ÚTMUTATÓ NAPI IGÉK A BIBLIÁBÓL

Itt minden napra; 1 mondatban 2 útmutató ige 3 fordításban látható ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

SZEMÉLYES HONLAPOM

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

Naptár

február 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28

Címkék

*garainyh* (1595) add tovább az örömhírt (3) Add tovább az örömhírt! (6) add tovább az örömhírt! (5) add tovább a jó hírt! (3) Adj békét a mi időnkben! (3) akaratod nekem mutasd meg szüntelen (6) aki kér az kap (3) Áldjon meg téged az ÚR! (4) áldj meg minket úristen! (3) andreas (73) aranyszabály (4) ároni áldás (3) átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul! (3) Atyám lett az Isten! (3) atya fiú lelke (3) az Atya Fiú Lelke (4) az Atya megdicsőíti a Fiút (3) az emberszeretet törvénye (3) az Ige cselekvést történést létezést munkál (6) az ige testté lett (3) az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten (3) az ősi ároni áldás (3) az úr áldása gazdagít meg (8) Az ÚR áldása gazdagít meg! (3) az ÚR áldása gazdagít meg! (4) Az ÚR az egyedüli Isten! (3) az úr az én gyógyítóm (7) Az ÚR az én gyógyítóm! (5) Az ÚR az én jó Pásztorom! (4) az ÚR az Isten egyedül! (4) az ÚR a mi gyógyítónk! (3) az ÚR érkezése (3) a bűn zsoldja a halál (5) a harag rossz tanácsadó (3) a hit feltétlen bizalom istenben (3) a hit látja a láthatatlant (5) a keskeny út a mennybe visz (5) A keskeny út a mennybe visz! (3) a keskeny út a mennybe visz! (11) a kettős nagy parancsolat (7) a lélek lélegzetvétele (3) A mélységből kiáltok hozzád Uram! (3) a mindennapi kenyér (3) a nagy parancsolat (3) a nyelv bűnei (4) a pokoltól lelkem megszabadította menyország kapuját nékem kinyitotta (4) a szeretet kiűzi a félelmet (3) A szeretet nagy parancsolata (3) a szeretet nem Isten! (3) bálványimádás (4) Békesség Fejedelme (3) Békesség Istentől! (3) békesség néked köszöntésed ez legyen (3) Békesség néktek! (5) biblia (3) bízd újra életed krisztusra (4) bízd újra életed krisztusra! (3) Bízd Újra Életed Krisztusra! (13) Bízom benned Uram Jézus! (3) boldog aki megtartja Isten igéjét! (3) bűnbánat bűnvallás bűnbocsánat (15) bűnbánat után bűnbocsánat (5) bűnvallás után bocsánat (3) christianus (74) Címkék (29) csak az úr áldása gazdagít meg (4) Csak az Úr áldása gazdagít meg! (3) Dicsőítsd az Atyát a Fiúban a Szentlélek által! (3) Dicsőítsd Uradat és Istenedet! (5) Egyedül a Szentírás! (4) egyedül ellened vétkeztem Istenem! (4) egyedül Istené a dicsőség! (3) egyedül istené a dicsőség! (3) Egyedül Istené a dicsőség! (5) Eljött hozzánk az üdvösség! (3) Élj az aranyszabály szerint! (4) élő urunk van (3) élő víz (4) emberé a munka istené az áldás (3) emberé a munka Istené az áldás (3) emberszeretet (3) embertársi szeretet (3) én uram és én istenem (4) Én Uram és én Istenem! (30) én Uram és én Istenem! (9) én uram és én istenem! (6) erőm és énekem az ÚR! (3) erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk! (8) erős isten (3) Erős várad az Úristen! (3) erős váram az ÚR Isten! (3) erős várunk az úristen (7) erős várunk az úristen! (11) Erős várunk az Úristen! (23) erős várunk az Úristen! (8) erős vár a mi istenünk! (3) erős vár a mi Istenünk! (3) evangélikus (4) evangélium (77) felebaráti szeretet (4) félelem mentes élet Krisztusban (3) feltétlen ráhagyatkozás Isten szeretetére (3) féltőn szerető Isten az ÚR! (3) földi és mennyei békesség (3) földi és mennyei bölcsesség (3) fuss jézushoz hozzá menekülj (3) fuss Jézushoz Ő vár rád! (3) garainyh (72) garainyh* (3) garainyh*non stop†mission (9) garai andrás (75) gondviselő atyánk van (4) gondviselő Istened van! (6) gondviselő Istenünk van (4) gondviselő istenünk van (8) Gondviselő Istenünk van! (3) gyakorlati felebaráti szeretet (4) gyönyörködjél az úrban (4) Gyönyörködjél az Úrban! (5) gyönyörködjél az Úrban! (6) gyönyörködjél az úrban és megadja szíved kéréseit! (10) gyönyörködjél az Úrban mindenkor! (3) Győzelemet vettél ó Feltámadott! (3) Győzelmet vettél ó Feltámadott! (3) Hálaadás Istennek mindenkor mindenért! (4) Hatalmas Isten az ÚR! (4) hátra arc! meg/visszatérés Istenhez (3) ha isten velünk ki ellenünk (3) Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?! (3) higgy az úr jézusban! (3) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (3) higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (4) Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! (10) higgy és üdvözülsz! (3) higgy jézusban és üdvözülsz! (6) higgy Jézusban és üdvözülsz! (4) Higgy Jézusban és üdvözülsz! (6) hinni jézusban (3) Hinni taníts Uram! (4) hinni taníts uram! (4) hinni taníts Uram! (11) Hirdesd az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot! (3) hirdessétek az evangéliumot! (3) Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (12) hiszek a Szentháromság egy igaz örök Istenben! (6) hiszem az örök életet (3) Hiszem az örök életet! (3) hit (4) hitből fakadó jócselekedetek (9) hitből jön a cselekedet (3) hitből jövő cselekedetek (3) hit remény szeretet (16) Hit remény szeretet! (5) hívd segítségül az Urat! (3) Hol töltöd az örökkévalóságot? (5) hozsánna= segíts ments meg üdvözíts (4) Hűséges Istenünk van! (3) ige (3) igemisszió (72) imádjátok Istenünket! (3) imádjátok istenünket! (3) imádkozzatok és buzgón kérjetek (8) imádkozzatok és buzgón kérjetek! (16) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt! (3) imitatio christi krisztus követése (3) ingyen de nem olcsó kegyelem (3) ingyen kegyelem (3) Irgalmas az ÚR az őt szeretőkhöz! (3) irgalmas isten az úr (3) Irgalmazz Úristen immáron énnékem! (3) isten (4) Istent félnünk és szeretnünk kell! (15) Isten az ÚR egyedül! (3) Isten a mindenség Ura! (3) Isten beszéde élő és ható (3) isten dicsőítése (8) Isten dicsőítése a christianusok küldetése! (11) Isten dicsőítése a keresztyének küldetése! (3) Isten dicsőítése a küldetésünk! (4) isten dicsősége (3) Isten előbb szeretett téged (4) isten élő lelke jöjj! (3) Isten élő Lelke jöjj! (5) isten fia megváltó (7) Isten Fia Megváltó (3) Isten Fia Megváltó! (8) isten gyermekei (5) isten gyermekei örökösök (4) isten gyermekei vagyunk (4) isten gyermeke vagyok (3) Isten gyermeke vagyok! (6) isten hűséges (3) isten igazít meg (3) Isten igazít meg! (3) isten igazít meg jézusért (4) Isten igazít meg Krisztusért! (3) Isten igazít meg Krisztus érdeméért! (4) isten igazsága (7) isten igazságosan ítél (6) Isten igazságosan ítél! (4) isten igéje élő és ható (6) Isten igéje élő és ható! (9) Isten ígéretei beteljesednek rajtad is! (3) isten imádása (4) isten ismerete (3) Isten jó egyedül (3) isten jó egyedül (3) Isten jó egyedül! (3) Isten keres téged! (4) Isten kezében van az életed! (4) Isten kezében van az életem! (5) isten kezében van az életünk (4) Isten kezében van az életünk! (3) isten királyi uralma (3) Isten megváltott gyermeke vagyok! (3) Isten mindent újjáteremt (4) Isten nékem erőm bizodalmam! (9) isten neve szent (3) Isten örök szeretettel szeret téged! (4) isten szeretet (3) Isten szeretetének ünnepe (3) isten szeret téged (3) Isten szeret téged! (3) isten szívem néked adom kedves ajándokul (3) Isten teremtett engem! (4) isten útja biztos út (3) Ítélj meg engem Istenem! (3) itt az isten köztünk (6) itt az Isten köztünk! (6) Itt az Isten köztünk! (6) itt az isten köztünk! (3) Jer dicsérjük Istent! (14) jer dicsérjük Istent! (11) jer dicsérjük Istent szívvel szájjal Lélekkel! (4) jer dicsérjük istent szívvel szájjal zengő énekkel! (4) jézus (5) Jézussal élek örökké (3) jézus az élet fejedelme (3) Jézus az élet kenyere (3) Jézus az élet kenyere! (3) jézus az élő ige (4) Jézus az élő Ige! (4) Jézus az én Szabadítóm! (4) Jézus az igaz Isten és az örök élet! (4) Jézus az örök élet (3) Jézus a jó pásztor! (3) Jézus a mi igazságunk! (4) Jézus a mi napunk (3) Jézus a testté lett Ige (3) Jézus a testté lett Ige! (3) Jézus a világ Megváltója! (5) jézus a világ üdvözítője (3) jézus a világ világossága (6) Jézus a világ világossága (4) Jézus a világ világossága! (5) Jézus egylényegű az Atyával! (3) Jézus él én is vele! (4) Jézus él vele együtt én is élek! (3) Jézus hív jertek énutánam! (3) jézus krisztus isten fia megváltó (4) jézus krisztus úr (9) Jézus Krisztus ÚR! (17) Jézus lábnyomában lépkedek! (3) jézus missziói parancsa (3) Jézus nevében imádkozzunk Atyánkhoz! (3) Jézus nevében kérjünk! (3) jézus örököstársai vagyunk (3) jézus szeret téged (6) jézus szeret téged! (5) Jézus szeret téged! (4) Jézus tied vagyok ments meg! (7) jézus tied vagyok ments meg! (6) Jézus út igazság élet! (3) jézus visszajön övéiért (3) Jövel Jézus lelkem hő szerelme! (3) Jövel Szentlélek Úristen! (6) Jövel Uram Jézus! (7) jövel Uram Jézus! (8) jövel uram jézus! (4) kegyelem (4) kegyelemből hit által üdvözülünk! (3) kegyelemből van üdvösségünk hit által! (5) kegyelemből van üdvösségünk jézusért (3) Kegyelmes Isten az ÚR! (3) kettős nagy parancsolat (3) kezedben tartod sorsomat Uram (3) kezedre bízom lelkemet (3) Kivel töltöd az örökkévalóságot? (5) kölcsönös megbocsátás (5) Krisztus ártatlan Bárány! (5) krisztus benső ismerete (4) Krisztus benső ismerete (10) Krisztus él bennem (3) krisztus él bennem (8) Krisztus él bennem! (26) Krisztus kegyelmezz! (3) krisztus követése (6) külső és belső békesség (3) legyen meg a te akaratod (3) legyen meg a te akaratod! (5) Legyen meg a te akaratod! (4) Legyünk egymás Krisztusává! (3) légy embertársad Krisztusává! (4) Légy hű mindhalálig! (7) légy irgalmas embertársadhoz! (3) légy örömmondó békekövet (3) Légy örömmondó békekövet! (16) légy örömmondó békekövet! (8) maradj beszélő viszonyban Isteneddel! (5) meghallgatott imádság (4) megigazulás ingyen kegyelemből! (4) megváltó urunk van (3) Mindenható és Örökkévaló Isten az ÚR! (3) Mindenható Isten az ÚR! (5) mindenható Isten az ÚR! (10) mindennapi kenyér és Ige (3) mindenünk Isten ajándéka (3) minden kegyelem az életemben (5) Minden kegyelem az életemben! (5) minden kegyelem az életemben! (11) minden kegyelem az életünkben (4) Mi Atyánk aki a mennyekben vagy! (3) netmisszió (69) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (4) ne félj csak higgy! (3) Ne imádj bálványt! (3) ne imádj bálványt! (4) ne légy bálványimádó! (5) Ne légy bálványimádó! (3) ne légy hűtlen Istenedhez! (3) örökkévalóság (3) Örökkévaló Isten az ÚR! (5) örök élet (3) örök napom én Istenem te vagy! (4) örök öröm vár ránk! (3) Örüljetek az Úrban mindenkor! (7) Örvendezzünk Istenünk színe előtt! (3) Ó a hit nagy bizonyosság! (3) Pásztorunk a Jézus de hozzá tartozunk?! (3) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (3) Rád bízom sorsomat Uram! (3) Rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (6) rád bízom sorsomat Uram mindhalálig! (3) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (4) S.O.S. mentsétek meg lelkeinket! (4) Segítségem az ÚR nevében van! (4) sokan vannak a hivatalosak (4) Soli Deo Gloria! (6) Szabadító Istenünk van (3) szabadító urunk van (3) Szabadíts meg a gonosztól! (3) Szentháromság egy igaz örök Isten! (3) szentírás (3) szent az isten! (3) szeresd az Urat a te Istenedet! (7) szeresd embertársadat! (4) szeresd embertársadat mint magadat (5) szeresd embertársadat mint magadat! (5) szeret az Isten még engem is! (5) szeret az isten még engem is! (4) Szeret az Isten még engem is! (3) szólj Uram mert hallja a te szolgád! (3) Szólj Uram mert hallja a te szolgád! (3) szüntelenül imádkozzatok (3) szüntelenül imádkozzatok az Úrhoz! (3) szüntelen imádkozzunk Istenünkhöz! (3) Teremtő és gondviselő jó Atyánk van! (3) teremtő isten (6) Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! (3) Te vagy reményem sziklaszála! (7) tied az ország a hatalom és a dicsőség! (4) tied a dicsőség mindörökké! (3) tiszta szívet teremts bennem! (6) tisztítsd meg szíved! (4) tisztíts meg teljesen! (4) ti vagytok a világ világossága! (3) tűrd kereszted mindhalálig (3) üdvösség egyedül krisztusban (3) üdvözítő Istenünk van! (3) Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! (19) Uram irgalmazz Krisztus kegyelmezz! (12) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (3) útmutató (72) van örök kincsünk (3) vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (4) Vezess Jézusunk véled indulunk! (7) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

- Kedd [2017.02.21.] "Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött!"

2017.02.21. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2017.02.21.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  Ézs 40,26

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  Kol 1,16

Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Kivezeti seregüket szám szerint, mindnyájukat név szerint szólítja; olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mer hiányozni.

 

Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.

Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, a ki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjok sincsen.

 

Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek;

Emeljétek föl tekinteteteket és lássátok: Ki alkotta mind a csillagokat? Ő, aki elvezeti seregüket, megszámolja őket, és nevén szólítja valamennyit; hatalma és nagy ereje miatt el nem marad egy sem.

 

Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Nagy a mi Urunk és igen erős, bölcsessége határtalan." - "ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette." - "Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt." - Az ÚR Jézus: Isten és ő a teremtő Ige, aki újjáteremti és új néven szólítja a benne hívőket, - ezek ragyognak, mint csillagok a világban; - hogy vele élhessenek örökké!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Isten mindent újjáteremt! Teremtő Megváltó Megszentelő Isten az ÚR! A teljes Szentháromság részt vett a teremtésben!

- Hétfő [2017.02.20.] "Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!"

2017.02.20. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2017.02.20.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  1Móz 9,13

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  Kol 1,23

szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök.

 

Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem.

Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.

 

Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangyéliom reménységétől, a melyet hallottatok, a mely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; a melynek lettem én, Pál, szolgájává.

szivárványt helyezek a felhőkbe: ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között.

 

Csak álljatok szilárdan és rendületlenül a hitben, és ne tántorodjatok el az evangéliumi reménytől, amelyről hallottatok, hiszen minden teremtménynek hirdették az ég alatt, és én, Pál is ennek a szolgája lettem.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Majd azt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amit én szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel, örökre." - "Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében." - "Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét." - A reménység nem szégyeníti meg a Krisztusban hívőket, mert általa kötött új szövetséget velünk Isten a kereszten!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Isten egyoldalú szövetségkötése velünk! Az új szövetség jele a kereszt!

- Vasárnap [2017.02.19.] "Mert gyönyörködik majd benned az ÚR!"

2017.02.19. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2017.02.19.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  5Móz 30,9b

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  2Tim 1,5

Mert újra örömét leli majd az Úr abban, hogy jót tegyen veled, ahogyan örömét lelte atyáidban,

 

Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.

Mert hozzád fordul az Úr és öröme lesz benned a te jódra, a miképen öröme volt a te atyáidban.

 

Eszembe jutván a benned levő, képmutatás nélkül való hit, a mely lakozott először a te nagyanyádban Loisban és anyádban Eunikában; meg vagyok azonban győződve, hogy benned is.

 Mert az Úrnak öröme telik benned, a te javadra, ahogyan örömét lelte atyáidban,

 

Mert jól emlékszem őszinte hitedre; ez előbb nagyanyádban, Loiszban, majd anyádban, Eunikében élt, és most - biztosan tudom - téged is eltölt.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "ha hallgatsz Istenednek, az ÚRnak a szavára, megtartván parancsolatait és rendelkezéseit, és ha megtérsz Istenedhez, az ÚRhoz teljes szívvel és teljes lélekkel." - "Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik." - "A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit." - Isten legnagyobb jótéteménye a nekünk ajándékozott Fia, akiben gyönyörködik, s ő a Jézusban hívőket is benne látja; ezért gyönyörködik bennünk is!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Krisztus él bennem! Gyönyörködjél az Úrban! Isten gyönyörűsége lehetsz Jézusért!

HATVANAD

2017.02.19. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket. (Zsid 3,15)

http://abibliamindenkie.hu/uj/HEB/3/#15

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek279.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek258.htm


Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

 

Szólj hozzá!

- Szombat [2017.02.18.] "Azt a népet, amely nem az én népem, az én népemnek hívom!"

2017.02.18. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2017.02.18.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  Ézs 65,1a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  1Pt 2,9-10

Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek

 

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.

Megkeresni hagytam magamat azoktól, a kik nem is kérdeztenek; megtaláltattam magamat azokkal, a kik nem is kerestenek.

 

Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; A kik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; a kik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok.

Hagytam, hogy közeledjenek, akik azelőtt nem kérdeztek; hogy megtaláljanak, akik nem kerestek.

 

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ézsaiás pedig nyíltan beszél, és így szól: „Megtaláltak azok, akik engem nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem tudakozódtak utánam." - "Itt vagyok, itt vagyok! - mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet." - "Jézus önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik." - Minden ember Isten teremtménye, de csak azok az ő gyermekei, akik hisznek az Úr Jézusban, mint Megváltójukban!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: sokan vannak a hivatalosak *garainyh* Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! Nics kollektív üdvösség!

- Péntek [2017.02.17.] "Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad - így szól az ÚR!"

2017.02.17. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2017.02.17.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  Ézs 40,27

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  Zsid 10,35

Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé.

 

Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.

Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett  az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?!

 

Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van. 

Miért mondod ezt, Jákob, miért beszélsz így, Izrael: „Sorsom el van rejtve az Úr elől, és igazságom elkerüli Istenem figyelmét”?

 

Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte. 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Bízzatok az ÚRban mindenkor, mert az ÚR a mi kősziklánk mindörökre!" - "Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret." - "Bízzál, Izráel, az ÚRban, mert az ÚRnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani." - A hit látja a láthatatlant, és a christianus az Úrban bízik mindenkor!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Bízom benned Uram Jézus! Hinni taníts Uram! Az Úr csodásan működik

- Csütörtök [2017.02.16.] "Aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha! Hiszed-e ezt?"

2017.02.16. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Csütörtök [2017.02.16.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  Zsolt 103,14

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  Jn 14,19

Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.

 

Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.

Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk.

 

Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok.

Tudja jól, milyen az alkatunk, tudja, hogy a porból származunk.

 

Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé." - "Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!" - "Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él." - El tudod-e mondani Pállal, már e földön: Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus?!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz! átmentél a halálból az életbe? Krisztusban új teremtés vagy!

- Szerda [2017.02.15.] "Gyógyíts meg, URam, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, csak téged dicsérlek!"

2017.02.15. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szerda [2017.02.15.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  Ézs 55,1

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  Lk 6,17-18

Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért!

 

Azután lement velük, megállt egy sík helyen, vele együtt tanítványainak nagy sokasága és nagy néptömeg egész Júdeából, Jeruzsálemből, a tengermelléki Tíruszból és Szidónból. Azért jöttek, hogy hallgassák őt, és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak

Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet.

 

És alámenvén ő velök, megálla a síkságon, és az ő tanítványainak serege és a népnek nagy sokasága egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, a kik jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből. És a kik tisztátalan lelkektől gyötrettek, meggyógyulának.

Te Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind, és bár nincsen pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet.

 

Aztán lejött velük a hegyről és egy sík terepen megállt. Rengeteg tanítvány sereglett oda hozzá, s hatalmas tömeg gyűlt köré egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tíruszi és szidoni tengermellékről, hogy hallgassák, és meggyógyultak, akiket tisztátalan lelkek kínoztak.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!" - "És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen." - "Mert én, az ÚR, vagyok a te gyógyítód." - Minden testi-lelki betegségünkkel az Úrhoz menjünk, ő kegyelmes akarata szerint cselekszik gyermekeivel; csak őt dicsőítsük mindenért!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Élő Víz forrása: Jézus! Jézus mindenkit magához hív! Jézus isteni erejével gyógyít ma is!

- Kedd [2017.02.14.] "Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van!"

2017.02.14. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Kedd [2017.02.14.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  Neh 9,6

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  Róm 11,36

URam, te vagy egyedül! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Előtted borul le az ég serege.

 

Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.

Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregöket, a földet és mindent, a mi rajta van, a tengereket minden bennök valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájoknak, és az égnek serege előtted borul le.

 

Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.

Te vagy, Uram, az Egyetlen! Te alkottad az eget, az egek egét és minden seregét, a földet és mind, ami rajta van, a tengereket és mind, ami bennük van. Te éltetsz mindent, és az égi sereg hódol előtted.

 

Minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké! Amen.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Íme, az ÚRé, Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden rajta levő." - "nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala." - "Az egyedül bölcs Istené a dicsőség, a Jézus Krisztus által örökkön-örökké." - Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség! Te is őelőtte borulsz le és őt imádod?!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* mindenható Isten az ÚR! Jer dicsérjük Istent! Teremtő és gondviselő jó Atyánk van!

- Hétfő [2017.02.13.] Az ÚR: "mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a homályos dolgokat!"

2017.02.13. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Hétfő [2017.02.13.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  Zsolt 90,8

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  Lk 8,17

ha magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé.

 

Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.

Elédbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bűneinket a te orczádnak világa elé.

 

Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jőne.

A szemed elé állítottad bűneinket, arcod világosságában látod vétkeinket.

 

Mert semmi sincs úgy elrejtve, hogy elő ne kerülne, és nincs titok, ami ki ne tudódna, és nyilvánosságra ne kerülne.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Bizony, elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt megsemmisülünk." - "Tehát ne rettenjetek meg tőlük! Mert nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék." - "Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet." - Ne feledjük, Isten mindenható és mindentudó; a titkok az övéi, és mi csak a nekünk kinyilatkoztatott dolgokat ismerhetjük meg!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Isten előtt mezítelenül állunk! A bűn zsoldja a halál! Leplezetlenül kell az ítéletkor megjelennünk Isten előtt!

- Vasárnap [2017.02.12.] "Boldog az, aki Isten országának vendége!"

2017.02.12. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Vasárnap [2017.02.12.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  Ézs 55,5

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  Lk 13,29

Te pedig olyan népet hívsz, melyet nem is ismersz, és olyan népek futnak hozzád, amelyek nem ismertek: Istenednek, az Úrnak dicsőségére, Izráel Szentjének dicsőségére, hogy fölékesítsen téged.

 

Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában.

Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, a mely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített.

 

És jőnek napkeletről és napnyugatról, és északról és délről, és az Isten országában letelepednek.

Olyan nemzeteket hívsz majd meg, amelyeket nem ismertél, és olyanok sietnek hozzád, amelyek nem ismertek, az Úrért, a te Istenedért, Izrael Szentjéért, aki majd megdicsőít.

 

Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Csak szavamra várnak a szigetek, élükön a Tarsís-hajók, hogy elhozzák fiaidat messziről, ezüstjükkel és aranyukkal együtt Istened, az Úr nevének dicsőségére, Izráel Szentje dicsőségére, hogy fölékesítsen téged." - "Jertek, menjünk el, könyörögjünk az ÚRhoz, folyamodjunk a Seregek URához! Én is megyek!" - "Jöjjetek, menjünk az ÚR hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy ösvényein járjunk! " - El ne felejtsük a figyelmeztetést: Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak! Ma még hangzik Jézus hívása: Jöjjetek énhozzám!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Isten akarata: minden ember üdvössége! Amint vagyok jövök Uram!

HETVENED

2017.02.12. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP VEZÉRIGÉJE ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEKEI

Nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. (Dán 9,18c)

http://abibliamindenkie.hu/uj/DAN/9/#18                                   

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek320.htm

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek363.htm

 

Forrás: Evangélikus Útmutató és Gyülekezeti liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Hálás köszönet érte a Látogatók nevében is! <><

 

Szólj hozzá!

- Szombat [2017.02.11.] "És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság!"

2017.02.11. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Szombat [2017.02.11.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  Ez 37,27

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  Jn 1,14

Közöttük lesz hajlékom, én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.

 

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

És lesz az én lakhelyem felettök, és leszek nékik Istenök és ők nékem népem.

 

És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.

Köztük lesz hajlékom, és én az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek.

 

S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok!" - "Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük." - " Valóban nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a népek között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben." - Isten megdicsőítette Fiát, a benne hívők örökké láthatják őt a mennyei dicsőségben!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Az ÚR Jézus megdicsőülése! Jézusban itt az Isten köztünk! Jézus Krisztus ÚR az Atya Isten dicsőségére!

- Péntek [2017.02.10.] "Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük!"

2017.02.10. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Péntek [2017.02.10.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  Ézs 65,19

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  Róm 12,12

Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajgatás hangja.

 

A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.

És vígadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!

 

A reménységben örvendezők; a háborúságban tűrők; a könyörgésben állhatatosak;

Örömöm telik majd Jeruzsálemben és ujjongani fogok népemen. Nem hallatszik többé benne sem sírás, sem jajkiáltás.

 

A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak." - "Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek." - "A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által." - Örök öröm vár Isten gyermekeire, akik hűek maradtak mindhalálig hozzá!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Légy hű mindhalálig! Örök élet koronája! Az igazak reménysége öröm!

- Csütörtök [2017.02.09.] "Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek!"

2017.02.09. 00:03 Andreas

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 KIÍRT ÚTMUTATÓ IGE; 3*Protestáns-RÚF*Károli*Katolikus*FORDÍTÁSBAN*HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR*
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato/utmutato.htm LOSUNG

- Csütörtök [2017.02.09.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség:  Zsolt 65,6a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség:  Mt 7,8

Félelmet keltve, de igazságosan válaszolsz nekünk, szabadító Istenünk!

 

Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.

Csodálatos dolgokat szólasz nékünk a te igazságodban, idvességünknek Istene;

 

Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.

Igazságosságodban meghallgatsz minket, Istenünk, segítőnk, s megrendítő, fönséges jeleket adsz.

 

Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit!" - "Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált." - "Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk." - Szólj Uram, mert hallja a te szolgád! Ő beszélő Isten, csak mi figyeljünk rá!

RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

 

Szólj hozzá!

Címkék: *garainyh* Uram csak egy szót szólj! Jézus nevében kérjünk! Igéjében szól Isten hozzánk!