ÚTMUTATÓ NAPI IGÉK A BIBLIÁBÓL

Itt minden napra; 1 mondatban 2 útmutató ige 3 fordításban látható ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

Személyes Honlapom

 Webcímeim Jegyzéke

#GaraiNyh #AndreasBlog

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

AJÁNLÓ

 

Naptár

március 2026
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Címkék

#GARAI-nyh* (731) #garainyh* (365) #NyhGarai* (82) *garainyh* (3365) Adakozásod titokban történjék! (6) add tovább az evangéliumot! (4) add tovább az örömhírt (3) add tovább az örömhírt! (5) Add tovább az örömhírt! (10) add tovább az Úrtól kapott jó hírt! (3) add tovább az ÚR áldását! (3) Add tovább a dióhéj evangéliumot! (4) add tovább a jó hírt! (3) Add tovább Isten örömüzenetét! (3) Adjon neked békességet az ÚR! (7) Adjunk hálát az Úrnak! (9) Adj békét a mi időnkben! (11) ahol a kincsed ott lesz a szíved (4) akaratod nekem mutasd meg szüntelen (6) Akaratod nekem mutasd meg szüntelen! (23) Akár élünk akár meghalunk az Úréi vagyunk! (6) Akiket Isten Lelke vezérel azok az ő gyermekei! (6) Akin a szíved csüng az a te istened! (5) Akit szeret az ÚR annak álmában is ad eleget! (3) Aki engem látott látta az Atyát! (4) Aki hisz Jézusban ha meghal is él! (4) Aki Jézust látja hit által az Atyát látja meg benne! (3) aki Jézust látja látja az Atyát (3) Aki keres az talál! (5) aki kér az kap (3) aki kétszer születik egyszer hal meg (4) alászállt a poklokra (3) Alázatos Király a világ üdvözítője! (6) alázatos szívet adj Uram! (3) alázd meg magad Istened előtt! (3) Alázd meg magad Isten előtt! (6) ALÁZZUK MEG MAGUNKAT ISTEN ELŐTT! (3) alázzuk meg magunkat Isten előtt! (5) Áldásod kísér életünk minden napján (17) Áldás békesség! (3) áldás és békesség Istentől (4) áldjad én lelkem a dicsőség örök királyát (16) Áldjátok az Urat napról napra! (6) áldjon meg és őrizzen meg az úr (5) ÁLDJON MEG TÉGED ÁLDJON AZ ÚR! (8) Áldjon meg téged áldjon az ÚR! (24) Áldjon meg téged az ÚR! (6) ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR! (4) áldj meg engem Istenem! (5) Áldj meg minket Úristen! (6) áldj meg minket úristen! (3) ÁLDJ MEG MINKET ÚRISTEN A TE ÁLDÁSODDAL! (4) Áldj meg minket Úristen a te jóvoltodból! (21) Áldott legyen az ÚR neve mostantól mindörökké! (5) Áldott orvosunk a Jézus! (10) áldozati oltáron az életed? (3) Alkalmas eszközzé válhatunk Isten kezében! (3) amin akin a szíved csüng az a te istened (5) andreas (73) Angyalainak parancsol felőled! (10) angyalok mennyei lények (3) angyalok szolgálata embereknek (12) aranyevangéliumba rejtett örök szövetség! (3) Aranyevangélium karácsonykor is! (3) Aranyevangélium nekem szól (19) aranyszabály (4) ároni áldás (6) átmentél a halálból az életbe? (5) átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul! (3) Átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul érdemtelen! (6) Atyám; két kezedben; csak ott lakhatom! (3) Atyám lett az Isten! (5) atya fiú lelke (3) Atya Fiú Lelke lakik bennem (4) Atya Fiú Szentlélek Isten (3) Azért jött Jézus hogy a kárhozatból kimentsen engem! (11) azért jött Jézus hogy megkeressen! (6) Azt tégy mással amit magadnak kívánsz! (3) Az Ágostai Hitvallás emléknapja! (4) Az áldott Orvos erre jár! (3) AZ ATYÁT CSAK A FIÚBAN ISMERHETJÜK MEG! (3) az Atya Fiú Lelke (4) az Atya megdicsőíti a Fiút (3) az emberszeretet törvénye (3) az Ige cselekvést történést létezést munkál (6) Az Ige cselekvést történést örök létezést munkál! (4) Az Ige kőszálként megáll! (3) Az ige kőszálként megáll! (3) az ige testté lett (3) az irgalmasság cselekedetei (3) az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten (3) Az Isten útja biztos út! (9) AZ ISTEN ÚTJA BIZTOS ÚT! (4) Az ítélet Istené! (4) Az örökkévalóság elkezdődött! (5) AZ ÖRÖK VAGYOK A MI ISTENÜNK! (4) Az örök Vagyok van veled! (3) az ősi ároni áldás (3) Az ősi ároni áldás! (4) AZ ÚRISTEN DICSŐÍTÉSE A KERESZTYÉNEK KÜLDETÉSE! (3) az úr áldása gazdagít meg (8) az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR áldása gazdagít meg! (4) AZ ÚR ÁLDÁSA GAZDAGÍT MEG! (3) Az ÚR az egyedüli Isten! (3) az úr az én gyógyítóm (7) AZ ÚR AZ ÉN GYÓGYÍTÓM! (3) Az ÚR az én gyógyítóm! (12) Az ÚR az én jó Pásztorom! (7) Az ÚR az én Pásztorom! (3) Az ÚR az én vigasztalóm! (4) az ÚR az Isten egyedül! (5) Az ÚR az Isten egyedül! (6) az ÚR a mi gyógyítónk! (3) Az ÚR a mi oltalmunk! (3) Az ÚR a te gyógyítód! (4) Az ÚR csodásan működik! (3) az ÚR érkezése (3) AZ ÚR JÉZUS A BÉKESSÉG FEJEDELME! (4) AZ ÚR JÉZUS A MI BÉKESSÉGÜNK! (5) AZ ÚR JÉZUS A MI IGAZSÁGUNK! (13) AZ ÚR JÉZUS A MI SZABADÍTÓNK! (4) AZ ÚR JÉZUS A MI UTUNK! (4) AZ ÚR JÉZUS A VILÁG VILÁGOSSÁGA! (7) AZ ÚR MEGŐRZI ÉLETEDET ÖRÖKRE! (3) AZ ÚR VALÓBAN FELTÁMADT! HALLELUJA! (3) a bűn zsoldja a halál (5) A bűn zsoldja a halál! (4) A Fiú egylényegű az Atyával! (3) A földön békesség! (3) a harag rossz tanácsadó (3) A hit cselekedetek nélkül halott! (4) a hit feltétlen bizalom istenben (3) A hit hallásból van! (3) a hit látja a láthatatlant (5) A hit látja a láthatatlant! (18) a hit látja a láthatatlant! (3) A keresztfához megyek! (9) a keskeny út a mennybe visz (5) a keskeny út a mennybe visz! (13) A keskeny út a mennybe visz! (18) a kettős nagy parancsolat (8) A kettős nagy parancsolat! (5) a lélek lélegzetvétele (3) A mélységből kiáltok hozzád Uram! (5) a mindennapi kenyér (3) a nagy parancsolat (3) a nyelv bűnei (4) A pokoltól lelkem megszabadította! (14) A pokoltól lelkem megszabadítottad! (8) a pokoltól lelkem megszabadította menyország kapuját nékem kinyitotta (4) A SZENTHÁROMSÁG ISTEN TEREMTETTE A VILÁGMINDENSÉGET! (3) A szeretet kettős nagy parancsolata! (3) a szeretet kiűzi a félelmet (3) A szeretet nagy parancsolata (3) a szeretet nem Isten! (3) A szeretet örökre megmarad! (3) A SZÍV TELJESSÉGÉBŐL SZÓL A SZÁJ! (5) A TÖRVÉNY BETÖLTÉSE A SZERETET! (8) A törvény betöltése a szeretet! (10) bálványimádás (4) bálvány helyett isten imádása (13) Bárány a keresztfa oltárán (3) Befogadtad e már Jézust az életedbe? (4) Békességet ad néked az ÚR Jézus! (6) BÉKESSÉGET SZERZŐ ISTENÜNK VAN! (6) Békesség Fejedelme (3) Békesség Istennel! (3) Békesség Istentől! (15) békesség néked köszöntésed ez legyen (35) Békesség néktek! (8) Béke veletek! (3) Békülj meg Isteneddel még ma! (6) bennünk él az atya fiú lelke (4) beszélő viszonyban vagy istennel? (3) Beteljesülnek Isten igéretei! (3) biblia (3) Bizalmamat Krisztusnak szent vérébe vetem! (9) bizalommal fordulj istenedhez! (4) Bízd rá magad teljesen Istenedre! (5) bízd újra életed krisztusra (4) BÍZD ÚJRA ÉLETED KRISZTUSRA! (4) Bízd Újra Életed Krisztusra! (25) bízd újra életed krisztusra! (3) BÍZOM BENNED URAM JÉZUS! (3) Bízom benned Uram Jézus! (23) bizonyságtévő életed van? (6) Bízzál Uradban és Istenedben! (3) bízzuk isten irgalmára életünket! (4) Bízz Urunk Érkezése Közel! (4) Bocsásd meg a mi vétkeinket miképpen mi is! (16) BOCSÁSD MEG BŰNEIMET Ó URAM! (3) Bocsásd meg vétkeimet Uram! (4) bocsássatok meg egymásnak! (3) bölccsé teszlek téged ígéri urad (5) bölcsesség Ige és Lélek által (21) bölcssé teszlek téged (3) Bölcs szívet adj Uram énnekem! (16) Boldogok akik hallgatják és megtartják az igét! (12) boldogok akik megtartják Isten beszédét (5) boldogok akik nem látnak mégis hisznek! (4) Boldogok a békét teremtők! (7) boldogok a lelki szegények! (6) boldog aki megtartja Isten igéjét! (4) bűnadósságunkat Jézus vállalta magára (5) bűnbánat-bűnvallás-bűnbocsánat (9) BŰNBÁNAT - BŰNVALLÁS - BŰNBOCSÁNAT! (4) BŰNBÁNAT - BŰNVALLÁS - MEGTÉRÉS- BŰNBOCSÁNAT - ÚJ ÖRÖK ÉLET! (4) bűnbánat bűnvallás bűnbocsánat (24) bűnbánat után bűnbocsánat (5) bűnbánó bűnösnek van bűnbocsánat (4) bűnbetegségedből is meggyógyít Jézusod (3) bűnbocsánat jézusért (4) bűnbocsánat Krisztusért kegyelemből! (4) bűneink büntetését Jézus viselte el a kereszten (5) bűnlátás bűnbánat bűnvallás (3) bűnlátás bűnvallás bűnbocsánat (5) bűnösök barátja Jézus ments meg! (5) bűnünk börtönéből szabadítónk Jézus! (3) bűnvallás után bocsánat (3) bűnvalló imádság csak egyes szám első személyben mondható! (4) bűn zsoldja halál! (3) christianus (74) christianus a nevem! (3) Címkék (29) csak az úr áldása gazdagít meg (4) csak az ÚR áldása gazdagít meg (6) Csak az Úr áldása gazdagít meg! (19) csak az ÚR áldása gazdagít meg! (3) CSAK AZ ÚR ÁLDÁSA GAZDAGÍT MEG! (8) csak az úr áldása gazdagít meg! (3) Csak az ÚR áldása gazdagít meg! (21) CSAK AZ ÚR ÁLDÁSA TESZ GAZDAGGÁ Ő AD JÓ ELŐMENETELT! (3) csak az ÚR a te Istened! (3) csak Istenben nyugszik meg a lelkem! (3) Csak Isten jó egyedül! (5) csak mondja s úgy leszen parancsol s előáll! (5) cselekedj Isten igéje alapján! (3) cselekvő szeretet a mindennapokban (3) Csendben Isten előtt! (3) Csendben várj Isten szabadítására! (4) Csend van bennem és emlékezem! (5) csodálatosak Isten tettei az emberekkel! (12) Csodálatosan cselekedett az ÚR! (7) De szabadíts meg a gonosztól! (4) dicsérd a dicsőség örök királyát (15) dicséret dicsőség hálaadás (15) dicsérjétek az Urat! (4) dicsérjük-istent-szívvel-szájjal-zengő-énekkel (13) DICSÉRJÜK AZ URAT! ADJUNK HÁLÁT SZENT NEVÉNEK! (3) dicsértessék Uram örökké szent neved! (18) Dicsőíted naponta könyörülő Uradat? (6) dicsőítés imádat magasztalás (3) Dicsőítlek imádlak magasztallak Uram mindenkor! (31) Dicsőítsd az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (11) Dicsőítsd az Urat egész életfolytatásoddal! (9) Dicsőítsd a Szentháromság ÚR Istent! (5) dicsőítsd és imádd a Szentháromságot! (4) dicsőítsd istent egész életfolytatásoddal! (5) Dicsőítsd teremtő megváltó megszentelő Istenedet! (4) Dicsőítsd Uradat és Istenedet! (5) Dicsőítsük az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (6) Dicsőítsük a Szentháromság egy Istent! (6) Dicsőítsük a Szentháromság Istent! (3) dicsőítsük a világteremtő és gondviselő Istent! (3) Dicsőségemet másnak nem adom! mondja az ÚR! (11) dicsőségét Isten nem adja másnak! (3) dicsőség a magasságban istennek! (5) dicsőség a magasságban Istennek! (15) DICSŐSÉG A MAGASSÁGBAN ISTENNEK! (4) Dolgozz az ÚR szőlőjében! (6) ébredjünk a bűn álmából! (3) Egyedül az ÚR az Isten! (15) egyedül a hit a kegyelem a szentírás (8) Egyedül a Szentírás! (16) EGYEDÜL A SZENTÍRÁS! (4) EGYEDÜL A SZENTÍRÁS A HITÜNK ZSINÓRMÉRTÉKE! (3) Egyedül csak Isten jó! (3) Egyedül ellened vétkeztem Istenem! (11) egyedül ellened vétkeztem Istenem! (4) EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG! (4) Egyedül Istené a dicsőség! (11) egyedül Istené a dicsőség! (3) egyedül istené a dicsőség! (3) egyedül Isten jó! (3) egyedül Krisztusért kegyelemből hit által (7) egyedül Krisztusra van szükséged! (6) egyek vagyunk Krisztusban! (3) egymás krisztusaivá kell lennünk (5) Egymás terhét hordozzuk! (3) Egy a szükséges dolog! (3) Egy Istenünk és egy Urunk van! (4) elég nékem a te kegyelmed! (3) Élek többé nem én! (6) Életeddel hirdesd Isten élő Igéjét! (3) életeddel hirdesd Krisztust! (3) életem ideje kezedben van Uram (3) Életem ideje kezedben van Uram! (12) Életem Jézus egyedül te töltsd be! (8) Életünk el van rejtve Krisztusban! (5) Élet beszéde az Ige! (8) Élet könyvébe írd nevem! (8) élet vizének folyója a paradicsomban (3) Elfogadtál és elhívtál élő Jézus Mesterünk! (5) Elhívottak vagyunk Isten örök országába! (9) elhívottak vagyunk Isten orsazágába (3) elhív és kiválaszt isten (3) Eljött hozzánk az üdvösség! (5) ÉLJÜNK AZ ARANYSZABÁLY SZERINT! (5) ÉLJÜNK AZ ARANYSZABÁLY SZERINT KÖLCSÖNÖS SZERETETBEN! (5) éljünk az aranyszabály szerint kölcsönös szeretetben! (11) ÉLJÜNK AZ ARANYSZABÁLY TANÍTÁSA SZERINT! (3) Élj az aranyszabály szerint! (13) Elközelített a mennyek országa! (6) élő isten élő gyermekei vagyunk (3) élő urunk van (3) élő víz (4) Élő víz folyamai ömlenek (3) élő víz forrása Jézus (5) élő víz forrása jézus (4) élő víz nemcsak a samáriai asszonynak (4) Élő víz továbbítója lehetsz! (5) elveszett bárány voltam! (3) Él e benned Krisztus? (3) ember-tervez-isten-végez (5) EMBERÉ A MUNKA - ISTENÉ AZ ÁLDÁS! (3) emberé a munka Istené az áldás (3) emberé a munka istené az áldás (3) Emberé a munka Istené az áldás! (5) emberfélelemből jussunk el istenfélelemre! (3) embergyilkos a sátán (4) emberszeretet (3) emberszerető Istenünk van! (3) embertársaidban jézust szereted (3) embertársi szeretet (3) Emlékezz meg Uram irgalmadról! (3) én-uram-és-én-istenem! (25) énekelj új éneket Istennek! (3) Engedelmesen hallgass az ÚR szavára! (5) Engedelmeskedjünk Isten igéjének! (6) Engedelmeskedj Istened igéjének! (9) engedelmeskedj Istened szavának! (3) én az úr vagyok a te gyógyítód (4) ÉN AZ ÚR VAGYOK A TE GYÓGYÍTÓD! (3) ÉN AZ ÚR VAGYOK A TE ISTENED! (5) Én is juhod vagyok! (5) Én terólad el nem felejtkezem! (4) én uram és én istenem (4) Én Uram és én Istenem! (53) én uram és én istenem! (6) én Uram és én Istenem! (15) ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM TE VAGY! (3) Én Uram és én Istenem vagy! (5) Én Uram és én Istenem vagy te! (12) ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM VAGY TE! (4) Én VAGYOK az ÚR a te Istened! (5) Én vagyok az ÚR a te Istened! (3) Én vagyok az ÚR nincs más Isten! (3) Én zörgetek ne mond a szél zörög (3) Én zörgetek ne mond a szél zörög! (6) Érettem! Helyettem! Miattam! (3) érettem helyettem miattam! (6) ÉRETTEM HELYETTEM MIATTAM HALT MEG AZ ÚR JÉZUS! (3) ÉRETTEM HELYETTEM MIATTAM SZENVEDETT HALT MEG ÉS TÁMADOTT FEL JÉZUS! (4) erőm és énekem az ÚR! (8) Erőnk magában mit sem ér! (6) erős-várunk-az-úristen! (16) erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk! (24) erősítsd meg istenünk amit cselekedtél értünk! (7) erősítsd meg urunk amit cselekedtél értünk! (5) erősíts meg Istenem! (3) Erősségem az ÚR! (34) ERŐSSÉGEM AZ ÚR ISTEN! (8) erős isten (3) erős Isten békesség Fejedelme (5) erős Üdvözítőnk a Krisztus! (3) Erős várad-e az Úristen? (13) Erős várad az Úristen! (5) Erős váram az én Uram! (10) erős váram az Úristen! (3) Erős váram az Úristen! (5) ERŐS VÁRAM AZ ÚRISTEN! (3) erős váram az ÚR Isten! (4) erős várunk az úristen (7) erős várunk az úristen! (11) ERŐS VÁRUNK AZ ÚRISTEN! (13) Erős várunk az Úristen! (28) erős várunk az Úristen! (8) Erős várunk az ÚR Isten! (6) ERŐS VÁRUNK ÉS OLTALMUNK AZ ÚR! (4) erős vár a mi istenünk! (3) erős vár a mi Istenünk! (3) Erős vár a mi Istenünk jó fegyverünk és pajzsunk! (3) ERŐTLENSÉGÜNKET AZ ÚR JÉZUS VETTE EL! (3) erőtlenségünket Jézus vette el! (4) értelmeddel is Uradat dicsőítsd (5) Értem tetted ezt Jézusom fájó szívvel hiszem tudom! (3) esedezzünk az Úrhoz! (3) evangélikus (4) evangélium (77) ezt cselekedjétek! (3) ez az én testem és vérem (3) fehér ruhában fogunk járni Istennél! (4) Féld és imádd Istenedet! (5) felebaráti szeretet (4) félelem mentes élet Krisztusban (5) Feltámadt Uramnak szolgálok! (6) feltétlen bizalom Istenben (4) feltétlen ráhagyatkozás Isten szeretetére (4) féltőn szerető Isten az ÚR! (6) Felüdíti lelkemet az ÚR! (3) Fényedből fénysugár az életem! (5) fényes orcád meglátom én! (3) fenyítés atyai szeretetből (3) fogadd be jézust a szívedbe! (3) Fogadd be Jézust és ő is befogad az örök hajlékokba! (3) FOGJAD KEZEM ÉS VEZESS URAM! (3) földi és mennyei békesség (3) földi és mennyei bölcsesség (3) fuss jézushoz hozzá menekülj (18) Fuss Jézushoz ő vár rád! (8) fuss Jézushoz Ő vár rád! (5) Fut az Isten az ember után! (3) Garai#Nyh (365) garainyh (75) garainyh* (3) garainyh*non stop†mission (9) garai andrás (75) gazdag örökség vár Isten gyermekeire! (4) gazdag szegények jézus nélkül (5) gazdag szegények szegény gazdagok (4) gondolj uram irgalmadra! (6) gondot visel rólad Istened (7) gondviselő atyánk van (4) gondviselő Istened van! (12) gondviselő istened van! (3) gondviselő istenünk van (8) gondviselő Istenünk van (6) Gondviselő Istenünk van! (10) GONDVISELŐ ISTENÜNK VAN! (3) gondviselő jó Atyánk van! (9) GONDVISELŐ JÓ ATYÁNK VAN! (5) gondviselő mennyei Atyánk van (6) Gyakorlati emberszeretet a mindennapokban (4) gyakorlati felebaráti szeretet (4) Gyermekeit nem hagyja el az ÚR! (10) gyermekei vagyunk mennyei Atyánknak! (11) gyermekek dicsőítik az Urat (3) Gyermeki hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (6) gyógyító igét mondj! (4) Gyógyító igét mondj Uram! (7) gyógyíts meg Uram akkor meggyógyulok (26) gyönyörködjél az úrban (4) gyönyörködjél az Úrban! (7) Gyönyörködjél az Úrban! (8) gyönyörködjél az úrban és megadja szíved kéréseit! (31) gyönyörködjél az Úrban mindenkor! (11) Győzelemet vettél ó Feltámadott! (7) Győzelmes jobbjával támogat engem! (9) Győzelmet vettél ó Feltámadott! (17) GYŐZELMET VETTÉL Ó FELTÁMADOTT! (3) Gyűjtsetek maradandó kincseket! (3) Gyűjts mennyei kincseket! (3) gyümölcstermő élet krisztusban (3) Gyümölcsterrmés Isten dicsőségére! (7) Hajlékom az örök Isten! (5) Hajlékot készített neked Jézus! (5) hálaadással áldozz istennek! (3) Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! (14) Hálaadás Jézusért Istennek (4) hálaadás mindenkor mindenért (4) HÁLAADÁS MINDENKOR MINDENÉRT ISTENNEK! (3) Halálod ára rajtam ne vesszen kárba! (3) Hálás szív hálás élet! (3) Hálás vagy-e Isten minden tettéért? (4) hálát adok neked mennyei atyám a jézus krisztus által (3) Hálát adsz Isten szeretetéért? (4) hála legyen Istennek Jézus által! (3) Halld meg Isten szavát! (7) Halld meg Uram hívó hangomat! (8) Halleluja áldjátok az Urat! (8) hallgasd és cselekedd az Igét! (6) hallgass Jézusra egyedül (9) Hallgatsz Jézus szavára? (4) hamvazószerda a 40 napos böjt kezdete (4) haragudjatok de ne vétkezzetek! (3) HATALMAS DOLGOT TETT VELÜNK AZ ÚR EZÉRT ÖRVENDEZÜNK! (3) hatalmas Isten az ÚR! (4) Hatalmas Isten az ÚR! (16) hatalmas ő csak mondja s úgy leszen (6) Hatalmas ő csak mondja s úgy leszen! (31) hátra arc! meg/visszatérés Istenhez (9) Hazánk a menny! (5) Haza vágyom örök otthonomba! (7) Haza vágyom örök otthonomba ahol Atyám lakik! (4) hazugok nélküli mennyország (4) ha isten velem ki ellenem! (3) Ha Isten velünk ki ellenünk (5) ha isten velünk ki ellenünk (3) ha Isten velünk ki ellenünk! (4) Ha Isten velünk ki ellenünk! (6) Ha Isten velünk ki ellenünk?! (8) Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?! (8) Ha kiáltunk hozzá meghallgat az ÚR! (3) Ha kiált hozzám; meghallgatom! (3) HA KIÁLT HOZZÁM MEGHALLGATOM! (5) ha kiált hozzám meghallgatom! (14) Ha ő velünk ki ellenünk az ÚR a mi oltalmunk! (3) helyettes keresztáldozat (5) higgy az úr jézusban! (3) HIGGY AZ ÚR JÉZUSBAN ÉS ÜDVÖZÜLSZ! (6) Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (46) higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (12) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (5) higgy és üdvözülsz! (3) higgy jézusban és örökké élsz vele! (6) higgy Jézusban és üdvözülsz! (5) Higgy Jézusban és üdvözülsz! (10) higgy jézusban és üdvözülsz! (6) hinni jézusban (3) Hinni taníts Uram! (25) hinni taníts uram! (4) hinni taníts Uram! (14) hinni taníts Urunk! (3) Hirdesd az evangéliumot! (9) hirdesd az örömhírt mindenkinek! (15) hirdesd a szabadító elközelgetett (4) Hirdessétek az evangéliumot! (4) hirdessétek az evangéliumot! (3) HIRDESSÉTEK AZ EVANGÉLIUMOT MINDEN TEREMTMÉNYNEK! (5) Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (30) Hirdessétek az örömhírt minden embernek a földön! (7) Hirdessük Isten örömhírét mindeneknek! (3) HISZEK A MENNYNEK ÉS FÖLDNEK TEREMTŐJÉBEN! (4) Hiszek a Szentháromság egy igaz Istenben! (4) hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (7) Hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (18) Hiszek benned Uram Jézus! (4) Hiszek egy Istenben! (3) hiszek mennynek és földnek teremtőjében! (4) Hiszek Uram légy segítségül! (4) hiszem az örök életet (3) Hiszem az örök életet! (6) Hiszem a bűnök bocsánatát! (3) Hiszem a test feltámadását és az örök életet! (7) hit (4) hitből fakadó jócselekedetek (10) Hitből fakadó jócselekedetek! (13) hitből jön a cselekedet (3) HITBŐL JÖN A CSELEKEDET HOGY ÉLETED BETÖLTSE! (5) Hitből jön a cselekedet hogy életed betöltse! (13) hitből jövő cselekedetek (3) hittel nézek keresztfádra (3) Hit által igazulunk meg Isten előtt! (5) hit által Isten gyermeke lehetsz (3) Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni! (13) hit remény szeretet (16) Hit remény szeretet! (22) hívd segítségül az Urat! (3) Hívd segítségül Uradat! (3) HÍVJUK SEGÍTSÉGÜL AZ URAT A NYOMORÚSÁG IDEJÉN! (3) Hívj segítségül a nyomorúság idején! (8) Hol töltöd az örökkévalóságot? (12) hosszútűrő Isten az ÚR! (3) HOZSÁNNA! ÁLDOTT AKI JÖN AZ ÚR NEVÉBEN! (3) hozsánna= segíts ments meg üdvözíts (19) hozzád jövök Uram! (6) HOZZÁD MEGYEK JÉZUS Ó SEGÍTS! (4) HOZZÁD MENEKÜLÖK; ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM! (3) Hűséged végtelen hatalmas Istenem! (10) HŰSÉGED VÉGTELEN HATALMAS ISTENEM! (3) hűséged végtelen Istenem! (20) Hűségesen kövessetek! (3) hűséges hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (6) Hűséges Istenünk van! (8) húsvéti feltámadáshit (3) hűtlenségem bűnét bocsásd meg! (6) Hű az Isten nem hitszegő! (3) Hű az Isten te se légy hozzá hűtlen! (4) időnk eliramlik éveink sietnek! (3) időn túli örökkévalóság vár ránk (3) idő sem lesz többé (3) Igazak az ÚR ítéletei! (3) igazat szólni szeretetben (4) Igazságosan ítél az Isten! (8) IGAZSÁGOSAN ÍTÉL A KEGYELMES ISTEN! (4) Igazságos és kegyelmes Isten! (19) igazságos Isten az ÚR! (6) igazságot szólj szeretetben! (7) igazságunk az ÚR Jézus! (16) igazzá lenni Isten előtt (3) igazzá lettünk Isten előtt (3) igaz ítélettel ítéljetek (4) Igaz vagy Uram és igazságosak döntéseid! (8) ige (3) Igéd ösvényem világossága! (11) igehirdetés csak szentlélek által (3) Igéjével cselekszik az ÚR! (3) Igéjével vezet az ÚR! (3) Igéje és Szentlelke által munkálkodik Isten a hívőkben! (3) Igéje szól igéje hív és megelevenít! (5) igemisszió (72) Igen Atyám mert így volt kedves teelőtted! (5) igéreteid Uram mindíg valóra válnak! (3) ige élet beszéde (15) ige élet kenyere (6) ige lelki kenyér (9) imádjátok istenünket! (3) imádjátok Istenünket! (3) imádjátok Istenünket aki adta mindenünket! (13) IMÁDJUK AZ ATYÁT A FIÚBAN A SZENTLÉLEK ÁLTAL! (4) Imádjuk az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (8) Imádjuk a mindenható Istent! (3) imádkozzál és dolgozzál! (3) imádkozzatok és buzgón kérjetek (10) imádkozzatok és buzgón kérjetek! (32) IMÁDKOZZATOK ÉS BUZGÓN KÉRJETEK! (3) imádkozzatok és dolgozzatok (3) Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! (41) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt! (3) Imádságot meghallgató Isten (4) imitatio christi krisztus követése (8) ingyen de nem olcsó kegyelem (3) ingyen kegyelem (3) ingyen kegyelemből hit által üdvözülsz (3) Ingyen kegyelem a megtérő bűnösnek! (4) Irgalmadból élek napról napra! (6) Irgalmasságot vár Isten nem áldozatot! (7) Irgalmas az ÚR az őt szeretőkhöz! (16) irgalmas és kegyelmes az ÚR! (11) IRGALMAS ÉS KEGYELMES ISTEN A MI URUNK! (3) Irgalmas és könyörületes az ÚR! (9) irgalmas isten az úr (3) Irgalmas Isten az ÚR! (5) irgalmazok akinek irgalmazok! (5) Irgalmazz Úristen immáron énnékem! (8) Ismerd fel Jézusban személyes Megváltódat! (9) Ismered-e Jézust személyesen? (5) Ismered már Jézust? (3) Ismeri az ÚR az övéit! (9) Ismerjétek meg az Urat! (5) isten (4) isten-békessége-minden-értelmet-felülhalad (18) isten-dicsőítése-az-ember-missziója (12) isten-dicsőségére-éljünk! (5) isten-gyermekében-az-ő-lelke-lakik (7) isten-igazít-meg (8) isten-igéjével-és-lelkével-újjáteremt (4) isten-szeret-téged-is (4) Isten- és emberszeretet törvénye (3) istenben élni örökké (3) Istenben élünk mozgunk vagyunk (3) Istené vagyok a teremtés a megváltás a megszentelés jogán! (4) ISTENFÉLELEM A BÖLCSESSÉG KEZDETE! (7) Istenfélelem és emberszeretet (4) Istenfélelem és engedelmesség! (4) istenfélelem és istenimádat (4) istenfélelem és megelégedés (4) istenfélelem istenismeret istenszeretet (4) Istenfélők mily boldogok vagytok! (4) isteni bölcsességet kérhetünk! (6) isteni bölcsességre van szükségünk (5) Istennél élünk örökké! (3) Istennel tölthetjük az örökkévalóságot! (4) Istent csak Jézusban ismerheted meg! (3) Istent dicsőíted meg életfolytatásoddal. (3) ISTENT FÉLNÜNK ÉS SZERETNÜNK KELL! (4) Istent félnünk és szeretnünk kell! (26) ISTENT FÉLNÜNK ÉS SZERETNÜNK KELL ÉS CSAK BENNE BÍZZUNK! (4) Istent lélekben kell imádnunk! (3) Isten akarata minden ember üdvössége! (7) Isten azt akarja hogy minden ember üdvözüljön! (5) Isten az élők Istene! (4) Isten az ÚR egyedül! (3) Isten a mindenség Ura! (3) ISTEN A MI OLTALMUNK ÉS ERŐSSÉGÜNK! (3) Isten békessége minden értelmet felülhalad! (4) Isten beszéde élő és ható (3) isten dicsőítése (8) Isten dicsőítése a christianusok küldetése! (12) Isten dicsőítése a keresztyének küldetése! (3) Isten dicsőítése a küldetésünk! (4) isten dicsősége (3) Isten előbb szeretett minket! (5) Isten előbb szeretett téged (4) Isten élő Lelke jöjj! (15) isten élő lelke jöjj! (3) Isten Fia Megváltó (3) isten fia megváltó (7) Isten Fia Megváltó! (9) isten gyermekei (5) Isten gyermekeié a legszebb örökség! (5) Isten gyermekei áldást örökölnek (3) Isten gyermekei örökké vele élnek! (3) isten gyermekei örökösök (4) isten gyermekei vagyunk (4) isten gyermeke vagyok (3) Isten gyermeke vagyok! (7) isten hűséges (3) isten igazít meg (3) Isten igazít meg! (3) Isten igazít meg ingyen kegyelméből! (3) isten igazít meg jézusért (4) Isten igazít meg Jézus érdeméért! (4) Isten igazít meg Krisztusért! (3) Isten igazít meg Krisztus érdeméért! (6) isten igazsága (7) Isten igazsága Jézusban a miénk (4) Isten igazsága Krisztusban lett a miénk (7) ISTEN IGAZSÁGA MINDEN EMBERÉ KEGYELEMBŐL HIT ÁLTAL! (3) isten igazságosan ítél (6) Isten igazságosan ítél! (6) isten igéje élő és ható (6) ISTEN IGÉJE ÉLŐ ÉS HATÓ! (4) Isten igéje élő és ható! (16) Isten ígéretei beteljesednek rajtad is! (3) isten imádása (4) isten ismerete (3) isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül! (5) Isten keres téged! (4) Isten kezében van az életed! (4) Isten kezében van az életem! (8) isten kezében van az életünk (4) Isten kezében van az életünk! (7) Isten kezében van életem! (5) isten királyi uralma (4) Isten megváltott gyermeke vagyok! (4) Isten mindent újjáteremt (4) Isten mindent újjáteremt! (3) Isten minden ember üdvösségét akarja! (3) Isten munkatársai vagyunk (5) Isten munkatársai vagyunk! (4) Isten nékem erőm bizodalmam! (10) ISTEN NÉKEM ERŐM BIZODALMAM! (4) isten nékem erőm bizodalmam nyugodalmam (3) Isten nem akarja a bűnös halálát! (3) Isten nem személyválogató! (3) Isten népe a benne hívők közössége! (6) Isten népe vele él örökké! (3) Isten neve az örök Vagyok (3) isten neve szent (3) Isten örökösei vagyunk! (3) Isten örök szeretettel szeret téged! (4) Isten szava élő és ható! (3) Isten szeme mindent lát! (3) isten szeretet (4) Isten szeretetének ünnepe (3) Isten szeretetközösségében élhetünk örökké! (3) isten szeret téged (3) Isten szeret téged! (3) ISTEN SZÍVEM NÉKED ADOM! (3) isten szívem néked adom kedves ajándokul (3) Isten szívem néked adom kedves ajándokul! (8) Isten szuverén ÚR! (8) Isten teremtett engem! (10) Isten teremtett engem minden teremtményével együtt! (4) isten útja biztos út (3) Isten veled kívánja eltölteni az örökkévalóságot! (3) Isten veled kívánja tölteni az örökkévalóságot! (10) ISTEN VELED KÍVÁNJA TÖLTENI AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGOT! (3) Isten veled szeretné tölteni az örökkévalóságot! (4) Isten velünk ki ellenünk?! (7) István első vértanú névünnepe! (3) ítéletünket Fián hajtotta végre (3) Ítélj meg engem Istenem! (11) ítélj meg engem Istenem! (4) itt az Isten köztünk (7) itt az isten köztünk (6) Itt az Isten köztünk! (23) itt az Isten köztünk! (9) Itt az isten köztünk! (6) itt az isten köztünk! (4) ITT AZ ISTEN KÖZTÜNK JERTEK ŐT IMÁDNI! (5) János apostol és evangélista névünnepe (3) javadra válik a keserűség (3) Jelt ád az Isten! (3) jer dicsérjük Istent! (13) JER DICSÉRJÜK ISTENT! (4) Jer dicsérjük Istent! (36) JER DICSÉRJÜK ISTENT SZÍVVEL SZÁJJAL ÉNEKKEL! (3) jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! (25) jer dicsérjük istent szívvel szájjal zengő énekkel! (20) JER DICSŐÍTSÜK ISTENÜNKET! (3) jézus (5) Jézus! Tied vagyok! Ments meg! (11) JÉZUS! TIED VAGYOK! MENTS MEG! (11) jézus-a-mi-napunk (8) jézus-juha-vagy-e-már (3) jézus-ma-még-vár (3) Jézusban elközelített Isten országa! (3) Jézusban itt az Isten köztünk! (10) Jézusban láthatod az Atyát! (3) Jézushoz fuss és megmenekülsz! (4) Jézusnak adatott minden hatalom! (3) Jézusom Krisztusom én szerelmesem! (3) Jézussal élek örökké (3) jézussal élni a mennyben (3) Jézussal győzhetek ha ő győzött bennem! (7) Jézussal mindig győzhetünk! (3) Jézus azonosítja magát a legkisebb embertársunkkal! (6) jézus az élet fejedelme (3) Jézus az élet kenyere (3) Jézus az élet kenyere! (3) jézus az élő ige (4) Jézus az élő Ige! (4) JÉZUS AZ ÉLŐ VÍZ FORRÁSA! (4) Jézus az én Királyom! (3) Jézus az én Szabadítóm! (4) JÉZUS AZ ÉN SZABADÍTÓ URAM! (3) Jézus az én Uram és Istenem! (3) jézus az én utam igazságom életem (3) Jézus az igaz Isten és az örök élet! (7) Jézus az örök élet (3) Jézus az út igazság élet! (3) Jézus a békesség fejedelme! (3) JÉZUS A BÉKESSÉG FEJEDELME! (4) Jézus a békesség Fejedelme! (3) Jézus a feltámadás és az élet! (4) Jézus a jó pásztor! (3) Jézus a jó pásztor vele megyünk?! (3) Jézus a mi békességünk! (3) Jézus a mi diadalmunk! (3) Jézus a mi igazságunk! (17) Jézus a mi közbenjárónk az Atyánál (3) Jézus a mi napunk (4) Jézus a mi napunk! (6) Jézus a mi őriző Pásztorunk! (3) Jézus a mi sorsunk! (3) JÉZUS A MI SZABADÍTÓ URUNK! (10) Jézus a mi Szabadító Urunk! (3) Jézus a mi Üdvözítő és Megváltó Urunk! (3) Jézus a mi utunk! (6) JÉZUS A MI UTUNK IGAZSÁGUNK ÉS ÖRÖK ÉLETÜNK! (3) Jézus a mi utunk igazságunk örök életünk! (7) Jézus a testté lett Ige (3) Jézus a testté lett Ige! (4) Jézus a világ Megváltója! (5) jézus a világ üdvözítője (3) Jézus a világ világossága (4) jézus a világ világossága (6) Jézus a világ világossága! (8) Jézus a világ Világossága! (4) Jézus bennem él! (3) Jézus dicsősége felragyogott! (3) Jézus egylényegű az Atyával! (7) Jézus él bennem! (3) Jézus él én is vele! (14) JÉZUS ÉL ÉS VELE EGYÜTT ÉN IS ÉLEK! (3) Jézus él vele együtt én is élek! (6) JÉZUS ÉL VELE EGYÜTT ÉN IS ÉLEK! (4) Jézus én bizodalmam örök életre vezérem! (4) Jézus érdeméért igazulunk meg Isten előtt! (4) Jézus hajnalcsillag glóri halleluja! (4) JÉZUS HAJNALCSILLAG GLÓRI HALLELUJA! (3) Jézus helyettem halt meg! (4) Jézus hív és vár téged! (3) Jézus hív jertek énutánam! (8) jézus isten fia megváltó (3) Jézus keres téged! (3) Jézus két kezedben tartod sorsomat! (3) jézus krisztus isten fia megváltó (4) jézus krisztus úr (9) Jézus Krisztus ÚR! (18) Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére! (5) Jézus Krisztus ÚR az Atya Isten dicsőségére! (3) Jézus Krisztus ÚR Isten Fia Megváltó! (4) JÉZUS KRISZTUS ÚR ISTEN FIA MEGVÁLTÓ! (6) Jézus lábnyomában lépkedek! (3) Jézus legyen jelszavunk az új esztendőben is! (3) Jézus legyőzte a bűn halál Sátán hatalmát a kereszten! (6) Jézus második eljövetele közel! (3) jézus missziói parancsa (3) jézus nevében imádkozzunk! (3) Jézus nevében imádkozzunk Atyánkhoz! (6) Jézus nevében kérjünk! (3) Jézus nevében kérjünk mindent! (4) Jézus neved oly csodálatos! (14) jézus neved oly csodálatos! (3) jézus örököstársai vagyunk (3) Jézus örököstársai vagyunk! (3) jézus szabadító úr (3) jézus szeret téged (6) jézus szeret téged! (7) Jézus szeret téged! (5) Jézus teste és vére táplál minket az örök életre! (3) Jézus tied-vagyok-ments-meg! (6) jézus tied vagyok ments meg! (7) JÉZUS TIED VAGYOK MENTS MEG! (7) Jézus tied vagyok ments meg! (16) Jézus tied vagyok ments meg engem! (12) Jézus út igazság élet! (5) Jézus vére megtisztít minden bűntől! (8) JÉZUS VÉRE MEGTISZTÍT MINDEN BŰNTŐL! (3) jézus vére örökváltságot szerzett neked is! (4) Jézus világossága ragyog követőiben! (3) jézus visszajön övéiért (3) jó-pásztorból-áldozati-bárány (4) Jöjjetek énhozzám mindnyájan! (8) Jöjjetek Jézushoz ő hív! (6) Jöjjön el a te országod! (5) jöjj a messze földről! (3) Jöjj Jézushoz és élsz vele örökké! (6) Jöjj népek Megváltója! (3) Jöjj Szentlelke Atyának - Fiúnak! (3) Jöjj szívembe most ÚR Jézus! (5) jóságod átölel Teremtőm! (4) Jóságod átölel Teremtőm! (6) Jóságod végtelen hatalmas Isten! (10) jót tenni hálából (9) Jót tervez felőled is Urad! (5) Jóval győzd le a gonoszt! (15) Jövel Jézus lelkem hő szerelme! (15) Jövel Szentlélek Úristen! (16) JÖVEL SZENTLÉLEK ÚRISTEN! (5) jövel uram jézus! (4) JÖVEL URAM JÉZUS! (6) jövel Uram Jézus! (13) Jövel Uram Jézus! (34) Jövevények vagyunk és vándorok! (6) Jó az ÚR és kegyelmes hozzád! (5) jó fává kell előbb lenni beleoltva jézusba (4) jó fa teremhet csak jó gyümölcsöt! (4) jó hírt mondok jer halljátok! (3) Jó pásztorod már Jézus? (6) Juhod vagyok Uram! (10) kegyelem (4) Kegyelemből hit által üdvözülünk! (13) kegyelemből hit által üdvözülünk! (8) kegyelemből igazulunk meg! (3) kegyelemből nyerek örök életet (3) kegyelemből üdvözülünk hit által (6) kegyelemből van üdvösségünk hit által! (14) KEGYELEMBŐL VAN ÜDVÖSSÉGÜNK HIT ÁLTAL! (3) kegyelemből van üdvösségünk jézusért (7) Kegyelem a megtérő bűnösnek! (4) Kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (10) KEGYELEM NEKEM KI HALÁLT ÉRDEMELTEM! (5) kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (3) kegyelem néktek és békesség Istentől (4) Kegyelmedben reménykedem Istenem! (3) KEGYELMED VÉGTELEN; HATALMAS ISTEN! (3) kegyelmes és irgalmas az ÚR! (11) KEGYELMES ÉS IRGALMAS A MI ISTENÜNK! (3) Kegyelmes Isten az ÚR! (6) kegyelmet nyertünk krisztus érdeméért (3) Kegyelmet nyert bűnös vagyok! (8) Kegyes életfolytatás a hétköznapokban! (3) kenyeret ad az éhezőnek (4) keressétek az Urat amíg közel van! (10) keressétek először isten országát! (6) keressük istent amíg megtalálható jézusban (7) Keresztelő János születésnapja (6) Keresztelő János születésnapja! (3) Keresztfán én üdvösségem (3) Kérhetsz bölcsességet Istentől! (4) kérhetsz mennyei bölcsességet (4) KÉRHETÜNK FELÜLRŐL VALÓ BÖLCSESSÉGET ISTENTŐL! (3) kérhetünk Istentől bölcsességet! (3) kérjetek és megkapjátok (7) kérj bölcsességet Istentől! (3) Kérj felülről való bölcsességet! (3) Kérj isteni bölcsességet! (3) Kérni taníts Uram! (3) két-világ-polgárai-vagyunk (9) kételkedés nélkül kérjünk! (4) kettős nagy parancsolat (18) Két világ polgárai vagyunk! (4) kevesen vannak a választottak (3) Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet (5) kezedben tartod sorsomat Uram (25) KEZEDBEN TARTOD SORSOMAT URAM ÉS ISTENEM! (5) kezedre bízom lelkemet (3) Kezedre bízom lelkemet! (4) kiáltás a nagy mélységből (4) kiálts Uradhoz és Istenedhez! (13) kiáradt szívünkbe Isten szeretete (5) kikutathatatlan Isten bölcsessége (4) királyi gyermek vagyok én! (7) királyod érkezik hozzád (3) királyoknak Királya és Uraknak Ura vagy Jézusunk! (5) Kísértés próbatétel (3) Kivel töltöd az örökkévalóságot? (10) Kivel töltöd az örökkévalóságot?! (9) kölcsönös megbocsátás (5) kölcsönös megbocsátás hetvenszerhétszer is (3) kölcsönös teherhordozás a gyülekezetben (3) Könnyem szivárog s te számolod Uram! (5) Könyörögjünk a Lélek által! (7) Könyörülj másokon; mert rajtad is megkönyörült Urad! (3) Könyörülj rajtam irgalmasságod szerint Uram! (17) könyörülök akin könyörülök mondja az ÚR! (7) kősziklára alapozd életed! (5) kőszikla a mi Istenünk! (8) kövesd Jézust a keskeny úton! (5) Kövessük őt a drága Mestert! (12) közbenjáró imádság embertársaimért (8) közbenjáró imádság következménye (3) Közbenjár érted is Jézus! (3) Közel van az ÚR az őt félőkhöz! (3) krisztus-él-bennem (14) krisztusban élni már most (10) krisztusban élni örökre (9) Krisztusban elrejtett élet! (3) Krisztusban itt az Isten köztünk! (5) Krisztusért kegyelemből hit által! (3) Krisztussal együtt megfeszíttettem! (3) Krisztus ártatlan Bárány! (6) Krisztus a keresztfán hullik piros vére! (6) Krisztus a mi igazságunk! (3) krisztus benső ismerete (4) Krisztus benső ismerete (11) Krisztus benső ismerete! (3) Krisztus benső ismeretére törekedj! (8) Krisztus él benenm! (3) krisztus él bennem (8) Krisztus él bennem (3) Krisztus él bennem! (45) KRISZTUS ÉL BENNEM! (7) Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! (3) Krisztus helyettes áldozata érettem történt! (3) Krisztus kegyelmezz! (4) krisztus követése (6) Krisztus örököstársa vagyok! (3) Krisztus szolgája légy! (4) krisztus vére megtisztít minden bűntől (5) külső és belső békesség (5) Küzd értünk a hős vezér! (5) Lábam előtt mécses a te igéd ösvényem világossága! (7) lásd ott az Jézus az üdvözítő! (3) Láss ne csak nézz! (3) látássá lesz a hit! (3) Látássá lesz a hit! (8) Láthatjuk a láthatatlant hit által! (3) Látni fogjuk Istent! (4) Látod Isten szíveinket! (6) Láttuk az ő dicsőségét! (3) leborulva imádd Uradat és Istenedet! (4) légy-jézus-tanúja-e-földön! (6) Legyen! teremtő Ige! (5) legyen meg a te akaratod (3) Legyen meg a te akaratod! (15) legyen meg a te akaratod! (5) legyen világosság és lett! (6) Legyünk egymás Krisztusává! (8) legyünk embertársunk krisztusává! (3) légy állhatatos hitedben! (3) légy az örömhír továbbadója! (10) légy csendes szívvel légy békével! (5) Légy embertársad Krisztusává! (6) légy embertársad Krisztusává! (4) légy hű hitedhez mindhalálig (3) légy hű Istenedhez! (4) Légy hű mindhalálig! (21) LÉGY HŰ MINDHALÁLIG ÉS JÉZUSTÓL MEGKAPOD AZ ÖRÖK ÉLET KORONÁJÁT! (3) légy irgalmas embertársadhoz! (4) légy irgalmas nékem bűnösnek (5) légy Isten munkatársa! (3) Légy Jézus tanúságtevője! (8) légy örömhírmondó békekövet! (9) légy örömmondó békekövet (3) LÉGY ÖRÖMMONDÓ BÉKEKÖVET! (5) légy örömmondó békekövet! (12) Légy örömmondó békekövet! (55) légy Urad hű tanúságtevőjévé (3) Légy velem Istenem! (8) Légy velünk kegyelmeddel! (4) lélekben és igazságban imádd Uradat! (7) lélek által vezettetve élni (9) Lelke által él bennem az ÚR! (9) Lelke által él bennünk az ÚR! (3) Lelke által munkákodik bennünk Isten! (3) lelki elemózsia az Isten minden Igéje! (5) lelki próbáimban Jézus légy velem! (3) Magasztald Urad és Istened egész életfolytatásoddal! (18) Magasztalja lelkem az Urat! (3) maradj beszélő viszonyban Isteneddel! (7) marana tha jövel uram (12) Ma még lehet ma még szabad borulj le a kereszt alatt! (11) Megáldalak és áldás leszel! (13) megbánhatatlanok Isten ígéretei és ajándékai (5) megbocsátás hetvenszer hétszer is! (4) Megbocsátottad minden vétkemet Uram! (3) Megbocsát a megtérő bűnösnek Isten! (6) megdicsőül e benned krisztus? (5) megelevenítő Szentlélek (4) megerősítesz sőt megsegítesz engem Uram! (15) MEGERŐSÍTLEK; MEG IS SEGÍTLEK - ÜZENI URAD ÉS ISTENED! (3) Megerősítlek meg is segítlek üzeni Urad! (17) meghallgatott imádság (4) meghallgatott imádságok (6) megigazulás ingyen kegyelemből! (5) Megigazulás ingyen kegyelemből! (7) megigazulás krisztus érdeméért! (7) megigazultam jézus érdeméért (3) Megigazultunk hit által! (4) megigazultunk jézus érdeméért (4) megigazult bűnös vagyok! (3) Megjelent Isten üdvözítő kegyelme neked is! (6) Meglátják Istent a tiszta szívüek! (7) megmentett juh vagyok (3) Megmenti lelkemet a haláltól! (4) megmentő Urunk van (3) Megőriz az Úr jártodban-keltedben most és mindenkor! (9) megőrzi az Úr az övéit! (9) megóv megvéd atyai karja! (5) Megsegíti az ÚR az ő gyermekeit! (10) megszabadította az ÚR az övéit! (14) Megszentelődésünk életfogytig tart! (3) Megszületett a világ Megváltója! (5) Megtaláltad-e már Jézust? Ő keres téged! (3) megtalált a pásztor (3) megtartó üdvözítő Istenünk van! (5) megtérésre hív jézus minden bűnöst (9) megtérés és újjászületés kegyelemből hit által! (9) Megtérő bűnösnek jár kegyelem! (5) megtért újjászületett üdvösséget nyert keresztyén vagyok! (4) Megtört szívemet hozom eléd Uram! (4) megváltásunk teljesen elvégeztetett (3) Megváltottalak enyém vagy - mondja az ÚR! (10) MEGVÁLTOTT GYERMEKED VAGYOK URAM! (3) megváltó Jézusodhoz menekülj! (9) megváltó urunk van (3) még nyitva az erős vár kapuja! (3) Menedékem te vagy ó Isten! (5) menekülj be az erős várba! (3) mennyei bölcsességét kérhetünk! (3) Mennyország kapuját nékem kinyitotta! (6) Mennyország kapuját nékem kinyitottad! (5) Ments meg engem Uram az örök haláltól! (5) ments meg üdvözíts! (5) mért félne szívem? él az én uram! (3) micsoda az igazság (5) Mid van amit nem kaptál volna?! (3) Mihály arkangyal névünnepe (5) miképpen mi is megbocsátunk (3) Mindeddig megsegített bennünket az ÚR! (3) Mindened bocsásd Urad rendelkezésére! (4) Mindenemet a te szolgálatodra szánom! (4) Mindenem Isten ajándéka! (8) Mindenért Istennek adj hálát! (3) Mindenható és Örökkévaló Isten az ÚR! (30) MINDENHATÓ HATALMAS ISTEN A MI URUNK! (4) Mindenható Isten az ÚR! (14) mindenható Isten az ÚR! (12) Mindenki Isten teremtménye de nem mindenki Isten gyermeke! (5) Mindenkor örüljetek az Úrban! (4) mindennapi kenyerünket add meg naponként! (4) Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként! (10) mindennapi kenyér és Ige (3) Mindennapi lelki kenyér az Ige! (4) Mindennapi testi és lelki kenyér! (5) Mindenség Ura és Istene! (5) Mindentudó mindenható Isten az ÚR! (9) Mindent csodálatosan cselekedett az ÚR! (3) mindent Istenedtől kérj és várj! (3) mindenünk Isten ajándéka (3) mindenütt jelenlévő Isten (5) minden christianus misszionárius! (5) Minden csak kegyelem! (6) minden ember Isten teremtménye (3) minden kegyelem az életemben (5) Minden kegyelem az életemben! (28) minden kegyelem az életemben! (12) MINDEN KEGYELEM AZ ÉLETEMBEN! (3) Minden kegyelem az életemben!" (8) minden kegyelem az életünkben (4) minden kegyelem az életünkben! (3) minden lehetséges annak aki hisz (4) Mindörökké ÚR a mi Istenünk! (5) Mind jó amit Isten tészen! (5) Mi Atyánk aki a mennyekben vagy! (4) Mi az igazság? (3) Mondd tovább Isten szeretetének örömhírét! (4) MONDJUNK IGAZAT SZERETETBEN! (3) mondj igazat szeretetben! (4) munkálkodj serényen engedelmeskedve Uradnak! (11) nagypénteken Isten a golgotán ünnepelt! (3) Nagypénteki aranyevangélium minden embernek! (3) nagyszombat temetői csendje (6) Nálad van a bocsánat hogy féljenek téged! (4) Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek! (8) nap és pajzs az ÚR! (8) Negyven nappal feltámadása után felment a mennybe Jézus! (3) Nemcsak kenyérrel él az ember! (4) nem azé aki fut hanem a könyörülő Istené (3) Nem félek mert gyermeked vagyok! (13) Nem félek mert te velem vagy! (5) Nem futhatsz el Isten elől! (4) Nem hagyja el az ÚR a benne bízókat! (12) Nem hiábavaló a mi munkánk az Úrban! (5) Nem kell félnem Jézus közelében! (5) netmisszió (69) Neveden hívtalak enyém vagy! (9) Nézzünk fel Jézusra! (7) nézz fel Jézusra szüntelen! (5) Nézz rám Uram! (3) Ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (9) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (6) NE AGGODALMASKODJÁL NÉZZ ISTENEDRE FEL! (4) Ne dicsekedj magaddal! (3) ne félj bizonyságot tenni! (3) ne félj csak higgy! (4) Ne félj csak higgy! (4) Ne félj mert én veled vagyok! (6) NE FÉLJ MERT ÉN VELED VAGYOK! (3) Ne félj mert Isten veled van! (4) ne hazudjunk se Istennek se embereknek! (3) Ne imádj bálványokat! (5) ne imádj bálványt! (5) Ne imádj bálványt! (11) ne imádj emberbálványt sem! (3) ne imádj énbálványt sem! (3) ne ítélj hogy el ne ítéltessél! (3) Ne ítélj hogy ne ítéltessél el! (5) Ne kívánd a másét! (3) Ne legyen más idegen Istened! (3) Ne legyen más Istened! (6) Ne legyen más istened! (7) NE LEGYEN MÁS ISTENED! (3) NE LEGYEN MÁS ISTENED! NE IMÁDJ BÁLVÁNYT! (3) NE LEGYÜNK BÁLVÁNYIMÁDÓK! (3) ne légy bálványimádó! (5) Ne légy bálványimádó! (8) ne légy hűtlen Istenedhez! (3) Ne légy irgalmatlan másokhoz! (3) Ne ölj ne gyilkolj! (3) ne ölj se szóval se tettel (6) Ne szállj perbe énvelem! (5) ne tudja a bal kezed mit tesz a jobb (3) ne tudja a te bal kezed mit tesz a jobb (4) Ne utasítsd vissza Istened hívását! (3) ne vedd hiába isten nevét! (3) nincs igaz ember (6) Nincs más Isten csak az ÚR! (3) Növeld a mi hitünket! (3) nyelvünknek is meg kell térnie! (5) nyomorult és szegény vagyok (3) nyomorúságodban az Úrhoz kiálts! (4) nyugalom napja (3) Nyugtalan a mi szívünk (4) óemberünk Jézussal megfeszíttetett! (3) óév a hálaadás ideje (4) óév a számadás ideje (4) Oltalmam és váram az Úristen! (7) OLTALMAM ÉS VÁRAM AZ ÚRISTEN! (4) Oltalmazóm és kőváram! (5) önkéntes adakozás áldásai (5) orcád világossága ragyog ránk országodban! (3) ördögi tévtanítás megmérgezi lelkedet! (3) Őriző Pásztorunk az ÚR Jézus! (10) ŐRIZŐ PÁSZTORUNK AZ ÚR JÉZUS! (4) Őrizzen meg téged az ÚR! (9) Örökbe fogadott gyermekei vagyunk Istenünknek! (4) Örökélet csak Jézusban! (15) örökélet ingyen kegyelemből (4) örökélet koronája (3) örökélet öröme most (3) ÖRÖKÉLET REMÉNYSÉGE JÉZUSBAN! (3) örökkévalóság (3) örökkévalóság vár Isten gyermekeire! (4) Örökkévaló Isten az ÚR! (21) ÖRÖKKÉVALÓ ISTEN AZ ÚR! (4) örökkévaló Isten az ÚR! (3) örökkévaló ország a menny (3) Örökkévaló szeretettel szeretlek! (14) ÖRÖKKÉ ÉLEK AZ ÚR JÉZUSSAL! (3) örökké élek Jézussal! (7) örökké élünk jézussal! (3) örökké Istennel élhetünk (3) Örökké Istennél élhetünk! (9) Örökké Istennél leszünk! (4) örökké tart a gyönyörűség Istennél (8) örököstársai vagyunk Krisztusnak! (4) örökségünk a mennyben van (3) örök élet (3) Örök életet kaptam Jézusért! (4) Örök életre buzgó víz forrásává lehetsz! (3) Örök életre őrzi meg Isten az ő gyemekeit! (3) Örök élet beszéde! (10) Örök élet beszéde-e számodra az Isten igéje? (3) Örök élet beszéde van Jézusnál! (4) ÖRÖK ÉLET BESZÉDE VAN JÉZUSNÁL! (3) örök élet isten gyermekeinek (3) örök Isten örök Ige örök élet (3) Örök lakásunk van Istennél! (5) Örök napom én Istenem te vagy! (10) örök napom én Istenem te vagy! (4) örök örömben élünk örökké (10) örök öröm az örökkévalóságban (5) örök öröm lesz arcunkon a mennyben (4) ÖRÖK ÖRÖM VÁR ISTEN GYERMEKEIRE! (4) örök öröm vár ránk! (3) Örök öröm vár ránk! (3) Örök öröm vár ránk Istennél! (6) ÖRÖK SZERETETTEL SZERETI ISTEN AZ Ő GYERMEKEIT! (5) Örök szeretettel szeretlek! (4) örök szeretettel szeret Isten (3) Örök szeretettel szeret minket Istenünk! (3) Örök szeretettel szeret téged Istened! (11) örök szeretettel szeret téged Istened! (7) örök szövetség a golgotán (3) örök világosság fényeskedjék néked! (3) örök világosság fényeskedjék nékünk! (16) Örömben búban énekeltem (5) Örömhírmondó békekövet vagy e? (5) örömhírmondó békekövet vagy e? (3) örömmel szolgálj Uradnak! (3) Örömmel várd visszatérő Uradat! (3) örömömet megédesíted! (4) öröm van nálad! (3) Országod örökkévaló ország Uram! (9) örüljetek az örülőkkel (4) Örüljetek az Úrban mindenkor! (30) ÖRÜLJÜNK AZ ÚRBAN MINDENKOR! (3) Örül mi szívünk... a templomba megyünk! (5) örvendezel az úrban? (5) Örvendezzünk Istenünk színe előtt! (25) ÖRVENDEZZÜNK ISTENÜNK SZÍNE ELŐTT! (3) örvendj isten népe (6) Örvendve köszöntsétek e kedves vendéget! (3) Ösvényem világossága a te igéd! (3) Ott leszek hol Uram van ez az én bizodalmam! (7) Ó a hit nagy bizonyosság! (3) Pajzsom az Úr ő kormányoz! (7) Parancsolatod életet jelent számomra! (5) Parancsolt és előállt! (4) párbeszéd Istennel (3) Pártfogó Szentlélek ajándéka! (5) pásztorolt gyülekezet vagyunk (11) Pásztorom a Jézus hozzá tartozom! (14) Pásztorunk a Jézus de hozzá tartozunk?! (24) PÁSZTORUNK A JÉZUS DE HOZZÁ TARTOZUNK?! (8) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (3) PÁSZTORUNK A JÉZUS HOZZÁ TARTOZUNK! (3) próbatétel és szabadulás Istentől! (3) Rád bízom sorsomat Uram! (6) rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (4) RÁD BÍZOM SORSOMAT URAM MINDHALÁLIG! (5) Rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (39) Rád bízom Uram sorsom mindhalálig! (10) Rád nézek már boldog szemmel! (4) Rád nézek már boldog szemmel én Megváltóm! (13) ragyogjon rád az ÚR világossága! (4) Ragyogtasd fel Krisztust másoknak! (7) Ragyogtasd rám orcádat Istenem! (9) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (12) RAGYOGTASSA RÁD ORCÁJÁT AZ ÚRISTEN! (3) reménykedj az Úrban! (7) REMÉNYKEDJ AZ ÚRBAN Ő MEGSEGÍT! (5) Reménykedj az Úrban ő megsegít téged! (13) reménykedj Isten kegyelmében! (4) REMÉNYKEDVE VÁRJUK JÉZUST! (3) Reménységünk alapja egyedül Krisztus! (3) reménységünk beteljesül jézus visszajövetelekor (10) Reménységünk valóra válik! (4) Reménység Istene velünk van! (3) S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! (12) Segítségem az Úrtól van! (10) Segítségem az ÚR nevében van! (18) segítségem és pajzsom az ÚR! (6) SEGÍTSÉGÜNK JÉZUS NEVÉBEN VAN! (3) segíts meg ments meg üdvözíts (12) Semmi nem választhat el Isten szeretetétől! (3) senki sem ragadhat ki isten kezéből (21) sírjunk a sírókkal örüljünk az örülőkkel! (3) sokan vannak a hivatalosak (5) Soli Deo Gloria! (7) sos mentsétek meg lelkeinket! (3) súlyos napokban csak Jézusra nézz! (5) szabadításunk kősziklája az ÚR! (3) SZABADÍTÓ ÉS MEGVÁLTÓ URUNK AZ ISTEN! (7) szabadító és megváltó Urunk van! (25) Szabadító Istenünk van (3) Szabadító Istenünk van! (4) szabadító Isten az ÚR! (4) szabadító megváltó urad van (4) Szabadító született nékünk! (3) szabadító urunk van (3) szabadíts meg akkor megszabadulok (10) Szabadíts meg a gonosztól! (12) szabadíts meg hogy megszabaduljak! (5) szabadíts meg őrizz meg a gonosztól! (7) szabadíts meg Uram akkor megszabadulok (12) Szánalommal nézz le ránk! (4) Szavaid alapján mentenek fel téged! (3) száz juhocska mind együtt legel (5) Szegényen és üresen adom magam neki! (7) szegény gazdagok és gazdag szegények (6) szemeimmel tanácsollak téged (4) Szemeivel tanácsol minket Istenünk! (5) személyes Megváltód-e Jézus? (3) Személyválogatás nélkül szeressük egymást! (4) szenteld meg az ünnepnapot! (4) szentelj meg teljesen! (6) szenteltessék Uram örökké szent neved! (9) Szentháromság egy igaz örök Isten! (9) szentháromság magasztalása örökkön örökké (3) szentírás (3) szentírás az élet könyve (9) Szentlélek Lelke Atyának Fiúnak! (9) Szentlelkedet ne vedd el tőlem! (5) Szentlelkedet ne vond meg tőlem! (3) SZENT ANGYALOD LEGYEN VELEM! (11) szent angyalod legyen velem! (6) Szent az Isten! (5) szent az isten! (3) Szent az Isten neve! (7) szent népe Istennek a benne hívők! (5) Szent szent szent a mindenható Isten! (9) SZERESD AZ URAT A TE ISTENEDET! (3) szeresd az Urat a te Istenedet! (21) Szeresd embertársadat! (9) szeresd embertársadat! (5) szeresd embertársadat mint magadat (6) Szeresd embertársadat mint magadat! (12) szeresd embertársadat mint magadat! (8) Szeresd embertársadat mint önmagadat! (9) Szeresd embertársad mint magad! (4) Szeresd Istenedet és embertársadat! (6) SZERESD ISTENED ÉS EMBERTÁRSAD! (3) szeresd Istened és embertársad! (4) Szeresd Istent és embertársad! (3) Szeressük egymást krisztusi szeretettel! (6) Szeressük ellenségeinket is! (3) SZERESSÜK EMBERTÁRSAINKAT KRISZTUSI SZERETETTEL! (4) szereted jézust? (4) Szeretetben szolgáljunk egymásnak! (4) Szeretetközösségben élhetünk Istenünkkel! (5) szeretetközösségben lenni istennel (3) szeretet által leszünk Isten gyermekeivé! (3) szeretet nagy parancsolata (5) Szeretlek - hangzik majd a biztatás! (8) szeretlek Uram én erősségem! (4) SZERETLEK URAM ERŐSSÉGEM! (5) Szeretlek Uram és Istenem! (5) szeretni nem puszta szó! (5) SZERET AZ ISTEN MÉG ENGEM IS! (12) Szeret az Isten még engem is! (35) szeret az isten még engem is! (6) szeret az Isten még engem is! (9) szeret az Úr ezért nincs még végünk (5) Szeret az ÚR még engem is! (5) színről színre látjuk meg Istenünket (6) szívből szeretlek Jézusom! (12) szívből szól a száj (3) szívből szól a száj! (9) szívembe jöjj ó úr jézus (5) szívemet hozzád emelem Istenem! (5) Szívem csendben az Úrra figyel! (3) Szolgakirály az én Uram! (4) Szolgáljatok az Úrnak örömmel! (7) Szolgáljunk az Úrnak örömmel! (12) Szolgáltass nekem igazságot! (5) szóljunk igazat szeretetben! (11) SZÓLJUNK IGAZAT SZERETETTEL! (3) SZÓLJ URAM MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! (4) Szólj Uram mert hallja a te szolgád! (34) szólj Uram mert hallja a te szolgád! (6) szólj Uram szolgád hallja! (4) szőlőtő szőlősgazda szőlővesszők (3) Szomjúhozom! Adj innom! (6) szükségünk van újjászületésre (4) szüntelenül imádkozzatok (3) szüntelenül imádkozzatok az Úrhoz! (8) szüntelen imádkozzunk Istenünkhöz! (3) Szuverén Isten az ÚR! (8) SZUVERÉN ÚR A MI ISTENÜNK! (4) taníts másokat az Igére! (4) Taníts rendelkezéseidre Uram! (4) tanítványai megtartják Jézus igéjét! (4) TANÚD VAGYOK URAM! (3) Tanúd vagyok Uram! (27) Tanúskodj Istened embermentő szeretetéről! (7) tanúskodj Uradról hitelesen! (5) tanuskodj Uradról sokaknak! (10) Tartsd be az aranyszabályt! (4) Tartsd meg a parancsolatokat! (3) Tebenned bíztunk eleitől fogva (3) téged is megtalált isten! (3) Téged kereslek míg meg nem talállak! (5) Téged keres imádságom! (10) TÉGED KERES IMÁDSÁGOM HOZZÁD VÁGYOM! (4) TEGYÜNK JÓT MINDEN EMBERTÁRSUNKKAL! (3) tégy jót mindenekkel! (4) tégy tanúságot Jézusról! (3) Tégy Uram engem áldássá! (6) Tekints fel a keresztre! (4) tékozló szeretetű Isten (3) Teljes öröm van Istennél! (4) Templomod hadd legyen a szívem! (9) Tenger harcon át visz az út hozzád! (6) TEREMJÜK A HITBŐL FAKADÓ JÓ CSELEKEDETEK GYÜMÖLCSEIT! (3) Teremjük a hit gyümölcseit! (3) teremtményeit szereti az ÚR! (3) teremtő és gondviselő Istenünk van (3) Teremtő és gondviselő jó Atyánk van! (13) teremtő isten (6) TEREMTŐ ISTENÜNK GONDOT VISEL MEGVÁLTOTT GYERMEKEIRŐL! (4) teremtő Istenünk ma is munkálkodik (3) teremtő megváltó megszentelő Isten (4) TEREMTŐ MEGVÁLTÓ MEGSZENTELŐ ISTENÜNK AZ ÚR! (3) Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! (17) Teremtő Szentháromság Isten! (4) térjetek meg/vissza Istenhez! (19) Térjetek meg mert Jézusban elközelített Isten Országa! (13) térjünk vissza urunkhoz és istenünkhöz (6) térj vissza Istenedhez! (5) tested a szentlélek temploma (3) Testi és lelki békesség Istentől! (3) TESTI ÉS LELKI GYÓGYÍTÓNK AZ ÚR! (3) testi lelki eledelt ad istenünk (3) testünk a szentlélek temploma (3) Testvéreim javáért fáradnom küzdenem kell! (20) Testvéreink a hitben és a szeretetben! (3) Tetteid Istent dicsőítik? (3) Te vagy a Krisztus az élő Isten Fia! (4) Te vagy reményem sziklaszála! (16) Te vagy reményem sziklavára Uram! (11) tied az ország a hatalom és a dicsőség! (4) Tied az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké! (16) Tied a dicsőség mindörökké! (8) TIED A DICSŐSÉG MINDÖRÖKKÉ! (5) tied a dicsőség mindörökké! (3) Tied vagyok Jézusom! (52) TIED VAGYOK JÉZUSOM! (4) tiszta szív= tiszta beszéd (3) tiszta szívet teremts bennem! (8) Tiszta szívet teremts bennem Istenem! (15) TISZTA SZÍVET TEREMTS BENNEM ISTENEM! (6) Tisztítsd meg szíved! (3) tisztítsd meg szíved! (4) Tisztítsd meg szíved a Jézus vériben! (15) Tisztíts meg teljesen! (4) tisztíts meg teljesen! (4) Ti vagytok a világ világossága! (8) ti vagytok a világ világossága! (4) Törvényszegők és törvénytiprók vagyunk! (6) törvény krisztusra mutat (4) tudom hogy az én megváltóm él! (3) Tudom kiben hiszek! (5) tud ő vigasztalni mint senki más! (4) tűrd kereszted mindhalálig (3) türelme hosszú szeretete nagy (3) üdvösségünk ingyen kegyelemből van (5) Üdvösségünk reménységre szól! (3) üdvösség a jézusban való hit által (13) Üdvösség csak Krisztus által! (5) üdvösség egyedül krisztusban (3) üdvösség ingyen kegyelemből (3) üdvözítő Istenünk van! (13) ÜDVÖZÍTŐ ISTEN AZ ÚR! (4) ÜDVÖZÍTŐ SZÜLETETT NEKÜNK! (3) Üdvözítő Úr Krisztus! (3) üdvözítsd népedet Uram! (5) Úgy hív úgy vár a szent atyai ház! (11) Úgy szerette Isten a világot! (3) Újjászületés ige és Szentlélek által. (8) Újjászült igéje és Szentlelke által! (4) újjáteremtő isten (5) Újjáteremtő Istenünk munkálkodik bennünk! (3) Ujjongva hirdessétek az evangéliumot! (3) ujjong az én lelkem (4) új eget és földet teremt az ÚR! (3) Új nevet ad Jézus! (3) ÚJ NEVET KAPUNK JÉZUSTÓL (3) Új név új örök élet! (5) új szívet adj Uram énnekem! (4) Új szívet adj Uram énnekem! (6) Új szív új ének! (3) új szövetséged elfogadom magam egészen neked adom! (5) Új szövetség a Golgotán! (3) új szövetség köttetett a Golgotán (3) Új teremtés vagy! (6) Uralkodik az ÚR a Mindenható! (5) URAM IRGALMAZZ! KRISZTUS KEGYELMEZZ! (3) Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! (67) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz (11) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (3) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz! (32) üres edényed vagyok Uram! (3) utaddá lett- e Jézus (6) Útaidat ismertesd meg velem! (4) Utaidat URam ismertesd meg velem! (22) UTAIDAT URAM ISMERTESD MEG VELEM! (3) utaidat uram mutasd meg nekem (5) útmutató (72) út igazság élet (6) vagyok-aki-vagyok (3) Vak voltam most látok! (4) Válaszd az örök életet! (3) Választott nemzetség királyi papság a Krisztusban hívők közössége! (4) valóságos Isten és valóságos ember (3) Van még számomra is bocsánat! (3) van örök kincsünk (3) Van örök kincsünk! (4) várd visszatérő Uradat! (3) várjuk jézus érkezését (5) Várlak Uram várlak reménykedő szívvel! (6) vár Atyád szerelme! (3) Vár Atyád szerelme ó jöjj haza! (9) Vedd és olvasd a Szentírást! (3) védelmezőm és kőváram vagy Uram! (6) Veled mindig győzhetek! (11) veled van az ÚR de ismered őt? (11) velem leszel a paradicsomban (8) velem vándorol Jézus s én ővele! (15) velem vándorol utamon Jézus! (5) velem vándorol útamon Jézus! (10) velem van istenem (5) veletek vagyok minden napon (6) Velünk az Isten! (7) Véred minden cseppje tisztítja a lelkem! (3) vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (9) vétkeztem szóban tettben gondolatban (9) Vezesd az értelmemet is Uram! (3) Vezess az örökkévalóság útján! (20) Vezess Jézusunk véled indulunk! (22) vezess parancsolataid útján! (4) vezettetve élni krisztus által (9) Vigasztalás Istene az ÚR! (12) Vigasztaljátok népemet! (4) Vigasztaló igét mondj! (3) vigasztaló igét mondjunk! (9) Vigasztaló Szentlélek Isten (12) vígasztaló Szentlélek jöjj! (3) Világítéletet tart a Bíró (4) világító életet élhetsz Jézussal! (3) Világíts bennem Jézus! (18) világmindenség Ura és Istene! (3) világosítsa meg az ÚR az ő orcáját terajtad! (4) világosságom az ÚR! (13) világosság gyermekei (3) világosság lehetsz! (7) világteremtő és fenntartó Úristen (4) világ világossága (4) Viszontszeretheted Uradat és Istenedet! (4) Vizsgálj meg Istenem! (5) víz és lélek (3) Zengjen hálaének minden ajkon zengjen! (5) Zörgessetek Isten ajtaján! (5) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

- Kedd [2017.09.19.] "De én bízom benned, URam, vallom: Te vagy Istenem!"

2017.09.19. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2017.09.19.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zof 3,9

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Fil 2,11

 Akkor majd megtisztítom a népek ajkát, mindnyájan az Úr nevét hívják segítségül, és őt tisztelik egy akarattal.

és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Akkor változtatom majd a népek ajkát tisztává, hogy mind segítségül hívják az Úr nevét, hogy egy akarattal szolgálják őt.

 

És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Igen, akkor majd tiszta ajkat adok a népeknek, hogy mindannyian segítségül hívhassák az Úr nevét, és egy szívvel szolgáljanak neki.

 

s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Félelmetes dolgokat tesz majd velük az Úr, ... Akkor majd előtte borulnak le mindenütt az emberek." - "Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem." - "És hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A trónon ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!" - Tamással te is együtt vallhatod meg: Én Uram és én Istenem vagy te!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Ne legyen más istened! Szájjal teszünk vallást! Jézus Krisztus: ÚR Isten Fia: Megváltó!

- Hétfő [2017.09.18. "És fogta az ÚRisten az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze!"

2017.09.18. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2017.09.18.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 115,16

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 12,48

Az egek az ÚR egei, de a földet az embereknek adta.

aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.

Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta.

 

A ki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és a kire sokat bíztak, többet kívánnak tőle.

Az ég az Úr ege, a földet az emberek fiainak adta.

 

Aki azonban nem ismeri s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik Isten: töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek." - "kiűzte az ÚRisten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett." - "Az ÚRé a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók." - Végezzük földi munkánkat hűségesen, mert Istennek kell számot adnunk, miként sáfárkodtunk a reánk bízottakkal!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Mindenki kapott talentumot Istentől! Isten szántóföldje vagyunk! Isten munkatársai lehetünk!

- Vasárnap [2017.09.17.] "Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad!"

2017.09.17. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2017.09.17.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 56,11

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jn 6,63

 Istenben, akinek igéjét dicsérem, az Úrban, akinek igéjét dicsérem,

A Lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: Lélek és élet.

Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő igéretéért.

 

A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.

Dicsőítem Istenben a szavát, dicsőítem az Úrban a szavát.

 

A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet,

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!" - "mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít." - "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." - Isten élő Igéje cselekvést, történést, örök létezést munkál a benne bízókban! Benned is?!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Egyedül a Szentírás! Örök élet igéje! A szívbe írott Ige!

- Szombat [2017.09.16.] "Minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján!"

2017.09.16. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2017.09.16.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Préd 5,1

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 11,1

Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy!

 

Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: „Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait.”

Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt; mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen;

 

És lőn, mikor ő imádkozék egy helyen, minekutána elvégezte, monda néki egy az ő tanítványai közül: Uram, taníts minket imádkozni, miképen János is tanította az ő tanítványait.

Ne szóljon elhamarkodottan a szád, és a szíved ne siessen a szóval Isten előtt; mert Isten a mennyben van, te meg a földön. Ezért légy kevés beszédű!

 

Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott. Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is megtanította tanítványait.”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg." - "Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra." - "mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged." - A szív teljességéből szól a száj, ezért tisztítsd meg szíved!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* A kimondott szó jelentősége! Őszinte szavakkal imádkozzunk! A szó és a tett egysége!

- Péntek [2017.09.15.] "Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek!"

2017.09.15. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2017.09.15.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jer 18,14-15

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jel 3,20

Eltűnik-e a hó a Libánon sziklás tetejéről? Kiszáradnak-e a másoktól érkező, hűs vizű patakok? De az én népem elfelejtett engem, és a hitvány bálványoknak tömjénezik! Eltántorították őket útjukról, a régi ösvényről, hogy más csapásokon járjanak, egyenetlen úton.

 

Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.

Elhagyja-é a mezőség szikláját a Libanon hava? Vajjon kiszáríthatók-é a felfakadó, csörgedező, hullámzó vizek? Ám az én népem elfeledkezett rólam; a hiábavalónak áldozik; elcsábították őket az ő útaikról, az ősrégi nyomról, hogy ösvényeken, járatlan úton járjanak;

 

Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.

Vajon eltűnik-e a Libanon hava a magasba nyúló csúcsokról? Vagy kiszáradhatnak-e a feltörő, csörgedező vízforrások? Népem mégis megfeledkezett rólam. Annak áldoznak tömjént, ami semmiség. Elcsábították őket útjaikról, az ősi ösvényről, hogy a sivatag útjain járjanak, járatlan csapáson.

 

Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Térjetek meg azért mindnyájan gonosz útjaitokról, jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket!" - "Mert hűtlenné váltak őseink; azt tették, amit rossznak lát Istenünk, az ÚR, és elhagyták őt." - "Jézus így válaszolt: Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála." - Hű az Isten, beteljesíti igéit rajtunk, ezért térjünk meg/vissza hozzá! Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Krisztus él bennem! Légy hű mindhalálig! Én zörgetek ne mond a szél zörög!

Lelki Elemózsia 7 napra - Szentháromság u. 14. hét

2017.09.14. 00:04 Andreas

„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,2)

Szentháromság ünnepe után a 14. héten az Útmutató reggeli s heti igéi dicsőítésre és hálaadásra indítanak Isten megtapasztalt jótéteményeiért (lásd Zsolt 103,3–5). „Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme.” (Zsolt 118,1; LK) Kérjük: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (GyLK 728,13) A Szentlélek elevenít meg; a test nem használ semmit... (lásd Jn 6,63)! „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Ha pedig gyermekek, akkor (...) örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8,14.17) „Hogy Isten gyermekei vagyunk s magunkat teljes bizonyossággal annak is tarthatjuk, az nem magunktól és nem is a törvényből van. Hanem a Szentlélek bizonyságtétele ez, aki az igével működik bennünk, s tapasztalatunk megegyezik az igével.” – tanítja Luther. A tíz leprás meggyógyulása után csak egy hálás samáriai tért vissza, „és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. És ezt mondta az Úr: Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged.” (Lk 17,15–16.19) Már a mózesi törvények előírták, hogy az új termés bemutatásakor; „borulj le Istenednek, az Úrnak színe előtt! Azután örvendezz mindannak a jónak, amit Istened, az Úr ad neked és házad népének!” (5Móz 26,10–11) Akik pedig Krisztus Jézuséi, azok életében a Lélek jó gyümölcsöt terem; melynek kilenc jellemző tulajdonságát említi Pál, s figyelmeztet is: Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint.” (Gal 5,25) És hálát ad Filemon gyümölcshozó életéért: „Szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem.” S visszaküldi a megtért rabszolgát, aki nevében hordozza jó gyümölcsét; ő „most pedig neked is, nekem is hasznos.” (Filem 7.11) A templom felépítésére összegyűlt önkéntes adományokért, Dávid így adott hálát: „Áldott vagy te, Uram, öröktől fogva mindörökké! Most azért, Istenünk, dicsérjük a te fenséges nevedet. Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk!” (1Krón 29,10.13.14) Csak aki már megtapasztalta Krisztus meg nem érdemelt, „megbotránkoztató” szeretetét, az képes betölteni az ő régi (lásd 3Móz 19,18), s mégis új parancsolatát: „ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34) Pál állhatatosságra bátorítja a gyülekezetet: „testvéreim, álljatok szilárdan.” S hálát ad értük; „akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által.” (2Thessz 2,15.13) „A Szentháromságnak, / Dicséret, dicsőség, / Legyen magasztalás, / Most és mindenkoron / Örök hálaadás!” (EÉ 40,3) G. A.

 

 

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2017.09.14.] "Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből!"

2017.09.14. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Csütörtök [2017.09.14.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 31,16

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Thessz 5,6

Kezedben van sorsom, ments meg ellenségeim és üldözőim kezéből!

Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok!

Életem ideje kezedben van: szabadíts meg ellenségeim kezéből és üldözőimtől.

 

Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok.

Az időm a te kezedben van, ragadj ki ellenségeim és üldözőim hatalmából!

 

Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük." - "Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el." - "Legyetek tehát éberek és szüntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt." - Isten kezében van az életünk, ő a mi teremtő, megváltó, megszentelő Urunk!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Időnket jól használjuk fel! Örök életünk is Isten kezében van! Éljünk Isten gyermekeihez méltóan!

- Szerda [2017.09.13.] "Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam!"

2017.09.13. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szerda [2017.09.13.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 32,8a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jn 8,31-32

Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod.

 

Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.

Bölcscsé teszlek és megtanítlak téged az útra, a melyen járj;

 

Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok; És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.:

Értelmet adok neked, megtanítalak az útra, amelyen járnod kell.

 

Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Azt az embert, aki féli az URat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza." - "Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, ... akkor a tanítványaim lesztek." - "Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által." - Jézus, te vagy az út magad, siess, add nekem magadat!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* velem vándorol útamon Jézus! Útaidat ismertesd meg velem! Jézus érdeméért igazulunk meg Isten előtt!

- Kedd [2017.09.12.] "Mindeddig megsegített bennünket az ÚR!"

2017.09.12. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2017.09.12.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 43,1b

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: ApCsel 26,22

Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!

 

De mivel Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek:

Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!

 

De Istentől segítséget vévén, mind e mai napig állok, bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívül, a mikről mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni:

Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy.

 

De az Isten megoltalmazott mind a mai napig, s tanúságot teszek kicsik és nagyok előtt egyaránt. Semmi mást nem mondok azonkívül, amit a próféták és Mózes megjövendöltek:

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." - "Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Ő megsegített." - "A mi segítségünk az ÚR nevében van, aki az eget és a földet alkotta." - Isten gyermekeit semmi és senki sem ragadhatja ki az ő kezéből, ezért őt dicsőítsük mindenkor!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* segíts meg ments meg üdvözíts segítségem és pajzsom az ÚR! Istené vagyok a teremtés a megváltás a megszentelés jogán!

- Hétfő [2017.09.11.] "Az ÚR, az ÚR irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!"

2017.09.11. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2017.09.11.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Mik 7,18

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Kol 2,14

Van-e olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.

 

Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.

Kicsoda olyan Isten, mint te, a ki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!

 

Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára;

Melyik isten olyan, mint te, aki elveszed a gonoszságot, és megbocsátod a vétkeket? Aki nem haragszol mindörökre, hanem kedved leled az irgalomban?

 

A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz." - "miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában." - "Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk - mert meg van írva: Átkozott, aki fán függ." - Valljuk, hogy Krisztus érdeméért igazulunk meg, Isten kegyelméből, hit által!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Jézus helyettem halt meg! kegyelmes és irgalmas az ÚR! A bűn zsoldja a halál!

- Vasárnap [2017.09.10.] "Fiaid mind az ÚR tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége!"

2017.09.10. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2017.09.10.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 32,18

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Thessz 3,16

 Békés hajlékban lakik majd a népem, biztonságos lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban.

 

Maga a békesség Ura adjon nektek mindig minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!

Népem békesség hajlékában lakozik, biztonság sátraiban, gondtalan nyugalomban.

 

Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!

Népem békességben lakik majd otthonában, biztonságos hajlékokban, gondtalan nyugalomban.

 

A békesség Ura adjon nektek mindig és minden körülmények között békét! Az Úr legyen mindnyájatokkal!

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Jóllakásig ehetitek kenyereteket, és biztonságban lakhattok az országban. Békességet adok az országban." - "Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja." - "és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." - Az ÚR Jézus a békesség Fejedelme, s aki benne hisz, részesül abból az örök békességből, amit csak ő tud adni a benne bízóknak!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: külső és belső békesség *garainyh* A földön békesség és jóakarat! Békesség Istennel!

- Szombat [2017.09.09.] "Mert az ÚR, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten!"

2017.09.09. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2017.09.09.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 63,15

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 12,49-50

Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból: Hol van féltő szereteted és hatalmad? Szánalmadat, irgalmadat miért vonod meg tőlünk?

 

Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy!  

Tekints alá az égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tőlem!

 

Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássak: és mit akarok, ha az immár meggerjedett? De keresztséggel kell nékem megkereszteltetnem; és mely igen szorongattatom, míglen az elvégeztetik.

Tekints le az égből, és figyelj ránk szent és dicsőséges lakóhelyedről! Hol van féltő szereteted és hatalmad, hol szívednek irgalmassága? Ne tartsd vissza tőlünk könyörületed,

 

Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel," - "Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!" - "Mert az ÚR, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten!" - Jövel Szentlélek Úristen, töltsd be szíveinket bőven!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* féltőn szerető Isten az ÚR! Vízkeresztség és tűzkeresztség! Az ítélet tüze megtisztít és szétválaszt!

- Péntek [2017.09.08.] "Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!"

2017.09.08. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2017.09.08.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 1Móz 3,8

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 5,8

Amikor aztán meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az Úristen elől a kert fái között.

 

Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. 

És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között.

 

Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.

Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között.

 

Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak?" - "El tud-e rejtőzni valaki olyan helyre, ahol nem látom? - így szól az ÚR. Nem én töltöm-e be az eget és a földet? - így szól az ÚR." - "Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, ... hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában!" - Szent, örök Isten, ... egy menekvés van, hozzád térni!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Fuss Jézushoz ő vár rád! Nem futhatsz el Isten elől! Aki látja a Fiút az látja az Atyát!

Lelki Elemózsia 7 napra - Szentháromság u. 13. hét

2017.09.07. 00:04 Andreas

Jézus Krisztus mondja: „Valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is

az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.(Mt 25,40)

Szentháromság ünnepe után a 13. héten az Útmutató reggeli és heti igéi erre figyelmeztetnek: A hit cselekedetek nélkül halott (lásd Jak 2,17); ám hitből jön a cselekedet, hogy életünk betöltse (lásd EÉ 320)! Jézus, jó cselekedetekre készíti fel Isten gyermekeit. „Az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” (1Jn 5,3; LK) „Az Úr törvényében boldog, aki gyönyörködik.” (GyLK 668) Az irgalmas samaritánus példatörténete alapján; Jézus minket is megkérdez: „Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?” S küldő szava ránk is érvényes: „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!” (Lk 10,36.37) De kinek vagyok én a felebarátja? Heti igénk szerint; Jézus azonosul legkisebb, irgalomra szoruló embertársainkkal, akiket úgy szerethetünk, mint önmagunkat (lásd Lk 10,27)! S Luther így figyelmeztet: „Jól vigyázz hát, hogy el ne menj az Isten mellett! Minden rád szoruló szegényben ő közelít hozzád. Egészen kezed ügyében van s bármit teszel, vele teszed.” A szeretet apostola így tanít: „Szeretteim, ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk, mert Isten szeretet.” (1Jn 4,7.12.8) „Jézus gabonaföldeken ment át szombaton, tanítványai pedig megéheztek, és kalászokat szakítottak le, és azt ették.” A farizeusok nem értették ezt (lásd Hós 6,6): „Mert az Emberfia ura a szombatnak.(Mt 12,1.8) Isten, prófétája által üzeni: „Az Urat keressétek, és életben maradtok! A jóra törekedjetek, ne a rosszra, és veletek lesz az Úr.” (Ám 5,6.14) Az emberszeretet különböző mózesi törvényei a jövevényt, árvát, özvegyet, a nincstelen, szegény embertársat védik; „ezért parancsolom neked, hogy így cselekedj” (5Móz 24,18.22)! Az ősgyülekezetben testvéri közösség volt. „Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és... Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert...” (ApCsel 4,33.34) Jakab figyelmeztet: a keresztyén hit nem személyválogató! „Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint (lásd 3Móz 19,18), helyesen cselekedtek. Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.” (Jak 2,8.13) „Júdás, Jézus Krisztus szolgája, köszöntését küldi az elhívottaknak: irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen.” S dicsőítő szavait vele zenghetjük: „az egyedül üdvözítő Istennek: (...) dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké.” (Júd 1.2.25) „Te, mint samaritánus / Szolgáltál, Jézusom, / Hadd legyek tanítványod / Akit a jótevésre / A szíve kényszerít!” (EÉ 455,4) G. A.

 

 

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2017.09.07.] "Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!"

2017.09.07. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Csütörtök [2017.09.07.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jób 9,4

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jel 3,3a

Bölcs szívű és hatalmas erejű ő: ki tudna ellene szegülve épségben maradni?

 

Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg!

Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?

 

Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg.

Bölcsessége nagy és ereje hatalmas. Ki marad büntetlen, ha vele szembeszáll?

 

Emlékezzél, hogyan kaptad és hallottad; tarts ki mellette, és térj meg!

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Jaj annak, aki perbe száll alkotójával, bár csak egy a földből készült cserépedények között! Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz?" - "Ezt mondd: Térj meg, elpártolt Izráel - így szól az ÚR -, akkor nem haragszom rátok! Mert én hű vagyok - így szól az ÚR -, nem tart örökké haragom." - "Térj hát meg Istenedhez, tartsd meg hűségesen a törvényt, és reménykedj szüntelenül Istenedben!" - Ne harcolj Istennel, hanem add meg és add át magad neki teljesen, hogy megtarthasson örökre!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* ébredjünk a bűn álmából! hátra arc! meg/visszatérés Istenhez Erősségem az ÚR!

süti beállítások módosítása