hív úgy vár a szent atyai ház! (10) Úgy szerette Isten a világot! (3) Újjászületés ige és Szentlélek által. (7) Újjászült igéje és Szentlelke által! (3) újjáteremtő isten (5) ujjong az én lelkem (4) új eget és földet teremt az ÚR! (3) Új nevet ad Jézus! (3) Új név új örök élet! (4) új szívet adj Uram énnekem! (4) Új szívet adj Uram énnekem! (5) Új szív új ének! (3) új szövetséged elfogadom magam egészen neked adom! (5) Új szövetség a Golgotán! (3) új szövetség köttetett a Golgotán (3) Új teremtés vagy! (5) Uralkodik az ÚR a Mindenható! (3) URAM IRGALMAZZ! KRISZTUS KEGYELMEZZ! (3) Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! (57) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz (11) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (3) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz! (32) üres edényed vagyok Uram! (3) utaddá lett- e Jézus (3) Útaidat ismertesd meg velem! (4) Utaidat URam ismertesd meg velem! (18) utaidat uram mutasd meg nekem (4) útmutató (72) út igazság élet (5) vagyok-aki-vagyok (3) Vak voltam most látok! (4) Válaszd az örök életet! (3) Választott nemzetség királyi papság a Krisztusban hívők közössége! (4) Van még számomra is bocsánat! (3) van örök kincsünk (3) Van örök kincsünk! (4) várd visszatérő Uradat! (3) várjuk jézus érkezését (5) Várlak Uram várlak reménykedő szívvel! (5) vár Atyád szerelme! (3) Vár Atyád szerelme ó jöjj haza! (9) Vedd és olvasd a Szentírást! (3) védelmezőm és kőváram vagy Uram! (5) Veled mindig győzhetek! (9) veled van az ÚR de ismered őt? (9) velem leszel a paradicsomban (8) velem vándorol Jézus s én ővele! (13) velem vándorol utamon Jézus! (4) velem vándorol útamon Jézus! (9) velem van istenem (5) veletek vagyok minden napon (5) Velünk az Isten! (7) vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (7) vétkeztem szóban tettben gondolatban (7) Vezess az örökkévalóság útján! (14) Vezess Jézusunk véled indulunk! (21) vezess parancsolataid útján! (3) vezettetve élni krisztus által (8) Vigasztalás Istene az ÚR! (9) Vigasztaljátok népemet! (4) Vigasztaló igét mondj! (3) vigasztaló igét mondjunk! (6) Vigasztaló Szentlélek Isten (11) Világítéletet tart a Bíró (4) világító életet élhetsz Jézussal! (3) Világíts bennem Jézus! (16) világosítsa meg az ÚR az ő orcáját terajtad! (4) világosságom az ÚR! (12) világosság gyermekei (3) világosság lehetsz! (7) világteremtő és fenntartó Úristen (4) világ világossága (4) Viszontszeretheted Uradat és Istenedet! (4) Vizsgálj meg Istenem! (5) víz és lélek (3) Zengjen hálaének minden ajkon zengjen! (4) Zörgessetek Isten ajtaján! (5) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

- Szerda [2024.10.09.] "Uram, hadd szálljon hozzád esedezésem, tégy értelmessé igéddel!"

2024.10.09. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3 *Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus* FORDÍTÁSBAN* HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR * http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*
- Szerda [2024.10.09.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA * #garainyh

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 119,73

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 2Thessz 2,15

Kezed alkotott és megerősített, tégy értelmessé, hogy megtanuljam parancsolataidat!

 

Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.

A te kezeid teremtettek és erősítettek meg engem. Oktass, hogy megtanuljam parancsolataidat!

 

Miért is, atyámfiai, legyetek állhatatosak, és tartsátok meg a tudományt, amelyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok!

A te kezed teremtett és alkotott, adj nekem értelmet, hogy megértsem parancsaid.

Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Jobb nekem a te törvényed, mint ezernyi arany és ezüst." - "De te maradj meg azokban, amiket tanultál, és amik reád bízattak, tudván, kitől tanultad," - "Intelmeid örökké igazak, tégy értelmessé, hogy éljek!" - "Az ige kőszálként megáll, Megszégyenül, ki bántja. Velünk az Úr táborba száll, Szentlelkét ránk bocsátja. Kincset, életet, Hitvest, gyermeket Mind elvehetik, Mit ér ez őnekik! Mienk a menny örökre!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh

NAPI ARANYMONDÁS * Jn 9,5

"Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

 

Szólj hozzá!

Címkék: értelmeddel is Uradat dicsőítsd Eleveníts meg igéddel engem Uram! Lábam előtt mécses a te igéd ösvényem világossága! #GARAI-nyh* ISTEN IGÉJE ÉS LELKE ÁLTAL VEZETI GYERMEKEIT!

- Kedd [2024.10.08.] "Ne legyen más istened rajtam kívül!"

2024.10.08. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3 *Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus* FORDÍTÁSBAN* HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR * http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*
- Kedd [2024.10.08.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA * #garainyh

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Józs 24,14

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Gal 4,8-9

Most azért az Urat féljétek, és őt szolgáljátok hűen és feddhetetlenül! Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl meg Egyiptomban, és az Urat szolgáljátok!

 

Amikor pedig még nem ismertétek Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek valójában nem azok. Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan lehetséges az, hogy ismét visszatértek az erőtlen és szegény elemekhez, akiknek ismét szolgálni akartok? 

Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok néki tökéletességgel és hűséggel, és hányjátok el az isteneket, akiknek szolgáltak a ti atyáitok túl a folyóvízen és Egyiptomban, szolgáljatok az Úrnak!

 

Ámde akkor, mikor még nem ismertétek az Istent, azoknak szolgáltatok, amik természet szerint nem istenek. Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sőt hogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erőtelen és gyarló elemekhez, amelyeknek megint újból szolgálni akartok? 

Most hát féljétek az Urat és szolgáljatok neki minden erőtökből és hűségesen. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeknek atyáitok a folyón túl és Egyiptomban szolgáltak és szolgáljatok az Úrnak!

Azelőtt nem ismertétek az Istent, és olyan isteneknek szolgáltatok, akik valójában nem azok. Most azonban, amikor ismeritek az Istent, sőt az Isten is ismer titeket, hogyan térhettek vissza az erőtlen és esendő elemekhez, ismét szolgálni akarván nekik, mint korábban?

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Most pedig, Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féld, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből," - "Ne legyen más istened, idegen istent ne imádj!" - "Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vonzott valami benneteket a néma bálványokhoz." - "Én vagyok Urad, Istened. Bálványaid ne legyenek! Bízd magad rám mindenestől, És szeress teljes szívedből! Szánj meg, Urunk!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh

NAPI ARANYMONDÁS * Lk 5,13

"Jézus kinyújtva a kezét, megérintette őt, és így szólt: Akarom, tisztulj meg! És azonnal megtisztult a leprától."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

 

Szólj hozzá!

Címkék: bálvány helyett isten imádása más élőlények imádása #GARAI-nyh* AZ ÚR A MI ISTENÜNK ŐT IMÁDJUK EGYEDÜL! Jézus: Isten és a benne hívők Megvátó Ura!

- Hétfő [2024.10.07.] "A te nevedért, ó, Uram, bocsásd meg bűneimet, mert sok van!"

2024.10.07. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3 *Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus* FORDÍTÁSBAN* HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR * http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*
- Hétfő [2024.10.07.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA * #garainyh

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jer 14,7a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 6,14

Ha bűneink ellenünk szólnak is, tégy jót velünk, Uram, a te nevedért!

 

Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok.

Ha bűneink ellenünk tanúskodnak, cselekedjél Uram a te nevedért,

 

Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok.

Ha vétkeink ellenünk tanúskodnak is, te azért, Uram, tégy jót velünk a nevedért!

Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Mert számtalanszor elpártoltunk, vétkeztünk ellened!" - "Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem." - "és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;" - "És bocsásd meg bűneinket, Hogy ne terheljék lelkünket, Amint mi is megbocsátunk, Ha vétett felebarátunk! Szelídség és jóindulat Így egyesíti nyájadat."

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh

NAPI ARANYMONDÁS * 2Móz 15,26b-27a

"Mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód. Azután elérkeztek Élimbe. Tizenkét forrás volt ott, és hetven pálmafa."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

 

Szólj hozzá!

Címkék: vétkeztem szóban tettben gondolatban bűnbánat-bűnvallás-bűnbocsánat Van még számomra is bocsánat! #GARAI-nyh* MEGBOCSÁTTATTAK A TE BŰNEID!

- Vasárnap [2024.10.06.] "Egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben!"

2024.10.06. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3 *Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus* FORDÍTÁSBAN* HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR * http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*
- Vasárnap [2024.10.06.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA * #garainyh

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 40,15

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Róm 3,29

A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak.

 

Vagy Isten kizárólag a zsidóké? Nem a népeké is? Bizony, a népeké is,

Ím, a népek, mint egy csöpp a vederben, és mint egy porszem a mérlegserpenyőben, olyanoknak tekintetnek. Ímé, a szigeteket, mint kis port emeli föl.

 

Avagy Isten csak a zsidóké-é? Avagy nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is.  

Lám, a nemzetek olyanok előtte, mint a vízcsepp a vödörben, csak annyit számítanak, mint porszem a mérlegen, a szigetek íme annyit érnek, mint a porszem.

Vajon csak a zsidóké az Isten, s nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "azt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A népek világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig." - "azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a népeké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk." - "a népek pedig irgalmáért dicsőítsék Istent, amint meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.”" - "Egy Istenünk és egy Urunk van, Egy testnek tagjai vagyunk, Egyek legyünk minden dolgunkban, Közös legyen minden bajunk, Ne tekintsünk magunkra csak: Szemeink mást is lássanak."

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh

NAPI ARANYMONDÁS * Mk 2,12

"Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették Istent, és ezt mondták: Ilyet még sohasem láttunk!"

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

 

Szólj hozzá!

Címkék: pogányokból keresztyénné lehetnek az emberek #GARAI-nyh* MINDEN NÉP ISTEN URALMA ALATT VAN! népek nemzetek dicsőítik az Urat! Isten ítéli a népeket!

SZENTHÁROMSÁG U. 19.

2024.10.06. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Gyógyíts meg, URam, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok. (Jer 17,14)

https://abibliamindenkie.hu/uj/JER/17#14

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek291.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek413.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

Szólj hozzá!

- Szombat [2024.10.05.] "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott!"

2024.10.05. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3 *Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus* FORDÍTÁSBAN* HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR * http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*
- Szombat [2024.10.05.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA * #garainyh

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jer 14,21a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Róm 11,2a

A te nevedért kérünk, ne utálj meg minket, ne engedd, hogy meggyalázzák dicső trónodat!

 

Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott

Ne vesd meg a te nevedért, ne gyalázd meg a te dicsőségednek székét!

 

Nem vetette el Isten az ő népét, melyet eleve ismert.

De a nevedért ne vess el minket, s ne hagyd, hogy gyalázat érje dicsőséged trónját.

Isten nem vetette el népét, amelyet előre kiválasztott.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Mégis visszavontam a kezemet, és másként bántam velük a nevemért, hogy ne gyalázzák azt azok a népek, amelyeknek szeme láttára kihoztam őket." - "Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette." - "Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő sok testvér között legyen elsőszülött." - "Elfogadtál és elhívtál, élő Jézus, Mesterünk. Kegyelem, hogy veled járó tanítványok lehetünk."

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh

NAPI ARANYMONDÁS * Jel 22,6

"És ezt mondta nekem: Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

 

Szólj hozzá!

Címkék: Szeret az ÚR még engem is! JÉZUS HÍV: JÖJJETEK ÉNHOZZÁM MINDNYÁJAN! Elhívottak vagyunk Isten örök országába! Jézus hív: halld meg a hívást és kövesd őt! #GARAI-nyh*

- Péntek [2024.10.04.] "Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek!"

2024.10.04. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3 *Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus* FORDÍTÁSBAN* HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR * http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*
- Péntek [2024.10.04.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA * #garainyh

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 119,82

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Zsid 4,16

Sóvárogva tekintek ígéretedre: Mikor vigasztalsz meg engem?

 

Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.

A te beszéded kívánása miatt elfogyatkoznak az én szemeim, mondván: Mikor vigasztalsz meg engem?

 

Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül!

Szemem eped ígéreted után; mikor vigasztalsz meg?

Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Szabadításod után sóvárog lelkem, igédben reménykedem." - "Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket." - "Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére." - "Mért csüggedsz hát, ó, én lelkem, Mért keseregsz oly nagyon? Bízzál, nem hagy el az Isten, Megvigasztal egy napon! Szent arca ha rád tekint, Bízzál, megsegít megint. Ó, kegyelmes, jó Istenem, Mért kesereg az én szívem?"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh

NAPI ARANYMONDÁS * ApCsel 27,23-24

"Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

 

Szólj hozzá!

Címkék: fuss jézushoz hozzá menekülj tud ő vigasztalni mint senki más! Szeretlek - hangzik majd a biztatás! #GARAI-nyh* TE VAGY A VIGASZTALÁS ISTENE!

Lelki Elemózsia 7 napra - Szentháromság u. 19. hét

2024.10.03. 00:04 Andreas

 „Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok.”

(Jer 17,14)

Szentháromság ünnepe után a 19. héten az Útmutató reggeli s heti igéi Isten és az ember munkájáról tanítanak. Mi, azért járjunk elhívásunkhoz méltóan a munkában; mert az Úr Jézus kijelentette: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5,17) S Atyja akaratát teljesítette e világban ő; az áldott Orvos, akihez heti igénk szavaival is fordulhatunk! „Jó az Úr, örökké tart az ő kegyelme, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 100,5; LK) Jézus, látva a bénát elé vivők hitét; „így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid.” Jézus: egylényegű az Atyával! – „Azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!” (Mk 2,5.10–11) „Mondom néktek, öröm lészen Isten angyali között egy megtérő bűnösön.” (GyLK 692) Jakab kéri: Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jak 5,16) Isten próbára tette népét a pusztában; a keserű víz édes lett Márában! S kijelentette: „én, az Úr vagyok a te gyógyítód. Azután elérkeztek Élimbe. Ott ütöttek tábort a víz mellett.” (2Móz 15,26–27) Jézus tettei: isteni hatalmának a jelei. Már Keresztelő Jánosnak megüzente: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium.” (Mt 11,5) Megérintve őt, így szólt a lepráshoz: „Akarom, tisztulj meg! És azonnal megtisztult...” (Lk 5,13). A világ Világossága szombaton gyógyította meg a vakon született embert: „így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.” (Jn 9,7) A próféta, Isten gondviselő szeretetét kéri életére: „légy oltalmam a veszedelem napján! …csak téged dicsérlek.” (Jer 17,17.14) Az Úr Jézus meggyógyította Péter anyósát, és sok más beteget; hogy beteljesedjenek az Ézsaiás próféta által mondottak: »Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta.«” (Mt 8,17; lásd Ézs 53,4) Szombaton egy zsinagógában ezt mondta a tizennyolc éve meggörnyedt asszonynak: megszabadultál betegségedből. És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.” (Lk 13,12–13) S Luther, így vall: „Volt idő, midőn ilyenkor azt hittem volna, hogy Isten elhagyott. Ma már azonban a betegség épp oly kedves nekem, mint az egészség. Mivel Isten: kegyelmes Atyám, mindez kedves s drága nekem.” „A te gyógyító szent kezed / Orvosolta fájdalmam, // Nem adtál át a halálnak, / Életben megtartottál. // Én Uram, üdvösségem, / Jézus, én reménységem!” (EÉ 373) G. A.

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2024.10.03.] "Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága!"

2024.10.03. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3 *Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus* FORDÍTÁSBAN* HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR * http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*
- Csütörtök [2024.10.03.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA * #garainyh

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 44,26

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 2Pt 1,19

De valóra váltom szolgáim beszédét, és követeim tervét megvalósítom. Én mondom azt Jeruzsálemnek: Lakjanak tebenned! – és Júda városainak: Épüljetek újjá! – és romjait helyreállítom.

 

Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.

Aki szolgája beszédét beteljesíti, és véghez viszi követei tanácsát, aki így szól Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! És Júda városainak: Megépíttessenek! És romjait felállatom.

 

És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.

Én teljesítem be szolgám szavát, és valósítom meg hírnököm tervét. Én mondom ki: Jeruzsálem legyen lakottá! És: Júda városai épüljenek föl! S romjaikat valóban helyreállítom.

Így a prófétai jövendöléseket még jobban hisszük. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. " - "Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk," - "De Jósáfát így szólt: Nincs itt az Úrnak egy prófétája, aki által megkérdezhetnénk az Urat? Izráel királyának egyik embere így válaszolt: Itt van Elizeus, Sáfát fia, aki Illés tanítványa volt." - "A próféták megmondották, Atyáinknak megjósolták, Hogy Jézus Krisztus eljövend, S bűnünkért szenved ő, a szent."

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh

NAPI ARANYMONDÁS * ApCsel 12,11

"Ekkor Péter magához tért, és így szólt: Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amit a zsidó nép várt."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

 

Szólj hozzá!

Címkék: prófétálás kegyelmi ajándéka #GARAI-nyh* AZ ÚR JÉZUS: PRÓFÉTA FŐPAP ÉS KIRÁLY! A próféták: Isten követei! Keresztelő János: az utolsó próféta!

- Szerda [2024.10.02.] "Jézus, így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!"

2024.10.02. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3 *Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus* FORDÍTÁSBAN* HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR * http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*
- Szerda [2024.10.02.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA * #garainyh

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 49,10

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jn 4,15

Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez.

 

Az asszony erre ezt mondta: Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni.

Nem éheznek, nem szomjúhoznak, nem bántja őket délibáb és a nap, mert aki rajtuk könnyörült, vezeti őket, és őket vizek forrásaihoz viszi.

 

Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni!

Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, s nap sem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket.

Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap heve, sem más hőség nem bántja őket, mert a Bárány, aki középen a trónnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz," - "de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." - "Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek." - "És mint a hattyú elmerül A tiszta tó vizében, Majd úszik tovább, tollait Lemosva hófehéren: A legsötétebb szívet is Úgy mossa hófehérre Ez élő, kristálytiszta víz, A kegyelem igéje."

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh

NAPI ARANYMONDÁS * Mt 18,10

"Vigyázzatok, nehogy egyet is megvessetek e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám arcát."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

 

Szólj hozzá!

Címkék: Csordultig tölti poharam! Jézus vére bizony ital! JÉZUS AZ ÉLŐ VÍZ FORRÁSA! Örök élet beszéde van Jézusnál! #GARAI-nyh*

- Kedd [2024.10.01.] "Ezért szüntelen zeng neked a szívem, örökké magasztallak, Uram, Istenem!"

2024.10.01. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3 *Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus* FORDÍTÁSBAN* HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR * http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*
- Kedd [2024.10.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA * #garainyh

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 18,50

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jel 15,4a

Ezért magasztallak, Uram, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek,

 

ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent:

Azért dicsérlek téged, Uram, a nemzetek között, és éneket zengek a te nevednek:

 

Ki ne félne téged, Uram! És ki ne dicsőítené a te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent.

Ezért áldalak, Uram, a népek előtt, dicsőséget zengek nevednek.

Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a neved? Mert csak te vagy szent!

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "a népek pedig irgalmáért dicsőítsék Istent, amint meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.”" - "Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak." - "Eljön minden nép, amelyet alkottál, leborulnak előtted, Uram, és tiszteletet adnak nevednek." - "Dicsértessék, Uram, Örökké szent neved, Hogy ez ideiglen Gondomat viselted! Méltatlanságomat, Úristen, nem nézted. Hogy így megtartottál, Hála legyen néked!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh

NAPI ARANYMONDÁS * Józs 5,15

"Az Úr seregének a vezére így felelt Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué így is tett."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

 

Szólj hozzá!

Címkék: dicsérjük-istent-szívvel-szájjal-zengő-énekkel Magasztald Urad és Istened egész életfolytatásoddal! Dicsőítlek imádlak magasztallak Uram mindenkor! #GARAI-nyh* AZ ÚRISTEN DICSŐÍTÉSE A CHRISTIANUSOK KÜLDETÉSE!

- A 2024. év és OKTÓBER hónap igéje - Kedd [2024.10.01.] "Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig!”

2024.10.01. 00:01 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2024.10.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

A 2024. év: 1Kor 16,14

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Október hó: JSir 3,22-23

Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!

Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! 

Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!

Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk, mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul, nagy a te hűséged! 

Minden dolgotokat intézzétek szeretettel.

Az Úr irgalma nem fogyott el egészen; jósága és kegyelme még nem merült ki. Minden reggel újjáéled, nagy az ő hűsége.

"Nagy irgalmaddal mégsem semmisítetted meg és nem hagytad el őket, mert kegyelmes és irgalmas Isten vagy." - "Mi pedig hálával tartozunk Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által." - "mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.”" - "Boldog vagyok, mert Jézusom szeret, Boldog vagyok, mert Jézusom szeret, Boldog vagyok, mert Jézusom szeret, Értem meghalt a kereszten, Jézusom szeret!"

Garainyh*non-stop†Mission

Szólj hozzá!

- Hétfő [2024.09.30.] "Miattad gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek!"

2024.09.30. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3 *Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus* FORDÍTÁSBAN* HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR * http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*
- Hétfő [2024.09.30.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA * #garainyh

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 2Sám 2,26a-c

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 26,52

Odakiáltott Abnér Jóábnak: Hát szüntelenül vágnia kell a kardnak? Nem tudod, hogy keserves vége lesz ennek?

 

Ekkor így szólt hozzá Jézus: Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.

És kiálta Abner Joábnak, és monda: Vajon szüntelenül öldökölnie kell-é a fegyvernek? Nem tudod-é, hogy siralmas lesz ennek a vége?

 

Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat, mert akik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniük.

Abner odaszólt Joábnak: „Hát örökké kaszaboljon a kard? Nem tudod, hogy a végén megkeserülöd?

Jézus rászólt: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Mikor mondod már a hadinépnek, hogy térjen vissza, és ne üldözze tovább testvéreit?" - "Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert." - "Ne ölj!" - "Ne ölj! Rosszért bosszút ne állj! Ne gyűlölj, ne haragudjál! Légy béketűrő és szelíd, És szeresd ellenségeid! Szánj meg, Urunk!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh

NAPI ARANYMONDÁS * 1Móz 16,13

"Azután Hágár így nevezte az Urat, aki szólt hozzá: Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láthattam itt, aki engem látott."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

 

Szólj hozzá!

Címkék: ne ölj se szóval se tettel szeresd Istened és embertársad! Isten az élők Istene! #GARAI-nyh* NE LÉGY EMBERGYILKOS!

- Vasárnap [2024.09.29.] "Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: jövevény voltam, és befogadtatok!"

2024.09.29. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3 *Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus* FORDÍTÁSBAN* HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR * http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*
- Vasárnap [2024.09.29.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA * #garainyh

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 3Móz 19,34b

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Kol 3,11

Szeressétek, mint magatokat, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban.

 

Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.

és szeressed azt, mint magadat, mert jövevények voltatok Egyiptom földjén.

 

Ahol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.

és szeresd úgy, mint saját magadat, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptom földjén.

Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Olyan legyen a köztetek tartózkodó jövevény, mint a közületek való született izráeli!  Én, az Úr vagyok a ti Istenetek!" - "Szeressétek hát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban!" - "Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban." - "Menjünk kéz a kézben, Mint édes testvérek! Legyen köztünk béke, Egy szív és egy lélek! Nem árva senki sem. Hazafelé tartunk Egy úton, egy hitben."

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh

NAPI ARANYMONDÁS * Mk 10,26-27

"Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet? Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

 

Szólj hozzá!

Címkék: #GARAI-nyh* KRISZTUSBAN TESTVÉREK VAGYUNK! Az igazi felebarát másoknak is nézi baját! Isten gyermekei: Krisztus testvérei! Jövevények vagyunk e földön!

SZENTHÁROMSÁG U. 18.

2024.09.29. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. (1Jn 4,21)

http://abibliamindenkie.hu/uj/1JN/4/#21

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek362.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek444.htm

"Uram, ne vond meg tőlem irgalmadat, jóságod és hűséged őrizzen szüntelen!" (Zsolt 40,12)

Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása