ÚTMUTATÓ NAPI IGÉK A BIBLIÁBÓL

Itt minden napra; 1 mondatban 2 útmutató ige 3 fordításban látható ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

Személyes Honlapom

 Webcímeim Jegyzéke

#GaraiNyh #AndreasBlog

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

Naptár

szeptember 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

Címkék

*garainyh* (2900) add tovább az örömhírt (3) Add tovább az örömhírt! (8) add tovább az örömhírt! (5) Add tovább a dióhéj evangéliumot! (4) add tovább a jó hírt! (3) Adjon neked békességet az ÚR! (4) Adjunk hálát az Úrnak! (3) Adj békét a mi időnkben! (7) ahol a kincsed ott lesz a szíved (3) akaratod nekem mutasd meg szüntelen (6) Akaratod nekem mutasd meg szüntelen! (12) Akár élünk akár meghalunk az Úréi vagyunk! (4) Akiket Isten Lelke vezérel azok az ő gyermekei! (5) Akin a szíved csüng az a te istened! (3) aki Jézust látja látja az Atyát (3) Aki keres az talál! (4) aki kér az kap (3) aki kétszer születik egyszer hal meg (3) Alázatos Király a világ üdvözítője! (3) alázd meg magad Istened előtt! (3) Alázd meg magad Isten előtt! (3) alázzuk meg magunkat Isten előtt! (3) Áldásod kísér életünk minden napján (4) áldjad én lelkem a dicsőség örök királyát (3) Áldjon meg téged áldjon az ÚR! (13) Áldjon meg téged az ÚR! (6) áldj meg minket úristen! (3) Áldj meg minket Úristen! (5) Áldj meg minket Úristen a te jóvoltodból! (7) Áldott legyen az ÚR neve mostantól mindörökké! (3) Áldott orvosunk a Jézus! (5) amin akin a szíved csüng az a te istened (3) andreas (73) angyalok szolgálata embereknek (4) Aranyevangélium nekem szól (11) aranyszabály (4) ároni áldás (4) átmentél a halálból az életbe? (4) átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul! (3) Atyám lett az Isten! (3) atya fiú lelke (3) Atya Fiú Lelke lakik bennem (3) Azért jött Jézus hogy a kárhozatból kimentsen engem! (8) azért jött Jézus hogy megkeressen! (4) Azt tégy mással amit magadnak kívánsz! (3) Az áldott Orvos erre jár! (3) az Atya Fiú Lelke (4) az Atya megdicsőíti a Fiút (3) az emberszeretet törvénye (3) az Ige cselekvést történést létezést munkál (6) Az Ige cselekvést történést örök létezést munkál! (3) Az ige kőszálként megáll! (3) az ige testté lett (3) az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten (3) Az Isten útja biztos út! (6) Az örökkévalóság elkezdődött! (5) Az örök Vagyok van veled! (3) az ősi ároni áldás (3) az úr áldása gazdagít meg (8) az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR az egyedüli Isten! (3) az úr az én gyógyítóm (7) Az ÚR az én gyógyítóm! (8) Az ÚR az én jó Pásztorom! (6) Az ÚR az én vigasztalóm! (3) az ÚR az Isten egyedül! (4) az ÚR a mi gyógyítónk! (3) Az ÚR a te gyógyítód! (3) az ÚR érkezése (3) a bűn zsoldja a halál (5) A bűn zsoldja a halál! (4) a harag rossz tanácsadó (3) A hit cselekedetek nélkül halott! (3) a hit feltétlen bizalom istenben (3) a hit látja a láthatatlant (5) A hit látja a láthatatlant! (7) A keresztfához megyek! (7) a keskeny út a mennybe visz (5) a keskeny út a mennybe visz! (11) A keskeny út a mennybe visz! (16) a kettős nagy parancsolat (8) A kettős nagy parancsolat! (5) a lélek lélegzetvétele (3) A mélységből kiáltok hozzád Uram! (3) a mindennapi kenyér (3) a nagy parancsolat (3) a nyelv bűnei (4) A pokoltól lelkem megszabadította! (8) A pokoltól lelkem megszabadítottad! (5) a pokoltól lelkem megszabadította menyország kapuját nékem kinyitotta (4) a szeretet kiűzi a félelmet (3) A szeretet nagy parancsolata (3) a szeretet nem Isten! (3) A törvény betöltése a szeretet! (4) bálványimádás (4) bálvány helyett isten imádása (3) Békesség Fejedelme (3) Békesség Istentől! (8) békesség néked köszöntésed ez legyen (12) Békesség néktek! (7) Békülj meg Isteneddel még ma! (4) biblia (3) Bizalmamat Krisztusnak szent vérébe vetem! (3) bizalommal fordulj istenedhez! (3) Bízd rá magad teljesen Istenedre! (4) bízd újra életed krisztusra (4) Bízd Újra Életed Krisztusra! (21) bízd újra életed krisztusra! (3) Bízom benned Uram Jézus! (6) bizonyságtévő életed van? (3) bízzuk isten irgalmára életünket! (3) Bocsásd meg a mi vétkeinket miképpen mi is! (10) bölcsesség Ige és Lélek által (8) bölcssé teszlek téged (3) Bölcs szívet adj Uram énnekem! (4) Boldogok akik hallgatják és megtartják az igét! (3) boldogok akik megtartják Isten beszédét (4) boldogok a lelki szegények! (3) boldog aki megtartja Isten igéjét! (3) bűnadósságunkat Jézus vállalta magára (4) bűnbánat-bűnvallás-bűnbocsánat (4) bűnbánat bűnvallás bűnbocsánat (21) bűnbánat után bűnbocsánat (5) bűnbánó bűnösnek van bűnbocsánat (3) bűnbocsánat jézusért (4) bűneink büntetését Jézus viselte el a kereszten (3) bűnlátás bűnvallás bűnbocsánat (4) bűnvallás után bocsánat (3) christianus (74) Címkék (29) csak az úr áldása gazdagít meg (4) Csak az Úr áldása gazdagít meg! (13) CSAK AZ ÚR ÁLDÁSA GAZDAGÍT MEG! (4) Csak az ÚR áldása gazdagít meg! (12) csak az ÚR a te Istened! (3) Csak Isten jó egyedül! (3) Csend van bennem és emlékezem! (4) csodálatosak Isten tettei az emberekkel! (3) Csodálatosan cselekedett az ÚR! (5) De szabadíts meg a gonosztól! (4) dicsérd a dicsőség örök királyát (10) dicséret dicsőség hálaadás (7) dicsérjük-istent-szívvel-szájjal-zengő-énekkel (3) dicsértessék Uram örökké szent neved! (4) Dicsőítlek imádlak magasztallak Uram mindenkor! (4) Dicsőítsd az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (8) Dicsőítsd az Urat egész életfolytatásoddal! (6) Dicsőítsd a Szentháromság ÚR Istent! (3) dicsőítsd és imádd a Szentháromságot! (3) dicsőítsd istent egész életfolytatásoddal! (4) Dicsőítsd teremtő megváltó megszentelő Istenedet! (4) Dicsőítsd Uradat és Istenedet! (5) Dicsőítsük az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (3) Dicsőítsük a Szentháromság egy Istent! (5) dicsőség a magasságban Istennek! (8) Dolgozz az ÚR szőlőjében! (3) egyedül a hit a kegyelem a szentírás (5) Egyedül a Szentírás! (7) egyedül ellened vétkeztem Istenem! (4) Egyedül ellened vétkeztem Istenem! (3) egyedül Istené a dicsőség! (3) egyedül istené a dicsőség! (3) Egyedül Istené a dicsőség! (8) egyedül Krisztusért kegyelemből hit által (5) egyedül Krisztusra van szükséged! (3) elég nékem a te kegyelmed! (3) Élek többé nem én! (3) Életem ideje kezedben van Uram! (5) Életem Jézus egyedül te töltsd be! (6) Élet könyvébe írd nevem! (4) Elfogadtál és elhívtál élő Jézus Mesterünk! (3) Eljött hozzánk az üdvösség! (3) Élj az aranyszabály szerint! (10) Elközelített a mennyek országa! (3) élő urunk van (3) élő víz (4) élő víz nemcsak a samáriai asszonynak (3) ember-tervez-isten-végez (3) emberé a munka istené az áldás (3) emberé a munka Istené az áldás (3) emberszeretet (3) embertársi szeretet (3) én-uram-és-én-istenem! (13) Engedelmeskedj Istened igéjének! (4) én uram és én istenem (4) én Uram és én Istenem! (14) Én Uram és én Istenem! (42) én uram és én istenem! (6) Én Uram és én Istenem vagy te! (8) Én zörgetek ne mond a szél zörög! (6) érettem helyettem miattam! (5) erőm és énekem az ÚR! (4) Erőnk magában mit sem ér! (4) erős-várunk-az-úristen! (5) erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk! (20) erősítsd meg istenünk amit cselekedtél értünk! (5) Erősségem az ÚR! (12) erős isten (3) erős Isten békesség Fejedelme (3) Erős várad-e az Úristen? (7) Erős várad az Úristen! (3) Erős váram az én Uram! (7) Erős váram az Úristen! (4) erős váram az ÚR Isten! (3) erős várunk az úristen (7) erős várunk az úristen! (11) ERŐS VÁRUNK AZ ÚRISTEN! (4) erős várunk az Úristen! (8) Erős várunk az Úristen! (28) Erős várunk az ÚR Isten! (4) erős vár a mi istenünk! (3) erős vár a mi Istenünk! (3) evangélikus (4) evangélium (77) ezt cselekedjétek! (3) ez az én testem és vérem (3) felebaráti szeretet (4) félelem mentes élet Krisztusban (3) Feltámadt Uramnak szolgálok! (4) feltétlen ráhagyatkozás Isten szeretetére (3) féltőn szerető Isten az ÚR! (5) fenyítés atyai szeretetből (3) földi és mennyei békesség (3) földi és mennyei bölcsesség (3) fuss jézushoz hozzá menekülj (6) fuss Jézushoz Ő vár rád! (5) Fuss Jézushoz ő vár rád! (6) garainyh (74) garainyh* (3) garainyh*non stop†mission (9) garai andrás (75) gazdag szegények jézus nélkül (3) gondolj uram irgalmadra! (5) gondot visel rólad Istened (3) gondviselő atyánk van (4) gondviselő Istened van! (10) gondviselő istened van! (3) gondviselő istenünk van (8) gondviselő Istenünk van (5) Gondviselő Istenünk van! (5) gondviselő jó Atyánk van! (6) gondviselő mennyei Atyánk van (5) gyakorlati felebaráti szeretet (4) Gyermeki hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (4) gyógyító igét mondj! (3) gyógyíts meg Uram akkor meggyógyulok (10) gyönyörködjél az úrban (4) gyönyörködjél az Úrban! (6) Gyönyörködjél az Úrban! (7) gyönyörködjél az úrban és megadja szíved kéréseit! (25) gyönyörködjél az Úrban mindenkor! (8) Győzelemet vettél ó Feltámadott! (7) Győzelmes jobbjával támogat engem! (4) Győzelmet vettél ó Feltámadott! (6) Gyűjts mennyei kincseket! (3) Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! (7) Halld meg Uram hívó hangomat! (4) Halleluja áldjátok az Urat! (3) Hatalmas Isten az ÚR! (8) Hatalmas ő csak mondja s úgy leszen! (13) hátra arc! meg/visszatérés Istenhez (7) Haza vágyom örök otthonomba! (7) ha isten velünk ki ellenünk (3) Ha Isten velünk ki ellenünk! (5) Ha Isten velünk ki ellenünk?! (3) Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?! (6) ha kiált hozzám meghallgatom! (4) higgy az úr jézusban! (3) Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (27) higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (6) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (4) higgy és üdvözülsz! (3) Higgy Jézusban és üdvözülsz! (7) higgy Jézusban és üdvözülsz! (5) higgy jézusban és üdvözülsz! (6) hinni jézusban (3) Hinni taníts Uram! (15) hinni taníts uram! (4) hinni taníts Uram! (13) Hirdesd az evangéliumot! (7) hirdesd az örömhírt mindenkinek! (7) hirdessétek az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (19) hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (6) Hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (9) hiszek mennynek és földnek teremtőjében! (3) hiszem az örök életet (3) Hiszem az örök életet! (4) Hiszem a bűnök bocsánatát! (3) hit (4) hitből fakadó jócselekedetek (10) Hitből fakadó jócselekedetek! (8) hitből jön a cselekedet (3) Hitből jön a cselekedet hogy életed betöltse! (4) hitből jövő cselekedetek (3) Hit által igazulunk meg Isten előtt! (4) Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni! (6) hit remény szeretet (16) Hit remény szeretet! (13) hívd segítségül az Urat! (3) Hívj segítségül a nyomorúság idején! (3) Hol töltöd az örökkévalóságot? (10) hozsánna= segíts ments meg üdvözíts (6) hűséged végtelen Istenem! (9) Hűséges Istenünk van! (4) Hű az Isten nem hitszegő! (3) Igazak az ÚR ítéletei! (3) Igazságos és kegyelmes Isten! (6) igazságot szólj szeretetben! (3) igazságunk az ÚR Jézus! (3) Igaz vagy Uram és igazságosak döntéseid! (6) ige (3) Igéd ösvényem világossága! (3) igemisszió (72) imádjátok Istenünket! (3) imádjátok istenünket! (3) imádjátok Istenünket aki adta mindenünket! (3) imádkozzatok és buzgón kérjetek (9) imádkozzatok és buzgón kérjetek! (27) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt! (3) Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! (13) Imádságot meghallgató Isten (3) imitatio christi krisztus követése (5) ingyen de nem olcsó kegyelem (3) ingyen kegyelem (3) ingyen kegyelemből hit által üdvözülsz (3) Irgalmas az ÚR az őt szeretőkhöz! (6) Irgalmas és könyörületes az ÚR! (3) irgalmas isten az úr (3) Irgalmas Isten az ÚR! (3) irgalmazok akinek irgalmazok! (3) Irgalmazz Úristen immáron énnékem! (4) Ismerd fel Jézusban személyes Megváltódat! (4) Ismeri az ÚR az övéit! (3) Ismerjétek meg az Urat! (3) isten (4) isten-békessége-minden-értelmet-felülhalad (8) isten-dicsőítése-az-ember-missziója (6) isten-gyermekében-az-ő-lelke-lakik (3) isten-igazít-meg (6) isten-igéjével-és-lelkével-újjáteremt (3) Istent félnünk és szeretnünk kell! (21) Istent lélekben kell imádnunk! (3) Isten akarata minden ember üdvössége! (4) Isten azt akarja hogy minden ember üdvözüljön! (5) Isten az élők Istene! (3) Isten az ÚR egyedül! (3) Isten a mindenség Ura! (3) Isten békessége minden értelmet felülhalad! (3) Isten beszéde élő és ható (3) isten dicsőítése (8) Isten dicsőítése a christianusok küldetése! (11) Isten dicsőítése a keresztyének küldetése! (3) Isten dicsőítése a küldetésünk! (4) isten dicsősége (3) Isten előbb szeretett minket! (5) Isten előbb szeretett téged (4) Isten élő Lelke jöjj! (12) isten élő lelke jöjj! (3) Isten Fia Megváltó (3) isten fia megváltó (7) Isten Fia Megváltó! (9) isten gyermekei (5) Isten gyermekeié a legszebb örökség! (3) isten gyermekei örökösök (4) isten gyermekei vagyunk (4) isten gyermeke vagyok (3) Isten gyermeke vagyok! (6) isten hűséges (3) isten igazít meg (3) Isten igazít meg! (3) isten igazít meg jézusért (4) Isten igazít meg Krisztusért! (3) Isten igazít meg Krisztus érdeméért! (6) isten igazsága (7) Isten igazsága Jézusban a miénk (3) Isten igazsága Krisztusban lett a miénk (5) isten igazságosan ítél (6) Isten igazságosan ítél! (6) isten igéje élő és ható (6) Isten igéje élő és ható! (16) Isten ígéretei beteljesednek rajtad is! (3) isten imádása (4) isten ismerete (3) Isten jó egyedül (3) isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül! (5) Isten keres téged! (4) Isten kezében van az életed! (4) Isten kezében van az életem! (7) isten kezében van az életünk (4) Isten kezében van az életünk! (7) Isten kezében van életem! (4) isten királyi uralma (4) Isten megváltott gyermeke vagyok! (3) Isten mindent újjáteremt (4) Isten minden ember üdvösségét akarja! (3) Isten munkatársai vagyunk (4) Isten nékem erőm bizodalmam! (9) Isten nem akarja a bűnös halálát! (3) Isten nem személyválogató! (3) Isten népe a benne hívők közössége! (4) isten neve szent (3) Isten örök szeretettel szeret téged! (4) isten szeretet (3) Isten szeretetének ünnepe (3) isten szeret téged (3) Isten szeret téged! (3) isten szívem néked adom kedves ajándokul (3) Isten szívem néked adom kedves ajándokul! (4) Isten szuverén ÚR! (7) Isten teremtett engem! (6) Isten teremtett engem minden teremtményével együtt! (3) isten útja biztos út (3) Isten veled kívánja tölteni az örökkévalóságot! (7) Isten velünk ki ellenünk?! (4) ítélj meg engem Istenem! (4) Ítélj meg engem Istenem! (8) itt az Isten köztünk (5) itt az isten köztünk (6) Itt az Isten köztünk! (11) Itt az isten köztünk! (4) itt az isten köztünk! (3) itt az Isten köztünk! (8) Jer dicsérjük Istent! (25) jer dicsérjük Istent! (11) jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! (14) jer dicsérjük istent szívvel szájjal zengő énekkel! (13) jézus (5) jézus-a-mi-napunk (3) jézus-juha-vagy-e-már (3) Jézusban itt az Isten köztünk! (3) Jézussal élek örökké (3) Jézussal győzhetek ha ő győzött bennem! (3) Jézus azonosítja magát a legkisebb embertársunkkal! (4) jézus az élet fejedelme (3) Jézus az élet kenyere (3) Jézus az élet kenyere! (3) jézus az élő ige (4) Jézus az élő Ige! (4) Jézus az én Szabadítóm! (4) Jézus az igaz Isten és az örök élet! (6) Jézus az örök élet (3) Jézus az út igazság élet! (3) Jézus a békesség fejedelme! (3) Jézus a feltámadás és az élet! (3) Jézus a jó pásztor! (3) Jézus a jó pásztor vele megyünk?! (3) Jézus a mi békességünk! (3) Jézus a mi igazságunk! (11) Jézus a mi napunk (4) Jézus a mi napunk! (5) Jézus a mi őriző Pásztorunk! (3) Jézus a mi Szabadító Urunk! (3) Jézus a mi utunk! (3) Jézus a mi utunk igazságunk örök életünk! (5) Jézus a testté lett Ige (3) Jézus a testté lett Ige! (3) Jézus a világ Megváltója! (5) jézus a világ üdvözítője (3) jézus a világ világossága (6) Jézus a világ világossága (4) Jézus a világ világossága! (7) Jézus egylényegű az Atyával! (5) Jézus él bennem! (3) Jézus él én is vele! (12) Jézus él vele együtt én is élek! (3) Jézus érdeméért igazulunk meg Isten előtt! (4) Jézus helyettem halt meg! (4) Jézus hív jertek énutánam! (6) jézus krisztus isten fia megváltó (4) jézus krisztus úr (9) Jézus Krisztus ÚR! (18) Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére! (3) JÉZUS KRISZTUS ÚR ISTEN FIA MEGVÁLTÓ! (5) Jézus lábnyomában lépkedek! (3) Jézus legyőzte a bűn halál Sátán hatalmát a kereszten! (4) jézus missziói parancsa (3) Jézus nevében imádkozzunk Atyánkhoz! (4) Jézus nevében kérjünk! (3) Jézus neved oly csodálatos! (6) jézus örököstársai vagyunk (3) Jézus örököstársai vagyunk! (3) jézus szeret téged (6) jézus szeret téged! (7) Jézus szeret téged! (5) Jézus teste és vére táplál minket az örök életre! (3) jézus tied vagyok ments meg! (6) Jézus tied vagyok ments meg! (13) Jézus tied vagyok ments meg engem! (10) Jézus út igazság élet! (3) Jézus vére megtisztít minden bűntől! (4) jézus visszajön övéiért (3) Jöjjetek énhozzám mindnyájan! (3) Jöjj Jézushoz és élsz vele örökké! (3) jóságod átölel Teremtőm! (4) Jóságod átölel Teremtőm! (3) Jóságod végtelen hatalmas Isten! (3) Jóval győzd le a gonoszt! (7) Jövel Jézus lelkem hő szerelme! (7) Jövel Szentlélek Úristen! (11) jövel Uram Jézus! (10) Jövel Uram Jézus! (21) jövel uram jézus! (4) Jó az ÚR és kegyelmes hozzád! (3) Jó pásztorod már Jézus? (3) kegyelem (4) Kegyelemből hit által üdvözülünk! (8) kegyelemből hit által üdvözülünk! (7) kegyelemből van üdvösségünk hit által! (10) kegyelemből van üdvösségünk jézusért (5) Kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (4) kegyelmes és irgalmas az ÚR! (5) Kegyelmes Isten az ÚR! (6) kegyelmet nyertünk krisztus érdeméért (3) Kegyelmet nyert bűnös vagyok! (3) keressétek az Urat amíg közel van! (4) keressétek először isten országát! (3) Keresztelő János születésnapja (4) kérhetsz mennyei bölcsességet (3) kérhetünk Istentől bölcsességet! (3) kérjetek és megkapjátok (3) Kérj felülről való bölcsességet! (3) kételkedés nélkül kérjünk! (3) kettős nagy parancsolat (7) Két világ polgárai vagyunk! (3) Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet (3) kezedben tartod sorsomat Uram (5) kezedre bízom lelkemet (3) Kezedre bízom lelkemet! (3) kiálts Uradhoz és Istenedhez! (3) kikutathatatlan Isten bölcsessége (3) királyi gyermek vagyok én! (3) királyod érkezik hozzád (3) Kivel töltöd az örökkévalóságot? (10) Kivel töltöd az örökkévalóságot?! (3) kölcsönös megbocsátás (5) Könyörülj rajtam irgalmasságod szerint Uram! (3) kövesd Jézust a keskeny úton! (3) Kövessük őt a drága Mestert! (3) közbenjáró imádság embertársaimért (3) krisztus-él-bennem (7) krisztusban élni már most (6) krisztusban élni örökre (3) Krisztusban itt az Isten köztünk! (3) Krisztus ártatlan Bárány! (6) krisztus benső ismerete (4) Krisztus benső ismerete (11) Krisztus benső ismeretére törekedj! (7) Krisztus él benenm! (3) Krisztus él bennem (3) krisztus él bennem (8) Krisztus él bennem! (39) Krisztus kegyelmezz! (3) krisztus követése (6) krisztus vére megtisztít minden bűntől (4) külső és belső békesség (5) Küzd értünk a hős vezér! (3) látássá lesz a hit! (3) légy-jézus-tanúja-e-földön! (3) legyen meg a te akaratod (3) Legyen meg a te akaratod! (11) legyen meg a te akaratod! (5) Legyünk egymás Krisztusává! (7) légy az örömhír továbbadója! (5) légy csendes szívvel légy békével! (4) légy embertársad Krisztusává! (4) légy hű Istenedhez! (3) Légy hű mindhalálig! (16) légy irgalmas embertársadhoz! (4) Légy Jézus tanúságtevője! (4) légy örömhírmondó békekövet! (4) légy örömmondó békekövet (3) Légy örömmondó békekövet! (31) légy örömmondó békekövet! (8) lélek által vezettetve élni (4) Lelke által él bennem az ÚR! (5) Lelke által munkákodik bennünk Isten! (3) Magasztald Urad és Istened egész életfolytatásoddal! (6) maradj beszélő viszonyban Isteneddel! (7) marana tha jövel uram (7) Ma még lehet ma még szabad borulj le a kereszt alatt! (7) Megáldalak és áldás leszel! (4) megbánhatatlanok Isten ígéretei és ajándékai (3) megelevenítő Szentlélek (3) megerősítesz sőt megsegítesz engem Uram! (5) Megerősítlek meg is segítlek üzeni Urad! (6) meghallgatott imádság (4) megigazulás ingyen kegyelemből! (5) Megigazulás ingyen kegyelemből! (3) Megigazultunk hit által! (3) Megjelent Isten üdvözítő kegyelme neked is! (3) megőrzi az Úr az övéit! (4) Megsegíti az ÚR az ő gyermekeit! (3) megtérés és újjászületés kegyelemből hit által! (5) megváltó urunk van (3) még nyitva az erős vár kapuja! (3) Mennyország kapuját nékem kinyitotta! (3) Mennyország kapuját nékem kinyitottad! (3) miképpen mi is megbocsátunk (3) Mindeddig megsegített bennünket az ÚR! (3) Mindenem Isten ajándéka! (3) Mindenható és Örökkévaló Isten az ÚR! (16) Mindenható Isten az ÚR! (7) mindenható Isten az ÚR! (12) Mindenkor örüljetek az Úrban! (3) mindennapi kenyerünket add meg naponként! (4) mindennapi kenyér és Ige (3) Mindennapi testi és lelki kenyér! (5) Mindentudó mindenható Isten az ÚR! (6) mindenünk Isten ajándéka (3) minden christianus misszionárius! (3) Minden csak kegyelem! (5) minden ember Isten teremtménye (3) minden kegyelem az életemben (5) Minden kegyelem az életemben! (17) minden kegyelem az életemben! (12) Minden kegyelem az életemben!" (4) minden kegyelem az életünkben (4) Mi Atyánk aki a mennyekben vagy! (4) munkálkodj serényen engedelmeskedve Uradnak! (6) Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek! (6) nap és pajzs az ÚR! (4) Nem félek mert gyermeked vagyok! (4) Nem félek mert te velem vagy! (3) Nem hagyja el az ÚR a benne bízókat! (6) netmisszió (69) Neveden hívtalak enyém vagy! (3) nézz fel Jézusra szüntelen! (3) Ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (5) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (5) ne félj csak higgy! (4) Ne félj mert én veled vagyok! (5) Ne félj mert Isten veled van! (3) Ne imádj bálványokat! (3) ne imádj bálványt! (4) Ne imádj bálványt! (5) ne imádj énbálványt sem! (3) Ne kívánd a másét! (3) Ne legyen más istened! (4) Ne legyen más Istened! (5) ne légy bálványimádó! (5) Ne légy bálványimádó! (6) ne légy hűtlen Istenedhez! (3) nincs igaz ember (4) nyelvünknek is meg kell térnie! (3) Nyugtalan a mi szívünk (3) Őriző Pásztorunk az ÚR Jézus! (3) Őrizzen meg téged az ÚR! (3) Örökélet csak Jézusban! (4) örökélet ingyen kegyelemből (3) örökkévalóság (3) Örökkévaló Isten az ÚR! (13) örökkévaló ország a menny (3) Örökkévaló szeretettel szeretlek! (9) Örökké Istennél leszünk! (3) örökké tart a gyönyörűség Istennél (3) örök élet (3) Örök életre buzgó víz forrásává lehetsz! (3) Örök élet beszéde! (8) Örök élet beszéde-e számodra az Isten igéje? (3) Örök lakásunk van Istennél! (3) örök napom én Istenem te vagy! (4) Örök napom én Istenem te vagy! (5) örök örömben élünk örökké (4) örök öröm az örökkévalóságban (3) örök öröm lesz arcunkon a mennyben (4) örök öröm vár ránk! (3) Örök öröm vár ránk Istennél! (3) örök szeretettel szeret téged Istened! (5) Örök szeretettel szeret téged Istened! (8) örök világosság fényeskedjék néked! (3) örök világosság fényeskedjék nékünk! (10) Örömben búban énekeltem (3) Örömmel várd visszatérő Uradat! (3) örüljetek az örülőkkel (3) Örüljetek az Úrban mindenkor! (24) Örül mi szívünk... a templomba megyünk! (4) Örvendezzünk Istenünk színe előtt! (10) örvendj isten népe (3) Ó a hit nagy bizonyosság! (3) Pártfogó Szentlélek ajándéka! (3) Pásztorom a Jézus hozzá tartozom! (7) Pásztorunk a Jézus de hozzá tartozunk?! (15) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (3) Rád bízom sorsomat Uram! (5) rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (3) Rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (21) Rád bízom Uram sorsom mindhalálig! (5) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (6) reménykedj az Úrban! (7) reménykedj Isten kegyelmében! (3) reménységünk beteljesül jézus visszajövetelekor (3) S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! (11) Segítségem az Úrtól van! (3) Segítségem az ÚR nevében van! (9) segítségem és pajzsom az ÚR! (3) segíts meg ments meg üdvözíts (4) senki sem ragadhat ki isten kezéből (8) sokan vannak a hivatalosak (4) Soli Deo Gloria! (6) súlyos napokban csak Jézusra nézz! (3) szabadító és megváltó Urunk van! (12) Szabadító Istenünk van (3) szabadító urunk van (3) Szabadíts meg a gonosztól! (6) szabadíts meg hogy megszabaduljak! (3) szabadíts meg őrizz meg a gonosztól! (3) száz juhocska mind együtt legel (3) szegény gazdagok és gazdag szegények (3) szenteld meg az ünnepnapot! (3) Szentháromság egy igaz örök Isten! (4) szentírás (3) szentírás az élet könyve (5) Szentlelkedet ne vedd el tőlem! (4) szent angyalod legyen velem! (6) szent az isten! (3) Szent az Isten! (3) Szent az Isten neve! (3) szeresd az Urat a te Istenedet! (16) szeresd embertársadat! (4) Szeresd embertársadat! (3) szeresd embertársadat mint magadat (5) szeresd embertársadat mint magadat! (6) Szeresd embertársadat mint magadat! (10) Szeresd embertársadat mint önmagadat! (5) Szeresd embertársad mint magad! (3) Szeresd Istenedet és embertársadat! (4) Szeressük egymást krisztusi szeretettel! (3) szeretet nagy parancsolata (4) Szeretlek Uram és Istenem! (3) szeretni nem puszta szó! (4) szeret az isten még engem is! (4) Szeret az Isten még engem is! (19) szeret az Isten még engem is! (7) szeret az Úr ezért nincs még végünk (3) színről színre látjuk meg Istenünket (3) szívből szeretlek Jézusom! (8) szívből szól a száj (3) szívből szól a száj! (7) szívembe jöjj ó úr jézus (3) szívemet hozzád emelem Istenem! (3) Szolgáljatok az Úrnak örömmel! (5) Szolgáljunk az Úrnak örömmel! (3) szóljunk igazat szeretetben! (6) Szólj Uram mert hallja a te szolgád! (25) szólj Uram mert hallja a te szolgád! (4) szüntelenül imádkozzatok (3) szüntelenül imádkozzatok az Úrhoz! (5) szüntelen imádkozzunk Istenünkhöz! (3) taníts másokat az Igére! (3) Tanúd vagyok Uram! (8) Tanúskodj Istened embermentő szeretetéről! (4) Tartsd be az aranyszabályt! (3) Téged keres imádságom! (3) Templomod hadd legyen a szívem! (3) Tenger harcon át visz az út hozzád! (4) Teremtő és gondviselő jó Atyánk van! (7) teremtő isten (6) Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! (7) Teremtő Szentháromság Isten! (3) térjetek meg/vissza Istenhez! (10) Térjetek meg mert Jézusban elközelített Isten Országa! (4) térjünk vissza urunkhoz és istenünkhöz (3) testi lelki eledelt ad istenünk (3) Testvéreim javáért fáradnom küzdenem kell! (12) Te vagy reményem sziklaszála! (13) Te vagy reményem sziklavára Uram! (5) tied az ország a hatalom és a dicsőség! (4) Tied az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké! (7) Tied a dicsőség mindörökké! (4) tied a dicsőség mindörökké! (3) Tied vagyok Jézusom! (6) tiszta szívet teremts bennem! (6) Tiszta szívet teremts bennem Istenem! (7) tisztítsd meg szíved! (4) Tisztítsd meg szíved a Jézus vériben! (8) Tisztíts meg teljesen! (4) tisztíts meg teljesen! (4) Ti vagytok a világ világossága! (4) ti vagytok a világ világossága! (4) tudom hogy az én megváltóm él! (3) Tudom kiben hiszek! (3) tűrd kereszted mindhalálig (3) türelme hosszú szeretete nagy (3) Üdvösségünk reménységre szól! (3) üdvösség a jézusban való hit által (6) üdvösség egyedül krisztusban (3) üdvözítő Istenünk van! (8) Úgy hív úgy vár a szent atyai ház! (6) Úgy szerette Isten a világot! (3) Újjászült igéje és Szentlelke által! (3) ujjong az én lelkem (4) új szívet adj Uram énnekem! (3) Új szívet adj Uram énnekem! (5) új szövetség köttetett a Golgotán (3) Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! (31) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz (8) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (3) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz! (27) Utaidat URam ismertesd meg velem! (10) utaidat uram mutasd meg nekem (3) útmutató (72) út igazság élet (3) van örök kincsünk (3) Van örök kincsünk! (3) vár Atyád szerelme! (3) Vár Atyád szerelme ó jöjj haza! (3) velem vándorol Jézus s én ővele! (8) velem vándorol útamon Jézus! (5) velem vándorol utamon Jézus! (4) vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (6) Vezess az örökkévalóság útján! (5) Vezess Jézusunk véled indulunk! (13) Vigasztalás Istene az ÚR! (3) Vigasztaló Szentlélek Isten (4) világosság lehetsz! (4) világ világossága (4) Viszontszeretheted Uradat és Istenedet! (3) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

- Csütörtök [2020.09.10.] "Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek!"

2020.09.10. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Csütörtök [2020.09.10.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 1Móz 9,13

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Zsid 6,18

szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök. 

Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet.

Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. 

Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet,

szivárványt helyezek a felhőkbe: ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között.

Így a két változhatatlan dologban, amelyben Isten nem téveszthet meg, erős támaszt kaptunk mi, akik arra törekszünk, hogy az előttünk levő reményt megragadjuk.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ha ott lesz a szivárvány a felhőn, látni fogom, és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön." - "Örök szövetséget kötök velük: nem fordulok el tőlük, mindig jót teszek velük, és olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem, és többé ne hagyjanak el." - "Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét." - Isten egyoldalú szövetsége a teremtett világával örökkévaló; ragadjuk meg hát, fogadjuk el Megváltónknak Jézust, az örök főpapot, a mi reménységünk alapját!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" #GaraiNyh #AndreasBlog

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Te vagy reményem sziklaszála! új szövetséged elfogadom magam egészen neked adom! ISTEN ÚJ SZÖVETSÉGE A GOLGOTÁN KÖTTETETT! Jézus: új szövetség közbenjárója!

- Szerda [2020.09.09.] "Ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük. Én, az Úr vagyok a ti Istenetek!"

2020.09.09. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szerda [2020.09.09.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 47,13b-14a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Zsid 13,9

Álljanak hát elő, és segítsenek rajtad, akik az eget vizsgálják, a csillagokat nézik, akik újhold napján meg szokták mondani, hogy mi történik majd veled. Úgy járnak, mint a tarló: tűz égeti el őket.

Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek.

no álljanak elő és tartsanak meg az égnek vizsgálói, a kik a csillagokat nézik, a kik megjelentik az újholdak napján, hogy mi jövend reád. Ímé, olyanok lettek, mint a polyva, tűz emészté meg őket,

Különböző és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezettetni; mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív, nem ennivalókkal, a melyeknek semmi hasznát sem veszik azok, a kik azok körül járnak.

Lépjenek most elő és mentsenek meg! Mentsenek meg, akik az eget fürkészik, akik a csillagokat lesik, és akik az újhold napján jelentik, hogy mi vár rád a közeljövőben. Bizony, olyanok lesznek ezek, mint a pelyva: tűz emészti meg őket.

Ne hagyjátok, hogy különféle megtévesztő tanítások félrevezessenek benneteket. Mert jó, ha az ember kegyelemmel erősíti a szívét, ahelyett, hogy (áldozati) ételekkel erősítené, amelyek azoknak sem használtak, akik éltek velük.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "nehogy valaki titeket megtévesztő szavakkal félrevezessen." - "hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától;" - "Ezt azokról írtam nektek, akik megtévesztenek titeket, de bennetek megmarad a megkenetés olaja, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint a megkenetés olaja, amely igaz és nem hazugság, megtanít titeket mindenre, és amint meg is tanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne!" - Örök jövendőnk is Isten kezében van; teljes szívvel benne higgyünk!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" #GaraiNyh #AndreasBlog

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* A JÖVENDŐMONDÁS UTÁLATOS BŰN ISTEN ELŐTT! A titkok az Úréi a kijelentett dolgok a mieink! Meg ne tévesszen valaki bennünket! Isten kezében van életünk ideje!

- Kedd [2020.09.08.] "Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, Uram!"

2020.09.08. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2020.09.08.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ez 20,44

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 6,35

Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Az én nevemért, nem pedig a ti gonosz életetek és romlott tetteitek szerint bánok így veletek, Izráel háza! – így szól az én Uram, az Úr.

Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor cselekszem veletek az én nevemért, és nem a ti gonosz útaitok és romlott cselekedeteitek szerint, oh Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten!

Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.

Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor majd nevem iránti tiszteletből, és nem gonosz útjaitok és romlott életmódotok szerint bánok veletek, Izrael háza – mondja az Úr, az Isten.

Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak." - "De te, Uram, Uram, tégy jót velem nevedért! Jóságos szereteteddel ments meg engem!" - "A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel." - Az ÚR jósága betölti életünket, nem kellene nekünk is hasonlóan cselekednünk embertársainkkal?!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" #GaraiNyh #AndreasBlog

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Isten neve az örök Vagyok Csak Isten jó egyedül! Jóságod végtelen hatalmas Isten! KEGYELMES ÉS IRGALMAS ISTEN AZ ÚR!

- Hétfő [2020.09.07.] "Mert ő szemmel tartja az ember útját, és látja minden lépését!"

2020.09.07. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2020.09.07.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jer 32,19b

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Tim 4,10

Szemedet rajta tartod az emberek minden útján, mindenkivel úgy bánsz, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli.

hiszen azért fáradozunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.

a kinek szemei jól látják az emberek fiainak minden útait, hogy kinek-kinek megfizess az ő útai szerint, és az ő cselekedeteinek gyümölcse szerint;

Mert azért fáradunk és szenvedünk szidalmakat, mivelhogy reménységünket vetettük az élő Istenben, a ki minden embernek megtartója, kiváltképen a hívőknek.

szemed jól látja az emberek minden útját, s így megfizetsz kinek-kinek, útjai és tetteinek gyümölcse szerint.

Hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert bízunk az élő Istenben, aki minden embernek üdvözítője, kivált a hívőnek.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Én, az Úr vagyok a szívek ismerője, a vesék vizsgálója, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek gyümölcse szerint megérdemli." - "Hiszen az Úr látja az ember útjait, és figyeli minden lépését." - "Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!" - A keskeny út a mennybe visz, azon jársz?

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" #GaraiNyh #AndreasBlog

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Jézus a mi utunk! ISTEN LÁTJA ÚTJAIMAT MÉGIS VEZET! Jézussal vándorolsz utadon? csak egy út vezet a mennybe!

- Vasárnap [2020.09.06.] "Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!"

2020.09.06. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2020.09.06.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 121,7

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Thessz 5,23

Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet.

A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet.

Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

Az Úr megóv minden bajtól, ő vigyáz életedre.

A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor." - "A békesség Istene legyen mindnyájatokkal." - "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." - Kérheted naponta Lutherrel: Szent angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" #GaraiNyh #AndreasBlog

Szólj hozzá!

Címkék: áldjon meg és őrizzen meg az úr *garainyh* Isten megőrzi gyermekeit az üdvösségre! Őriző Pásztorunk az ÚR Jézus! AZ ÚR MEGŐRIZ TÉGED A GONOSZTÓL!

SZENTHÁROMSÁG U. 13.

2020.09.06. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Krisztus mondja: Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.  (Mt 25,40)

ttp://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25/#40

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek455.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek473.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

 

Szólj hozzá!

- Szombat [2020.09.05.] "Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban!"

2020.09.05. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2020.09.05.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 25,4

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jel 2,8-9

Mert erős vára vagy a nincstelennek, erős vára a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban, árnyék a hőségben – mert a hatalmaskodók dühe olyan, mint a kőfalra zúduló zivatar,

A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt: Tudok nyomorúságodról és szegénységedről, pedig gazdag vagy, és azok káromlásáról, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.

Mert erőssége voltál a gyöngének, erőssége a szegénynek szorongásában; a szélvész ellen oltalom, árnyék a hévség ellen, mikor az erőszakosok haragja olyan volt, mint kőfalrontó szélvész.

A Smirnabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Első és Utolsó, a ki halott vala és él:  Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.

Menedéke lettél a szegénynek, szorongatottságában vára a szűkölködőnek; menedéke a viharban, árnyéka a forróságban; mert az erőszakosak úgy tomboltak, mint a vihar.

„A szmirnai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az első és utolsó, aki halott volt, de életre kelt: Tudok szorongattatásodról, arról, hogy szegény vagy, de valójában mégis gazdag. Tudom, hogy gyaláznak, akik zsidónak vallják magukat, noha nem azok, hanem a sátán zsinagógája.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!" - "Sátor lesz árnyékul nappal a hőség ellen, menedék és rejtekhely a zivatar és az eső ellen." - "Ezt mondtam neki: Uram, te tudod. Ő így válaszolt: Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében." - Megtapasztaltad-e már Jónás imádságának beteljesedését a te életedben is? "Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat."

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" #GaraiNyh #AndreasBlog

2 komment

Címkék: *garainyh* kiálts Uradhoz és Istenedhez! Erős várad-e az Úristen? Erősségem az ÚR! NYOMORÚSÁGODBAN AZ ÚRHOZ KIÁLTS!

- Péntek [2020.09.04.] "Legyen kegyelmes hozzánk az Isten, áldjon meg bennünket, és ragyogtassa ránk orcáját!"

2020.09.04. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2020.09.04.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 4Móz 6,24

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jn 1,16

Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!

Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.

Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet.

És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.

Áldjon meg az Úr és oltalmazzon!

Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Áldjon meg téged a Sionról az Úr, aki az eget és a földet alkotta!" - "Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet." - "Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökké színed előtt legyen, mert te ígérted ezt, Uram, ó, Uram! Mert a te áldásoddal szolgádnak háza örökké áldott lesz!" - Az ÚR megáldja az ő gyermekeit; megígérte, hogy Ábrahám áldása Krisztusban legyen a pogányoké, aki átokká lett értünk, hogy mi áldást örökölhessünk!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" #GaraiNyh #AndreasBlog

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* kegyelemből van üdvösségünk hit által! Áldjon meg téged áldjon az ÚR! Megáldalak és áldás leszel! AZ ÚR ÁLDÁSA GAZDAGÍT MEG!

Lelki Elemózsia 7 napra - Szentháromság u. 13. hét

2020.09.03. 00:04 Andreas

Jézus Krisztus mondja: „Valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is

az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.(Mt 25,40)

Szentháromság ünnepe után a 13. héten az Útmutató reggeli és heti igéi erre figyelmeztetnek: A hit cselekedetek nélkül halott (lásd Jak 2,17); ám hitből jön a cselekedet, hogy életünk betöltse (lásd EÉ 320)! Jézus, jó cselekedetekre készíti fel Isten gyermekeit. „Az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” (1Jn 5,3; LK) „Az Úr törvényében boldog, aki gyönyörködik.” (GyLK 668) Az irgalmas samaritánus példatörténete alapján; Jézus minket is megkérdez: „Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?” S küldő szava ránk is érvényes: „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!” (Lk 10,36.37) De kinek vagyok én a felebarátja? Heti igénk szerint; Jézus azonosul legkisebb, irgalomra szoruló embertársainkkal, akiket úgy szerethetünk, mint önmagunkat (lásd Lk 10,27)! S Luther így figyelmeztet: „Jól vigyázz hát, hogy el ne menj az Isten mellett! Minden rád szoruló szegényben ő közelít hozzád. Egészen kezed ügyében van s bármit teszel, vele teszed.” A szeretet apostola így tanít: „Szeretteim, ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk, mert Isten szeretet.” (1Jn 4,7.12.8) „Jézus gabonaföldeken ment át szombaton, tanítványai pedig megéheztek, és kalászokat szakítottak le, és azt ették.” A farizeusok nem értették ezt (lásd Hós 6,6): „Mert az Emberfia ura a szombatnak.(Mt 12,1.8) Isten, prófétája által üzeni: „Az Urat keressétek, és életben maradtok! A jóra törekedjetek, ne a rosszra, és veletek lesz az Úr.” (Ám 5,6.14) Az emberszeretet különböző mózesi törvényei a jövevényt, árvát, özvegyet, a nincstelen, szegény embertársat védik; „ezért parancsolom neked, hogy így cselekedj” (5Móz 24,18.22)! Az ősgyülekezetben testvéri közösség volt. „Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és... Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert...” (ApCsel 4,33.34) Jakab figyelmeztet: a keresztyén hit nem személyválogató! „Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint (lásd 3Móz 19,18), helyesen cselekedtek. Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.” (Jak 2,8.13) „Júdás, Jézus Krisztus szolgája, köszöntését küldi az elhívottaknak: irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen.” S dicsőítő szavait vele zenghetjük: „az egyedül üdvözítő Istennek: (...) dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké.” (Júd 1.2.25) „Te, mint samaritánus / Szolgáltál, Jézusom, / Hadd legyek tanítványod / Akit a jótevésre / A szíve kényszerít!” (EÉ 455,4) G. A.

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2020.09.03.] "Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek!"

2020.09.03. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Csütörtök [2020.09.03.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Péld 12,25

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Ef 4,32

Aki aggódik szívében, az levertté lesz, a jó szó viszont felvidítja.

Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

A férfiúnak elméjében való gyötrelem megalázza azt; a jó szó pedig megvidámítja azt.

Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.

A szívbeli bánat lesújtja az embert, de egy jóságos szó újra felvidítja.

Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is." - "Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok." - "A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel." - Istened megtapasztalt jóságából te is tovább adhatsz valamit embertársaidnak; így lehetsz felebarátod Krisztusává!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" #GaraiNyh #AndreasBlog

Szólj hozzá!

Címkék: ne aggódjál gyönyörködjél az úrban *garainyh* szívből szól a száj! Jóságod végtelen hatalmas Isten! AZ ÚR MINDEN TETTE JÓSÁGOS!

- Szerda [2020.09.02.] "Az Úr igéje alkotta az eget,... mert amit ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott!"

2020.09.02. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szerda [2020.09.02.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 148,3.5

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jel 4,11

Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag! Dicsérjék az Úr nevét, mert ő parancsolt, és azok létrejöttek, 

Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.

Dicsérjétek őt: nap és hold; dicsérjétek őt mind: fényes csillagai! Dicsérjék ők az Úrnak nevét, mert parancsolt és előállottak ők.

Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek.

Dicsérjétek, nap és hold, dicsérjétek, fénylő csillagok! Dicsérjék az Úr nevét, mert az ő parancsára lettek!

„Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtetted a mindenséget, akaratod hívott létre és teremtett mindent.”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság." - "és így szóltak hatalmas hangon: Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!" - "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött." - Az ÚR Isten örök Igéje cselekvést, történést, örök létezést munkál! Hiszed-é ezt?!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" #GaraiNyh #AndreasBlog

Szólj hozzá!

Címkék: igéje által teremtett isten mindent *garainyh* Jézus: a testté lett Ige! Dicsőítsd teremtő megváltó megszentelő Istenedet! A SZENTHÁROMSÁG ISTEN TEREMTETTE A VILÁGMINDENSÉGET!

- Kedd [2020.09.01.] "Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg!"

2020.09.01. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2020.09.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 11,10

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mk 1,10-11

Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert ő lesz a zászlaja a népeknek, és székhelye dicsőséges lesz. 

És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.

És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, a ki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma dicsőség lészen. 

És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, és a Lelket mint egy galambot ő reá leszállani; És szózat lőn az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.

Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz a nyugvóhelye.

Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Az utolsó napokban az Úr házának hegye szilárdan fog állni a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlenek hozzá a népek." - "Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok!" - "Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá tettelek ma téged!" - A mi Urunk a megígért Messiás, az Isten Fia; csak reá hallgassunk és őt dicsőítsük mindenkor!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" #GaraiNyh #AndreasBlog

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* én Uram és én Istenem! JÉZUS KRISZTUS ÚR ISTEN FIA MEGVÁLTÓ! a Szentháromság Isten jelenléte Isai: Dávid édesapja!

- A 2020. év és SZEPTEMBER hónap igéje - Kedd [2020.09.01.] "Mert Krisztus a mi békességünk, aki ... eljött, békességet hirdetett nektek!"

2020.09.01. 00:01 Andreas

* MINDEN HÓNAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 ÚTMUTATÓ IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm

- Kedd [2020.09.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B i b l i a

A 2020. év: Mk 9,24b

S z e n t B i b l i a

Szeptember hó: 2Kor 5,19

Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!

 

 

Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét.

 

 

Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.

Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét.

 

Hiszek! Segíts hitetlenségemen!”

 

 

Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés igéjét.

 

"Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által." - "Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!" - "mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra." - Tudjuk, a hit feltétlen bizalom Istenben, és mi ebből élünk, mert Krisztusban békességet nyertünk!

 

Garainyh*non-stop†Mission

 

Szólj hozzá!

- Hétfő [2020.08.31.] "Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja!"

2020.08.31. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2020.08.31.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 100,3a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: ApCsel 17,27-28a

Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten!

hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.

Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten;

Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem: Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk;

Tudjátok meg, Isten az Úr!

S mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk,

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!" - "Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak." - "én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!" - Istent lélekben és igazságban kell imádnunk, őt Fiában ismerhetjük meg, mint szerető Atyánkat! S Lelke által vesz lakozást gyermekeiben, akik Uruknak fogadják el őt!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" #GaraiNyh #AndreasBlog

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* krisztus-él-bennem Én Uram és én Istenem! Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! ITT AZ ISTEN KÖZTÜNK JERTEK ŐT IMÁDNI!

- Vasárnap [2020.08.30.] "Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást!"

2020.08.30. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2020.08.30.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 32,17

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Róm 14,17

Az igazság békét teremt, és az igazság a nyugalmat és a biztonságot szolgálja örökké.

Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és öröm a Szentlélekben, 

És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.

Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.

Az igazságosság békét terem, az igazságnak meg biztonság lesz a gyümölcse mindörökre.

Hiszen az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben. 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "úgy virágozzék napjaiban az igazság, és legyen nagy békesség, amíg meg nem szűnik a hold." - "Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat." - "Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság gyümölcsét arassák." - Légy örömmondó békekövet, hirdesd: a Szabadító elközelgetett és ő a mi utunk, igazságunk, örök életünk!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" #GaraiNyh #AndreasBlog

4 komment

Címkék: *garainyh* Jézus a békesség fejedelme! CSAK SZERESSÜK AZ IGAZSÁGOT ÉS A BÉKESSÉGET! Csak Jézus a mi Igazságunk! Krisztus a mi békességünk!