„Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről,
és asztalhoz telepednek az Isten országában.” (Lk 13,29)
Vízkereszt ünnepe után a 3. héten az Útmutató reggeli s heti igéi hirdetik: e világban; Jézus Krisztusban látható Isten szeretete (Jn 3,16). „Az egek hirdetik igazságát, és minden nép látja dicsőségét. Örüljetek, ti igazak, az Úrban, magasztaljátok szent nevét!” (GyLK 736,6.12) Jézusban; „már fénylik az igazi világosság, és aki szereti az ő embertársát, az a világosságban marad” (1Jn 2,8.10; LK)! Mindenféle nép jöhet Isten örök országába; az evangélium zsidóknak, pogányoknak egyaránt hirdettetik! Ám Jézus, heti igénk ígéretéhez figyelmeztetést is fűz (lásd Lk 13,30)! Ő Kapernaumban, meggyógyította a pogány százados béna szolgáját; aki elismerte Jézus isteni hatalmát. És elcsodálkozva mondta: „senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben.” Csak egy szót szólt, és meggyógyult a szolga! „Menj el, és legyen a te hited szerint.” (Mt 8,10.13) „Ez a történet kettős csodáról szól: Jézus értünk tett ilyen csodát, hogy a keresztyénség hinni kezdjen. De ezek a csodák, mint a százados hite is; folytatódnak s mindvégig megmaradnak.” (Luther) Pál kész hirdetni az evangéliumot, mert „Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva.” (Róm 1,16–17; lásd Hab 2,4) Filippiben hallgatta Pált „egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, akinek az Úr megnyitotta a szívét,” s aki „háza népével együtt megkeresztelkedett” (ApCsel 16,14.15). Zsidók és más népek együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben; „ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére” (Róm 15,7)! Egykor „azt mondta Bóáz a véneknek és az egész népnek: Ti vagytok a tanúim, hogy én… a móábi Ruthot, Mahlón feleségét is feleségül veszem, hogy fenntartsam a meghaltnak a nevét örökségében.” (Ruth 4,9.10) A pizidiai Antiókhia zsinagógájában, Pál és Barnabás így szólt az őket káromló s ellenük mondó zsidóknak: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert…” (lásd Ézs 49,6) „Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és...” (ApCsel 13,46–48)! Pál a szenvedések között is Krisztust hirdeti; „hogy milyen gazdag e titok dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van…” (Kol 1,27). Isten örök országában együtt zengik a Bárány énekét: „ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted” (Jel 15,4)! „Jő minden tájról, együtt énekel, / És együtt ujjong, együtt ünnepel, / Halleluja! ...” (EÉ 454,7) G. A.
