„Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Az Úr jön hatalommal.” (Ézs 40,3a.10a)
Advent 3. hetében az Útmutató reggeli és heti igéi fókuszában Isten követe, az Úr útegyengetője áll; ő Keresztelő János: Krisztus adventi hírnöke! „Íme, a mi Urunk, akit mindannyian várunk, ő megszabadít minket.” (GyLK 727) „Isten valamennyi ígérete Jézus Krisztusban lett igenné, és általa lett ámenné Isten dicsőségére.” (2Kor 1,20; LK) Zakariás így énekelt: „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét. – Téged pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétájának neveznek majd, mert az Úr előtt jársz, hogy elkészítsd az ő útjait.” (Lk 1,68.76; lásd Mk 1,2–3) Jézus figyelmeztet: „Vigyázzatok, hogy senki meg ne tévesszen titeket!” (Mk 13,5) „És boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.” (Mt 11,6) „Hogyne volna boldog! Hiszen e Királyban és igéjében öröm helyett az egész világ megbotránkozik. Egyrészt, mert nem akar Isten kegyelmére hagyatkozni, hanem a saját cselekedeteire és érdemére. Másrészt, mert Krisztus látszatra szegény és nyomorúságos.” – vélekedik Luther. Pál, Isten titkainak sáfáraként, nem ítélkezik önmaga felett s tanácsolja: „Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. ...és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.” (1Kor 4,5) Krisztusban teljesülnek be az Isten ígéretei; „Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére.” (2Kor 1,20) A nagy advent idején, a próféciák előre hirdették: „Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert ő lesz a zászlaja a népeknek, és székhelye dicsőséges lesz.” (Ézs 11,10) „Azon a napon… Istenüket, az Urat fogják szolgálni, és Dávidot, a királyukat, akit adok nekik. Én veled leszek – így szól az Úr –, és megszabadítalak.” (Jer 30,8.9.11a) Ez József „feladata”: „Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből.” (Mt 1,21) Az Emberfia, ezt üzeni gyülekezetének: „Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert... Eljövök hamar... Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és ott marad örökké...” (Jel 3,8.11.12) „Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy... Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag. Bizony, hamar eljövök. Jöjj, Uram Jézus! Az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.” (Jel 22,16.20–21) Ezzel a mondattal zárul az Újszövetség. Az Ószövetség evangélistája, örömhírt mond: „Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, (Károlinál: szűz) aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak (jelentése: velünk az Isten) nevezi majd el.” (Ézs 7,14; lásd Mt 1,23) Legyen fohászunk e rövid advent végén, az Úr érkezését várva: „Téged kér szívünk, // Hozzád száll imánk, // Néked zeng dalunk, Ó, Jézus, hozzánk jöjj!” (EÉ 575) G. A.
