ÚTMUTATÓ NAPI IGÉK A BIBLIÁBÓL

Itt minden napra; 1 mondatban 2 útmutató ige 3 fordításban látható ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

SZEMÉLYES HONLAPOM

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

Naptár

február 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28

Címkék

*garainyh* (2317) add tovább az örömhírt (3) add tovább az örömhírt! (5) Add tovább az örömhírt! (8) Add tovább a dióhéj evangéliumot! (3) add tovább a jó hírt! (3) Adjon neked békességet az ÚR! (3) Adj békét a mi időnkben! (4) ahol a kincsed ott lesz a szíved (3) akaratod nekem mutasd meg szüntelen (6) Akaratod nekem mutasd meg szüntelen! (9) Akin a szíved csüng az a te istened! (3) aki kér az kap (3) alázd meg magad Istened előtt! (3) alázzuk meg magunkat Isten előtt! (3) áldjad én lelkem a dicsőség örök királyát (3) Áldjon meg téged áldjon az ÚR! (8) Áldjon meg téged az ÚR! (5) Áldj meg minket Úristen! (4) áldj meg minket úristen! (3) Áldj meg minket Úristen a te jóvoltodból! (3) Áldott legyen az ÚR neve mostantól mindörökké! (3) amin akin a szíved csüng az a te istened (3) andreas (73) angyalok szolgálata embereknek (4) Aranyevangélium nekem szól (5) aranyszabály (4) ároni áldás (3) átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul! (3) Atyám lett az Isten! (3) atya fiú lelke (3) Azért jött Jézus hogy a kárhozatból kimentsen engem! (5) azért jött Jézus hogy megkeressen! (3) Azt tégy mással amit magadnak kívánsz! (3) Az áldott Orvos erre jár! (3) az Atya Fiú Lelke (4) az Atya megdicsőíti a Fiút (3) az emberszeretet törvénye (3) az Ige cselekvést történést létezést munkál (6) Az ige kőszálként megáll! (3) az ige testté lett (3) az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten (3) Az Isten útja biztos út! (5) Az örökkévalóság elkezdődött! (5) Az örök Vagyok van veled! (3) az ősi ároni áldás (3) az úr áldása gazdagít meg (8) az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR az egyedüli Isten! (3) az úr az én gyógyítóm (7) Az ÚR az én gyógyítóm! (7) Az ÚR az én jó Pásztorom! (5) Az ÚR az én vigasztalóm! (3) az ÚR az Isten egyedül! (4) az ÚR a mi gyógyítónk! (3) Az ÚR a te gyógyítód! (3) az ÚR érkezése (3) a bűn zsoldja a halál (5) A bűn zsoldja a halál! (3) a harag rossz tanácsadó (3) A hit cselekedetek nélkül halott! (3) a hit feltétlen bizalom istenben (3) a hit látja a láthatatlant (5) A hit látja a láthatatlant! (3) A keresztfához megyek! (4) a keskeny út a mennybe visz (5) A keskeny út a mennybe visz! (13) a keskeny út a mennybe visz! (11) a kettős nagy parancsolat (7) A kettős nagy parancsolat! (5) a lélek lélegzetvétele (3) A mélységből kiáltok hozzád Uram! (3) a mindennapi kenyér (3) a nagy parancsolat (3) a nyelv bűnei (4) A pokoltól lelkem megszabadította! (6) a pokoltól lelkem megszabadította menyország kapuját nékem kinyitotta (4) a szeretet kiűzi a félelmet (3) A szeretet nagy parancsolata (3) a szeretet nem Isten! (3) bálványimádás (4) Békesség Fejedelme (3) Békesség Istentől! (3) békesség néked köszöntésed ez legyen (7) Békesség néktek! (6) biblia (3) bízd újra életed krisztusra (4) Bízd Újra Életed Krisztusra! (19) bízd újra életed krisztusra! (3) Bízom benned Uram Jézus! (6) Bocsásd meg a mi vétkeinket miképpen mi is! (8) bölcsesség Ige és Lélek által (3) boldogok akik megtartják Isten beszédét (3) boldog aki megtartja Isten igéjét! (3) bűnbánat bűnvallás bűnbocsánat (16) bűnbánat után bűnbocsánat (5) bűnlátás bűnvallás bűnbocsánat (4) bűnvallás után bocsánat (3) christianus (74) Címkék (29) csak az úr áldása gazdagít meg (4) Csak az Úr áldása gazdagít meg! (11) Csak az ÚR áldása gazdagít meg! (9) csak az ÚR a te Istened! (3) Csodálatosan cselekedett az ÚR! (3) De szabadíts meg a gonosztól! (4) dicsérd a dicsőség örök királyát (5) dicséret dicsőség hálaadás (4) Dicsőítsd az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (5) Dicsőítsd az Urat egész életfolytatásoddal! (4) Dicsőítsd a Szentháromság ÚR Istent! (3) dicsőítsd és imádd a Szentháromságot! (3) Dicsőítsd Uradat és Istenedet! (5) Dicsőítsük a Szentháromság egy Istent! (5) dicsőség a magasságban Istennek! (5) egyedül a hit a kegyelem a szentírás (5) Egyedül a Szentírás! (6) egyedül ellened vétkeztem Istenem! (4) egyedül istené a dicsőség! (3) egyedül Istené a dicsőség! (3) Egyedül Istené a dicsőség! (8) egyedül Krisztusért kegyelemből hit által (4) elég nékem a te kegyelmed! (3) Élek többé nem én! (3) Életem ideje kezedben van Uram! (5) Életem Jézus egyedül te töltsd be! (4) Élet könyvébe írd nevem! (4) Elfogadtál és elhívtál élő Jézus Mesterünk! (3) Eljött hozzánk az üdvösség! (3) Élj az aranyszabály szerint! (8) élő urunk van (3) élő víz (4) emberé a munka Istené az áldás (3) emberé a munka istené az áldás (3) emberszeretet (3) embertársi szeretet (3) én-uram-és-én-istenem! (8) Engedelmeskedj Istened igéjének! (4) én uram és én istenem (4) én uram és én istenem! (6) Én Uram és én Istenem! (38) én Uram és én Istenem! (11) Én Uram és én Istenem vagy te! (4) Én zörgetek ne mond a szél zörög! (3) érettem helyettem miattam! (3) erőm és énekem az ÚR! (4) Erőnk magában mit sem ér! (3) erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk! (15) erősítsd meg istenünk amit cselekedtél értünk! (5) Erősségem az ÚR! (5) erős isten (3) Erős várad-e az Úristen? (4) Erős várad az Úristen! (3) Erős váram az én Uram! (6) Erős váram az Úristen! (3) erős váram az ÚR Isten! (3) erős várunk az úristen (7) erős várunk az úristen! (11) Erős várunk az Úristen! (28) erős várunk az Úristen! (8) Erős várunk az ÚR Isten! (4) erős vár a mi Istenünk! (3) erős vár a mi istenünk! (3) evangélikus (4) evangélium (77) ezt cselekedjétek! (3) ez az én testem és vérem (3) felebaráti szeretet (4) félelem mentes élet Krisztusban (3) feltétlen ráhagyatkozás Isten szeretetére (3) féltőn szerető Isten az ÚR! (5) földi és mennyei békesség (3) földi és mennyei bölcsesség (3) fuss jézushoz hozzá menekülj (5) Fuss Jézushoz ő vár rád! (4) fuss Jézushoz Ő vár rád! (4) garainyh (73) garainyh* (3) garainyh*non stop†mission (9) garai andrás (75) gondviselő atyánk van (4) gondviselő Istened van! (8) gondviselő Istenünk van (4) gondviselő istenünk van (8) Gondviselő Istenünk van! (4) gondviselő jó Atyánk van! (3) gondviselő mennyei Atyánk van (3) gyakorlati felebaráti szeretet (4) Gyermeki hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (4) gyógyíts meg Uram akkor meggyógyulok (7) gyönyörködjél az úrban (4) gyönyörködjél az Úrban! (6) Gyönyörködjél az Úrban! (7) gyönyörködjél az úrban és megadja szíved kéréseit! (18) gyönyörködjél az Úrban mindenkor! (5) Győzelemet vettél ó Feltámadott! (4) Győzelmes jobbjával támogat engem! (3) Győzelmet vettél ó Feltámadott! (4) Gyűjts mennyei kincseket! (3) Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! (5) Halld meg Uram hívó hangomat! (3) Hatalmas Isten az ÚR! (5) Hatalmas ő csak mondja s úgy leszen! (7) hátra arc! meg/visszatérés Istenhez (5) Haza vágyom örök otthonomba! (5) ha isten velünk ki ellenünk (3) Ha Isten velünk ki ellenünk! (3) Ha Isten velünk ki ellenünk?! (3) Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?! (5) ha kiált hozzám meghallgatom! (4) higgy az úr jézusban! (3) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (3) Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (17) higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (5) higgy és üdvözülsz! (3) higgy Jézusban és üdvözülsz! (4) higgy jézusban és üdvözülsz! (6) Higgy Jézusban és üdvözülsz! (7) hinni jézusban (3) Hinni taníts Uram! (11) hinni taníts uram! (4) hinni taníts Uram! (13) Hirdesd az evangéliumot! (4) Hirdessétek az evangéliumot! (3) hirdessétek az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (19) hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (6) Hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (3) hiszek mennynek és földnek teremtőjében! (3) hiszem az örök életet (3) Hiszem az örök életet! (4) Hiszem a bűnök bocsánatát! (3) hit (4) hitből fakadó jócselekedetek (10) Hitből fakadó jócselekedetek! (8) hitből jön a cselekedet (3) Hitből jön a cselekedet hogy életed betöltse! (3) hitből jövő cselekedetek (3) hit remény szeretet (16) Hit remény szeretet! (9) hívd segítségül az Urat! (3) Hívj segítségül a nyomorúság idején! (3) Hol töltöd az örökkévalóságot? (9) hozsánna= segíts ments meg üdvözíts (4) hűséged végtelen Istenem! (6) Hűséges Istenünk van! (4) Hű az Isten nem hitszegő! (3) Igaz vagy Uram és igazságosak döntéseid! (3) ige (3) igemisszió (72) imádjátok Istenünket! (3) imádjátok istenünket! (3) imádjátok Istenünket aki adta mindenünket! (3) imádkozzatok és buzgón kérjetek (8) imádkozzatok és buzgón kérjetek! (24) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt! (3) Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! (7) imitatio christi krisztus követése (5) ingyen de nem olcsó kegyelem (3) ingyen kegyelem (3) Irgalmas az ÚR az őt szeretőkhöz! (4) Irgalmas és könyörületes az ÚR! (3) irgalmas isten az úr (3) Irgalmas Isten az ÚR! (3) Irgalmazz Úristen immáron énnékem! (3) Ismerd fel Jézusban személyes Megváltódat! (3) isten (4) isten-békessége-minden-értelmet-felülhalad (5) isten-dicsőítése-az-ember-missziója (4) isten-igazít-meg (3) Istent félnünk és szeretnünk kell! (18) Isten azt akarja hogy minden ember üdvözüljön! (5) Isten az élők Istene! (3) Isten az ÚR egyedül! (3) Isten a mindenség Ura! (3) Isten beszéde élő és ható (3) isten dicsőítése (8) Isten dicsőítése a christianusok küldetése! (11) Isten dicsőítése a keresztyének küldetése! (3) Isten dicsőítése a küldetésünk! (4) isten dicsősége (3) Isten előbb szeretett minket! (3) Isten előbb szeretett téged (4) Isten élő Lelke jöjj! (11) isten élő lelke jöjj! (3) isten fia megváltó (7) Isten Fia Megváltó (3) Isten Fia Megváltó! (9) isten gyermekei (5) Isten gyermekeié a legszebb örökség! (3) isten gyermekei örökösök (4) isten gyermekei vagyunk (4) isten gyermeke vagyok (3) Isten gyermeke vagyok! (6) isten hűséges (3) isten igazít meg (3) Isten igazít meg! (3) isten igazít meg jézusért (4) Isten igazít meg Krisztusért! (3) Isten igazít meg Krisztus érdeméért! (6) isten igazsága (7) Isten igazsága Jézusban a miénk (3) isten igazságosan ítél (6) Isten igazságosan ítél! (4) isten igéje élő és ható (6) Isten igéje élő és ható! (14) Isten ígéretei beteljesednek rajtad is! (3) isten imádása (4) isten ismerete (3) Isten jó egyedül (3) isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül! (5) Isten keres téged! (4) Isten kezében van az életed! (4) Isten kezében van az életem! (7) isten kezében van az életünk (4) Isten kezében van az életünk! (5) Isten kezében van életem! (4) isten királyi uralma (3) Isten megváltott gyermeke vagyok! (3) Isten mindent újjáteremt (4) Isten munkatársai vagyunk (3) Isten nékem erőm bizodalmam! (9) Isten nem akarja a bűnös halálát! (3) Isten népe a benne hívők közössége! (4) isten neve szent (3) Isten örök szeretettel szeret téged! (4) isten szeretet (3) Isten szeretetének ünnepe (3) isten szeret téged (3) Isten szeret téged! (3) isten szívem néked adom kedves ajándokul (3) Isten szívem néked adom kedves ajándokul! (3) Isten szuverén ÚR! (5) Isten teremtett engem! (6) isten útja biztos út (3) Isten veled kívánja tölteni az örökkévalóságot! (4) Isten velünk ki ellenünk?! (4) ítélj meg engem Istenem! (3) Ítélj meg engem Istenem! (6) itt az Isten köztünk (4) itt az isten köztünk (6) itt az isten köztünk! (3) Itt az isten köztünk! (3) Itt az Isten köztünk! (10) itt az Isten köztünk! (8) Jer dicsérjük Istent! (20) jer dicsérjük Istent! (11) jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! (11) jer dicsérjük istent szívvel szájjal zengő énekkel! (8) jézus (5) jézus-juha-vagy-e-már (3) Jézusban itt az Isten köztünk! (3) Jézussal élek örökké (3) Jézus azonosítja magát a legkisebb embertársunkkal! (3) jézus az élet fejedelme (3) Jézus az élet kenyere (3) Jézus az élet kenyere! (3) jézus az élő ige (4) Jézus az élő Ige! (4) Jézus az én Szabadítóm! (4) Jézus az igaz Isten és az örök élet! (4) Jézus az örök élet (3) Jézus az út igazság élet! (3) Jézus a jó pásztor! (3) Jézus a jó pásztor vele megyünk?! (3) Jézus a mi igazságunk! (5) Jézus a mi napunk (3) Jézus a mi napunk! (4) Jézus a mi őriző Pásztorunk! (3) Jézus a mi Szabadító Urunk! (3) Jézus a testté lett Ige (3) Jézus a testté lett Ige! (3) Jézus a világ Megváltója! (5) jézus a világ üdvözítője (3) Jézus a világ világossága (4) jézus a világ világossága (6) Jézus a világ világossága! (6) Jézus egylényegű az Atyával! (5) Jézus él én is vele! (10) Jézus él vele együtt én is élek! (3) Jézus érdeméért igazulunk meg Isten előtt! (3) Jézus helyettem halt meg! (3) Jézus hív jertek énutánam! (5) jézus krisztus isten fia megváltó (4) jézus krisztus úr (9) Jézus Krisztus ÚR! (18) Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére! (3) Jézus lábnyomában lépkedek! (3) jézus missziói parancsa (3) Jézus nevében imádkozzunk Atyánkhoz! (4) Jézus nevében kérjünk! (3) Jézus neved oly csodálatos! (6) jézus örököstársai vagyunk (3) Jézus örököstársai vagyunk! (3) jézus szeret téged (6) Jézus szeret téged! (5) jézus szeret téged! (6) Jézus tied vagyok ments meg! (12) jézus tied vagyok ments meg! (6) Jézus tied vagyok ments meg engem! (3) Jézus út igazság élet! (3) Jézus vére megtisztít minden bűntől! (4) jézus visszajön övéiért (3) jóságod átölel Teremtőm! (3) Jóval győzd le a gonoszt! (5) Jövel Jézus lelkem hő szerelme! (4) Jövel Szentlélek Úristen! (10) jövel uram jézus! (4) jövel Uram Jézus! (9) Jövel Uram Jézus! (16) kegyelem (4) kegyelemből hit által üdvözülünk! (5) kegyelemből van üdvösségünk hit által! (6) kegyelemből van üdvösségünk jézusért (3) Kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (3) kegyelmes és irgalmas az ÚR! (3) Kegyelmes Isten az ÚR! (5) kérhetsz mennyei bölcsességet (3) kételkedés nélkül kérjünk! (3) kettős nagy parancsolat (4) Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet (3) kezedben tartod sorsomat Uram (3) kezedre bízom lelkemet (3) Kezedre bízom lelkemet! (3) királyod érkezik hozzád (3) Kivel töltöd az örökkévalóságot? (10) kölcsönös megbocsátás (5) kövesd Jézust a keskeny úton! (3) krisztus-él-bennem (3) krisztusban élni már most (5) Krisztusban itt az Isten köztünk! (3) Krisztus ártatlan Bárány! (6) Krisztus benső ismerete (11) krisztus benső ismerete (4) Krisztus él benenm! (3) Krisztus él bennem (3) krisztus él bennem (8) Krisztus él bennem! (38) Krisztus kegyelmezz! (3) krisztus követése (6) krisztus vére megtisztít minden bűntől (3) külső és belső békesség (4) látássá lesz a hit! (3) legyen meg a te akaratod (3) legyen meg a te akaratod! (5) Legyen meg a te akaratod! (7) Legyünk egymás Krisztusává! (4) légy az örömhír továbbadója! (4) légy embertársad Krisztusává! (4) Légy hű mindhalálig! (14) légy irgalmas embertársadhoz! (3) légy örömhírmondó békekövet! (4) légy örömmondó békekövet (3) légy örömmondó békekövet! (8) Légy örömmondó békekövet! (23) Lelke által él bennem az ÚR! (3) Magasztald Urad és Istened egész életfolytatásoddal! (6) maradj beszélő viszonyban Isteneddel! (6) marana tha jövel uram (3) Ma még lehet ma még szabad borulj le a kereszt alatt! (4) megerősítesz sőt megsegítesz engem Uram! (5) Megerősítlek meg is segítlek üzeni Urad! (6) meghallgatott imádság (4) megigazulás ingyen kegyelemből! (4) Megigazulás ingyen kegyelemből! (3) megtérés és újjászületés kegyelemből hit által! (4) megváltó urunk van (3) Mennyország kapuját nékem kinyitotta! (3) miképpen mi is megbocsátunk (3) Mindenható és Örökkévaló Isten az ÚR! (7) Mindenható Isten az ÚR! (7) mindenható Isten az ÚR! (10) Mindenkor örüljetek az Úrban! (3) mindennapi kenyerünket add meg naponként! (4) mindennapi kenyér és Ige (3) Mindennapi testi és lelki kenyér! (4) Mindentudó mindenható Isten az ÚR! (4) mindenünk Isten ajándéka (3) minden christianus misszionárius! (3) Minden csak kegyelem! (3) minden kegyelem az életemben (5) minden kegyelem az életemben! (12) Minden kegyelem az életemben! (8) minden kegyelem az életünkben (4) Mi Atyánk aki a mennyekben vagy! (4) Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek! (3) nap és pajzs az ÚR! (3) netmisszió (69) nézz fel Jézusra szüntelen! (3) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (5) ne félj csak higgy! (4) Ne félj mert én veled vagyok! (3) Ne imádj bálványokat! (3) Ne imádj bálványt! (4) ne imádj bálványt! (4) ne imádj énbálványt sem! (3) Ne legyen más istened! (4) Ne legyen más Istened! (4) ne légy bálványimádó! (5) Ne légy bálványimádó! (6) ne légy hűtlen Istenedhez! (3) nincs igaz ember (3) Nyugtalan a mi szívünk (3) örökkévalóság (3) Örökkévaló Isten az ÚR! (10) Örökkévaló szeretettel szeretlek! (6) Örökké Istennél leszünk! (3) örök élet (3) Örök élet beszéde! (6) Örök lakásunk van Istennél! (3) Örök napom én Istenem te vagy! (4) örök napom én Istenem te vagy! (4) örök örömben élünk örökké (3) örök öröm lesz arcunkon a mennyben (4) örök öröm vár ránk! (3) Örök öröm vár ránk Istennél! (3) Örök szeretettel szeret téged Istened! (4) örök szeretettel szeret téged Istened! (4) örök világosság fényeskedjék nékünk! (7) Örüljetek az Úrban mindenkor! (19) Örvendezzünk Istenünk színe előtt! (7) örvendj isten népe (3) Ó a hit nagy bizonyosság! (3) Pásztorunk a Jézus de hozzá tartozunk?! (9) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (3) Rád bízom sorsomat Uram! (5) rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (3) Rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (13) Rád bízom Uram sorsom mindhalálig! (5) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (5) reménykedj az Úrban! (6) S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! (9) Segítségem az Úrtól van! (3) Segítségem az ÚR nevében van! (9) segíts meg ments meg üdvözíts (3) senki sem ragadhat ki isten kezéből (3) sokan vannak a hivatalosak (4) Soli Deo Gloria! (6) szabadító és megváltó Urunk van! (6) Szabadító Istenünk van (3) szabadító urunk van (3) Szabadíts meg a gonosztól! (5) szegény gazdagok és gazdag szegények (3) szenteld meg az ünnepnapot! (3) Szentháromság egy igaz örök Isten! (3) szentírás (3) Szentlelkedet ne vedd el tőlem! (3) szent az isten! (3) Szent az Isten neve! (3) szeresd az Urat a te Istenedet! (9) Szeresd embertársadat! (3) szeresd embertársadat! (4) szeresd embertársadat mint magadat (5) szeresd embertársadat mint magadat! (6) Szeresd embertársadat mint magadat! (8) Szeresd embertársadat mint önmagadat! (3) szeretni nem puszta szó! (4) szeret az Isten még engem is! (7) Szeret az Isten még engem is! (15) szeret az isten még engem is! (4) szívből szeretlek Jézusom! (7) szívből szól a száj (3) szívből szól a száj! (5) szívemet hozzád emelem Istenem! (3) Szolgáljatok az Úrnak örömmel! (4) szóljunk igazat szeretetben! (4) Szólj Uram mert hallja a te szolgád! (21) szólj Uram mert hallja a te szolgád! (4) szüntelenül imádkozzatok (3) szüntelenül imádkozzatok az Úrhoz! (4) szüntelen imádkozzunk Istenünkhöz! (3) Tanúd vagyok Uram! (5) Tanúskodj Istened embermentő szeretetéről! (3) Teremtő és gondviselő jó Atyánk van! (4) teremtő isten (6) Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! (6) térjetek meg/vissza Istenhez! (5) Testvéreim javáért fáradnom küzdenem kell! (6) Te vagy reményem sziklaszála! (11) Te vagy reményem sziklavára Uram! (3) tied az ország a hatalom és a dicsőség! (4) Tied az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké! (4) tied a dicsőség mindörökké! (3) Tied a dicsőség mindörökké! (4) Tied vagyok Jézusom! (3) tiszta szívet teremts bennem! (6) Tiszta szívet teremts bennem Istenem! (5) tisztítsd meg szíved! (4) Tisztítsd meg szíved a Jézus vériben! (6) tisztíts meg teljesen! (4) Tisztíts meg teljesen! (4) Ti vagytok a világ világossága! (3) ti vagytok a világ világossága! (4) Tudom kiben hiszek! (3) tűrd kereszted mindhalálig (3) üdvösség a jézusban való hit által (3) üdvösség egyedül krisztusban (3) üdvözítő Istenünk van! (7) Úgy szerette Isten a világot! (3) ujjong az én lelkem (3) új szívet adj Uram énnekem! (3) Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! (26) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz (5) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (3) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz! (20) Utaidat URam ismertesd meg velem! (3) utaidat uram mutasd meg nekem (3) útmutató (72) van örök kincsünk (3) vár Atyád szerelme! (3) velem vándorol Jézus s én ővele! (5) velem vándorol utamon Jézus! (3) velem vándorol útamon Jézus! (5) vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (4) Vezess az örökkévalóság útján! (3) Vezess Jézusunk véled indulunk! (10) Vigasztaló Szentlélek Isten (3) világ világossága (3) Viszontszeretheted Uradat és Istenedet! (3) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

- Vasárnap [2019.02.03.] "E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki!"

2019.02.03. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* https://evangelikusutmutato.blog.hu/
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2019.02.03.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jer 31,31

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Zsid 12,24

Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.  

az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint Ábel vére.   

 Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával.   

És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.  

Igen, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával.

az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, a ránk hulló vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé.   

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "De ez lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával ama napok múltán kötök, így szól az Úr; törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek." - "Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét." - "Azután fogta Mózes a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az ÚR kötött veletek mindezeknek az igéknek az alapján." - Mivel vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat, és a bűn zsoldja, fizetsége a halál, a mi megmentésünk egyetlen lehetséges útja: Jézus kereszthalála a Golgotán!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: újszövetség érettem helyettem miattam! *garainyh* Krisztus a keresztfán hullik piros vére! ISTEN ÖRÖK SZÖVETSÉGE A BENNE HÍVŐKKEL

VÍZKERESZT U. 4.

2019.02.03. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Jertek és lássátok Isten tetteit! Félelmesek dolgai az emberek között. (Zsolt 66,5)

http://abibliamindenkie.hu/uj/PSA/66/#5

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek374.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek050.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

Szólj hozzá!

- Szombat [2019.02.02.] Krisztust "szeretitek, őbenne hisztek, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek!"

2019.02.02. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* https://evangelikusutmutato.blog.hu/
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2019.02.02.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 30,12

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 17,15

Te pedig gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél.

Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent.

Siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel.

Egy pedig ő közülök, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatére, dicsőítvén az Istent nagy szóval;

Panaszomat öröménekre változtattad, leoldottad vezeklőruhám és örömmel öveztél körül.  

Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent,

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt." - "Hadd láthassam választottaid jólétét, örülhessek néped örömének, és dicsőíthesselek örökségeddel együtt!" - "Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!" - Isten országában örök öröm vár az ő gyermekeire, akik már e földön elkezdték az ÚR dicsőítését egész életfolytatásukkal!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: jer dicsérjük istent szívvel szájjal zengő énekkel! *garainyh* Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! Örömben búban énekeltem ISTEN DICSŐÍTÉSE ÁLLANDÓAN ZENG AZ Ő NÉPE AJKÁN ÉS SZÍVÉBEN!

- Péntek [2019.02.01.] "Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek!"

2019.02.01. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* https://evangelikusutmutato.blog.hu/
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2019.02.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 5,2-3

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mk 9,24

Figyelj beszédemre, Uram, vedd észre sóhajtozásomat! Figyelj hangos kiáltozásomra, Istenem, királyom, mert hozzád imádkozom!

A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!  

Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom!

A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.  

Hallgasd meg szavamat, Uram, figyelj esdeklésemre! Hangos imádságom jusson eléd, Királyom és Istenem! Hiszen hozzád könyörgök,

A fiú apja erre felkiáltott: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen!” 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Hallgass meg, ha hozzád kiáltok, igazságos Istenem! Szorult helyzetemből adj nekem kiutat, könyörülj rajtam, hallgasd meg imámat!" - "Dávid imádsága. URam, hallgasd meg igaz ügyemet, figyelj esedezésemre! Ügyelj imádságomra, mert ajkam nem csalárd." - "Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket." - A hit látja a láthatatlant és nem kételkedik! Luther így kiáltott: Jézus, tied vagyok, ments meg!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz Halld meg Uram hívó hangomat! MARADJUNK BESZÉLŐ VISZONYBAN ISTENNEL!

- A 2019. év és FEBRUÁR hónap igéje - Péntek [2019.02.01.] "Viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindazoknak, akik jót tesznek!"

2019.02.01. 00:01 Andreas

* MINDEN HÓNAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 ÚTMUTATÓ IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm

- Péntek [2019.02.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B i b l i a

A 2019. év: Zsolt 34,15b

S z e n t B i b l i a

Február hó: Róm 8,18

törekedj békességre, és kövesd azt!

 

 

 Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.

keresd a békességet és kövesd azt.

 

 

Mert azt tartom, hogy a miket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.

keresd a békét és járj a nyomában!

 

 

De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.

 

"Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk," - "Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre." - "és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." - Urunk az ő békességét adja nekünk, ezért nem csüggedünk el, ha öröm, vagy bánat ér, akármi gyász; mert tudjuk, hogy tenger harcon át visz az út hozzá!

 

Garainyh*non-stop†Mission

 

Szólj hozzá!

Lelki Elemózsia 7 napra - Vízkereszt után 4. hét

2019.01.31. 00:04 Andreas

Gyertek és lássátok Isten tetteit! Félelmetesek dolgai az emberek között.” (Zsolt 66,5)

Vízkereszt ünnepe után a 4. héten az Útmutató reggeli s heti igéiben felragyog Isten dicsősége a teremtésben; hatalma Jézus Krisztusban látható; ő „az Isten dicsőségének visszatükröződése és az ő személyének képmása, aki hatalmas szavával fenntartja a mindenséget” (Zsid 1,3; LK) Jézus, isteni hatalmával lecsendesítette a háborgó tengert: „Hallgass el, némulj meg!” A nagy csendességben, tőlünk is megkérdezi: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” (Mk 4,39.40) „Íme, a hit és hitetlenség példája! Mert abban van a hit felséges képessége, hogy látja a láthatatlant és nem látja azt, ami pedig érezhető, mert hiszen nyom és szorongat!” (Luther) A nagy mélységből is, kérheted: „Kiáltásom jusson el hozzád, Uram!” (GyLK 741) Kilátástalan helyzetében, Pál, csak Isten erejében bízott: „Ázsiában, az életünk felől is kétségben voltunk.” De Isten; „ekkora halálos veszedelemből megszabadított minket. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít.” (2Kor 1,8.10) Jézus szavára, a terméketlen fügefa; hirtelen elszáradt. Tanítványainak ígéri; ennél nagyobb dolgot is megtehetnek az ő nevében! „És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.” (Mt 21,22) Azért jött Jézus, hogy az ördög munkáit lerontsa (lásd 1Jn 3,8); a pogányok között is! Két gadarai megszállottból kiűzte az ördögöket, akik felismerték őt: „Mi közünk hozzád, Isten Fia? – Ha kiűzöl minket, küldj a disznónyájba.” Az egész nyáj a tengerbe rohant, a lakosok kérték Jézust: „távozzék el határukból” (Mt 8,29. 31.34)! Isten, új kezdetet ígér népének: Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.(Hós 2,21–22) Jó az Úr, de a bűnöst megbünteti: Türelmes az Úr, de nagy a hatalma; senkit sem hagy az Úr büntetés nélkül. Ha megharagszik, ki állhat meg előtte, izzó haragjának ki állhat ellene?” (Náh 1,3.6) Pál, Isten szeretetét hirdeti; aki „eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.” S kijelenti: Krisztusban „lakik az istenség egész teljessége testileg” (Kol 2,14–15.9); ő Isten! Az Úr Isten ítéletet tart a világ felett; s az menekül meg, akit megszabadíthat! „Hallgassatok rám, nemzetek! Közel van igazságom, és karommal népeket ítélek. Az én szabadításom örökre megmarad.” (Ézs 51,4.5.6) Egyedül az Úr Jézus a mi Szabadítónk és Megváltónk, ezért: „Szólj, boldog hálaének, / És áldd a Teremtőt, / Hű Urát földnek, égnek, / Az örök jótevőt!” (EÉ 69,1) G. A.

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2019.01.31.] "És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére!"

2019.01.31. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* https://evangelikusutmutato.blog.hu/
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Csütörtök [2019.01.31.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Péld 12,18

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jak 3,4-5a

Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít.

Íme, a hajókat, bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, egy egész kis kormányrúddal oda lehet irányítani, ahová a kormányos akarja. Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. 

Van olyan, a ki beszél hasonlókat a tőrszúrásokhoz; de a bölcseknek nyelve orvosság.

Ímé a hajók is, noha mily nagyok, és erős szelektől hajtatnak, mindazáltal igen kis kormánytól oda fordíttatnak, a hová a kormányos szándéka akarja. Ezenképen a nyelv is kicsiny tag és nagy dolgokkal hányja magát.

Egynémely fecsegő úgy hat, mint a kardszúrás, de a bölcsek nyelve gyógyulást hoz.

Lám, a hajókat is, bármilyen nagyok, bármilyen erős szelek hajtják is őket, a kis kormány oda irányítja, ahova a kormányos akarja. Ugyanígy parányi testrész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat magáénak.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Aki vigyáz a szájára, megtartja életét, aki feltátja száját, arra romlás vár." - "A szelíd nyelv életnek a fája, a romlott pedig összetöri a lelket." - "A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj." - Tiszta szívet teremts bennem Istenem!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* szóljunk igazat szeretetben! TESTÜNK MINDEN TAGJA ISTEN DICSŐSÉGÉT HÍRDESSE! A nyelv bűnei bábeli nyelvzavarodás

- Szerda [2019.01.30.] "Megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel!"

2019.01.30. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* https://evangelikusutmutato.blog.hu/
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szerda [2019.01.30.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 115,12a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 10,20b

 Gondol ránk az Úr, meg fog áldani.

inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben. 

Az Úr megemlékezik mi rólunk és megáld minket;

hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben. 

Az Úr gondol velünk - ő adja ránk áldását!

inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!" - "tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe." - "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt." -Az ÚR Isten néven szólította gyermekeit, és ők viselik mennyi Atyjuk nevét az ő országában, amit Jézus ír fel rájuk. (Jel 3,12)!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Áldj meg minket Úristen! Csak az ÚR áldása gazdagít meg! ISTEN GAZDAG ÁLDÁSA KÍSÉRI GYERMEKEI ÉLETÉT Jézus új neve követői homlokán a mennyben

- Kedd [2019.01.29.] "De ha valaki szereti Istent, azt már ismeri Isten!"

2019.01.29. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* https://evangelikusutmutato.blog.hu/
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2019.01.29.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jer 14,8

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Kor 13,12b

Ó, Izráel reménysége, szabadítója a nyomorúság idején! Miért lennél olyan, mint az ország jövevénye, vagy mint a vándor, ki csak éjjelre tér be?

most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.

Izráel reménysége, megszabadítója a nyomorúság idején! Miért vagy e földön úgy, mint valami jövevény és mint valami utas, a ki éjjeli szállásra tér be? 

most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.

Uram, Izrael reménysége, és szabadítója a nyomorúság idején: Miért vagy olyan e földön, mint valami jövevény, mint az utas, aki csak éjjeli szállásra tér be?

Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Az elnyomottak menedéke az ÚR, menedék a nyomorúság idején." - "Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában." - "De azok unszolták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!” Bement hát, hogy velük maradjon." - Az örökkévalóságban színről-színre láthatjuk majd Urunkat és Istenünket, és mindenkor vele leszünk!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* velem vándorol Jézus s én ővele! Isten velünk ki ellenünk?! Ismerd fel Jézusban személyes Megváltódat! AZ ATYA ISMERETE CSAK A FIÚ ÁLTAL LEHETSÉGES!

- Hétfő [2019.01.28.] "Örüljetek az Úrnak, ujjongjatok, ti, igazak! Vigadjatok mind, ti, igaz szívűek!"

2019.01.28. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* https://evangelikusutmutato.blog.hu/
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2019.01.28.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 118,15-16

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Fil 4,4

Ujjongás és győzelem hangja zeng az igazak sátraiban: az Úr jobbja hatalmasan munkálkodik! Fölemelte jobbját az Úr, az Úr jobbja hatalmasan munkálkodik!

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!

Vígasságnak és szabadulásnak szava van az igazak sátoraiban: Az Úrnak jobbkeze hatalmasan cselekedett! Az Úrnak jobbkeze felmagasztaltatott; az Úrnak jobbkeze hatalmasan cselekedett! 

Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!

Halljátok, mekkora az örömujjongás az igazak sátraiban: „Az Úr jobbja erősnek bizonyult, az Úr magasra emelte jobbját, igen, az Úr jobbja erősnek bizonyult.”

Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat." - "Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya," - "Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben..." - A  mi örök örömünk forrása: az Úristen szabadítása Fia által a benne hívőknek; mert úgy szerette Isten a világot, és benne téged is...

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: örvendj isten népe *garainyh* dicsérjük-istent-szívvel-szájjal-zengő-énekkel ujjong az én lelkem ISTEN MA IS HATALMASAN MUNKÁLKODIK!

- Vasárnap [2019.01.27.] "A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete!"

2019.01.27. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* https://evangelikusutmutato.blog.hu/
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2019.01.27.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 119,116

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jel 3,8b

Támogass engem ígéreted szerint, hogy éljek, és ne szégyenítsd meg reménységemet! 

Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet.

Támogass engem a te beszéded szerint, hogy éljek, és ne engedd, hogy megszégyenüljek reménységemben. 

(ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, a melyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.  

Fogadj el engem ígéreted szerint, akkor élni fogok! Ne engedd, hogy csalódjam reményemben,

Nézd, ajtót nyitottam előtted, senki nem tudja bezárni. Bár nincs sok erőd, mégis megtartottad tanításomat, és nem tagadtad meg nevemet.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Szabadításod után sóvárog lelkem, igédben reménykedem." - "aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt." - "Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek." - Bízd magad Uradra és ő vezet téged az örökkévalóság felé!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Te vagy reményem sziklavára Uram! ISTEN GYŐZELMES JOBBJÁVAL TÁMOGATJA GYERMEKEIT! Isten beteljesíti az őt félők reménységét! Légy Urad tanúságtevője!

VÍZKERESZT U. 3.

2019.01.27. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. (Lk 13,29)

http://abibliamindenkie.hu/uj/LUK/13/#29

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek277.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek384.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

Szólj hozzá!

- Szombat [2019.01.26.] "Megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, telve Isten dicsőségével!"

2019.01.26. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* https://evangelikusutmutato.blog.hu/
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2019.01.26.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jer 31,38a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jel 21,26

Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor fölépül az Úr városa,

A népek oda viszik be kincseiket és gazdagságukat,

Ímé eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és felépíttetik a város az Úrnak

És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik.

Igen, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor az Úr városa újjáépül

A népek odahordják kincseiket és értékeiket.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk." - "Kapuid legyenek nyitva állandóan, ne legyenek zárva se éjjel, se nappal, hogy elhozhassák a népek gazdagságát királyaik vezetésével." - "Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten." - Krisztusban itt az Isten köztünk, és Jézus helyet készít az övéinek a mennyei hajlékban, hogy örökre együtt lehessünk vele Atyja házában!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Hol töltöd az örökkévalóságot? Hajlékot készített neked Jézus! Hajlékom az örök Isten! ISTEN GYERMEKEINEK ÖRÖK LAKÁSA VAN!

- Péntek [2019.01.25.] "Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet!"

2019.01.25. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR* https://evangelikusutmutato.blog.hu/
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2019.01.25.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 104,24

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 6,28b-29

Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel.

Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.

Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.

Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.

Milyen sokrétű a te műved, Uram! Mindent bölcsességedben alkottál, s a föld teremtményeiddel van tele.

Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap." - "és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége." - "Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny." - Mi is imádjuk teremtő és gondviselő Istenünket mindenért!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2019. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Zsolt 34,15b) Dávid tanácsolja:

"Törekedj békességre, és kövesd azt!"

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Jer dicsérjük Istent! bölcsesség Ige és Lélek által A TEREMTŐ ÉS GONDVISELŐ ISTEN DICSŐSÉGE Ne hagyd el Uram kezeid alkotását!

Lelki Elemózsia 7 napra - Vízkereszt után 3. hét

2019.01.24. 00:04 Andreas

Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről,

és asztalhoz telepednek az Isten országában.” (Lk 13,29)

Vízkereszt ünnepe után a 3. héten az Útmutató reggeli s heti igéi hirdetik: e világban; Jézus Krisztusban látható Isten szeretete (Jn 3,16). „Az egek hirdetik igazságát, és minden nép látja dicsőségét. Örüljetek, ti igazak, az Úrban, magasztaljátok szent nevét!” (GyLK 736,6.12) Jézusban; „már fénylik az igazi világosság, és aki szereti az ő embertársát, az a világosságban marad” (1Jn 2,8.10; LK)! Mindenféle nép jöhet Isten örök országába; az evangélium zsidóknak, pogányoknak egyaránt hirdettetik! Ám Jézus, heti igénk ígéretéhez figyelmeztetést is fűz (lásd Lk 13,30)! Ő Kapernaumban, meggyógyította a pogány százados béna szolgáját; aki elismerte Jézus isteni hatalmát. És elcsodálkozva mondta: „senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben.” Csak egy szót szólt, és meggyógyult a szolga! „Menj el, és legyen a te hited szerint.” (Mt 8,10.13) „Ez a történet kettős csodáról szól: Jézus értünk tett ilyen csodát, hogy a keresztyénség hinni kezdjen. De ezek a csodák, mint a százados hite is; folytatódnak s mindvégig megmaradnak.” (Luther) Pál kész hirdetni az evangéliumot, mert „Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva.” (Róm 1,16–17; lásd Hab 2,4) Filippiben hallgatta Pált egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, akinek az Úr megnyitotta a szívét,” s aki „háza népével együtt megkeresztelkedett” (ApCsel 16,14.15). Zsidók és más népek együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben; „ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére” (Róm 15,7)! Az özveggyé lett móábi Ruth elment anyósával Naomi városába; a kenyér házába. „Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem.” (Ruth 1,16) A pizidiai Antiókhia zsinagógájában, Pál és Barnabás így szólt az őket káromló s ellenük mondó zsidóknak: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert…” (lásd Ézs 49,6) „Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és...” (ApCsel 13,46–48)! Pál a szenvedések között is Krisztust hirdeti; hogy milyen gazdag e titok dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van…” (Kol 1,27). Isten örök országában együtt zengik a Bárány énekét: „ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted” (Jel 15,4)! „Jő minden tájról, együtt énekel, / És együtt ujjong, együtt ünnepel, / Halleluja! ...” (EÉ 454,7) G. A.

Szólj hozzá!