ÚTMUTATÓ NAPI IGÉK A BIBLIÁBÓL

Itt minden napra; 1 mondatban 2 útmutató ige 3 fordításban látható ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

SZEMÉLYES HONLAPOM

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

Naptár

február 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28

Címkék

*garainyh* (1959) add tovább az örömhírt (3) add tovább az örömhírt! (5) Add tovább az örömhírt! (7) Add tovább a dióhéj evangéliumot! (3) add tovább a jó hírt! (3) Adj békét a mi időnkben! (3) akaratod nekem mutasd meg szüntelen (6) Akaratod nekem mutasd meg szüntelen! (4) Akin a szíved csüng az a te istened! (3) aki kér az kap (3) alázzuk meg magunkat Isten előtt! (3) áldjad én lelkem a dicsőség örök királyát (3) Áldjon meg téged áldjon az ÚR! (6) Áldjon meg téged az ÚR! (4) Áldj meg minket Úristen! (3) áldj meg minket úristen! (3) andreas (73) aranyszabály (4) ároni áldás (3) átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul! (3) Atyám lett az Isten! (3) atya fiú lelke (3) Azért jött Jézus hogy a kárhozatból kimentsen engem! (4) Azt tégy mással amit magadnak kívánsz! (3) az Atya Fiú Lelke (4) az Atya megdicsőíti a Fiút (3) az emberszeretet törvénye (3) az Ige cselekvést történést létezést munkál (6) az ige testté lett (3) az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten (3) Az Isten útja biztos út! (5) Az örökkévalóság elkezdődött! (5) az ősi ároni áldás (3) az úr áldása gazdagít meg (8) az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR az egyedüli Isten! (3) az úr az én gyógyítóm (7) Az ÚR az én gyógyítóm! (6) Az ÚR az én jó Pásztorom! (4) az ÚR az Isten egyedül! (4) az ÚR a mi gyógyítónk! (3) Az ÚR a te gyógyítód! (3) az ÚR érkezése (3) a bűn zsoldja a halál (5) a harag rossz tanácsadó (3) a hit feltétlen bizalom istenben (3) a hit látja a láthatatlant (5) a keskeny út a mennybe visz (5) a keskeny út a mennybe visz! (11) A keskeny út a mennybe visz! (6) a kettős nagy parancsolat (7) a lélek lélegzetvétele (3) A mélységből kiáltok hozzád Uram! (3) a mindennapi kenyér (3) a nagy parancsolat (3) a nyelv bűnei (4) A pokoltól lelkem megszabadította! (5) a pokoltól lelkem megszabadította menyország kapuját nékem kinyitotta (4) a szeretet kiűzi a félelmet (3) A szeretet nagy parancsolata (3) a szeretet nem Isten! (3) bálványimádás (4) Békesség Fejedelme (3) Békesség Istentől! (3) békesség néked köszöntésed ez legyen (5) Békesség néktek! (6) biblia (3) bízd újra életed krisztusra (4) bízd újra életed krisztusra! (3) Bízd Újra Életed Krisztusra! (17) Bízom benned Uram Jézus! (3) boldogok akik megtartják Isten beszédét (3) boldog aki megtartja Isten igéjét! (3) bűnbánat bűnvallás bűnbocsánat (15) bűnbánat után bűnbocsánat (5) bűnlátás bűnvallás bűnbocsánat (3) bűnvallás után bocsánat (3) christianus (74) Címkék (29) csak az úr áldása gazdagít meg (4) Csak az ÚR áldása gazdagít meg! (6) Csak az Úr áldása gazdagít meg! (5) De szabadíts meg a gonosztól! (3) Dicsőítsd az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (3) Dicsőítsd az Urat egész életfolytatásoddal! (3) Dicsőítsd Uradat és Istenedet! (5) Dicsőítsük a Szentháromság egy Istent! (4) Egyedül a Szentírás! (6) egyedül ellened vétkeztem Istenem! (4) egyedül istené a dicsőség! (3) egyedül Istené a dicsőség! (3) Egyedül Istené a dicsőség! (7) egyedül Krisztusért kegyelemből hit által (4) elég nékem a te kegyelmed! (3) Élek többé nem én! (3) Életem ideje kezedben van Uram! (4) Eljött hozzánk az üdvösség! (3) Élj az aranyszabály szerint! (5) élő urunk van (3) élő víz (4) emberé a munka istené az áldás (3) emberé a munka Istené az áldás (3) emberszeretet (3) embertársi szeretet (3) én-uram-és-én-istenem! (3) én uram és én istenem (4) Én Uram és én Istenem! (38) én uram és én istenem! (6) én Uram és én Istenem! (11) Én Uram és én Istenem vagy te! (3) erőm és énekem az ÚR! (3) erősítsd meg istenünk amit cselekedtél értünk! (5) erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk! (11) erős isten (3) Erős várad az Úristen! (3) Erős váram az én Uram! (3) erős váram az ÚR Isten! (3) erős várunk az úristen (7) Erős várunk az Úristen! (28) erős várunk az Úristen! (8) erős várunk az úristen! (11) Erős várunk az ÚR Isten! (4) erős vár a mi istenünk! (3) erős vár a mi Istenünk! (3) evangélikus (4) evangélium (77) ezt cselekedjétek! (3) ez az én testem és vérem (3) felebaráti szeretet (4) félelem mentes élet Krisztusban (3) feltétlen ráhagyatkozás Isten szeretetére (3) féltőn szerető Isten az ÚR! (4) földi és mennyei békesség (3) földi és mennyei bölcsesség (3) fuss jézushoz hozzá menekülj (4) fuss Jézushoz Ő vár rád! (3) Fuss Jézushoz ő vár rád! (4) garainyh (72) garainyh* (3) garainyh*non stop†mission (9) garai andrás (75) gondviselő atyánk van (4) gondviselő Istened van! (7) gondviselő Istenünk van (4) gondviselő istenünk van (8) Gondviselő Istenünk van! (3) gondviselő jó Atyánk van! (3) gyakorlati felebaráti szeretet (4) gyógyíts meg Uram akkor meggyógyulok (4) gyönyörködjél az úrban (4) gyönyörködjél az Úrban! (6) Gyönyörködjél az Úrban! (6) gyönyörködjél az úrban és megadja szíved kéréseit! (14) gyönyörködjél az Úrban mindenkor! (4) Győzelemet vettél ó Feltámadott! (4) Győzelmet vettél ó Feltámadott! (4) Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! (4) Hatalmas Isten az ÚR! (4) Hatalmas ő csak mondja s úgy leszen! (4) hátra arc! meg/visszatérés Istenhez (4) Haza vágyom örök otthonomba! (3) ha isten velünk ki ellenünk (3) Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?! (4) higgy az úr jézusban! (3) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (3) Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (13) higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (4) higgy és üdvözülsz! (3) higgy jézusban és üdvözülsz! (6) Higgy Jézusban és üdvözülsz! (6) higgy Jézusban és üdvözülsz! (4) hinni jézusban (3) hinni taníts uram! (4) hinni taníts Uram! (12) Hinni taníts Uram! (8) Hirdesd az evangéliumot! (4) Hirdessétek az evangéliumot! (3) hirdessétek az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (15) hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (6) hiszek mennynek és földnek teremtőjében! (3) hiszem az örök életet (3) Hiszem az örök életet! (3) hit (4) hitből fakadó jócselekedetek (10) Hitből fakadó jócselekedetek! (4) hitből jön a cselekedet (3) hitből jövő cselekedetek (3) hit remény szeretet (16) Hit remény szeretet! (6) hívd segítségül az Urat! (3) Hívj segítségül a nyomorúság idején! (3) Hol töltöd az örökkévalóságot? (6) hozsánna= segíts ments meg üdvözíts (4) hűséged végtelen Istenem! (3) Hűséges Istenünk van! (3) Hű az Isten nem hitszegő! (3) ige (3) igemisszió (72) imádjátok Istenünket! (3) imádjátok istenünket! (3) imádkozzatok és buzgón kérjetek (8) imádkozzatok és buzgón kérjetek! (16) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt! (3) Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban mely felém hajolt! (3) imitatio christi krisztus követése (5) ingyen de nem olcsó kegyelem (3) ingyen kegyelem (3) Irgalmas az ÚR az őt szeretőkhöz! (4) Irgalmas és könyörületes az ÚR! (3) irgalmas isten az úr (3) Irgalmazz Úristen immáron énnékem! (3) isten (4) Istent félnünk és szeretnünk kell! (17) Isten azt akarja hogy minden ember üdvözüljön! (3) Isten az ÚR egyedül! (3) Isten a mindenség Ura! (3) Isten beszéde élő és ható (3) isten dicsőítése (8) Isten dicsőítése a christianusok küldetése! (11) Isten dicsőítése a keresztyének küldetése! (3) Isten dicsőítése a küldetésünk! (4) isten dicsősége (3) Isten előbb szeretett minket! (3) Isten előbb szeretett téged (4) Isten élő Lelke jöjj! (7) isten élő lelke jöjj! (3) Isten Fia Megváltó (3) isten fia megváltó (7) Isten Fia Megváltó! (9) isten gyermekei (5) isten gyermekei örökösök (4) isten gyermekei vagyunk (4) isten gyermeke vagyok (3) Isten gyermeke vagyok! (6) isten hűséges (3) isten igazít meg (3) Isten igazít meg! (3) isten igazít meg jézusért (4) Isten igazít meg Krisztusért! (3) Isten igazít meg Krisztus érdeméért! (5) isten igazsága (7) isten igazságosan ítél (6) Isten igazságosan ítél! (4) isten igéje élő és ható (6) Isten igéje élő és ható! (14) Isten ígéretei beteljesednek rajtad is! (3) isten imádása (4) isten ismerete (3) isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül! (4) Isten keres téged! (4) Isten kezében van az életed! (4) Isten kezében van az életem! (5) isten kezében van az életünk (4) Isten kezében van az életünk! (4) isten királyi uralma (3) Isten megváltott gyermeke vagyok! (3) Isten mindent újjáteremt (4) Isten nékem erőm bizodalmam! (9) isten neve szent (3) Isten örök szeretettel szeret téged! (4) isten szeretet (3) Isten szeretetének ünnepe (3) isten szeret téged (3) Isten szeret téged! (3) isten szívem néked adom kedves ajándokul (3) Isten szuverén ÚR! (5) Isten teremtett engem! (5) isten útja biztos út (3) Isten veled kívánja tölteni az örökkévalóságot! (4) Ítélj meg engem Istenem! (3) ítélj meg engem Istenem! (3) itt az Isten köztünk (3) itt az isten köztünk (6) itt az isten köztünk! (3) itt az Isten köztünk! (7) Itt az Isten köztünk! (8) Jer dicsérjük Istent! (16) jer dicsérjük Istent! (11) jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! (6) jer dicsérjük istent szívvel szájjal zengő énekkel! (5) jézus (5) Jézusban itt az Isten köztünk! (3) Jézussal élek örökké (3) jézus az élet fejedelme (3) Jézus az élet kenyere (3) Jézus az élet kenyere! (3) jézus az élő ige (4) Jézus az élő Ige! (4) Jézus az én Szabadítóm! (4) Jézus az igaz Isten és az örök élet! (4) Jézus az örök élet (3) Jézus a jó pásztor! (3) Jézus a mi igazságunk! (4) Jézus a mi napunk (3) Jézus a mi napunk! (3) Jézus a mi őriző Pásztorunk! (3) Jézus a testté lett Ige (3) Jézus a testté lett Ige! (3) Jézus a világ Megváltója! (5) jézus a világ üdvözítője (3) jézus a világ világossága (6) Jézus a világ világossága (4) Jézus a világ világossága! (5) Jézus egylényegű az Atyával! (4) Jézus él én is vele! (8) Jézus él vele együtt én is élek! (3) Jézus érdeméért igazulunk meg Isten előtt! (3) Jézus helyettem halt meg! (3) Jézus hív jertek énutánam! (4) jézus krisztus isten fia megváltó (4) jézus krisztus úr (9) Jézus Krisztus ÚR! (18) Jézus lábnyomában lépkedek! (3) jézus missziói parancsa (3) Jézus nevében imádkozzunk Atyánkhoz! (3) Jézus nevében kérjünk! (3) Jézus neved oly csodálatos! (4) jézus örököstársai vagyunk (3) jézus szeret téged (6) Jézus szeret téged! (5) jézus szeret téged! (5) Jézus tied vagyok ments meg! (10) jézus tied vagyok ments meg! (6) Jézus út igazság élet! (3) Jézus vére megtisztít minden bűntől! (3) jézus visszajön övéiért (3) jóságod átölel Teremtőm! (3) Jövel Jézus lelkem hő szerelme! (3) Jövel Szentlélek Úristen! (8) Jövel Uram Jézus! (12) jövel Uram Jézus! (8) jövel uram jézus! (4) kegyelem (4) kegyelemből hit által üdvözülünk! (4) kegyelemből van üdvösségünk hit által! (5) kegyelemből van üdvösségünk jézusért (3) kegyelmes és irgalmas az ÚR! (3) Kegyelmes Isten az ÚR! (5) kérhetsz mennyei bölcsességet (3) kettős nagy parancsolat (3) kezedben tartod sorsomat Uram (3) kezedre bízom lelkemet (3) Kivel töltöd az örökkévalóságot? (9) kölcsönös megbocsátás (5) krisztusban élni már most (4) Krisztus ártatlan Bárány! (6) Krisztus benső ismerete (11) krisztus benső ismerete (4) Krisztus él bennem (3) krisztus él bennem (8) Krisztus él bennem! (34) Krisztus kegyelmezz! (3) krisztus követése (6) külső és belső békesség (4) látássá lesz a hit! (3) legyen meg a te akaratod (3) Legyen meg a te akaratod! (5) legyen meg a te akaratod! (5) Legyünk egymás Krisztusává! (3) légy embertársad Krisztusává! (4) Légy hű mindhalálig! (12) légy irgalmas embertársadhoz! (3) légy örömmondó békekövet (3) Légy örömmondó békekövet! (20) légy örömmondó békekövet! (8) Magasztald Urad és Istened egész életfolytatásoddal! (3) maradj beszélő viszonyban Isteneddel! (6) marana tha jövel uram (3) meghallgatott imádság (4) megigazulás ingyen kegyelemből! (4) megváltó urunk van (3) Mennyország kapuját nékem kinyitotta! (3) Mindenható és Örökkévaló Isten az ÚR! (7) Mindenható Isten az ÚR! (5) mindenható Isten az ÚR! (10) mindennapi kenyér és Ige (3) mindenünk Isten ajándéka (3) minden kegyelem az életemben (5) Minden kegyelem az életemben! (6) minden kegyelem az életemben! (11) minden kegyelem az életünkben (4) Mi Atyánk aki a mennyekben vagy! (4) nap és pajzs az ÚR! (3) netmisszió (69) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (5) ne félj csak higgy! (4) ne imádj bálványt! (4) Ne imádj bálványt! (3) Ne legyen más Istened! (3) Ne légy bálványimádó! (4) ne légy bálványimádó! (5) ne légy hűtlen Istenedhez! (3) Nyugtalan a mi szívünk (3) örökkévalóság (3) Örökkévaló Isten az ÚR! (6) Örökkévaló szeretettel szeretlek! (5) Örökké Istennél leszünk! (3) örök élet (3) Örök élet beszéde! (3) örök napom én Istenem te vagy! (4) Örök napom én Istenem te vagy! (3) örök öröm lesz arcunkon a mennyben (3) örök öröm vár ránk! (3) örök szeretettel szeret téged Istened! (4) örök világosság fényeskedjék nékünk! (6) Örüljetek az Úrban mindenkor! (12) Örvendezzünk Istenünk színe előtt! (3) Ó a hit nagy bizonyosság! (3) Pásztorunk a Jézus de hozzá tartozunk?! (6) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (3) Rád bízom sorsomat Uram! (5) Rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (8) rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (3) Rád bízom Uram sorsom mindhalálig! (4) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (4) reménykedj az Úrban! (5) S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! (6) Segítségem az ÚR nevében van! (6) segíts meg ments meg üdvözíts (3) sokan vannak a hivatalosak (4) Soli Deo Gloria! (6) Szabadító Istenünk van (3) szabadító urunk van (3) Szabadíts meg a gonosztól! (5) szenteld meg az ünnepnapot! (3) Szentháromság egy igaz örök Isten! (3) szentírás (3) szent az isten! (3) szeresd az Urat a te Istenedet! (9) szeresd embertársadat! (4) szeresd embertársadat mint magadat (5) szeresd embertársadat mint magadat! (5) Szeresd embertársadat mint magadat! (7) szeret az isten még engem is! (4) Szeret az Isten még engem is! (6) szeret az Isten még engem is! (5) szívből szeretlek Jézusom! (3) szívből szól a száj! (3) szívemet hozzád emelem Istenem! (3) szólj Uram mert hallja a te szolgád! (3) Szólj Uram mert hallja a te szolgád! (13) szüntelenül imádkozzatok (3) szüntelenül imádkozzatok az Úrhoz! (4) szüntelen imádkozzunk Istenünkhöz! (3) Tanúd vagyok Uram! (3) Teremtő és gondviselő jó Atyánk van! (4) teremtő isten (6) Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! (4) Te vagy reményem sziklaszála! (10) tied az ország a hatalom és a dicsőség! (4) Tied a dicsőség mindörökké! (3) tied a dicsőség mindörökké! (3) tiszta szívet teremts bennem! (6) tisztítsd meg szíved! (4) tisztíts meg teljesen! (4) Tisztíts meg teljesen! (4) ti vagytok a világ világossága! (4) Tudom kiben hiszek! (3) tűrd kereszted mindhalálig (3) üdvösség egyedül krisztusban (3) üdvözítő Istenünk van! (5) Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! (21) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz! (16) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (3) utaidat uram mutasd meg nekem (3) útmutató (72) van örök kincsünk (3) velem vándorol útamon Jézus! (3) vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (4) Vezess Jézusunk véled indulunk! (7) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

- Kedd [2018.02.20.] "Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre!"

2018.02.20. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2018.02.20.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 111,4

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Kor 10,16

Emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az Úr.

 

 Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testével való közösségünk-e?

Emlékezetet szerzett az ő csudálatos dolgainak; kegyelmes és irgalmas az Úr. 

A hálaadásnak pohara, a melyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-é? A kenyér, a melyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-é?

 

Csodáit örökre emlékezetbe véste, az Úr kegyes és irgalmas. 

 

Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés?

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan," - "Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban." - "Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon." - E földön a legszorosabb közösségben az úrvacsorában lehetünk Krisztussal, és örökre benne maradhatunk, mert ő mibennünk marad!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: ez az én testem és vérem ezt cselekedjétek! krisztusban élni már most *garainyh*

- Hétfő [2018.02.19.] "Mi is az Urat akarjuk hát szolgálni; bizony, ő a mi Istenünk!"

2018.02.19. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2018.02.19.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Józs 24,15

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Kor 4,1

De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: ... De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!

 

Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.

Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; ...én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.

Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.

 

Ha nem akartok az Úrnak szolgálni, ma válasszatok, kinek akartok szolgálni: ... Én és házam, mi az Úrnak szolgálunk!”

 

Úgy tekintsenek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak gondnokait.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek!" - "...ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi jó szándékunk megmutatására. " - "Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája." - Isten gyermekei, az ő Fiának szolgálnak, neki engedelmeskednek és őt követik; mert ő Isten kijelentett titka!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Krisztus szolgája légy! Szolgáljatok az Úrnak örömmel! Krisztus követése: Imitatio Christi!

- Vasárnap [2018.02.18.] "Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban!"

2018.02.18. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2018.02.18.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zof 3,16-17a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Zsid 12,12-13

Ne félj, Sion, ne csüggedj el! Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít.

Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok,

Ne félj! Ne lankadjanak kezeid Sion! Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; 

 

Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl, És lábaitokkal egyenesen járjatok,

 

Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító!

 

Ezért erősítsétek meg a lankadt kezeket és a megroggyant térdeket. Lábatokat szoktassátok biztos járáshoz,

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." - "De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" - "Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a megroskadt térdeket!" - Nincs más segítőm, ki fogná kezem, gyengék gyámola, te maradj velem!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: erősítsd meg istenünk amit cselekedtél értünk! *garainyh* elég nékem a te kegyelmed! Segítségem az Úrtól van!

BÖJT 1.

2018.02.18. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. (1Jn 3,8b)

http://abibliamindenkie.hu/uj/1JN/3/#8

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek275.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek075.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

 

1 komment

- Szombat [2018.02.17.] "Örüljetek az Úrnak, ti, igazak! Az igaz emberekhez illik a dicséret!"

2018.02.17. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2018.02.17.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 108,2

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jak 5,13

Kész a szívem arra, Istenem, hogy énekeljek és zengedezzek lelkesen!  

 

Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! 

Kész az én szívem, oh Isten, hadd énekeljek és zengedezzek; az én dicsőségem is kész.

 

Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dícséretet énekeljen.

A szívem nyugodt, én Istenem, énekelek és zenélek színed előtt. Ébredj, lelkem!

 

Szenved valaki közületek? Imádkozzék! Jókedve van? Énekeljen zsoltárt!

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak," - "Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek." - "Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne." - Jer, dicsérjük Istent, szívvel, szájjal, lélekkel!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* szívből szól a száj! Új éneket zengedezzünk az Úrnak! Örömben búban énekeltem

- Péntek [2018.02.16.] "Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által!"

2018.02.16. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2018.02.16.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 50,15

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Zsid 4,16

Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.

 

Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.

És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.

 

Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.

Akkor kiálts hozzám a csapások napján, megmentelek és te áldani fogsz.”

 

Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk. 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt." - "Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban." - "Segíts meg, Uram, Istenem! Szabadíts meg kegyelmesen!" - Isten ingyenes, "zöld száma" a Zsolt 50,15, amely soha sem foglalt, és az ÚR meghallgatja S.O.S. kiáltásunkat, csak el ne felejtsük azután "visszahívni", azaz dicsőíteni őt a megtapasztalt szabadításért!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* fuss jézushoz hozzá menekülj S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! Segítségem az ÚR nevében van!

Lelki Elemózsia 7 napra - Böjt 1. hete

2018.02.15. 00:04 Andreas

Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.(1Jn 3,8b)

Böjt 1. hetében az Útmutató reggeli s heti igéinek örömhíre: az Úr Jézus a Sátán legyőzője! A kereszten ő legyőzte a bűn, halál és Sátán hatalmát. „Jézus is megkísértetett és szenvedett, ezért segíthet azokon, akik megkísértetnek.” (Zsid 2,18; LK) Ő szeretett minket és önmagát adta értünk áldozatul. Hívjuk segítségül az Urat a kísértés, próbatétel idején! Invocavit – „Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. (Zsolt 91,15) „Menedékem vagy és váram, én Istenem, bennend bízom.” (GyLK 729) Megkeresztelkedése után, elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög.” Ő negyvennapos böjt után, a Sátán mindhárom „Ha Isten Fia vagy...” kezdetű felszólítására Isten élő igéjével válaszolt: „Meg van írva... Ekkor elhagyta őt az ördög.” (Mt 4,1–11) „Két fegyverünk van, amelytől rettegve fut az ördög: az ige és az imádság. E kettő közül az egyik mindig utban legyen, hogy meg ne akadjon a beszélgetés Isten és ember között. Akármelyik történjék, az ördög nem bírja ki s megfutamodik” – tanít Dr. Luther Márton. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsid 4,16) Pál, könyörög az evangélium terjedéséért s így bátorít: „Az Úr pedig irányítsa szíveteket Isten szeretetére és Krisztus állhatatosságára.” (2Thessz 3,5) Böjtben végig kísérhetjük a kegyes Jóbot a szenvedés útján. A Sátán megrágalmazta Isten előtt, de ő a bajban is istenfélő maradt. Az őt ért négy csapás után sem vétkezett, hanem így szólt: „Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1,21) Isten jósága hűségre kötelezi minden gyermekét: „föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz az Úrról, a te Istenedről! Megsanyargatott és próbára tett, hogy végül is jót tegyen veled.” (5Móz 8,14.16) Íme, Jakab böjti tanítása: „Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.” (Jak 4,7.8.10) Az Úr Jézus élete, halála és feltámadása egyetlen főpapi istentisztelet; embertestvéreiért, „hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.” (Zsid 2,17–18) Pál, figyelmeztet: a kegyelem állapotában ne a bűnnek, hanem az igazságnak szolgáljunk: „álljatok Isten szolgálatába, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek. Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek.” (Róm 6,13.14.18) „Ó, végtelen / Nagy kegyelem! / Jézusom, üdvösségem, / Bűneimet, vétkeimet / Mosd le, és vezess engem!” (EÉ 193,4) G. A.

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2018.02.15.] "Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem!"

2018.02.15. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Csütörtök [2018.02.15.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 1Krón 29,17a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Ef 4,15

Tudom, Istenem, hogy te megvizsgálod a szíveket, és az őszinteségben leled gyönyörűségedet.

 

az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus,

Jól tudom, oh én Istenem, hogy te a szívet vizsgálod és az igazságot szereted.

 

az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban;

Tudom, Istenem, hogy megvizsgálod a szívet, és hogy az egyeneslelkűség tetszik neked.

 

igazságban kell élnünk és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "...mert megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot. Ha keresed, megtalálhatod." - "...az evangéliumot, úgy hirdetjük, mint akik nem embereknek akarunk tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek." - "Ha törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestetek." - Krisztus a mi igazságunk; és "aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz."

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Szívvel hiszünk hogy megigazuljunk! Vizsgálj meg Istenem! Igaz vagy Uram és igazak döntéseid!

- Szerda [2018.02.14.] "Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek!"

2018.02.14. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szerda [2018.02.14.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jer 7,23a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jn 8,31-32

Hallgassatok a szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek.

 

Így szólt Jézus ... Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. 

Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek,

 

Monda azért Jézus ... Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok; És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket. 

Hallgassatok a szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek;

 

Jézus... „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor, bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom." - "Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság." - "Most pedig törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, ... a Jézus Krisztusban való hit által minden hívőnek." - Nem mi, hanem ki az igazság? Jézus a mi igazságunk, és csak őáltala igazulunk meg Isten színe előtt!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Jézus: út igazság élet! Isten népe: Krisztus nagy csodája! Én Uram és én Istenem vagy te!

- Kedd [2018.02.13.] "A bölcsesség kezdete az Úr félelme. A józan eszűek mind eszerint élnek. Az ő dicsérete örökre megmarad!"

2018.02.13. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2018.02.13.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Péld 1,7

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Kol 1,9

Az Úrnak félelme az ismeret kezdete,

 

szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen megismerjétek az ő akaratát minden lelki bölcsességgel és belátással, 

 Az Úrnak félelme feje a bölcseségnek;

 

 nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcseségben és értelemben,

A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme,

 

mi is szüntelenül imádkozunk értetek, és könyörgünk, hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Az embernek pedig ezt mondta: Íme, az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz elkerülése az értelem." - "Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat." - "hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, ... és növekedjetek Isten ismeretében." - Pál mindent kárnak ítélt Krisztus ismeretének nagyságáért; és te?!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Istent félnünk és szeretnünk kell! Akaratod nekem mutasd meg szüntelen! Jézus benső ismeretére törekedjünk!

- Hétfő [2018.02.12.] "És az angyalokról ezt mondja ugyan: „Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává”!"

2018.02.12. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2018.02.12.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 104,4

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: ApCsel 2,2-4

A szeleket tette követeivé, a lángoló tüzet szolgájává.

 

hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel,

 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.

 

És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel,

A szeleket követeddé teszed, a haragos villámot szolgáddá.

 

Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek,

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, ... Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket." - "A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született." - "A Lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: Lélek és élet." - Isten Lelke eleveníti meg a benne hívők életét, és vezérli azokat: ők Isten gyermekei!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Isten élő Lelke jöjj! Az angyalok: szolgáló lelkek! Az Atya-Fiú Lelke lakozik gyermekeiben!

- Vasárnap [2018.02.11.] "Igazságodat nem rejtegetem szívem mélyén. Nem titkolom el szeretetedet és hűségedet a nagy gyülekezet előtt!"

2018.02.11. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2018.02.11.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Ézs 29,15

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Jn 18,37

Jaj azoknak, akik el akarják titkolni tervüket az Úr elől! Sötétben hajtják végre tettüket, mert azt gondolják: Ki láthat meg minket, ki ismerhetne ránk?

 

Jézus így válaszolt: ... aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.

 Jaj azoknak, a kik az Úrtól mélységesen elrejtik tanácsukat, és a kik a sötétségben szoktak cselekedni, mondván: Ki lát minket és ki ismer minket?

 

Felele Jézus: Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra.

Jaj azoknak, akik elrejtőznek az Úr elől, hogy eltitkolják terveiket, akik a sötétben viszik végbe tetteiket, s azt mondják: Ugyan ki lát minket, ki ismer bennünket?

 

mondta Jézus. - Aki az igazságból való, hallgat szavamra.”

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet." - "Krisztus Jézus ... Poncius Pilátus alatt bizonyságot tett azzal a szép hitvallással," - "Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam." - Jézus, te vagy a mi igazságunk, a te érdemedért igazulhatunk meg mindnyájan Isten színe előtt!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Isten szeme mindent lát! Krisztus benső ismerete Isten mindenható mindentudó Teremtő ÚR!

ÖTVENED

2018.02.11. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Jézus így szólt hozzájuk: "Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak." (Lk 18,31)

http://abibliamindenkie.hu/uj/LUK/18/#31

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek441.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek503.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

 

 

1 komment

- Szombat [2018.02.10.] "Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: Békesség, békesség közel és távol!"

2018.02.10. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2018.02.10.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 147,14

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Kol 3,15a

 Békét szerzett határaidon,

És Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben..

Békességet ád határaidnak,

 

És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben;

 Határaidat békében elrendezte,

 

S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ne félj te, akit az Isten kedvel! Békesség neked! Légy erős, légy erős!" - "éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz." - "Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!" - Békesség néked; köszöntésed ez legyen, mert az Isten békessége is ragad!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* isten-békessége-minden-értelmet-felülhalad A földön békesség és az emberek között jóakarat! Isten békessége megőriz!

- Péntek [2018.02.09.] "Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!"

2018.02.09. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2018.02.09.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL * LELKI ELEMÓZSIA *

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 3,9

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 2Tim 1,9

 Az Úrtól jön a szabadítás. Legyen áldásod népeden!

Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.  

 Az Úré a szabadítás; legyen a te népeden a te áldásod.

 

A ki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte,

 Az Úrnál a segítség, legyen áldásod népeden!

 

aki megváltott és a szent hivatásra meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelméből, amelyet Krisztus Jézusban örök idők óta nekünk ajándékozott,

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem." - "Fordulj hozzám, Uram, mentsd meg életemet, szabadíts meg, mert irgalmas vagy!" - "de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké." - Az ÚR Jézus a mi szabadító, megváltó Urunk; benne áldatik meg a föld minden népe!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Jézus: Megváltó Szabadító ÚR! Isten szuverén ÚR! Áldj meg minket Úristen!