|
|
|
|
S z e n t B I B L I A *
A mai nap evangélikus igéi
Ószövetség: Ézs 55,11
|
S z e n t B I B L I A *
http://www.losungen.de
Újszövetség: Mk 16,20
|
|
ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.
|
|
Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.
|
|
Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem.
|
|
Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala.
|
|
éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.
|
|
ők meg elmentek, s mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta.
|
|
"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit." - "Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait." - "Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét." - Az új egyházi esztendő Isten igéjével kezdődik, s minden christianus küldetése, Urunk missziói parancsának engedelmeskedve, az örömhír továbbadása!
|
RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/
A 2016. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ézs 66,12a;13a):
"Bizony, ezt mondja az Úr: Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket!"
|
Andreas · http://www.garainyh.hu 2016.11.27. 15:28:54
Áldott új egyházi esztendőt kívánok minden kedves Olvasómnak és benne örömteli találkozásokat az érkező Úrral, hogy átélhessük azt, amit a költő is megtapasztalt és mindörökké vele legyünk! Szeretettel: Andreas
Adventus Domini:
AZ ÚR ÉRKEZÉSE
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.
Ady Endre