ÚTMUTATÓ NAPI IGÉK A BIBLIÁBÓL

Itt minden napra; 1 mondatban 2 útmutató ige 3 fordításban látható ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

Személyes Honlapom

 Webcímeim Jegyzéke

#GaraiNyh #AndreasBlog

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

AJÁNLÓ

 

Címkék

#GARAI-nyh* (453) #garainyh* (365) *garainyh* (3365) Adakozásod titokban történjék! (3) add tovább az evangéliumot! (3) add tovább az örömhírt (3) add tovább az örömhírt! (5) Add tovább az örömhírt! (10) add tovább az Úrtól kapott jó hírt! (3) add tovább az ÚR áldását! (3) Add tovább a dióhéj evangéliumot! (4) add tovább a jó hírt! (3) Add tovább Isten örömüzenetét! (3) Adjon neked békességet az ÚR! (6) Adjunk hálát az Úrnak! (8) Adj békét a mi időnkben! (11) ahol a kincsed ott lesz a szíved (4) akaratod nekem mutasd meg szüntelen (6) Akaratod nekem mutasd meg szüntelen! (20) Akár élünk akár meghalunk az Úréi vagyunk! (6) Akiket Isten Lelke vezérel azok az ő gyermekei! (6) Akin a szíved csüng az a te istened! (4) Akit szeret az ÚR annak álmában is ad eleget! (3) Aki hisz Jézusban ha meghal is él! (3) Aki Jézust látja hit által az Atyát látja meg benne! (3) aki Jézust látja látja az Atyát (3) Aki keres az talál! (5) aki kér az kap (3) aki kétszer születik egyszer hal meg (4) Alázatos Király a világ üdvözítője! (6) alázd meg magad Istened előtt! (3) Alázd meg magad Isten előtt! (6) alázzuk meg magunkat Isten előtt! (4) Áldásod kísér életünk minden napján (11) Áldás békesség! (3) áldjad én lelkem a dicsőség örök királyát (8) Áldjátok az Urat napról napra! (4) áldjon meg és őrizzen meg az úr (5) Áldjon meg téged áldjon az ÚR! (20) Áldjon meg téged az ÚR! (6) ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR! (4) Áldj meg minket Úristen! (6) áldj meg minket úristen! (3) Áldj meg minket Úristen a te jóvoltodból! (16) Áldott legyen az ÚR neve mostantól mindörökké! (4) Áldott orvosunk a Jézus! (8) áldozati oltáron az életed? (3) Alkalmas eszközzé válhatunk Isten kezében! (3) amin akin a szíved csüng az a te istened (5) andreas (73) Angyalainak parancsol felőled! (6) angyalok szolgálata embereknek (8) aranyevangéliumba rejtett örök szövetség! (3) Aranyevangélium karácsonykor is! (3) Aranyevangélium nekem szól (15) aranyszabály (4) ároni áldás (6) átmentél a halálból az életbe? (5) átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul! (3) Átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul érdemtelen! (5) Atyám lett az Isten! (4) atya fiú lelke (3) Atya Fiú Lelke lakik bennem (3) Atya Fiú Szentlélek Isten (3) Azért jött Jézus hogy a kárhozatból kimentsen engem! (11) azért jött Jézus hogy megkeressen! (6) Azt tégy mással amit magadnak kívánsz! (3) Az áldott Orvos erre jár! (3) az Atya Fiú Lelke (4) az Atya megdicsőíti a Fiút (3) az emberszeretet törvénye (3) az Ige cselekvést történést létezést munkál (6) Az Ige cselekvést történést örök létezést munkál! (4) Az ige kőszálként megáll! (3) Az Ige kőszálként megáll! (3) az ige testté lett (3) az irgalmasság cselekedetei (3) az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten (3) Az Isten útja biztos út! (9) AZ ISTEN ÚTJA BIZTOS ÚT! (3) Az ítélet Istené! (3) Az örökkévalóság elkezdődött! (5) AZ ÖRÖK VAGYOK A MI ISTENÜNK! (3) Az örök Vagyok van veled! (3) az ősi ároni áldás (3) Az ősi ároni áldás! (3) az úr áldása gazdagít meg (8) az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR az egyedüli Isten! (3) az úr az én gyógyítóm (7) Az ÚR az én gyógyítóm! (9) Az ÚR az én jó Pásztorom! (7) Az ÚR az én vigasztalóm! (4) az ÚR az Isten egyedül! (5) Az ÚR az Isten egyedül! (4) az ÚR a mi gyógyítónk! (3) Az ÚR a mi oltalmunk! (3) Az ÚR a te gyógyítód! (4) az ÚR érkezése (3) AZ ÚR JÉZUS A MI BÉKESSÉGÜNK! (4) AZ ÚR JÉZUS A MI IGAZSÁGUNK! (5) AZ ÚR JÉZUS A MI SZABADÍTÓNK! (3) AZ ÚR JÉZUS A MI UTUNK! (4) AZ ÚR JÉZUS A VILÁG VILÁGOSSÁGA! (6) AZ ÚR MEGŐRZI ÉLETEDET ÖRÖKRE! (3) AZ ÚR VALÓBAN FELTÁMADT! HALLELUJA! (3) a bűn zsoldja a halál (5) A bűn zsoldja a halál! (4) A Fiú egylényegű az Atyával! (3) a harag rossz tanácsadó (3) A hit cselekedetek nélkül halott! (4) a hit feltétlen bizalom istenben (3) A hit hallásból van! (3) a hit látja a láthatatlant (5) a hit látja a láthatatlant! (3) A hit látja a láthatatlant! (12) A keresztfához megyek! (8) a keskeny út a mennybe visz (5) A keskeny út a mennybe visz! (18) a keskeny út a mennybe visz! (12) a kettős nagy parancsolat (8) A kettős nagy parancsolat! (5) a lélek lélegzetvétele (3) A mélységből kiáltok hozzád Uram! (4) a mindennapi kenyér (3) a nagy parancsolat (3) a nyelv bűnei (4) A pokoltól lelkem megszabadította! (12) A pokoltól lelkem megszabadítottad! (7) a pokoltól lelkem megszabadította menyország kapuját nékem kinyitotta (4) A SZENTHÁROMSÁG ISTEN TEREMTETTE A VILÁGMINDENSÉGET! (3) a szeretet kiűzi a félelmet (3) A szeretet nagy parancsolata (3) a szeretet nem Isten! (3) A szeretet örökre megmarad! (3) A SZÍV TELJESSÉGÉBŐL SZÓL A SZÁJ! (4) A törvény betöltése a szeretet! (7) A TÖRVÉNY BETÖLTÉSE A SZERETET! (7) bálványimádás (4) bálvány helyett isten imádása (8) Bárány a keresztfa oltárán (3) Befogadtad e már Jézust az életedbe? (3) Békesség Fejedelme (3) Békesség Istennel! (3) Békesség Istentől! (12) békesség néked köszöntésed ez legyen (28) Békesség néktek! (8) Béke veletek! (3) Békülj meg Isteneddel még ma! (5) bennünk él az atya fiú lelke (3) beszélő viszonyban vagy istennel? (3) biblia (3) Bizalmamat Krisztusnak szent vérébe vetem! (8) bizalommal fordulj istenedhez! (4) Bízd rá magad teljesen Istenedre! (5) bízd újra életed krisztusra (4) BÍZD ÚJRA ÉLETED KRISZTUSRA! (3) bízd újra életed krisztusra! (3) Bízd Újra Életed Krisztusra! (23) Bízom benned Uram Jézus! (16) bizonyságtévő életed van? (5) Bízzál Uradban és Istenedben! (3) bízzuk isten irgalmára életünket! (3) Bízz Urunk Érkezése Közel! (3) Bocsásd meg a mi vétkeinket miképpen mi is! (15) bölccsé teszlek téged ígéri urad (4) bölcsesség Ige és Lélek által (16) bölcssé teszlek téged (3) Bölcs szívet adj Uram énnekem! (12) Boldogok akik hallgatják és megtartják az igét! (9) boldogok akik megtartják Isten beszédét (5) boldogok akik nem látnak mégis hisznek! (4) Boldogok a békét teremtők! (5) boldogok a lelki szegények! (3) boldog aki megtartja Isten igéjét! (4) bűnadósságunkat Jézus vállalta magára (4) bűnbánat-bűnvallás-bűnbocsánat (7) BŰNBÁNAT - BŰNVALLÁS - BŰNBOCSÁNAT! (4) BŰNBÁNAT - BŰNVALLÁS - MEGTÉRÉS- BŰNBOCSÁNAT - ÚJ ÖRÖK ÉLET! (3) bűnbánat bűnvallás bűnbocsánat (24) bűnbánat után bűnbocsánat (5) bűnbánó bűnösnek van bűnbocsánat (4) bűnbocsánat jézusért (4) bűneink büntetését Jézus viselte el a kereszten (5) bűnlátás bűnvallás bűnbocsánat (5) bűnösök barátja Jézus ments meg! (4) bűnvallás után bocsánat (3) christianus (74) Címkék (29) csak az úr áldása gazdagít meg (4) csak az ÚR áldása gazdagít meg (4) csak az úr áldása gazdagít meg! (3) Csak az ÚR áldása gazdagít meg! (20) CSAK AZ ÚR ÁLDÁSA GAZDAGÍT MEG! (8) Csak az Úr áldása gazdagít meg! (15) csak az ÚR áldása gazdagít meg! (3) csak az ÚR a te Istened! (3) csak Istenben nyugszik meg a lelkem! (3) Csak Isten jó egyedül! (4) csak mondja s úgy leszen parancsol s előáll! (3) cselekvő szeretet a mindennapokban (3) Csendben Isten előtt! (3) Csendben várj Isten szabadítására! (4) Csend van bennem és emlékezem! (5) csodálatosak Isten tettei az emberekkel! (8) Csodálatosan cselekedett az ÚR! (7) De szabadíts meg a gonosztól! (4) dicsérd a dicsőség örök királyát (13) dicséret dicsőség hálaadás (10) dicsérjétek az Urat! (4) dicsérjük-istent-szívvel-szájjal-zengő-énekkel (10) dicsértessék Uram örökké szent neved! (13) Dicsőíted naponta könyörülő Uradat? (4) dicsőítés imádat magasztalás (3) Dicsőítlek imádlak magasztallak Uram mindenkor! (19) Dicsőítsd az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (9) Dicsőítsd az Urat egész életfolytatásoddal! (7) Dicsőítsd a Szentháromság ÚR Istent! (4) dicsőítsd és imádd a Szentháromságot! (3) dicsőítsd istent egész életfolytatásoddal! (5) Dicsőítsd teremtő megváltó megszentelő Istenedet! (4) Dicsőítsd Uradat és Istenedet! (5) Dicsőítsük az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (5) Dicsőítsük a Szentháromság egy Istent! (5) Dicsőségemet másnak nem adom! mondja az ÚR! (8) dicsőségét Isten nem adja másnak! (3) dicsőség a magasságban Istennek! (12) dicsőség a magasságban istennek! (4) Dolgozz az ÚR szőlőjében! (5) ébredjünk a bűn álmából! (3) Egyedül az ÚR az Isten! (9) egyedül a hit a kegyelem a szentírás (6) Egyedül a Szentírás! (12) EGYEDÜL A SZENTÍRÁS! (4) Egyedül ellened vétkeztem Istenem! (7) egyedül ellened vétkeztem Istenem! (4) Egyedül Istené a dicsőség! (10) egyedül Istené a dicsőség! (3) egyedül istené a dicsőség! (3) egyedül Isten jó! (3) egyedül Krisztusért kegyelemből hit által (5) egyedül Krisztusra van szükséged! (6) egyek vagyunk Krisztusban! (3) egymás krisztusaivá kell lennünk (5) Egy a szükséges dolog! (3) Egy Istenünk és egy Urunk van! (3) elég nékem a te kegyelmed! (3) Élek többé nem én! (5) életeddel hirdesd Krisztust! (3) életem ideje kezedben van Uram (3) Életem ideje kezedben van Uram! (10) Életem Jézus egyedül te töltsd be! (8) Életünk el van rejtve Krisztusban! (3) Élet beszéde az Ige! (6) Élet könyvébe írd nevem! (6) Elfogadtál és elhívtál élő Jézus Mesterünk! (5) Elhívottak vagyunk Isten örök országába! (5) elhívottak vagyunk Isten orsazágába (3) Eljött hozzánk az üdvösség! (3) ÉLJÜNK AZ ARANYSZABÁLY SZERINT! (3) éljünk az aranyszabály szerint kölcsönös szeretetben! (5) Élj az aranyszabály szerint! (12) Elközelített a mennyek országa! (5) élő urunk van (3) élő víz (4) élő víz forrása jézus (4) élő víz forrása Jézus (5) élő víz nemcsak a samáriai asszonynak (4) Élő víz továbbítója lehetsz! (3) ember-tervez-isten-végez (5) emberé a munka Istené az áldás (3) emberé a munka istené az áldás (3) Emberé a munka Istené az áldás! (4) emberszeretet (3) emberszerető Istenünk van! (3) embertársi szeretet (3) én-uram-és-én-istenem! (21) énekelj új éneket Istennek! (3) Engedelmesen hallgass az ÚR szavára! (3) Engedelmeskedjünk Isten igéjének! (5) Engedelmeskedj Istened igéjének! (8) engedelmeskedj Istened szavának! (3) én az úr vagyok a te gyógyítód (3) ÉN AZ ÚR VAGYOK A TE GYÓGYÍTÓD! (3) Én is juhod vagyok! (3) Én terólad el nem felejtkezem! (3) én uram és én istenem (4) én Uram és én Istenem! (15) én uram és én istenem! (6) Én Uram és én Istenem! (51) ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM VAGY TE! (4) Én Uram és én Istenem vagy te! (9) Én vagyok az ÚR a te Istened! (3) Én zörgetek ne mond a szél zörög (3) Én zörgetek ne mond a szél zörög! (6) érettem helyettem miattam! (6) ÉRETTEM HELYETTEM MIATTAM HALT MEG AZ ÚR JÉZUS! (3) erőm és énekem az ÚR! (7) Erőnk magában mit sem ér! (4) erős-várunk-az-úristen! (15) erősítsd meg istenünk amit cselekedtél értünk! (6) erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk! (22) erősítsd meg urunk amit cselekedtél értünk! (4) erősíts meg Istenem! (3) Erősségem az ÚR! (29) erős isten (3) erős Isten békesség Fejedelme (5) erős Üdvözítőnk a Krisztus! (3) Erős várad-e az Úristen? (10) Erős várad az Úristen! (4) Erős váram az én Uram! (7) Erős váram az Úristen! (5) erős váram az ÚR Isten! (4) erős várunk az úristen (7) erős várunk az úristen! (11) Erős várunk az Úristen! (28) erős várunk az Úristen! (8) ERŐS VÁRUNK AZ ÚRISTEN! (10) Erős várunk az ÚR Isten! (5) erős vár a mi Istenünk! (3) erős vár a mi istenünk! (3) erőtlenségünket Jézus vette el! (3) értelmeddel is Uradat dicsőítsd (3) Értem tetted ezt Jézusom fájó szívvel hiszem tudom! (3) evangélikus (4) evangélium (77) ezt cselekedjétek! (3) ez az én testem és vérem (3) fehér ruhában fogunk járni Istennél! (4) felebaráti szeretet (4) félelem mentes élet Krisztusban (5) Feltámadt Uramnak szolgálok! (5) feltétlen bizalom Istenben (4) feltétlen ráhagyatkozás Isten szeretetére (3) féltőn szerető Isten az ÚR! (6) Fényedből fénysugár az életem! (4) fényes orcád meglátom én! (3) fenyítés atyai szeretetből (3) fogadd be jézust a szívedbe! (3) földi és mennyei békesség (3) földi és mennyei bölcsesség (3) fuss jézushoz hozzá menekülj (13) fuss Jézushoz Ő vár rád! (5) Fuss Jézushoz ő vár rád! (7) Fut az Isten az ember után! (3) garainyh (75) garainyh* (3) garainyh*non stop†mission (9) garai andrás (75) gazdag örökség vár Isten gyermekeire! (3) gazdag szegények jézus nélkül (4) gazdag szegények szegény gazdagok (3) gondolj uram irgalmadra! (6) gondot visel rólad Istened (6) gondviselő atyánk van (4) gondviselő istened van! (3) gondviselő Istened van! (12) gondviselő Istenünk van (6) gondviselő istenünk van (8) Gondviselő Istenünk van! (8) gondviselő jó Atyánk van! (9) GONDVISELŐ JÓ ATYÁNK VAN! (4) gondviselő mennyei Atyánk van (6) Gyakorlati emberszeretet a mindennapokban (4) gyakorlati felebaráti szeretet (4) Gyermekeit nem hagyja el az ÚR! (6) gyermekei vagyunk mennyei Atyánknak! (8) gyermekek dicsőítik az Urat (3) Gyermeki hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (5) gyógyító igét mondj! (4) Gyógyító igét mondj Uram! (5) gyógyíts meg Uram akkor meggyógyulok (16) gyönyörködjél az úrban (4) Gyönyörködjél az Úrban! (8) gyönyörködjél az Úrban! (7) gyönyörködjél az úrban és megadja szíved kéréseit! (27) gyönyörködjél az Úrban mindenkor! (8) Győzelemet vettél ó Feltámadott! (7) Győzelmes jobbjával támogat engem! (8) Győzelmet vettél ó Feltámadott! (15) Gyűjts mennyei kincseket! (3) gyümölcstermő élet krisztusban (3) Gyümölcsterrmés Isten dicsőségére! (7) Hajlékom az örök Isten! (4) Hajlékot készített neked Jézus! (5) hálaadással áldozz istennek! (3) Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! (14) Hálaadás Jézusért Istennek (3) hálaadás mindenkor mindenért (3) Hálás szív hálás élet! (3) Hálás vagy-e Isten minden tettéért? (3) hála legyen Istennek Jézus által! (3) Halld meg Isten szavát! (5) Halld meg Uram hívó hangomat! (7) Halleluja áldjátok az Urat! (6) hallgasd és cselekedd az Igét! (4) hallgass Jézusra egyedül (6) Hallgatsz Jézus szavára? (4) hamvazószerda a 40 napos böjt kezdete (4) haragudjatok de ne vétkezzetek! (3) hatalmas Isten az ÚR! (3) Hatalmas Isten az ÚR! (13) hatalmas ő csak mondja s úgy leszen (4) Hatalmas ő csak mondja s úgy leszen! (22) hátra arc! meg/visszatérés Istenhez (9) Hazánk a menny! (5) Haza vágyom örök otthonomba! (7) Haza vágyom örök otthonomba ahol Atyám lakik! (3) hazugok nélküli mennyország (3) ha isten velem ki ellenem! (3) Ha Isten velünk ki ellenünk (4) ha isten velünk ki ellenünk (3) ha Isten velünk ki ellenünk! (4) Ha Isten velünk ki ellenünk! (6) Ha Isten velünk ki ellenünk?! (5) Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?! (8) Ha kiáltunk hozzá meghallgat az ÚR! (3) ha kiált hozzám meghallgatom! (14) Ha ő velünk ki ellenünk az ÚR a mi oltalmunk! (3) helyettes keresztáldozat (3) higgy az úr jézusban! (3) HIGGY AZ ÚR JÉZUSBAN ÉS ÜDVÖZÜLSZ! (5) Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (40) higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (11) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (5) higgy és üdvözülsz! (3) higgy jézusban és örökké élsz vele! (4) higgy Jézusban és üdvözülsz! (5) Higgy Jézusban és üdvözülsz! (7) higgy jézusban és üdvözülsz! (6) hinni jézusban (3) hinni taníts Uram! (13) hinni taníts uram! (4) Hinni taníts Uram! (21) hinni taníts Urunk! (3) Hirdesd az evangéliumot! (9) hirdesd az örömhírt mindenkinek! (12) hirdesd a szabadító elközelgetett (3) Hirdessétek az evangéliumot! (4) hirdessétek az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (28) Hirdessétek az örömhírt minden embernek a földön! (5) HISZEK A MENNYNEK ÉS FÖLDNEK TEREMTŐJÉBEN! (4) Hiszek a Szentháromság egy igaz Istenben! (3) Hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (10) hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (7) Hiszek egy Istenben! (3) hiszek mennynek és földnek teremtőjében! (4) Hiszek Uram légy segítségül! (4) hiszem az örök életet (3) Hiszem az örök életet! (4) Hiszem a bűnök bocsánatát! (3) Hiszem a test feltámadását és az örök életet! (6) hit (4) hitből fakadó jócselekedetek (10) Hitből fakadó jócselekedetek! (11) hitből jön a cselekedet (3) Hitből jön a cselekedet hogy életed betöltse! (11) hitből jövő cselekedetek (3) Hit által igazulunk meg Isten előtt! (4) Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni! (11) hit remény szeretet (16) Hit remény szeretet! (19) hívd segítségül az Urat! (3) Hívj segítségül a nyomorúság idején! (7) Hol töltöd az örökkévalóságot? (12) hosszútűrő Isten az ÚR! (3) hozsánna= segíts ments meg üdvözíts (15) Hűséged végtelen hatalmas Istenem! (4) hűséged végtelen Istenem! (19) hűséges hittel ragaszkodjunk Urunkhoz! (5) Hűséges Istenünk van! (6) húsvéti feltámadáshit (3) hűtlenségem bűnét bocsásd meg! (3) Hű az Isten nem hitszegő! (3) Hű az Isten te se légy hozzá hűtlen! (3) Igazak az ÚR ítéletei! (3) igazat szólni szeretetben (4) Igazságosan ítél az Isten! (7) Igazságos és kegyelmes Isten! (16) igazságos Isten az ÚR! (3) igazságot szólj szeretetben! (6) igazságunk az ÚR Jézus! (10) Igaz vagy Uram és igazságosak döntéseid! (7) ige (3) Igéd ösvényem világossága! (7) Igéjével cselekszik az ÚR! (3) Igéjével vezet az ÚR! (3) Igéje szól igéje hív és megelevenít! (5) igemisszió (72) Igen Atyám mert így volt kedves teelőtted! (4) igéreteid Uram mindíg valóra válnak! (3) ige élet beszéde (12) ige élet kenyere (4) ige lelki kenyér (6) imádjátok Istenünket! (3) imádjátok istenünket! (3) imádjátok Istenünket aki adta mindenünket! (9) Imádjuk az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (3) Imádjuk a mindenható Istent! (3) imádkozzál és dolgozzál! (3) imádkozzatok és buzgón kérjetek (10) imádkozzatok és buzgón kérjetek! (30) Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! (33) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt! (3) Imádságot meghallgató Isten (4) imitatio christi krisztus követése (7) ingyen de nem olcsó kegyelem (3) ingyen kegyelem (3) ingyen kegyelemből hit által üdvözülsz (3) Ingyen kegyelem a megtérő bűnösnek! (3) Irgalmadból élek napról napra! (3) Irgalmasságot vár Isten nem áldozatot! (5) Irgalmas az ÚR az őt szeretőkhöz! (13) irgalmas és kegyelmes az ÚR! (10) Irgalmas és könyörületes az ÚR! (7) irgalmas isten az úr (3) Irgalmas Isten az ÚR! (5) irgalmazok akinek irgalmazok! (5) Irgalmazz Úristen immáron énnékem! (6) Ismerd fel Jézusban személyes Megváltódat! (7) Ismered-e Jézust személyesen? (4) Ismeri az ÚR az övéit! (8) Ismerjétek meg az Urat! (5) isten (4) isten-békessége-minden-értelmet-felülhalad (13) isten-dicsőítése-az-ember-missziója (8) isten-dicsőségére-éljünk! (4) isten-gyermekében-az-ő-lelke-lakik (5) isten-igazít-meg (7) isten-igéjével-és-lelkével-újjáteremt (4) isten-szeret-téged-is (4) istenben élni örökké (3) Istenben élünk mozgunk vagyunk (3) Istené vagyok a teremtés a megváltás a megszentelés jogán! (3) Istenfélelem és emberszeretet (3) Istenfélelem és engedelmesség! (4) istenfélelem és istenimádat (3) istenfélelem és megelégedés (3) istenfélelem istenismeret istenszeretet (3) Istenfélők mily boldogok vagytok! (3) isteni bölcsességet kérhetünk! (5) isteni bölcsességre van szükségünk (4) Istent csak Jézusban ismerheted meg! (3) Istent dicsőíted meg életfolytatásoddal. (3) ISTENT FÉLNÜNK ÉS SZERETNÜNK KELL! (3) Istent félnünk és szeretnünk kell! (25) Istent lélekben kell imádnunk! (3) Isten akarata minden ember üdvössége! (7) Isten azt akarja hogy minden ember üdvözüljön! (5) Isten az élők Istene! (3) Isten az ÚR egyedül! (3) Isten a mindenség Ura! (3) ISTEN A MI OLTALMUNK ÉS ERŐSSÉGÜNK! (3) Isten békessége minden értelmet felülhalad! (4) Isten beszéde élő és ható (3) isten dicsőítése (8) Isten dicsőítése a christianusok küldetése! (11) Isten dicsőítése a keresztyének küldetése! (3) Isten dicsőítése a küldetésünk! (4) isten dicsősége (3) Isten előbb szeretett minket! (5) Isten előbb szeretett téged (4) isten élő lelke jöjj! (3) Isten élő Lelke jöjj! (14) isten fia megváltó (7) Isten Fia Megváltó (3) Isten Fia Megváltó! (9) isten gyermekei (5) Isten gyermekeié a legszebb örökség! (5) Isten gyermekei áldást örökölnek (3) Isten gyermekei örökké vele élnek! (3) isten gyermekei örökösök (4) isten gyermekei vagyunk (4) isten gyermeke vagyok (3) Isten gyermeke vagyok! (7) isten hűséges (3) isten igazít meg (3) Isten igazít meg! (3) isten igazít meg jézusért (4) Isten igazít meg Jézus érdeméért! (4) Isten igazít meg Krisztusért! (3) Isten igazít meg Krisztus érdeméért! (6) isten igazsága (7) Isten igazsága Jézusban a miénk (4) Isten igazsága Krisztusban lett a miénk (7) isten igazságosan ítél (6) Isten igazságosan ítél! (6) isten igéje élő és ható (6) ISTEN IGÉJE ÉLŐ ÉS HATÓ! (4) Isten igéje élő és ható! (16) Isten ígéretei beteljesednek rajtad is! (3) isten imádása (4) isten ismerete (3) Isten jó egyedül (3) isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül! (5) Isten keres téged! (4) Isten kezében van az életed! (4) Isten kezében van az életem! (8) isten kezében van az életünk (4) Isten kezében van az életünk! (7) Isten kezében van életem! (5) isten királyi uralma (4) Isten megváltott gyermeke vagyok! (4) Isten mindent újjáteremt (4) Isten mindent újjáteremt! (3) Isten minden ember üdvösségét akarja! (3) Isten munkatársai vagyunk (5) Isten munkatársai vagyunk! (4) Isten nékem erőm bizodalmam! (10) ISTEN NÉKEM ERŐM BIZODALMAM! (3) isten nékem erőm bizodalmam nyugodalmam (3) Isten nem akarja a bűnös halálát! (3) Isten nem személyválogató! (3) Isten népe a benne hívők közössége! (6) Isten népe vele él örökké! (3) isten neve szent (3) Isten örökösei vagyunk! (3) Isten örök szeretettel szeret téged! (4) Isten szava élő és ható! (3) Isten szeme mindent lát! (3) isten szeretet (4) Isten szeretetének ünnepe (3) Isten szeretetközösségében élhetünk örökké! (3) isten szeret téged (3) Isten szeret téged! (3) isten szívem néked adom kedves ajándokul (3) Isten szívem néked adom kedves ajándokul! (7) Isten szuverén ÚR! (8) Isten teremtett engem! (9) Isten teremtett engem minden teremtményével együtt! (4) isten útja biztos út (3) Isten veled kívánja eltölteni az örökkévalóságot! (3) Isten veled kívánja tölteni az örökkévalóságot! (10) Isten velünk ki ellenünk?! (6) ítélj meg engem Istenem! (4) Ítélj meg engem Istenem! (11) itt az isten köztünk (6) itt az Isten köztünk (7) Itt az isten köztünk! (4) itt az isten köztünk! (4) Itt az Isten köztünk! (21) itt az Isten köztünk! (9) ITT AZ ISTEN KÖZTÜNK JERTEK ŐT IMÁDNI! (3) javadra válik a keserűség (3) Jer dicsérjük Istent! (36) jer dicsérjük Istent! (12) jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! (24) jer dicsérjük istent szívvel szájjal zengő énekkel! (17) JER DICSŐÍTSÜK ISTENÜNKET! (3) jézus (5) JÉZUS! TIED VAGYOK! MENTS MEG! (3) Jézus! Tied vagyok! Ments meg! (3) jézus-a-mi-napunk (6) jézus-juha-vagy-e-már (3) jézus-ma-még-vár (3) Jézusban elközelített Isten országa! (3) Jézusban itt az Isten köztünk! (7) Jézusban láthatod az Atyát! (3) Jézushoz fuss és megmenekülsz! (3) Jézusom Krisztusom én szerelmesem! (3) Jézussal élek örökké (3) Jézussal győzhetek ha ő győzött bennem! (5) Jézus azonosítja magát a legkisebb embertársunkkal! (4) jézus az élet fejedelme (3) Jézus az élet kenyere (3) Jézus az élet kenyere! (3) jézus az élő ige (4) Jézus az élő Ige! (4) Jézus az én Királyom! (3) Jézus az én Szabadítóm! (4) jézus az én utam igazságom életem (3) Jézus az igaz Isten és az örök élet! (6) Jézus az örök élet (3) Jézus az út igazság élet! (3) Jézus a békesség fejedelme! (3) JÉZUS A BÉKESSÉG FEJEDELME! (4) Jézus a feltámadás és az élet! (3) Jézus a jó pásztor! (3) Jézus a jó pásztor vele megyünk?! (3) Jézus a mi békességünk! (3) Jézus a mi diadalmunk! (3) Jézus a mi igazságunk! (15) Jézus a mi napunk (4) Jézus a mi napunk! (6) Jézus a mi őriző Pásztorunk! (3) Jézus a mi sorsunk! (3) JÉZUS A MI SZABADÍTÓ URUNK! (9) Jézus a mi Szabadító Urunk! (3) Jézus a mi Üdvözítő és Megváltó Urunk! (3) Jézus a mi utunk! (5) Jézus a mi utunk igazságunk örök életünk! (5) Jézus a testté lett Ige (3) Jézus a testté lett Ige! (3) Jézus a világ Megváltója! (5) jézus a világ üdvözítője (3) Jézus a világ világossága (4) jézus a világ világossága (6) Jézus a világ világossága! (8) Jézus a világ Világossága! (3) Jézus bennem él! (3) Jézus egylényegű az Atyával! (5) Jézus él bennem! (3) Jézus él én is vele! (14) JÉZUS ÉL VELE EGYÜTT ÉN IS ÉLEK! (4) Jézus él vele együtt én is élek! (5) Jézus én bizodalmam örök életre vezérem! (4) Jézus érdeméért igazulunk meg Isten előtt! (4) Jézus hajnalcsillag glóri halleluja! (4) Jézus helyettem halt meg! (4) Jézus hív jertek énutánam! (8) jézus isten fia megváltó (3) Jézus keres téged! (3) jézus krisztus isten fia megváltó (4) jézus krisztus úr (9) Jézus Krisztus ÚR! (18) Jézus Krisztus ÚR az Atya Isten dicsőségére! (3) Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére! (5) JÉZUS KRISZTUS ÚR ISTEN FIA MEGVÁLTÓ! (6) Jézus Krisztus ÚR Isten Fia Megváltó! (4) Jézus lábnyomában lépkedek! (3) Jézus legyen jelszavunk az új esztendőben is! (3) Jézus legyőzte a bűn halál Sátán hatalmát a kereszten! (6) Jézus második eljövetele közel! (3) jézus missziói parancsa (3) jézus nevében imádkozzunk! (3) Jézus nevében imádkozzunk Atyánkhoz! (6) Jézus nevében kérjünk! (3) Jézus nevében kérjünk mindent! (3) Jézus neved oly csodálatos! (10) jézus örököstársai vagyunk (3) Jézus örököstársai vagyunk! (3) jézus szabadító úr (3) jézus szeret téged (6) Jézus szeret téged! (5) jézus szeret téged! (7) Jézus teste és vére táplál minket az örök életre! (3) Jézus tied-vagyok-ments-meg! (6) jézus tied vagyok ments meg! (7) JÉZUS TIED VAGYOK MENTS MEG! (7) Jézus tied vagyok ments meg! (16) Jézus tied vagyok ments meg engem! (12) Jézus út igazság élet! (4) Jézus vére megtisztít minden bűntől! (6) JÉZUS VÉRE MEGTISZTÍT MINDEN BŰNTŐL! (3) jézus vére örökváltságot szerzett neked is! (4) jézus visszajön övéiért (3) Jöjjetek énhozzám mindnyájan! (6) Jöjjetek Jézushoz ő hív! (5) Jöjjön el a te országod! (3) Jöjj Jézushoz és élsz vele örökké! (5) Jöjj szívembe most ÚR Jézus! (3) Jóságod átölel Teremtőm! (6) jóságod átölel Teremtőm! (4) Jóságod végtelen hatalmas Isten! (9) jót tenni hálából (5) Jóval győzd le a gonoszt! (12) Jövel Jézus lelkem hő szerelme! (12) Jövel Szentlélek Úristen! (13) jövel uram jézus! (4) Jövel Uram Jézus! (31) JÖVEL URAM JÉZUS! (5) jövel Uram Jézus! (13) Jövevények vagyunk és vándorok! (5) Jó az ÚR és kegyelmes hozzád! (5) jó fa teremhet csak jó gyümölcsöt! (3) jó hírt mondok jer halljátok! (3) Jó pásztorod már Jézus? (5) Juhod vagyok Uram! (7) kegyelem (4) kegyelemből hit által üdvözülünk! (8) Kegyelemből hit által üdvözülünk! (11) kegyelemből igazulunk meg! (3) kegyelemből nyerek örök életet (3) kegyelemből üdvözülünk hit által (4) kegyelemből van üdvösségünk hit által! (12) KEGYELEMBŐL VAN ÜDVÖSSÉGÜNK HIT ÁLTAL! (3) kegyelemből van üdvösségünk jézusért (7) Kegyelem a megtérő bűnösnek! (3) kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (3) Kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (7) kegyelem néktek és békesség Istentől (4) kegyelmes és irgalmas az ÚR! (8) Kegyelmes Isten az ÚR! (6) kegyelmet nyertünk krisztus érdeméért (3) Kegyelmet nyert bűnös vagyok! (6) Kegyes életfolytatás a hétköznapokban! (3) keressétek az Urat amíg közel van! (6) keressétek először isten országát! (4) keressük istent amíg megtalálható jézusban (5) Keresztelő János születésnapja (6) Kérhetsz bölcsességet Istentől! (3) kérhetsz mennyei bölcsességet (4) kérhetünk Istentől bölcsességet! (3) kérjetek és megkapjátok (6) Kérj felülről való bölcsességet! (3) Kérni taníts Uram! (3) két-világ-polgárai-vagyunk (7) kételkedés nélkül kérjünk! (4) kettős nagy parancsolat (12) Két világ polgárai vagyunk! (3) kevesen vannak a választottak (3) Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet (4) kezedben tartod sorsomat Uram (20) kezedre bízom lelkemet (3) Kezedre bízom lelkemet! (4) kiáltás a nagy mélységből (3) kiálts Uradhoz és Istenedhez! (11) kiáradt szívünkbe Isten szeretete (3) kikutathatatlan Isten bölcsessége (4) királyi gyermek vagyok én! (6) királyod érkezik hozzád (3) királyoknak Királya és Uraknak Ura vagy Jézusunk! (5) Kísértés próbatétel (3) Kivel töltöd az örökkévalóságot? (10) Kivel töltöd az örökkévalóságot?! (8) kölcsönös megbocsátás (5) kölcsönös teherhordozás a gyülekezetben (3) Könnyem szivárog s te számolod Uram! (4) Könyörögjünk a Lélek által! (4) Könyörülj rajtam irgalmasságod szerint Uram! (11) kősziklára alapozd életed! (3) kőszikla a mi Istenünk! (5) kövesd Jézust a keskeny úton! (3) Kövessük őt a drága Mestert! (8) közbenjáró imádság embertársaimért (4) közbenjáró imádság következménye (3) Közbenjár érted is Jézus! (3) Közel van az ÚR az őt félőkhöz! (3) krisztus-él-bennem (11) krisztusban élni már most (10) krisztusban élni örökre (7) Krisztusban elrejtett élet! (3) Krisztusban itt az Isten köztünk! (5) Krisztussal együtt megfeszíttettem! (3) Krisztus ártatlan Bárány! (6) Krisztus a keresztfán hullik piros vére! (4) Krisztus benső ismerete (11) krisztus benső ismerete (4) Krisztus benső ismeretére törekedj! (8) Krisztus él benenm! (3) Krisztus él bennem (3) krisztus él bennem (8) Krisztus él bennem! (43) KRISZTUS ÉL BENNEM! (4) Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! (3) Krisztus helyettes áldozata érettem történt! (3) Krisztus kegyelmezz! (4) krisztus követése (6) Krisztus szolgája légy! (4) krisztus vére megtisztít minden bűntől (5) külső és belső békesség (5) Küzd értünk a hős vezér! (5) Lábam előtt mécses a te igéd ösvényem világossága! (4) lásd ott az Jézus az üdvözítő! (3) Láss ne csak nézz! (3) látássá lesz a hit! (3) Látássá lesz a hit! (5) Láthatjuk a láthatatlant hit által! (3) Látod Isten szíveinket! (6) leborulva imádd Uradat és Istenedet! (3) légy-jézus-tanúja-e-földön! (5) Legyen! teremtő Ige! (4) legyen meg a te akaratod (3) legyen meg a te akaratod! (5) Legyen meg a te akaratod! (14) legyen világosság és lett! (4) Legyünk egymás Krisztusává! (8) légy állhatatos hitedben! (3) légy az örömhír továbbadója! (10) légy csendes szívvel légy békével! (4) Légy embertársad Krisztusává! (4) légy embertársad Krisztusává! (4) légy hű Istenedhez! (4) Légy hű mindhalálig! (21) légy irgalmas embertársadhoz! (4) légy irgalmas nékem bűnösnek (4) légy Isten munkatársa! (3) Légy Jézus tanúságtevője! (5) légy örömhírmondó békekövet! (8) légy örömmondó békekövet (3) LÉGY ÖRÖMMONDÓ BÉKEKÖVET! (4) Légy örömmondó békekövet! (50) légy örömmondó békekövet! (10) légy Urad hű tanúságtevőjévé (3) Légy velem Istenem! (6) lélekben és igazságban imádd Uradat! (3) lélek által vezettetve élni (8) Lelke által él bennem az ÚR! (8) Lelke által munkákodik bennünk Isten! (3) lelki próbáimban Jézus légy velem! (3) Magasztald Urad és Istened egész életfolytatásoddal! (12) maradj beszélő viszonyban Isteneddel! (7) marana tha jövel uram (10) Ma még lehet ma még szabad borulj le a kereszt alatt! (11) Megáldalak és áldás leszel! (10) megbánhatatlanok Isten ígéretei és ajándékai (5) Megbocsát a megtérő bűnösnek Isten! (3) megdicsőül e benned krisztus? (4) megelevenítő Szentlélek (3) megerősítesz sőt megsegítesz engem Uram! (13) Megerősítlek meg is segítlek üzeni Urad! (13) meghallgatott imádság (4) meghallgatott imádságok (6) megigazulás ingyen kegyelemből! (5) Megigazulás ingyen kegyelemből! (6) megigazulás krisztus érdeméért! (5) Megigazultunk hit által! (4) megigazultunk jézus érdeméért (4) megigazult bűnös vagyok! (3) Megjelent Isten üdvözítő kegyelme neked is! (6) Meglátják Istent a tiszta szívüek! (5) megmentett juh vagyok (3) megmentő Urunk van (3) Megőriz az Úr jártodban-keltedben most és mindenkor! (5) megőrzi az Úr az övéit! (9) Megsegíti az ÚR az ő gyermekeit! (6) megszabadította az ÚR az övéit! (9) Megszületett a világ Megváltója! (4) megtalált a pásztor (3) megtérésre hív jézus minden bűnöst (6) megtérés és újjászületés kegyelemből hit által! (8) Megtört szívemet hozom eléd Uram! (3) megváltásunk teljesen elvégeztetett (3) Megváltottalak enyém vagy - mondja az ÚR! (4) megváltó Jézusodhoz menekülj! (7) megváltó urunk van (3) még nyitva az erős vár kapuja! (3) Menedékem te vagy ó Isten! (4) mennyei bölcsességét kérhetünk! (3) Mennyország kapuját nékem kinyitotta! (5) Mennyország kapuját nékem kinyitottad! (5) ments meg üdvözíts! (4) mért félne szívem? él az én uram! (3) micsoda az igazság (3) Mid van amit nem kaptál volna?! (3) Mihály arkangyal névünnepe (4) miképpen mi is megbocsátunk (3) Mindeddig megsegített bennünket az ÚR! (3) Mindened bocsásd Urad rendelkezésére! (4) Mindenemet a te szolgálatodra szánom! (4) Mindenem Isten ajándéka! (6) Mindenható és Örökkévaló Isten az ÚR! (25) mindenható Isten az ÚR! (12) Mindenható Isten az ÚR! (10) Mindenki Isten teremtménye de nem mindenki Isten gyermeke! (4) Mindenkor örüljetek az Úrban! (3) mindennapi kenyerünket add meg naponként! (4) Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként! (6) mindennapi kenyér és Ige (3) Mindennapi lelki kenyér az Ige! (3) Mindennapi testi és lelki kenyér! (5) Mindenség Ura és Istene! (3) Mindentudó mindenható Isten az ÚR! (8) mindenünk Isten ajándéka (3) mindenütt jelenlévő Isten (3) minden christianus misszionárius! (4) Minden csak kegyelem! (6) minden ember Isten teremtménye (3) minden kegyelem az életemben (5) minden kegyelem az életemben! (12) Minden kegyelem az életemben! (23) MINDEN KEGYELEM AZ ÉLETEMBEN! (3) Minden kegyelem az életemben!" (5) minden kegyelem az életünkben (4) minden kegyelem az életünkben! (3) minden lehetséges annak aki hisz (3) Mindörökké ÚR a mi Istenünk! (4) Mind jó amit Isten tészen! (4) Mi Atyánk aki a mennyekben vagy! (4) Mondd tovább Isten szeretetének örömhírét! (4) mondj igazat szeretetben! (4) munkálkodj serényen engedelmeskedve Uradnak! (9) nagypénteken Isten a golgotán ünnepelt! (3) Nagypénteki aranyevangélium minden embernek! (3) nagyszombat temetői csendje (5) Nálad van a bocsánat hogy féljenek téged! (3) Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek! (8) nap és pajzs az ÚR! (8) Nemcsak kenyérrel él az ember! (3) Nem félek mert gyermeked vagyok! (10) Nem félek mert te velem vagy! (4) Nem futhatsz el Isten elől! (3) Nem hagyja el az ÚR a benne bízókat! (11) Nem hiábavaló a mi munkánk az Úrban! (5) netmisszió (69) Neveden hívtalak enyém vagy! (7) Nézzünk fel Jézusra! (6) nézz fel Jézusra szüntelen! (5) Nézz rám Uram! (3) Ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (8) NE AGGODALMASKODJÁL NÉZZ ISTENEDRE FEL! (3) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (5) ne félj bizonyságot tenni! (3) ne félj csak higgy! (4) Ne félj mert én veled vagyok! (6) NE FÉLJ MERT ÉN VELED VAGYOK! (3) Ne félj mert Isten veled van! (4) Ne imádj bálványokat! (5) Ne imádj bálványt! (10) ne imádj bálványt! (4) ne imádj emberbálványt sem! (3) ne imádj énbálványt sem! (3) ne ítélj hogy el ne ítéltessél! (3) Ne ítélj hogy ne ítéltessél el! (3) Ne kívánd a másét! (3) Ne legyen más Istened! (6) Ne legyen más istened! (6) NE LEGYÜNK BÁLVÁNYIMÁDÓK! (3) Ne légy bálványimádó! (8) ne légy bálványimádó! (5) ne légy hűtlen Istenedhez! (3) Ne ölj ne gyilkolj! (3) ne ölj se szóval se tettel (3) Ne szállj perbe énvelem! (3) nincs igaz ember (5) Nincs más Isten csak az ÚR! (3) Növeld a mi hitünket! (3) nyelvünknek is meg kell térnie! (4) nyomorult és szegény vagyok (3) nyomorúságodban az Úrhoz kiálts! (3) nyugalom napja (3) Nyugtalan a mi szívünk (4) óemberünk Jézussal megfeszíttetett! (3) óév a hálaadás ideje (4) óév a számadás ideje (4) Oltalmam és váram az Úristen! (6) Oltalmazóm és kőváram! (3) önkéntes adakozás áldásai (5) ördögi tévtanítás megmérgezi lelkedet! (3) Őriző Pásztorunk az ÚR Jézus! (8) Őrizzen meg téged az ÚR! (7) Örökbe fogadott gyermekei vagyunk Istenünknek! (3) Örökélet csak Jézusban! (12) örökélet ingyen kegyelemből (4) örökélet koronája (3) örökélet öröme most (3) örökkévalóság (3) örökkévalóság vár Isten gyermekeire! (3) örökkévaló Isten az ÚR! (3) Örökkévaló Isten az ÚR! (19) örökkévaló ország a menny (3) Örökkévaló szeretettel szeretlek! (13) örökké élek Jézussal! (5) Örökké Istennél élhetünk! (6) Örökké Istennél leszünk! (3) örökké tart a gyönyörűség Istennél (7) örökségünk a mennyben van (3) örök élet (3) Örök életet kaptam Jézusért! (4) Örök életre buzgó víz forrásává lehetsz! (3) Örök élet beszéde! (10) Örök élet beszéde-e számodra az Isten igéje? (3) ÖRÖK ÉLET BESZÉDE VAN JÉZUSNÁL! (3) örök Isten örök Ige örök élet (3) Örök lakásunk van Istennél! (4) örök napom én Istenem te vagy! (4) Örök napom én Istenem te vagy! (8) örök örömben élünk örökké (5) örök öröm az örökkévalóságban (3) örök öröm lesz arcunkon a mennyben (4) ÖRÖK ÖRÖM VÁR ISTEN GYERMEKEIRE! (4) örök öröm vár ránk! (3) Örök öröm vár ránk Istennél! (5) örök szeretettel szeret Isten (3) Örök szeretettel szeret minket Istenünk! (3) örök szeretettel szeret téged Istened! (7) Örök szeretettel szeret téged Istened! (8) örök világosság fényeskedjék néked! (3) örök világosság fényeskedjék nékünk! (16) Örömben búban énekeltem (5) örömhírmondó békekövet vagy e? (3) Örömhírmondó békekövet vagy e? (4) Örömmel várd visszatérő Uradat! (3) öröm van nálad! (3) Országod örökkévaló ország Uram! (6) örüljetek az örülőkkel (4) Örüljetek az Úrban mindenkor! (27) ÖRÜLJÜNK AZ ÚRBAN MINDENKOR! (3) Örül mi szívünk... a templomba megyünk! (5) örvendezel az úrban? (4) Örvendezzünk Istenünk színe előtt! (21) örvendj isten népe (4) Örvendve köszöntsétek e kedves vendéget! (3) Ott leszek hol Uram van ez az én bizodalmam! (7) Ó a hit nagy bizonyosság! (3) Pajzsom az Úr ő kormányoz! (5) párbeszéd Istennel (3) Pártfogó Szentlélek ajándéka! (4) pásztorolt gyülekezet vagyunk (8) Pásztorom a Jézus hozzá tartozom! (13) PÁSZTORUNK A JÉZUS DE HOZZÁ TARTOZUNK?! (3) Pásztorunk a Jézus de hozzá tartozunk?! (21) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (3) PÁSZTORUNK A JÉZUS HOZZÁ TARTOZUNK! (3) Rád bízom sorsomat Uram! (6) Rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (32) rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (4) RÁD BÍZOM SORSOMAT URAM MINDHALÁLIG! (3) Rád bízom Uram sorsom mindhalálig! (9) Rád nézek már boldog szemmel! (4) Rád nézek már boldog szemmel én Megváltóm! (8) Ragyogtasd fel Krisztust másoknak! (4) Ragyogtasd rám orcádat Istenem! (6) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (10) reménykedj az Úrban! (7) Reménykedj az Úrban ő megsegít téged! (7) reménykedj Isten kegyelmében! (4) reménységünk beteljesül jézus visszajövetelekor (7) Reménységünk valóra válik! (4) S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! (11) Segítségem az Úrtól van! (8) Segítségem az ÚR nevében van! (13) segítségem és pajzsom az ÚR! (6) segíts meg ments meg üdvözíts (9) Semmi nem választhat el Isten szeretetétől! (3) senki sem ragadhat ki isten kezéből (15) sírjunk a sírókkal örüljünk az örülőkkel! (3) sokan vannak a hivatalosak (5) Soli Deo Gloria! (7) sos mentsétek meg lelkeinket! (3) súlyos napokban csak Jézusra nézz! (5) szabadító és megváltó Urunk van! (20) Szabadító Istenünk van (3) Szabadító Istenünk van! (3) szabadító Isten az ÚR! (4) szabadító megváltó urad van (3) szabadító urunk van (3) szabadíts meg akkor megszabadulok (7) Szabadíts meg a gonosztól! (12) szabadíts meg hogy megszabaduljak! (3) szabadíts meg őrizz meg a gonosztól! (4) szabadíts meg Uram akkor megszabadulok (9) Szánalommal nézz le ránk! (4) száz juhocska mind együtt legel (5) Szegényen és üresen adom magam neki! (3) szegény gazdagok és gazdag szegények (5) szemeimmel tanácsollak téged (3) Szemeivel tanácsol minket Istenünk! (5) Személyválogatás nélkül szeressük egymást! (3) szenteld meg az ünnepnapot! (4) szentelj meg teljesen! (5) szenteltessék Uram örökké szent neved! (9) Szentháromság egy igaz örök Isten! (8) szentírás (3) szentírás az élet könyve (9) Szentlélek Lelke Atyának Fiúnak! (6) Szentlelkedet ne vedd el tőlem! (5) Szentlelkedet ne vond meg tőlem! (3) szent angyalod legyen velem! (6) SZENT ANGYALOD LEGYEN VELEM! (6) szent az isten! (3) Szent az Isten! (4) Szent az Isten neve! (7) szent népe Istennek a benne hívők! (4) Szent szent szent a mindenható Isten! (9) szeresd az Urat a te Istenedet! (19) Szeresd embertársadat! (8) szeresd embertársadat! (5) szeresd embertársadat mint magadat (6) Szeresd embertársadat mint magadat! (12) szeresd embertársadat mint magadat! (8) Szeresd embertársadat mint önmagadat! (8) Szeresd embertársad mint magad! (3) Szeresd Istenedet és embertársadat! (4) szeresd Istened és embertársad! (3) Szeresd Istent és embertársad! (3) Szeressük egymást krisztusi szeretettel! (5) Szeressük ellenségeinket is! (3) Szeretetközösségben élhetünk Istenünkkel! (3) szeretetközösségben lenni istennel (3) szeretet nagy parancsolata (4) szeretlek Uram én erősségem! (3) SZERETLEK URAM ERŐSSÉGEM! (5) Szeretlek Uram és Istenem! (4) szeretni nem puszta szó! (5) Szeret az Isten még engem is! (29) szeret az Isten még engem is! (9) szeret az isten még engem is! (5) SZERET AZ ISTEN MÉG ENGEM IS! (6) szeret az Úr ezért nincs még végünk (3) színről színre látjuk meg Istenünket (5) szívből szeretlek Jézusom! (12) szívből szól a száj (3) szívből szól a száj! (8) szívembe jöjj ó úr jézus (5) szívemet hozzád emelem Istenem! (4) Szívem csendben az Úrra figyel! (3) Szolgáljatok az Úrnak örömmel! (7) Szolgáljunk az Úrnak örömmel! (10) Szolgáltass nekem igazságot! (3) szóljunk igazat szeretetben! (8) Szólj Uram mert hallja a te szolgád! (32) szólj Uram mert hallja a te szolgád! (4) szólj Uram szolgád hallja! (4) szőlőtő szőlősgazda szőlővesszők (3) Szomjúhozom! Adj innom! (5) szükségünk van újjászületésre (4) szüntelenül imádkozzatok (3) szüntelenül imádkozzatok az Úrhoz! (7) szüntelen imádkozzunk Istenünkhöz! (3) Szuverén Isten az ÚR! (5) taníts másokat az Igére! (4) Taníts rendelkezéseidre Uram! (3) tanítványai megtartják Jézus igéjét! (3) Tanúd vagyok Uram! (18) Tanúskodj Istened embermentő szeretetéről! (4) tanúskodj Uradról hitelesen! (3) tanuskodj Uradról sokaknak! (5) Tartsd be az aranyszabályt! (4) Tebenned bíztunk eleitől fogva (3) Téged keres imádságom! (9) tégy tanúságot Jézusról! (3) Tégy Uram engem áldássá! (3) tékozló szeretetű Isten (3) Teljes öröm van Istennél! (4) Templomod hadd legyen a szívem! (6) Tenger harcon át visz az út hozzád! (6) teremtő és gondviselő Istenünk van (3) Teremtő és gondviselő jó Atyánk van! (13) teremtő isten (6) teremtő Istenünk ma is munkálkodik (3) teremtő megváltó megszentelő Isten (4) Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! (14) Teremtő Szentháromság Isten! (4) térjetek meg/vissza Istenhez! (16) Térjetek meg mert Jézusban elközelített Isten Országa! (9) térjünk vissza urunkhoz és istenünkhöz (4) térj vissza Istenedhez! (5) testi lelki eledelt ad istenünk (3) Testvéreim javáért fáradnom küzdenem kell! (17) Te vagy reményem sziklaszála! (15) Te vagy reményem sziklavára Uram! (7) tied az ország a hatalom és a dicsőség! (4) Tied az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké! (15) tied a dicsőség mindörökké! (3) Tied a dicsőség mindörökké! (6) TIED A DICSŐSÉG MINDÖRÖKKÉ! (3) Tied vagyok Jézusom! (36) tiszta szívet teremts bennem! (8) TISZTA SZÍVET TEREMTS BENNEM ISTENEM! (4) Tiszta szívet teremts bennem Istenem! (14) Tisztítsd meg szíved! (3) tisztítsd meg szíved! (4) Tisztítsd meg szíved a Jézus vériben! (14) tisztíts meg teljesen! (4) Tisztíts meg teljesen! (4) ti vagytok a világ világossága! (4) Ti vagytok a világ világossága! (6) Törvényszegők és törvénytiprók vagyunk! (6) törvény krisztusra mutat (3) tudom hogy az én megváltóm él! (3) Tudom kiben hiszek! (5) tűrd kereszted mindhalálig (3) türelme hosszú szeretete nagy (3) üdvösségünk ingyen kegyelemből van (4) Üdvösségünk reménységre szól! (3) üdvösség a jézusban való hit által (10) Üdvösség csak Krisztus által! (3) üdvösség egyedül krisztusban (3) üdvözítő Istenünk van! (11) üdvözítsd népedet Uram! (4) Úgy hív úgy vár a szent atyai ház! (9) Úgy szerette Isten a világot! (3) Újjászületés ige és Szentlélek által. (4) Újjászült igéje és Szentlelke által! (3) újjáteremtő isten (5) ujjong az én lelkem (4) Új nevet ad Jézus! (3) Új név új örök élet! (4) Új szívet adj Uram énnekem! (5) új szívet adj Uram énnekem! (4) Új szív új ének! (3) új szövetséged elfogadom magam egészen neked adom! (3) új szövetség köttetett a Golgotán (3) Új teremtés vagy! (5) Uralkodik az ÚR a Mindenható! (3) Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! (56) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz (11) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz! (31) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (3) üres edényed vagyok Uram! (3) utaddá lett- e Jézus (3) Útaidat ismertesd meg velem! (4) Utaidat URam ismertesd meg velem! (17) utaidat uram mutasd meg nekem (4) útmutató (72) út igazság élet (5) vagyok-aki-vagyok (3) Vak voltam most látok! (4) Válaszd az örök életet! (3) Választott nemzetség királyi papság a Krisztusban hívők közössége! (4) van örök kincsünk (3) Van örök kincsünk! (3) várd visszatérő Uradat! (3) várjuk jézus érkezését (5) Várlak Uram várlak reménykedő szívvel! (5) vár Atyád szerelme! (3) Vár Atyád szerelme ó jöjj haza! (8) Vedd és olvasd a Szentírást! (3) védelmezőm és kőváram vagy Uram! (4) Veled mindig győzhetek! (7) veled van az ÚR de ismered őt? (7) velem leszel a paradicsomban (6) velem vándorol Jézus s én ővele! (13) velem vándorol útamon Jézus! (9) velem vándorol utamon Jézus! (4) velem van istenem (5) veletek vagyok minden napon (4) Velünk az Isten! (7) vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (7) vétkeztem szóban tettben gondolatban (5) Vezess az örökkévalóság útján! (12) Vezess Jézusunk véled indulunk! (21) vezess parancsolataid útján! (3) vezettetve élni krisztus által (8) Vigasztalás Istene az ÚR! (9) Vigasztaljátok népemet! (3) vigasztaló igét mondjunk! (6) Vigasztaló Szentlélek Isten (10) Világítéletet tart a Bíró (4) világító életet élhetsz Jézussal! (3) Világíts bennem Jézus! (14) világosítsa meg az ÚR az ő orcáját terajtad! (4) világosságom az ÚR! (12) világosság gyermekei (3) világosság lehetsz! (7) világteremtő és fenntartó Úristen (3) világ világossága (4) Viszontszeretheted Uradat és Istenedet! (4) Vizsgálj meg Istenem! (5) Zengjen hálaének minden ajkon zengjen! (4) Zörgessetek Isten ajtaján! (5) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

Lelki Elemózsia 7 napra - Húsvét hete

2024.03.28. 00:04 Andreas

 Krisztus mondja: „Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké,

és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.(Jel 1,18)

Húsvét hetében az Útmutató reggeli és ünnepi igéi ezt az örömhírt zengik: Jézus feltámadt megigazulásunkra; ő a halál Legyőzője és a húsvéti hit Teremtője! „Az Úr feltámadt! Az Úr valóban feltámadt! Dicsérjük az Urat! Halleluja!” (Agenda) „Áldott az Isten (…), aki nagy irgalmassága szerint újjászült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által.” (1Pt 1,3; LK) Az első húsvét óta, minden vasárnap: a feltámadás ünnepe! „Ez az a nap, mit az Úr szerzett nékünk.” (GyLK 751) A hét első napján, korán reggel,” – „egy fehér ruhába öltözött ifjú” ezt mondta a három asszonynak: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt.” (Mk 16,2.5.6) „Három ellenség támadt rá egyszerre: halál, bűn és ördög. S íme, mindhárom ellensége a lábánál hever. E dicső győzelmet ünnepeljük ma!” (Luther) Pál, felsorolja Krisztus feltámadása utáni megjelenéseinek tanúit; s „legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is.” (1Kor 15,8) Ő kérdezte az Emmaus felé tartó két tanítványtól: „Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? És (…) elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.” Ezek visszatértek Jeruzsálembe, és a tizenegynek „elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.” (Lk 24,26.27.35) Pál, elmondja nekünk a feltámadás titkát: Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: »Teljes a diadal a halál fölött!«” (1Kor 15,54) „Jézus Krisztus legyőzte a halált, és világosságra hozta az el nem múló életet az evangélium által.” (2Tim 1,10; LK) „A hét első napján, korán reggel, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.” (Jn 20,1) Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” És „nevén szólította: Mária!” Ő „elment és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat.” (Jn 20,15.16.18) A nagy halfogás a Tibériás-tengernél; „már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.” (Jn 21,14) Így köszöntötte övéit: Békesség nektek! És (…) megmutatta nekik a kezeit és a lábait. És így szólt hozzájuk: Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között.” (Lk 24,36.40.46–47) Az asszonyokhoz így szóltak a mennyei hírnökök: „Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt.” (Lk 24,5–6) „Jézusunk feltámadt! / Diadala áthat / Síron, halálon. / Zengjük dicsőségét!” (EÉ 220,1) G. A.

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2024.03.28.] "Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne!"

2024.03.28. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Csütörtök [2024.03.28.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Péld 14,34

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 22,39-40

Az igazságosság felmagasztalja a népet, a bűn pedig gyalázatukra van a nemzeteknek.

 

Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. Mikor pedig odaért, így szólt hozzájuk: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! 

Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalázatára van a népeknek.

 

És kimenvén, méne az ő szokása szerint az Olajfák hegyére, követék pedig őt az ő tanítványai is. És mikor ott a helyen vala, monda nékik: Imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek! 

A népet emeli az igazságosság, hanem a bűn a népek gyalázata.

Ezután kiment, és szokása szerint elindult az Olajfák hegyére. A tanítványok is elkísérték. Amikor odaért, kérte őket: „Imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet!" - "Elfordultam tőled, de aztán megbántam, belátva bűnömet a mellemet vertem, szégyenkeztem, pironkodtam, mert viselnem kellett ifjúságom gyalázatát." - "Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen." - "Jelen van közöttünk, Kik sok bűnbe estünk. Vigasztal: nem érhet már kárhozat. Új szövetséget szerzett, üdvösséget. Jer, adjunk hálát néki! Jer, adjunk hálát néki! Jer, adjunk hálát néki boldogan!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Jn 13,34

"Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!"

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: imádkozzatok és buzgón kérjetek! úrvacsora oltári szentség bűnbánat-bűnvallás-bűnbocsánat KRISZTUS ÉL BENNEM! #GARAI-nyh*

NAGYCSÜTÖRTÖK

2024.03.28. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az ÚR. (Zsolt 111,4)

http://abibliamindenkie.hu/uj/PSA/111/#4

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek304.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek303.htm

 
Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

 

Szólj hozzá!

- Szerda [2024.03.27.] "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa!"

2024.03.27. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Szerda [2024.03.27.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 109,31

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jak 2,5

mert pártját fogja a szegénynek, megszabadítja a halálos ítélettől.

 

Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért?

mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, akik elítélik annak lelkét.

 

Halljátok meg, szeretett atyámfiai, avagy nem az Isten választotta-é ki e világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik?

Mivel melléje áll a szegénynek, hogy megmentse bíráitól.

Hallgassatok ide, szeretett testvéreim! Hát Isten nem azokat választotta-e ki, akik a világ szemében szegények, hogy a hitben gazdagok legyenek, és örököljék az országot, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik?

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van." - "Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők." - "mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük és akiké mégis minden." - "Ó, zengjen néked szüntelen, Nagy Istenünk, a hála, Hogy igéd által elvezetsz Az üdvösség útjára! Ki rátalált e kincsre már, Nem ismer szegénységet, S nincs, aki el ne nyerhetné E kincset: szent igédet."

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Lk 22,6

"Ő elfogadta az egyezséget, és kedvező alkalmat keresett arra, hogy a kezükre adhassa őt, amikor nincs jelen a sokaság."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: #GARAI-nyh* Gyűjtsetek maradandó kincseket! Se szegénységet se gazdagságot ne adj nekem! LELKI KINCSEKBEN LEGYÜNK GAZDAGOK! Örök kincsem és vigaszom az ÚR!

- Kedd [2024.03.26.] "Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam!"

2024.03.26. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Kedd [2024.03.26.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 43,16

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jn 14,3-4

Ezt mondja az Úr, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át,

 

És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat

Így szól az Úr, aki a tengeren utat csinál, és a hatalmas vizeken ösvényt,

 

És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. És hogy hová megyek én, tudjátok, az utat is tudjátok.

Ezt mondja az Úr, aki utat csinált egykor a tengeren át, és ösvényt a nagy vizekben,

Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek.”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel visszafelé hajtotta a tengert, és szárazzá tette a tengerfeneket, úgyhogy a víz kettévált." - "Az Úr szövetségládáját vivő papok ott álltak szilárdan a Jordán száraz medrében. Egész Izráel átkelt, és mindaddig száraz volt a folyómeder, amíg az egész nép mindenestül át nem kelt a Jordánon." - "Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által;" - "Add Lelkedet belém, a lángot, Mit földi szélvész meg nem olt! Vezéreljen csak igazságod, Mely próféták ösvénye volt! Jézus, te vagy az út magad. Siess, add nékem - magadat!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Jób 40,4-5

"Jób ekkor megszólalt, és így felelt az Úrnak: Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: velem vándorol útamon Jézus! Útaidat ismertesd meg velem! AZ ÚR JÉZUS A MI UTUNK! #GARAI-nyh* Szoros kapu keskeny út vezet a mennybe!

- Hétfő [2024.03.25.] "Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, hogy én Isten vagyok!"

2024.03.25. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Hétfő [2024.03.25.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 2Krón 18,13

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 2Tim 4,2

De Míkájehú így felelt: Az élő Úrra esküszöm, hogy csak azt fogom mondani, amit az én Istenem mond.

 

hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.

Akkor monda Mikeás: Él az Úr, hogy csak azt fogom mondani, amit az én Istenem nékem mondánd!

 

hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.

Michajehu azt felelte: „Amint igaz, hogy él az Úr, azt fogom mondani, amit az én Istenem mond majd nekem.”

hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "hogy ha nekem adja Bálák a házát tele ezüsttel és arannyal, akkor sem szeghetem meg az Úr parancsát, és nem tehetek magamtól sem jót, sem rosszat, és hogy csak azt mondhatom, amit megmond az Úr." - "Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!" - "Állj ki az Úr házának kapujába, és így hirdesd ott az igét: Halljátok az Úr igéjét, ti júdaiak mind, akik bementek ezeken a kapukon, hogy leboruljatok az Úr előtt!" - "Dicsérjétek tetteit Szívvel és lélekkel, Amelyeket végbevitt Csodás szeretettel; Dicsérjétek szent nevét Szép énekmondással, S hirdessétek érdemét Illő háladással!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Jn 12,13

"Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: légy az örömhír továbbadója! add tovább az Úrtól kapott jó hírt! #GARAI-nyh* HÍRDESD: A SZABADÍTÓ ELKÖZELGETETT! A teljes Írást hirdesd!

- Vasárnap [2024.03.24.] "Az Úrtól jön a szabadítás. Legyen áldásod népeden!"

2024.03.24. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Vasárnap [2024.03.24.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 1Krón 12,27b

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 25,34

Mert ha te, Uram, megáldod, örökre áldott lesz!

 

Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta.    

mivelhogy te, Uram, megáldottad, legyen azért áldott mindörökké!

 

Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta!

Igen, Uram, te áldottad meg, és áldott marad örökre.”

Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek." - "Ézsau ezt mondta apjának: Csak az az egy áldásod volt, apám? Áldj meg engem is, apám! És Ézsau keserves sírásra fakadt." - "Bárki látja őket, fölismeri, hogy ezt a népet megáldotta az Úr. " - "Mindörökké dicsérjük Fennszóval az Urat, Mert hisz csak ő viseli Minden mi gondunkat. Uram, a te nevedben Áldd meg szolgáidat, Kiket bűntől megváltott Egyszülött szent Fiad!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Jn 12,13

"pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya! "

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: áldjon meg és őrizzen meg az úr Áldásod kísér életünk minden napján Csak az ÚR áldása gazdagít meg! ÁLDJON MEG TÉGED ÁLDJON AZ ÚR! #GARAI-nyh*

BÖJT 6.

2024.03.24. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. (Jn 3,14-15)

http://abibliamindenkie.hu/uj/JHN/3/#14

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek209.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek198.htm

Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

 

Szólj hozzá!

- Szombat [2024.03.23.] "Ne legyen más istened, idegen istent ne imádj!"

2024.03.23. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Szombat [2024.03.23.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jer 16,20

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Kol 3,5

Hiszen nem istenek azok, akiket istenként készít magának az ember!

 

Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami földi: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás,

Csinálhat-é az ember magának isteneket? Hiszen azok nem istenek!

 

Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat: paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, ami bálványimádás

Csinálhat-é az ember magának isteneket? Hiszen azok nem istenek!

Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak." - "Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. " - "Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt." - "Én vagyok Urad, Istened. Bálványaid ne legyenek! Bízd magad rám mindenestől, És szeress teljes szívedből! Szánj meg, Urunk!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Jel 14,3

"És új éneket énekelnek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: imádjátok Istenünket aki adta mindenünket! ne imádj emberbálványt: önmagadat! óemberünk Jézussal megfeszíttetett! NE LEGYEN MÁS ISTENED! NE IMÁDJ BÁLVÁNYT! #GARAI-nyh*

- Péntek [2024.03.22.] "Urunk és Istenünk, ... te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett!"

2024.03.22. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Péntek [2024.03.22.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 102,26

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Kol 1,16

Te vetettél hajdan alapot a földnek, az ég a te kezed alkotása.

 

Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.

Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.

 

mert őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok. Mindenek őáltala és őreá nézve teremttettek.

Az idő kezdetén te teremtetted a földet, és az ég a te kezed alkotása.

Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött." - "ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette." - "Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet." - "Ó, teremtő Atya Isten, Ki Úr vagy földön és mennyben, Bűneinkben tekints reánk, Légy könyörülő jó Atyánk!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Zsid 10,18

"Ahol pedig bűnbocsánat van, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! Új teremtés vagy! HISZEK A MENNYNEK ÉS FÖLDNEK TEREMTŐJÉBEN! #GARAI-nyh* Kezdetben volt az Ige és minden általa lett!

Lelki Elemózsia 7 napra - Böjt 6. hete

2024.03.21. 00:04 Andreas

 „Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.” (Jn 3,14–15)

Böjt 6. hetében; nagyhéten az Útmutató reggeli s ünnepi igéi az Emberfiát úgy láttatják, amint nekünk szolgál: mint alázatos Király, mint az új szövetség Szerzője, mint a fájdalmak Embere, aki halálra adatott a bűnökért, és mint az elhunytak Üdvözítője. „Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,45; LK) Palmarum: Virágvasárnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: Hozsánna!” (Jn 12,12–13) Segíts, ments meg, üdvözíts! „Hozsánna Dávid Fiának! Örökre áldott, ki eljött az Úr nevében, Izráel Királya, Hozsánna a magasságban!” (GyLK 751) Pál, őskeresztyén himnuszt idéz: „és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2,11) Megkenetésekor mondta Jézus: ez az asszony, „amikor ezt az olajat a testemre öntötte, a temetésemre készített elő.” (Mt 26,12) Miután Isten beszélt Jóbhoz, ő így felelt: Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. Egyszer beszéltem, de ezután nem szólok, …többé már nem teszem.” (Jób 40,4–5) A kovásztalan kenyerek ünnepe előtt; „a Sátán pedig bement Júdásba. Elment, és megbeszélte a főpapokkal (…), hogyan adja őt a kezükre.” (Lk 22,3.4) Nagycsütörtök este, az utolsó vacsora alatt Jézus megmosta tanítványai lábát és ezt mondta nekik: Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek…” (Jn 13,14–15) Pál, az úrvacsora szereztetési igéit idézve, figyelmeztet: „Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.” (1Kor 11,26) „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29; LK) Nagypénteken, a kereszten lett nyilvánvalóvá, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Pilátus ezt a feliratot készíttette rá: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. – Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” (Jn 19,19.30) Pál, a békéltetés szolgálatát végzi: „Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel!” (2Kor 5,20) Isten számára mindenki él; ő az élők Istene (lásd Lk 20,38)! „Krisztus… halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. Így ment el a börtönben levő lelkekhez is.” (1Pt 3,18–19) Hisszük s valljuk: „alászállt a poklokra...” „Krisztus Úr ördögön, poklon és az ördögnek Krisztuson és övéin nincs hatalma.” (Luther) „Jézus él, én is vele! / Ott leszek, hol Uram van.” (EÉ 223,1) G. A.

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2024.03.21.] "Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék!"

2024.03.21. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Csütörtök [2024.03.21.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Dán 2,21c

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Kor 1,30b-31

Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak.

 

Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.”

ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt az értelmeseknek.

 

ki bölcsességül lőn nékünk Istentől és igazságul, szentségül és váltságul, hogy, amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék!

Bölcsességet ad a bölcseknek, és tudományt azoknak, akik megértik.

aki Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül az Írás: „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr!" - "Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai!" - "mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége." - "Mit Isten tesz, mind jó nekem, És bölcs minden végzése. Ha ő vezérli életem, Szívemben csend és béke. Ő az enyém. Gond, baj ha ér, Meg tud védeni engem. Hagyom, hogy ő vezessen."

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Jer 15,19

"Erre így szólt az Úr: Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj. Ha értékes dolgokat beszélsz értéktelenek helyett, akkor szószólóm lehetsz. Nekik kell hozzád térniük, nem neked hozzájuk."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: Jézus a mi bölcsességünk! bölcsesség Ige és Lélek által Bölcs szívet adj Uram énnekem! KÉRHETÜNK FELÜLRŐL VALÓ BÖLCSESSÉGET ISTENTŐL! #GARAI-nyh*

- Szerda [2024.03.20.] "Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását!"

2024.03.20. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Szerda [2024.03.20.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 116,12

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Lk 17,15-16

Mit fizessek az Úrnak a sok jóért, amit velem tett?

 

Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. 

Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért?

 

Egy pedig őközülük, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatére, dicsőítvén az Istent nagy szóval. És arccal leborula az ő lábainál hálákat adván néki. És az samariabeli vala. 

Mivel viszonozzam az Úrnak, ami jót tett velem?

Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamáriai volt.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "A szabadulásért fölemelem a poharat, és az Úr nevét hirdetem." - "Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? És ezt mondta az Úr: Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged." - "Általa vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét." - "Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél, És megváltást bűnből így szerzettél! Király vagy és Úr vagy örökre. Tekints szánva minden bűnösre! Urunk, irgalmazz nekünk!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * JSir 3,1

"Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! #GARAI-nyh* A KERESZTYÉNEK KÜLDETÉSE: ISTEN DICSŐÍTÉSE!

- Kedd [2024.03.19.] "Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre!"

2024.03.19. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Kedd [2024.03.19.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 5Móz 33,27

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jn 14,1-2a

Az örök Isten a te menedéked, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondta: pusztítsd!

 

Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! Az én Atyám házában sok hajlék van;

Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai, elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!

 

Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! Az én Atyámnak házában sok lakóhely van,

Fent az ősidők Istene, lent az örök karja. Elűzi az ellenséget, így szól: Pusztulj!

Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van,

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére –," - "Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen." - "És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek." - "Szent ige, te semmibe vett, Megvetett és lenézett: Hol az a földi ismeret, Mely teveled fölérhet? És van-e még más menedék, Hogy lelkünk óvja, védje? Egy van csak, de ez egy elég: A kegyelem igéje."

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Jób 19,25-26

"Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: Örökkévaló Isten az ÚR! Hajlékot készített neked Jézus! Menedékem te vagy ó Isten! #GARAI-nyh* ÉPÜLJÜNK ISTEN HAJLÉKÁVÁ A LÉLEK ÁLTAL!

- Hétfő [2024.03.18.] "A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése!"

2024.03.18. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** https://garainyh.blog.hu/ *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm GARAInyh.com #Halleluja!*

- Hétfő [2024.03.18.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 10,1-2

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 7,12

Jaj azoknak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, és irataik csak terheket rónak ki. Mert elnyújtják a nincstelenek perét, megfosztják jogaiktól népem szegényeit. Az özvegyeket kizsákmányolják, és az árvákat kifosztják. 

 

Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.

Jaj a hamis határozatok határozóinak és a jegyzőknek, akik gonoszt jegyeznek, hogy elriasszák a gyöngéket a törvénykezéstől, s elrabolják népem szegényeinek igazságát, hogy legyenek az özvegyek az ő prédájuk, és az árvákban zsákmányt vessenek.

 

Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal, mert ez a törvény és a próféták.

Jaj azoknak, akik gonosz törvényeket hoznak, akik csak elnyomó rendeleteket írnak. Akik nem szolgáltatnak igazságot az elnyomottnak, s megfosztják jogaitól népem szegényeit. Akik kizsákmányolják az özvegyet, és megrabolják az árvát.

Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak." - "Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte." - "Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben! Ne légy elfogult a nincstelen javára, és ne kedvezz a hatalmasnak! Igaz ítéletet hozz honfitársad ügyében!" - "Testvéreim javáért Fáradnom, küzdenem Adj erőt, örök Isten, Én édes Istenem, Hogy tövises pályámon Ragyogjon szeretet, Mert aki boldogít mást, Boldog csak az lehet!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

#JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog

NAPI ARANYMONDÁS * Jn 1,29

"Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!"

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

Szólj hozzá!

Címkék: kölcsönös teherhordozás a gyülekezetben Törvényszegők és törvénytiprók vagyunk! #GARAI-nyh* KÖLCSÖNÖS EMBERSZERETET A GYAKORLATBAN! A jogtalanság és törvénytelenség helyett szeretet!

süti beállítások módosítása